Magyar Hírlap Képes Melléklete, 1984
1984-04-07
EGY TÉMA - TÖBB OLDALON EGY TÉMA - TÖBB OLDALRÓLNEVÜNKHÍRE Követeink-területen belüli joggal A Tavaszi Fesztivál alkalmából televíziónk egy riportere nemrég megkérdez- te Szatoko Tanimoto japán vrongoraművésznőtól, miért tanul tovább éppen Magyarországon, noha apja, Tanimoto professzor, a szigetország egyik legkiválóbb zenetudósa? A válasz: ezt éppen az édesapja tanácsolta, mivel, úgymond, ha valaki mai napság igazán jól meg akarja tanulni a mesterséget, annak Magyarországra kell jönnie. Elfogult kijelentés lenne ez, vagy általánosítható? És csak a zeneoktatásban vagy más téren is hatásos-e hirderésünk a világban? — erre kértünk választ Demeter Sándortól, a Művelődési Minisztérium illetékes főosztályának vezetőjétől. ♦ de egyre biztosabban szélesedik, összeállításunkban annak próbáltunk nyomára jutni, milyen színekkel gazdagodik a skála; mit teszünk mi magunk a Magyarország-imázs kiteljesítése érdekében, s nyomozást folytattunk az irányban is; mi az, amit a külföld e törekvésből észrevesz. — A japán professzor a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke, így aligha túlzás, amit mond. Kodály Zoltán centenáriumi ünnepségei az egész világra kiterjedtek, ám még ennél is nagyobb propaganda számunkra az ő egyedülálló pedagógiai hagyatéka: a kecskeméti Kodály Intézet számtalan muzsikust vonz a négy égtáj felől. S akkor még nem beszéltem a másik centenáriumról, Bartókéról, amelynek során külföldi statisztikák kimutatták, hogy a Cantona Profana alkotója a világ négy legtöbbet játszott zeneszerzője közé tartozik. S nyomban meg kell említenünk közismert előadóművészeinket is: Fischer Annie-t, Kocsis Zoltánt, Ránki Dezsőt, Perényi Miklóst, azután híres énekeseinket, akik szintúgy a magyar kultúra elsőrendű követei közé tartoznak. De a skála ennél is szélesebb — filmművészeink, képzőművészetünk, tudósaink élgárdája, mind segít növelni jóhírünket a világban. — Milyen szervezetszerű formái vannak e propagandának? — Valamennyi szocialista országgal igen egzakt tartalommal megtöltött kultúrcsereegyezményünk van. Számos helyen működik magyar kulturális központ, intézet vagy ház. Berlinben, Prágában, Varsóban és Szófiában csakúgy, mint Helsinkiben, Rómában, Párizsban vagy Bécsben. Azt már kevesebben tudják, hogy működik ilyen intézmény Indiában is (Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ), amely anyagokkal és rendezvényekkel tovább sugározza művelődésünk eredményeit a térség más országaiba. — Mi ennek a hírverő munkának az eredménye? Mivel aratunk sikert Európában meg a világban? — Nos, hát vegyük sorra. A zenéről már volt szó, de hozzátehetjük, hogy csak az elmúlt években együtteseink közül járt például az Opera az NSZK-ban, Francia- és Olaszországban, sőt Mexikóban is: a Győri Balett ugyancsak a franciáknál, az olaszoknál és Ausztriában. Vagy a legjobb kvartettjeink: a Kodály, a Takács, az Eder-vonósnégyes szintén koncertezik külföldön az idén. A szocialista országok nagyobb rendezvényei közül a Prágai Tavaszon Ránki, a Szófiai Zenei Napokon a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Berliner Festtage keretében az ÁHZ, a hallei Han- Hazánk még nem olyan rég is az idegen utazó szemében a puszta, a gulyás és a bikavér szentháromságát jelentette, amelyhez egy idő után a Balaton, meg a Halászbástya képzete kapcsolódott. Aki azonban mostanság járt határainkon túl, maga is észrevehette, hogy ez a kép lassan. 4