Magyar Hirlap, 1932. december (42. évfolyam, 271-295. szám)

1932-12-08 / 277. szám

6 1932 december E.1 mBatmism&mmamm a nézvápos Szántó György regénye * «­* Annyi baj legyen. Mi felszippant­­juk a három százalékot és utána bedu­gulhatnak az összes réztárnák. — A tárnák nem fognak bedugulni. Annyi réz van ott, mint a szemet. Ezt Th. 15. Bruce titkárától tudom, aki iskolatársam. Itt csak az a kérdés, med­dig tart még a rézkonjunktúra? — Vagyis az a kis táncocska ott Flandriában. Vagy Wolhyniában. Nem kell félni, öregem. Mi most kezdjük csak. Sőt egy-két év múlva. A toborzóhelyek bejáratainál a kato­likus legényegyletek, a Tammany Hall, az állami és magán-office-ok ajtain már ott ordítottak az ölnyi plakátok, amelyek tüneményes eleganciájú sportkatonát ábrázoltak. Az öreg Uncle Sam helyett ő volt most az USA szimbolikus alakja, Jimmy. És a falragaszokon lángvörös betűk: — Forward, boys ! ! 1 14. A részvénykibocsátás valóban meg­történt. Az alaptőkét névleg tízmillió dollárra emelték, a részvények ár­folyamát azonban sikerült a makterek­nek irreális magaslatokra felvenniök. — Forward, boys! — mondta röhögve Ben White az „Associated Press“ rek­­lamál­t vízi tőrjének. És a részvénykampányt hatvankét napilap kommünikéinek pergőtüze kí­sérte. Phönix ekkor már nem is volt kizá­rólag bányaváros. Ellepték a kalando­­rok, munkakereső munkanélküliek, te­lekspekulánsok, a legkülönbözőbb vál­lalatok ügynökei, vallásszekták prédi­kátorai, művészek, újságírók, egyszóval: mindenki, akinek­­ az északi USA-ben nem sikerült elhelyezkednie és olvasott napilapokat. Sokan csalódtak. Mert az igazgatóság tagjai a markukban tartották a hús, kenyér, cipő, bútor, film, ruha, hotel, bár és bordélyházak monopóliumait. De távollétük miatt nem lehetvén város­atyák is elvben, ezeket a monopóliumo­­kat kikezdte a korrupció. Állásukból ki­csöppent bossok, leaderek özönlöttek ide és a választási machine már ezeknek a professzionista korteseknek kezében forgott, így hát végeredményben csak azok csalódtak, akik nem rendelkeztek elég tőkével ahhoz, hogy a bossokat és városatyákat lepénzeljék. Ezek gyorsan elvéreztek, azután mehettek a tárnákba dolgozni. 15. Ben White nem fogta fel túlságosan komolyan a dolgokat. Nevetve szemlélte ezt a tülekedést, csak néha-néha, egész ötletszerűen sújtott bele az öklével. Mulatott azon, hogyan csúszik ki egyik-másik iparág monopóliuma rész­ben vagy egészben az igazgatósági tagok kezéből, helyet adva a szabad verseny anarchiájának. Hogyan bújnak ki gom­bamódra a különböző nyelvű napilapok hetilapok, magazinok a sajtdzsungelben, tízszeresen túlemelkedve a szükséglete­ken. Hogyan él meg a rossz lap erősza­kos, agyafúrt akvizitőrökkel, hogyan bukik a jó lan ezek híján. Hogyan hó­dítanak tért ellenzéki szellemű lapok a Phönix Corporation lapjaival szemben, hogyan rombolnak szét hazafias egyle­tek, katonák és policemanek szocialista nyomdákat és szerkesztőségeket. Ben White jól érezte magát ebben az anarchiában, amelyet egy sárga sávocska indított el földalatti mágiaként. Th. B. Bruce gyakran jött le a Wall Streetről. Csontos kezeit dörzsölgette és nagyokat mulatott, ha Ben White elme­sélte a tanácstanok és igazgatósági tábor­ között dúló háborúságokat. Az elnöki szobában hatalmas His Master’s Voice­­grammofon állott. Ha izgalmassá váltak az ügyek, Bruce megindította. — You are my native land, old Geor gia dear. 16. A chieyennek egy része az igazgatóság palotáiéban lakott, a többiek Cohen két hoteljében. Némelyik jólszabott zakkót viselt. Ezek kabátjuk kihajtásának gomblyu­­­­kába tűzték email totemjelvényüket, mint ahogy minden vérbeli yankee ott vi­seli klubjelvényét a gomblyukában. Mások megmaradtak gazdagon díszí­­­­tett bőrruháiknál, cifranyelvű szarvas­­bőrpapucsaiknál. Az asszonyok is ve­gyesen öltözködtek. Sokan nagy tanulékonyságról tettek bizonyságot. Használhatók voltak a vál­lalat hivatalaiban, raktáraiban, a tárnák és kohók felügyeleténél. A többség azonban naphosszat csak a viszkit öntötte magába, garázdálkodott és teljes öntudatára ébredt annak, hogy ő ebben a hatalmas vállalatban részes, társtulajdonos, egyszóval úr. Követke­zésképpen botorság volna dolgoznia, mint azelőtt, amikor bőröket és préme­ket kellett megmunkálni, vagy agyag­­edényeket formálni, égetni és zomán­­colni, fából totemjelvényeket és gyer­mekjátékokat faragni, a vadászatokon naphosszat nyeregben ülni, puskákat tisztítani, sátrakat építeni, húsokat be­hozni. Az asszonyok sem kotyvasztottak da­rált bölényhúst, nem hordták hátukra kötött szarvasbőrzsákban bébijeiket, a lányok pedig annyi férjet kaptak, hogy akár minden ujjukra kettő jutott volna. A lovakat még ott tartották valami raktárépületben, inkább kegyeletből. Ili­ben minden d­eyennek volt egy gép­kocsija, legrosszabb esetben Fordja. Az­tán valami vész ütött ki a lovak köz­ött, rejtélyes okokból egyik a másik után pusztult. Az öreg Chanekhook szerint bánatukban nem abrakoltak. Alig ma­radt egy-két kis musztáng mutatóba, ezeket a garázsokba kötötték be. 17. Egy napon ismeretlen indiánok érkez­tek Phönixbe. Húsz lovas volt mind­össze. Mindenki megbámulta őket. A hazatérő munkáscsapatok, a mozikból kitóduló sokaság, a bárok, tánctermek, üzletek, hivatalok uccán ődöngő népe. A jól megtermett jövevények téglavö­rös arcán a mozdulatlanság terrakotta álarca meredt. Tetoválásaik fantasztikus indigó jelek, tolldíszük, régi típusú fegy­vereik primitívek és mégis félelmesek. És az igazgatóság tízemeletes palotájával így álltak most szemben, mint egy élet­formáit kiélt földrész ősi hajnala. De a toll díszükön őszi alkony rőt fénye rezgeti már. — Valami dakota-törzsbeliek lehet­nek! — mondta Chipeweh Ben White­­nak az igazgatósági dolgozószoba abla­kában. — A harci díszt a fejük búbjára csavart varkocsaikba tűzik. Ketten jöttek fel az igazgató szobá­jába. A főnök, akinek tolldísze az ajtó­keretet súrolta és egy fiatal legény, aki beszélt angolul. Valami régi, rongyos iratokat szedtek elő, aztán odahelyezték őket Ben White íróasztalára és némán vártak. Ben White csengetett titkárjának. So­káig tanulmányozták az iratokat. Aztán Ben White szembenézett az öl­­íyi magas, téglavörös emberrel, akinek az arcára kígyó, sas és sün voltak kék pettyekben tetoválva. — Ezek az iratok arról szólnak, hogy a hódok tavától délre, egészen a szaka­lékig a kormány a wyomingoknak adta a rezerváziókat ezernyolcszázkilencven­­háromban. Az okmányokat Mac Kinley elnök jegyezte. Chipenek vállat vont. — Lehet. Mi nem tudunk róla. Ben White sokáig tárgyalt a wyomin­­g­ok főnökével. A dolgot nem lehetett aprópénzzel elintézni és a főnök mindig nagyon nehezen akarta a tolmács sza­vait megérteni. Végül is Ben Whitenak elfogyott a t­­relme. — Intézzék el a d­eyennek és wyo­­ningok egymás közt ezt a dolgot. Vagy ■a nem tudják, forduljanak a kormány­zóhoz, menjenek Washingtonba, csinál­janak, amit akarnak. — Igen. Egymás között fogjuk elin­tézni -­ mondta Chipeweh halkan. _______ (Folytatjuk.) ___. Csütörtöki REX IV. Váci­utca S4Csilit - Élűit * isítot fHVQfeső nagy Karácsonyi utsár! Einar Wegfssv&r fes­t&művész elmondja, ho gyan változott át nővé Néhány év előtt Hans Heinz Ewers meg­írta egy nőnek a történetét, akit férfivé ope­ráltak. Fantasztikus utópiának tartották akkor ezt a regényt mindenfelé. Azóta azon­ban bejárta a világsajtót Einar Wegener dán festőművész különös átalakulásának híre és most — a hős halála után —­ a nyilvánosság elé kerültek naplójegyzetei is, amelyek pá­ratlanul izgalmas pillanatfelvételek kereté­ben rögzítik le egy eddigelé elképzelhetetlen­nek tartott metamorfózis egyes állomásait. Férj, de nem férfi A történet Einar Wegener házasságával kezdődik. A feleség, Grete, szintén mű­vésznő és szíve minden melegével ragasz­kodik férjéhez. Ezt az önfeláldozó szerete­­tet semmiben sem csökkenti az a körülmény, hogy tulajdonképpen platói viszonyban élik napjaikat egymás mellett. Mert a férfinek A férfiből lett nő aláírása az operáció után, rögeszméje volt, hogy ő tulajdonképpen nem is férfi, hanem nő... Legalább is rögeszmének tartották a festő különc elmé­letét, amikor egyszer összetalálkoztak a hí­res orvosprofesszorral. Beszélgetés, ismeret­ség, vizsgálat — és a tanár kimondja a szentenciát: önben megvannak a férfi és a női szervek egyaránt, anélkül azonban, hogy egyik a másik rovására kifejlődött volna. Miután azonban inkább nőnek érzi magát, semmi akadályát sem látom annak, hogy mesterséges beavatkozással segítsünk a ter­mészet tökéletlenségén... Lili megjelenik Ez a fordulat döntő jelentőségűvé válik a festő életében. Aki mindeddig féltő gond­dal őrködött lelki életének kettősségére és mint önálló egyéniségről beszélt „Lili“-ről, aki énjének fele, mégpedig jobbik fele. És most egyszerre lehetőség nyílik arra, hogy Lili a valóságban megelevenedjék és belép.Az operáció előtt megható lövelet ír fele­ségének: „A tanár azt mondja, veszélytelen semmiség az egész, ezért nem hívtalak ma­gamhoz. De ha mégis másként alakulna, meg kell mondanom, hogy az utolsó pilla­natig csak re­ád gondoltam és utolsó kíván­ságom, hogy ezentúl boldogan élj ...“ Rettenetes fájdalmak közepette ébred az narkózisból és az ápolónők meglepve figyel­nek megváltozott szopránjáén. Rövidesen egyéb változások is következnek, az erős do­hányos nem bírja többé a nikotint. írása pe­dig tökéletes százszázalékos női írás... Grete megérkezik — vájjon mi mehet végbe érzékeny lelkében? — és ajándékot hoz ma­gával: selyem kombinét „Lili“ számára. Lili ekkor végleg bevonul a társadalomba: kis­aszonynak szólítják és az orvosok kezet csókolnak neki. Felbontják a házasságot De Lili elégedetten. Azt hiszi, hogy min­denki álruhás nőnek látja őt és megjelenés­e ellenszenvet vált ki. És elkövetkezik a má­sodik operáció napja: miután eltávolították, a férfiszerveket, most átplántálják a hiányzó, vagy fogyatékos női organizmus - részeket. A fantasztikus kísérlet sikerül, Lili hamarosan összeszedi magát és boldog örömmel fogadja az új névre kiállított út­levelet. Régi énje meghalt és Lili Elbe­r* ezt a nevet veszi fel hálából a város iránt, ahol az operációt végrehajtották — meg­kezdi hivatalosan is igazolt földi vándor­­útját. Ekkor már csak az van hátra, hogy nagy változás minden következményét le­vonják. Lili érzi, hogy Gretenek sürgősenn vissza kell adnia szabadságát. Meg is teszik a szükséges lépéseket és rövid idő múlva a nyilvánosság kizárásával ki is mondják Einar Wegener házasságának megsemmisí­tését. Helyette Lili Elbe tér haza szülőváro­sába és a dán kisváros pletykái hamar ki­kezdik alakját. Gyanús titkokkal rágalmaz­zák és ezek a rágalmak csak akkor hallgat­nak el, amikor egy kopenhágai újság tár­gyilagosan és részletesen megírja az egész átalakulás hiteles történetét. A kopenhágai cikkből értesült azután a históriáról az egész világ. A házasságot felbontják, Grete megtalálja helyét egy régi, gyermekkori pajtása oldalán jen az életbe. Sőt már az operációt sem akarja: a festő egy alkalommal női ruhát öltve, vegyül el egy ismeretlen társaságban. És mi eg márt váratlan sikerek jelentkeznek: egész estén át hevesen udvarol neki az öre­gedő gróf, hogy azután búcsúzáskor meg­kérdezze tőle: szabad-e az ismeretség foly­tatására gondolnia és arra, hogy egyszer­ű férj és feleség válhatnék belőlük... Egy másik alkalommal pedig saját szüleit láto­gatta meg párizsi dámának öltözve, anélkül, hogy felismerték volna. Megkezdődnek az orvosi vizsgálatok, ki­tűzik az első műtét napját, előbb azonban alapos fényképfelvételek készülnek a külö­nös páciensről. Várakozás közben bejön hozzá a tanár asszisztensnője. „Az ön esete novum számunkra. Még fokozza az érdek­lődést, hogy ön művész, tehát képes önma­gát, érzéseit, lelkivilágát analizálni. Ön meg fogja érni a hihetetlent: előbb férfiként élt és érzett, utána pedig nővé változva él min­dent át. Eszembe jut a római császár, aki öngyilkosságot követett el, mert nem ér­hette el azt, ami most az ön sorsa lesz. Az operáció. . . és Lili mellett is feltűnik az első férfi, aki férfiként közeledik a nőhöz. Lili végtelenül boldog, amikor megkérik a kezét, de érzi, hogy még nem adhat végleges választ. Mert a félélésből már elég volt és most csak ak­­­kor lép házasságra, ha hitvesi kötelességei­nek teljesen megfelelhet. Felkeresi tehát a híres orvosprofesszort és közli vele a nagy kívánságot: vesse alá még egy, utolsó ope­rációnak, mert ő nemcsak feleség, hanem anya is akar lenni. Hosszas megfontolás után végre is hajtják a nagy operációt, amely sikerrel jár ugyan, de Lili megviselt szervezete nem bírja már az újabb szenvedéseket. Három hónappal az utolsó beavatkozás után ezeket a szava­kat írja naplójába: „Most már tudom, hagij, a halál közeledik. Ma anyámról álmodtam. Karjaiba vett és Lilinek szólított..." 1931 szeptember 15-én azután elköltözik az élők sorából. Csodálatos élet száll vele sírba. Cso­dálatos élet, amelyről sokat fognak még írni és beszélni. És amelynek emlékét kísérteties elevenséggel idézi fel a naplófel­jegyzéseknek most nyilvánosságra került kötete. w-ÍM-i A férfiből lett nő aláírása az operáció előtt.

Next