Magyar Hírlap, 1968. október (1. évfolyam, 139-169. szám)

1968-10-24 / 162. szám

Magyar Hírlap A Magyar Vöröskereszt segélyszállítmánya Vietnamba . A Magyar Vöröskereszt több mint egy­millió forint értékű segélyszállítmányt küldött a Vietnami Demokratikus Köz­társaság Vöröskeresztjének és a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadítási Front­nak. A sokoldalú segítség egyik legérté­kesebb része az az 1000 liter liofilizált vér, amelyet a véradók a vietnami nép­nek ajánlottak fel. A Chinoin gyógyszer­­gyár dolgozói gyógyszereket, a Magyar Hajó- és Darugyár váci üzemének dolgo­zói alumíniumcsónakokat, a XIII. kerü­leti Béke Villamos és Gépipari Ktsz víz­­desztillálásra szolgáló ionizáló készüléket küldött. Ezenkívül sok rádió, írógép, ke­rékpár, tanszer és egyéb hasznos haszná­lati tárgy foglal helyet a szállítmányban. Novemberben megkezdik a Petőfi-híd javítását A Hídépítő Vállalat dolgozói a jövő héten átköltöznek a Szabadság-hídtól a Petőfi-hídhoz, ahol novemberben, a Bo­ráros tér felőli oldalon megkezdik a híd javítását. A javítás idején csak kisebb forgalomkorlátozás lesz a Petőfi-hídon, a gépjárművek egy-egy nyomsávon egész idő alatt közlekedhetnek. A pesti szárazföld fölötti szakaszt a 4-es villamos feszültségmentesítése ide­jén, éjjel javítják. Állványozás után el­lenőrzik a vasszerkezeteket, kicserélik a szegecseket, közben „tűkefékkel”, resze­­lőkkel lekaparják a régi festéket. A meg­tisztított hidat középszürkére festik. Hét halálos baleset a vasúti síneken és az utakon Tótkomlóson egy lovas kocsi mögül figyelmet­lenül szaladt az úttestre Anti Zoltán 6 éves is­kolai tanuló, és egy személygépkocsi elütötte. A kisfiú sérüléseibe belehalt.­­ Balmazújváro­son a járdáról hirtelen az úttestre szaladt Páll János 4 éves kisgyerek, és egy tehergépkocsi halálra gázolta. — Budapesten, a III. kerület­ben, a külső Bécsi úton tilos jelzésnél akart átmenni a vasúti síneken Tóth Sándor 50 éves foglalkozás nélküli, budapesti lakos. Az Esz­tergom felé haladó személyvonat halálra gá­zolta. — A Kardoskút és Orosháza közötti úton Gajda László 24 éves kaszaperi lakos motorke­rékpárjával nekiütközött egy tehergépkocsinak. Az összeütközés következtében a motorkerék­pár pótutasa, Hadobás Lajosné, 49 éves, mező­­hegyesi lakos sérülésébe a helyszínen bele­halt, a motorkerékpár vezetője könnyebben megsérült.­­ Az Újfehértó és Téglás közötti úton Daróczi Imre 41 éves gépkocsivezető, a Hajdú-Bihar megyei Építőipari Vállalat teher­gépkocsijával nekiütközött egy előtte haladó lovas kocsinak. A lovas kocsi rakományának te­tején utazó Köteles Józsefné 74 éves háztartás­beli, újfehértói lakos a kocsiról lezuhant és a helyszínen meghalt. — A gödöllői vasútállo­máson tilos jelzésnél ment át a síneken Zagy­va Lajosné, 78 éves háztartásbeli, isaszegi la­kos, és egy tolató mozdony halálra gázolta. — Miskolcon, a Röviköz Vállalat telepén Pelye Miklós 26 éves gépkocsivezető a Miskolci Mélyépítő Vállalat tehergépkocsijával szabály­talanul tolatott és elütötte Veres Géza 46 éves cigándi lakost, aki a helyszínen meghalt.­­ A rendőrség minden esetben vizsgálatot indított. Aranyérmes a magyar szakácsválogatott Hazaérkezett a magyar szakácsváloga­tott a Majna menti Frankfurtban megtar­tott szakácsolimpiáról. Gács Ferenc a világhírű Gundel éttermet, Lukács István a Budapest-szállót, Schéder Ferenc a Má­tyás-pincét, Csányi József a Pannónia Vállalat hidegkonyha részlegét képvisel­te. Mind a négyen aranyérmet szereztek. Az együttes megkapta a nemzetközi nagydíjat. Az amerikai szakácscsoport vezetői ezenkívül arany szakács Oscar­­díjat ajándékoztak a különleges képessé­gű magyar szakácsválogatottnak. Kony­haművészetünk nemzetközi elismerését jelzi, hogy az 1970-es szakács-világkon­ferenciát Budapesten rendezik meg. Több mint 85 millió a főváros környéki községek fejlesztésére A Pesti Magyei Tanács és a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsának elnöksége szer­dán együttes ülésen tárgyalta meg a megye 1969. évi fejlesztési tervjavaslatát. Az előterjesztés szerint a jövő évben csaknem 400 millió forint áll a tanács rendelkezésére a különböző feladatok megoldására. Ebből a pénzből készül el többek között a váci és a ceglédi kór­ház, s több mint 70 millió forintot lakás­építésre fordítanak. Tizenkét általános iskola és gimnázium épül a megyében. A vízellátás fejlesztésére, illetve csatorná­zásra 53,4 millió forintot irányoztak elő. Megkezdik az érdi, a szentendrei műve­lődési ház, valamint a leányfalui meleg­vizű strand építését. A fővárost övező 45 község kommunális, kulturális és szociá­lis helyzetének javítására 85,9 millió fo­rintot költenek. N MÁR CSAK HÁROM ÉL A HATOS IKREK KÖZÜL.. Az angliai Birminghamben október 2-án született hatos ikrek közül már csak há­rom él, mivel az életben maradt négy baba közül kedden éjjel meghalt a kis Lynne Thorns. Ma 12—­16 fok mőleg . várható időjárás csütörtök estig, kevés felhő, csapadék nélkül. A reggeli órákban párás, helyenként ködös idő. Mérsékelt szél. A várható legmagasabb nappali hőmérsék­let ma 12—18 fok között. A Duna vízállása Budapestnél tegnap dél­előtt 291 centiméter volt. A NAP HÍREI ____________1968. OKTÓBER 28. CSÜTÖRTÖK 9 A következő Apollo-kísérletek előkészítésére háromhetes beható űrorvosi vizsgálat Az Apollo 7. űrhajó három utasa, Wal­ter Schirra, Donn Eisele és Walter Cun­ningham, a keddi leszállást követően ala­pos orvosi vizsgálaton esett át az Essex repülőgép-anyahajón. Az első vizsgálatok semmiféle káros hatást nem mutattak ki, az űrhajósok egészségesek. Az orvosi vizsgálat közben azonban ki­derült, hogy a szívverések száma na­gyobb a normálisnál, és az űrhajósok munkaképessége is csökkent. Nyomban az űrközpontba érkezés után behatóbb orvosi vizsgálat kezdődik, amely mintegy három hétig tart majd. Ennek során ala­pos méréseket végeznek, és az Apollo 7. legénysége orvosi vizsgálatának adatait összehasonlítják a korábbi űrorvosi vizs­gálatok eredményeivel, és így próbálnak következtetéseket levonni a soron követ­kező Apollo 8. és Apollo 9. űrutazások elő­készítésére. Szerdán a három űrhajós két külön­­gépen útnak indult Cape Kennedy felé. Schirra gépe 15 perccel a felszállás után azonban kénytelen volt motorhiba miatt visszafordulni. A másik két űrhajós foly­tatta útját. A A MOSZKVAI RÁDIÓZENEKAR BUDAPESTEN. A Moszkvai Rádió- és Televízió szimfonikus zenekara, amely a budapesti zenei hetek alkalmából ven­dégszerepel Budapesten, szerdán­ este az Erkel Színházban adott hangversenyt. A zenekart Gennadij Rozsgyesztvenszkij ve­zényelte. A szovjet muzsikusok Berlioz Fantasztikus szimfóniáját, Szviridov Kis triptichon című művét, Bartók Csodála­tos mandarin szvitjét és Ravel Boleró­­ját adták elő. © A LÉBÉNYI TEMPLOM DÍSZKI­VILÁGÍTÁSBAN. Díszkivilágítást kapott a hazai román stílusú építészet egyik ki­magasló jelentőségű alkotása, a lébényi templom. A híres jáki templomnál is ré­gebbi, sok vihart látott épületet körül­vevő tér rendezésére, valamint a fény­szórókra és kandeláberekre 140 ezer fo­rintot költött a községi tanács. A SZIBÉRIAI ÉNEK- ÉS TÁNC­­EGYÜTTES SALGÓTARJÁNBAN. A Komszomol és a KISZ közelgő jubileuma alkalmából szerdán 35 tagú ének- és táncegyüttes érkezett Salgótarjánba, a szibériai Kemerovóból. A szibériai test­vérváros művészeti együttesének tagjai csütörtökön ünnepi műsort adnak a Jó­zsef Attila Művelődési Házban. # ELÍTÉLTÉK A CSECSEMŐGYILKOS SZÜ­LŐKET. A nagykanizsai Cziráki József és fele­sége — mivel már két gyermekük volt és autót akartak venni — elhatározták, hogy a születendő harmadik gyermeket megölik. 1964 augusztusában Czirákiné életképes csecsemőt szült, de férje nyomban megfojtotta. Amikor a bűncselekmény kiderült, a férj rábeszélésé­re az asszony magára vállalta a gyilkosságot és két és fél évi büntetését le is töltötte. Szaba­dulása után ismét terhes lett, ezt a gyermekét is megszülte, Cziráki ezt is megfojtotta. A Za­laegerszegi Megyei Bíróság szerdán Cziráki Jó­zsefet több emberen elkövetett gyilkosságban mondta ki bűnösnek és 12 évi szabadságvesz­tésre ítélte. Feleségét bűnrészesként 6 évre ítél­ték. A gyermekgyilkos Cziráki anyja bűnpárto­lásért 1 évi szabadságvesztést kapott. Az ítélet nem jogerős. A ISZAPTALANÍTJÁK A SIÓFOKI KIKÖTŐT. A Folyamszabályozó és Ka­vicskotró Vállalat, valamint a Balatoni Vízügyi Kirendeltség több forgalmas ba­latoni kikötőt kotor. Elsőnek a balaton­­szemesi kikötőt mélyítették ki, majd a szántódi révnél újabb kikötőhelyet ala­kítottak ki. A napokban fejezték be a balatonfüredi móló környékének mélyí­tését. Az idei őszön és a jövő évben sor kerül a legforgalmasabb balatoni hajó­állomás, a siófoki zárt öböl iszaptalaní­­tására is. # KÉSZÜLÉS A VILÁGTAKARÉKOSSÁGI NAPRA. Az OTP Pest megyei igazgatósága az október 31-ig váltott, 200 forintnál nagyobb ér­tékű betétkönyvek mellé betűt, számot tartal­mazó „stafétabotot” ad. November 2-án a sta­fétabotok tulajdonosai között értékes jutalma­kat sorsolnak ki, így készül az igazgatóság a világtakarékossági napra. A HOZZÁTARTOZÓK LÁTOGATÁSA EGY SZOVJET HŐS SÍRJÁNÁL. A Ma­gyar Szovjet Baráti Társaság vendége­ként két napot töltött Vas megyében Ma­rina Vlagyimirovna Romanova és fia V. G. Romanov, akik a Baj­kálon túli Csitából érkeztek, hogy meglátogassák a férj, illetve az édesapa sírját a szombat­­helyi hősök temetőjében. G. L. Romanov 1945. március 29-én a Szombathely mel­letti Vépen halt hősi halált a fasiszták elleni harcban. A hozzátartozók felkeres­ték sírját és koszorút helyeztek el rajta. I­GAZOLT AZ ISMERT AUTÓVERSENYZŐ. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedés­­rendészete befejezte a nyomozást Holló István, az ismert gépkocsiversenyző által a Szentend­rei úton előidézett halálos gázolás ügyében. Az autóversenyző október 5-én a Szentendrei úton összeütközött egy oldalkocsis motorkerékpár­ral. A motorbicikli utasa, Hoffmann Erzsébet négyéves gyermek olyan súlyos sérülést szen­vedett, hogy a kórházba szállítás közben meg­halt. A rendőrség Hollós Istvánt előzetes letar­tóztatásba helyezte, ügyét vádemelési javas­lattal átadta az ügyészségnek. A SÜTŐIPARI TANÁCSKOZÁS. Két­napos országos sütőipari ankét kezdődött Nyíregyházán. Megállapították, hogy a sütőipari termékek minősége ország­szerte javult. Az ipar a minőségjavítás­sal igyekszik rugalmasan alkalmazkodni a lakosság igényeihez. A A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG A VASI SAJTÓBAN. A Tanácsköztársaság a vasi sajtóban címmel cikkbibliográ­fiát ad ki a KMP megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére a Vas megyei Berzsenyi Dániel Könyvtár. A Tanács­­köztársaság idején nyolc napi- és heti­lap jelent meg Szombathelyen és a járási székhelyeken, többek között a Vas me­gyei Vörös Újság és a Vasi Vörös Hírlap. A könyvtárosok megkezdték az adat­gyűjtést. # ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAM AZ ORVOSI EGYETEMRE. A Budapesti Orvostudományi Egyetem az 1969—70. tanévi felvételi vizsgára előkészítő esti tanfolyamot indít. A jelentke­zési határidő november 10. A jelentkezéshez szükséges nyomtatvány az egyetem központi épületének portáján (Budapest, VIII., Üllői út 26.) kapható. A TÉRKÉPEN A BUDAPESTI METRÓ NYOMVONALA, összeállították a Cart Actuel nemzetközi térképészeti informá­ciós folyóirat 15. számát. A lap közli a budapesti metró nyomvonalának térképét. A BARNARD KIVIZSGÁLÁSON — SAJÁT KÓRHÁZÁBAN. Christian Barnard professzort, aki a világ első szívátültetését végrehajtotta, szerdán kivizsgálásra „beutalták” saját kór­házába. Jóllehet a betegségről nem közöltek részleteket, a kórházból származó értesülések szerint aggodalomra nincs ok. A HARMINC KIVÁLÓ GEMENCI TRÓFEA. A híres gemenci erdőkben jó eredménnyel zárult az idei szarvasbőgés: 80 szarvasbikát, köztük 30 kiváló „érmes” példányt kaptak puskavégre. A 30 pom­pás trófeából 7 arany, 17 ezüst, 6 pedig bronzérmes minősítést nyert. A legszebb aranyérmes trófea 22-es ágszámú, a ma­gyar Nádler minősítés alapján 230 pon­tot kapott, s csak egy ponttal marad el a jelenlegi világrekordtól. SZÜRETI MULATSÁG Értesítés Tegnap felszólítottak. „Folyó hó 22-én felkerestük t. Címet a távfűtési számla beszedése végett. Te­kintettel arra, hogy a számla bemutatása eredménytelen volt — mivel a lakást zár­va találtuk — díjbeszedőnk f. hó 23-án ismét el fog jönni. Kérjük, hogy erre az időpontra tegye lehetővé a számla ki­­egyenlítését, mert ellenkező esetben kény­telenek lennénk követelésünket peres úton érvényesíteni.” Aláírás: Fővárosi Közüzemi Díjbeszedő. Hosszasan elmerengtem. Azon a na­pon, amikor a díjbeszedő felkeresett („a beszedés végett”), már reggel bezártam a lakásomat és felelőtlen módon ugyan, de a munkahelyemre távoztam. Tudom én, hogy a I. Fővárosi Közüzemi egy életre megharagszik rám, de most mit tegyek? A hideg veríték ült ki a homlokomra. Lelki szemeimmel már láttam a peres utat, ahol én megtörtén, rogyadozó térd­del baktatok a „Nagy Érvényesítő” elé, sarkamban ott a zord díjbeszedő, s ez így tart majd egészen a nyugdíjig, ami­kor bizton akad olyan munkanap, amikor végre otthon leszek. Ámbár... Ámbár az is lehet, hogy fel­mondok. Fel én! Mert mit várjak ilyen könnyelmű, léha alaktól, amilyen én vagyok? Aki holmi vacak munkáért el akarja bliccelni a Díjbeszedőt? Tehát holnaptól otthon ülök és várok. Mert első a hivatal, amellyel nem le­het packázni. -dek Rendelkezés a kozmetikusok munkájáról A Könnyűipari Minisztérium rendeletet adott ki a kozmetikai ipar gyakorlásának új mód­járól. A kozmetikai szalonokban röntgenké­szülékeket nem lehet tartani. Különböző nagy­frekvenciájú villamos készülékeket pedig csak akkor, ha a gépek kezelői külön engedéllyel rendelkeznek Kozmetikai szalonban fodrász­­tevékenységet folytatni csak külön fodrászipa­ri engedéllyel lehet. A jövőben a haj festése, a haj színének bármilyen eljárással való meg­változtatása nem tartozik a kozmetikus ipar körébe. Kozmetikai szalont a jövőben csak az illeté­kes állami közegészségügyi-járványügyi fel­ügyelő által alkalmasnak minősített olyan he­lyiségben szabad berendezni, amelyben fodrá­szat kivételével más ipart nem űznek. # A 65. SZÍVÁTÜLTETÉS. Végrehajtották Ausztrália első és a világ 65. szívátültetését. A szerdára virradólag végrehajtott műtétről nem tettek közzé adatokat. Elfogták a hírhedt üzletrablókat Még szeptember első napjaiban isme­retlen tettesek Pestlőrincen betörték egy Keravill-üzlet kirakatát és húszezer fo­rint értékű műszaki cikket elloptak. Nem­sokára a fővárosban, az Üllői út 149. szám alatti Szivárvány Áruház kirakatá­ból hasonló módon 10 ezer forint értékű árut raboltak. Majd Pestlőrincen, a Kossuth Lajos utcában megtámadták és leütötték Csizmadia Józsefné 33 éves Közért-pénztárost, elrabolták tőle az üz­let aznapi bevételét, s egy lopott személy­­gépkocsival elmenekültek. Néhány nap múlva Pesterzsébeten egy Közért-üzlet kirakatát törték fel, majd október 7-én Pestlőrincen motorkerék­párt loptak. A tolvajok Izsák községben elgázoltak vele egy embert, cserbenhagy­ták és tovább robogtak. Két nap múlva Kispesten, a Petőfi téri Közért kirakatát rabolták ki. Innen is lopott gépkocsival menekültek tovább. Október 10-én délben a IX. kerület­ben, az Angyal utcában a közlekedési rendőrök megtalálták az egyik körözött gépkocsit, és utasait az egyik közeli la­kóházban elfogták. Az üzletfosztoga­tók: a büntetett előéletű Virányi István, 23 éves gépkocsivezető és Görge Ferenc 22 éves segédmunkás — mindketten köz-­ veszélyes munkakerülők — izsáki lako­sok a rendőrökkel is szembeszálltak, ve­rekedést kezdtek. A Budapesti Rendőr­főkapitányság mindkettőjüket előzetes le­tartóztatásba helyezte. KÖZKÍVÁNATRA! OKTÓBER 25-ÉN ESTE 20 ÓRÁTÓL FESZTIVÁLRANDEVÚ az ÚJLAKI ÉTTEREMBEN (III., Szépvölgyi út 15.) Fellépnek: Toldy Mária,­­Németh József, Bencze Márta, Berényi B. György, Izsmány Nelly, Bakacsi Béla Zene: Kemény Kázmér „Dynacord” kisegyüttese Zongoránál: Gyarmati István (Jegyek elővételben 686-262 telefonszámon megrendelhetők.)

Next