Magyar Hírlap Hétvége Melléklete, 1983

1983-07-23

gatra eső terület, ahol 35 éve működik az úttörő nagytábor. — 1957-ben voltam itt először, tanfolyamon. Ak­kor még sátrakban laktunk és tábori egyenruhában jártunk, drapp­ingben, sötétkék szoknyában — emlékszik Nagy Júlia, tá­borvezető helyettes. — Az­óta nagyon sokat változott a tábor is, a gyerekek is. Húsz évvel ezelőtt még tor­nacipőre sem futotta min­denkinek, ma sokan ezer forintos szandálokat rúgnak szét... — Változott a tábor éle­te is — folytatja Takács Pál tábortitkár. — Kevésbé kö­tött a program, a gyerekek­nek több beleszólásuk van abba, hogy mit szeretné­nek csinálni. Ez a mi dol­gunkat ugyan megnehezíti, de a tábor légköre szaba­dabb. A 237 holdas táborban 1200-an nyaralhatnak egy­szerre. A szülők által előre megcímzett levelezőlapon általában azt továbbítja a posta, amit Csilla is írt: „Nagyon jól érzem magam, a kaja finom, tegnap kirán­dulni voltunk. Az idő jó. Vasárnap gyertek”. — Sokáig szinte kitiltot­tuk a táborból a szülőket, de most már nemcsak meg­engedjük a látogatást, ha­nem mi hívjuk őket. Vasár­napra is programokat szer­vezünk, hogy a szülők is ismerkedjenek a tábor éle­tével. A csillebérci két hét azonban nemcsak a játéké és a pihenésé. Szaktáborok is működnek. Az Interkoz­­moszban például a mező­gazdasági vezérlés, szabályo­zás, automatika, energiael­látás a téma. A gyerekek maguk készítenek műszere­ket, kisebb gépeket, mo­delleket. Gödöllőn szakmai napot tart nekik az Agrár­­tudományi Egyetem és a MÉM Műszaki Intézete. A gyerekek nagy része a várháborút várja legjob­ban. A gerendákból épített zegzugos, romantikus „vár” az egyik legnépsze­rűbb játék. Nyilván ked­velt lenne az úszómedence is, de szárazon tátong. — Minden télen tönkre­megy a csempézete — mond­ja Takács Pál —, s mindig csak a nyár közepére tudjuk megjavíttatn­. (r. a.) szadai fotóvadászok A dülöngélő kecskelábú asztalokon egy Galga-vidéki falu ikonográfiája hever. Megannyi megsárgult fotó — rendszerezésre várva. Karikát hajtó fiúgyermek vasárnapi térdnadrágban, parasztmadonna pufók csecsemővel, még bizakodó bakák első világháborús lokomotívra kapaszkodva, fel­­pántlikázott lakodalmas szekér. . . Szada. Székely Bertalan emlékpark. A gödöllői Petőfi Sándor Művelő­­dési Központ alig harminc esztendős igazgató-helyettesének, Kincses Károly népművelőnek jobb színtér eszébe sem juthatott volna a fotós hon­ismereti és falutörténeti táborozáshoz. Hiszen a festő maga is űzte a fotog­­rafálás akkoriban még kuriózumnak számító mesterségét. A kéthetes táborozás alatt az elmúlt másfélszáz évnek eredtek nyomába a péceli Ráday Pál, s a gödöllői Török Ignác gimnázium tanulói. A néhány fiúból-lányból álló mag szenvedélyes fotós, s már eddig is részt vettek Kincses Károly mellett a járás 24 településén megkezdett fénykép- és művelődéstörténeti emlék­kutatásban, feldolgozásban. A rutintalan több­ség viszont még fotólaboratóriumot is most látott először belülről. Az emlékpark faházaiban aludtak, maguk főztek, esténként tábortűz mellett számoltak be egymásnak siker — és sikertelenség — élményeik­ről. Többnyire minden fiók, padlás megnyílt előttük, volt, hogy a hirte­­lenében nem talált fotográfiákat még a táborba, a falusi felvégre is utánuk cipelték a képeknél-albuuzoknál alig-alig ifjabb emberek. Akadt persze olyan porta is, amely a nyári dologidő okán maradt előttük zárva. A „gyűjjenek majd télen!” tömör félig-elu­tasítást csak a következő házban enyhítette egy mesebeli korú, 77 éves néni meséje, kazettára éneklése. Mintegy ráadásként a féltve őrzött képekhez. Gyűjtéseik során nemcsak leleményességből, hely- és emberismeretből, de emberségből is jól vizsgáztak a gyerekek. Gazdátlan kismacskák, s egy balesetet szenvedett, háromlábú skót­ juhászkutya leltek bennük gyámo­któl, nem csupán e két hétre. A táborzárásra a faluban megnyílt kiállítás tette fel a koronát, ahol a maiak történelmükkel szembesültek. Ősszel a Gödöllői Galériában be­mutatják a még alaposabban rendszerezett tablókat, emlékeket. Az agg­lomerációba települt, gyökértelen „újaknak” segít megtalálni a kapcso­lódási pontokat a múlthoz, az öregeknek pedig visszahozni életük darab­káit. És segít — nem utolsó sorban — megteremteni az egységes magyar f­o­tó­történetet.

Next