Magyar Hírlap, 1970. július (3. évfolyam, 181-211. szám)

1970-07-10 / 190. szám

2 1970. JÚLIUS 10. PÉNTEK HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap Sajtótájékoztató Budapesten és Helsinkiben (Folytatás az 1. oldalról) nél jóvall szélesebb körű együttműködés­re van lehetőség. Őszintén remélem, hogy együttműködésünket a mostani ba­ráti szellemben folytathatjuk és tovább fejleszthetjük. Tudom, hogy Ilku mi­niszter néhány évvel ezelőtt már járt Finnországban, az akkori oktatásügyi mi­niszter vendégeként. Megtisztelő lenne számomra, ha megismételné látogatását. — A 300 főnyi finn vendég magyaror­szági és az ugyancsak 300 fős magyar küldöttség finnországi látogatását igen szerencsés, és eredményes kezdeménye­zésnek tartom. Úgy gondolom, folytatni kell ezeket a találkozásokat, sőt új for­mákkal gazdagítani. A magyar falvakba ellátogatott finn csoportok tagjai egyön­tetűen elmondták, hogy kirándulásaik na­gyon kellemesek voltak és sok barátra leltek a magyar népben. Ily­képpen a finn testvérvárosok küldöttei a szemé­lyes kapcsolatok gyarapításában jeles­kedtek, míg a politikai küldöttség Buda­pesten a mindkét népet érdeklő fontos kérdések megbeszélésére összpontosította törekvéseit. — Mérleget vonva ennek a hétnek eredményeiről, megelégedéssel állapítha­tom meg, hogy sikeres volt. Személy sze­rint remélem, hogy hamarosan visszatér­hetek Magyarországra. — Búcsúzóul a finn küldöttség nevé­ben megköszönöm a magyar népnek és a Hazafias Népfrontnak a szívből jövő, ba­ráti fogadtatást, a vendégszeretetet és ér­deklődést, amely oly sikeressé tette talál­kozásunkat és újabb bizonyítékát adta, hogy nemcsak barátok, hanem közeli testvérek vagyunk. Népeink barátsága az európai biztonság ügyét is előbbre viszi A Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában a magyar—finn barátsági hétre érkezett politikai delegáció, élén Jaakko Numminen oktatásügyi minisz­terrel, tegnap délelőtt találkozott a ma­gyar sajtó képviselőivel. A sajtókonferen­cia résztvevőit Barati József, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára üdvözölte. Hangsúlyozta, hogy a magyar —finn barátsági hét hazánkban igen fon­tos politikai eseménynek számít. Ezután átadta az szót Jaakko Nummi­nen miniszternek, aki egyebek közt el­mondotta: véleménye szerint a barátsági hét nemcsak a két testvérnép közötti kap­csolat elmélyítését szolgálja, hanem hoz­zájárul az európai biztonság ügyének előbbreviteléhez is. Bejelentette, hogy a különféle finn ifjúsági szervezetek kez­deményezésére augusztusban megrende­zik az európai fiatalok biztonsági konfe­renciáját. A tanácskozás iránt nagy az érdeklődés. Elmondotta, hogy a finn kor­mány az európai biztonsági konferencia összehívására vonatkozó javaslatára na­gyon pozitív válaszokat kapott, s bár egyes válaszokban különböző feltételek is szerepelnek, a finn kormány derűlátóan ítéli meg a biztonsági konferencia össze­hívásának lehetőségét. . Mi, finnek — mondotta —, büszkék va­gyunk arra, hogy az európai biztonság megteremtésének ügyével kapcsolatos kezdeményezésünk kedvező fogadtatásra talált. Ugyancsak jó érzéssel tölt el ben­nünket, hogy hozzánk hasonlóan, Ma­gyarország is aktív szerepet játszik az európai biztonsági konferencia sikerre vi­telében. Nagy várakozással tekintünk köztársasági elnökünk, Urho Kekkonen közelgő szovjetunióbeli, majd az Egye­sült Államokban teendő látogatása elé. Rendkívül nagyra értékeljük az elnök bé­­kepolitikáját. — mondta befejezésül a finn oktatási miniszter. Kállai Gyula nyilatkozata Helsinkiben a barátsági hét befejezése alkalmából Tóth Ferenc, az MTI kiküldött tudósí­tója jelenti: Helsinkiben, ahol a gazdag programmal megrendezett finn—magyar barátsági hét befejeződött, csütörtökön délután a ma­gyar nagykövetség épületében sajtókon­ferenciát szervezett a Finn—Magyar Tár­saság és a barátsági hét előkészítő bizott­sága. Kállai Gyula, a barátsági hét finnor­szági eseményein részt vett politikai de­legáció vezetője, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa és a magyar országgyűlés elnöke, a finn sajtó, rádió és televízió képviselőinek, valamint magyar újság­íróknak a jelenlétében beszámolt a finn­országi látogatás tapasztalatairól. Kérdé­sekre válaszolva részletesen ismertette a szocialista országoknak az európai bizton­sági konferenciával kapcsolatos állásfog­lalását, azt, hogy e tekintetben milyen kezdeményezéseket tettek a szocialista országok külügyminisztereinek — a kö­zelmúltban tartott — budapesti értekez­letén. Kifejtette: az előzetes tárgyalások, konzultációk megerősítették az európai biztonsági konferencia mielőbbi összehí­vásának szükségességét. A sajtókonferencián a finn—magyar barátsági hét finn előkészítő bizottsága részéről Unto Niemi elnök örömmel álla­pította meg, hogy a Finnországban ven­dégül látott 300 fős magyar csoportnak sokrétű programban volt része. Alkalmuk nyílott a vendégeknek megismerkedni a finn társadalmi és politikai élet vezető személyiségeivel és személyes kapcsola­tokat kialakítani finn családokkal. A magyar politikai delegáció magas szintű találkozóin szóba került — pozitív érte­lemben — a barátsági hetek jövője, az, hogy népes finn és magyar csoportok köl­csönös látogatásait, a mostani második csereprogram után, a későbbiekben is megrendezzék. Kaarina Virolainen asszony, a Finn- Magyar Társaság elnöke elmondta az új­ságíróknak, hogy az FMT jelenleg mint­egy 1500 tagot számlál, s ami az aktivitást illeti, az FMT mindjárt a Firm—Szovjet Társaság után következik. A finn—ma­gyar barátsági hét jelentőségét Kaarina Virolainen szerint aláhúzta az a tény is, hogy a védnökségben — az előkészítés idején történt kormányváltozástól függet­lenül — részt vállaltak a politikai és tár­sadalmi élet jeles személyiségei, a szer­vezésbe pedig bekapcsolódott a társada­lom majdnem mindegyik rétege. Csütörtök este a helsinki magyar nagy­­követségen fogadást adtak a barátsági hé­ten részt vett magyar vendégek tisztele­tére. A barátsági csoport ma reggel érke­zik vissza Budapestre. Belkereskedelmi állásfoglalás Kit illet a garanciális jog? Az utóbbi időben egyre több termék garanciális idejét hosszabbították meg, s gyakori, hogy ezeket a cikkeket még a jótállási idő lejárta előtt — többnyire a Bizományi Áruház Vállalat útján — el­adják vagy elajándékozzák. Felmerült a kérdés: ilyen esetben megilletik-e az új vevőt a jótállási jogok, illetve azok kivel szemben érvényesíthetők. A Belkereskedelmi Minisztérium ezzel kapcsolatos állásfoglalása hangsúlyozza: az érvényben levő rendelet értelmében a vásárló jótállási igényét a jótállási jegy­gyel érvényesítheti. A jótállási jegyen csak a termék adatait, az eladás napját, a jótállási idő­tartamára, feltételeire és a javító szolgálatra vonatkozó adatokat kell kötelezően feltüntetni, a vásárló ne­vét nem. Eszerint jótállásra az tarthat igényt, akinek az előírt időn belül bir­tokában van a garancialevél. Az értéke­sítő vállalatnak ugyanis nem kizárólag a termék vásárlójával, hanem használójá­val, illetve a jótállási jegy tulajdonosá­val szemben van kötelezettsége. A jótállási kötelezettség ilyenkor is azt a vállalatot terheli, amely a terméket ga­ranciális kötelezettséggel forgalomba hoz­ta. Beszéljünk a lakáskérdésről A lakbér-hozzájárulás nem jövedelem Mi ösztönzi a nyugdíjasokat lakáscserére? Aligha akad manapság olyan közérdek­lődésre számot tartó téma, mint a lakás­kérdés és az ezzel kapcsolatban készülő számos lakásgazdálkodási intézkedés. Az MSZMP Központi Bizottságának és a Mi­nisztertanácsnak nyilvánosságra hozott határozata, új lakásgazdálkodási koncep­ciója nemcsak a lakásra várókat, hanem az ország hárommilliónyi lakásában la­kók többségét is érinti és érdekli. Ezt bi­zonyítja sok ezernyi konkrét kérdés, amely a különböző hivatalos szervekhez, a sajtóhoz érkezik, s amelyre választ vár­nak az érdekeltek. A kérdések között ter­mészetesen sok az azonos jellegű, ezért — az eddig már megfogalmazott és jóvá­hagyott, vagy éppen készülő rendelkezé­sek alapján — most ismét igyekszünk vá­laszt adni néhány gyakran elhangzó kér­désre. Az állami hozzájárulás anyagi alapja A termelő üzemek dolgozói körében szóbeszéd tárgya az állami lakbér-hozzá­járulás anyagi alapja. Sokan úgy vélik, hogy — miután a hozzájárulást a válla­lattól, tsz-től kapják — ez a havonta ki­fizetett összeg csökkenti a vállalati bevé­telt, következésképpen, a vállalati nyere­ség, illetve a tsz-osztalék rovására megy. Mi valójában a helyzet? Mindenekelőtt tudni kell, hogy a válla­latok, gazdaságok, tsz-ek a lakbér-hozzá­járulást csak előlegezik. Az összeget az állam — meghatározott rendszer szerint — teljes egészében visszatéríti részükre. Ily módon ez a kiadás nem szerepel a vál­lalati költségek között és nem növeli a termelés önköltségét sem. Mindebből az is következik, hogy például új dolgozók felvételénél egyáltalán nem lesz szem­pont a lakbér-hozzájárulás mértéke (mint ahogy nem szempont például a gyerme­kek számából következő családi pótlék összege sem, amelyet az állam ugyancsak visszatérít a vállalatoknak.) Ehhez tarto­zik még az is, hogy a lakbér-hozzájárulást — miután nem számít jövedelemnek — semmiféle adó, levonás, tagsági díj nem terheli. Rendeltetése, egyszerűen összefog­lalva: fedezetet nyújtani a régi és az új lakbér közötti különbség megtérítéséhez mindaddig, amíg a dolgozó keresetnöve­kedése „le nem morzsolja” ezt a hozzá­járulást. Érdekes és figyelemre méltó kérdés a következő, amelyet főként az elavult vá­rosnegyedek és tatarozásra már nem ér­demes régi házak lakói tesznek fel. E kér­dés lényege: fizet-e építési hozzájárulást az a lakó, aki szanálás folytán kerül kom­fort nélküli lakásból komfortosba? Tény, hogy szanálás esetén a bérlőknek nemcsak azonos, hanem jobb komfortú lakás igénylésére is joguk van. Aligha le­het vita tárgya, hogy a jobb, nagyobb vagy komfortosabb lakásba költözés ese­tén a bérlő jobb lakáskörülmények közé jut. Ezért — akárcsak egyéb lakáscsere esetében — a bérlőnek meg kell téríte­nie a két lakás bérleti értéke közötti kü­lönbözetét. Ha valaki megelégszik a régi, szanálásra kerülő házban levő lakásának megfelelő azonos értékű lakással, termé­szetesen nem fizet semmiféle különböze­­tet. nak lakásproblémáik megoldásához. És ami nem utolsó szempont a vállalati la­kásépítések esetében: számos olyan dol­gozót, akinek munkája jelentősen segíti a vállalat termelékenyebb, eredménye­sebb gazdálkodását, a lakással is az üzem­hez lehet kötni. Ezért remélhető, hogy a vállalati ráfordítás — éppen a kiválóan dolgozók munkája nyomán — megtérül. Ez pedig igen fontos lendítője lehet pél­dául a vidéki iparfejlesztésnek a vidéki üzemekben — a lakáshiány miatt is mu­tatkozó szakemberhiány csökkentésének. Az előbbi kérdésre adott válasz is jel­zi: az új lakásgazdálkodási intézmények nem csupán az égető lakáshiány csökken­tését és távlati megoldását célozzák — bár ez a legfontosabb cél. Az intézkedé­sek meghozatalánál azonban közérdekű szempont a népgazdasági érdekek figye­lembevétele is. Ehhez kapcsolódik szá­mos más kérdés is, amelyeknek összefog­lalt tartalma körülbelül a következő: a magánlakás-építkezések gyakorisága és színvonala máris felveti a problémát, hogy az új „magán”-települések kulturál­tabbá tételéhez rendelkezik-e majd a ta­nács megfelelő pénzügyi alappal? Magya­rán szólva: ahol új település alakul, ott nyilván növekszik az igény a kommunán­s létesítmények iránt is. De miből létesít­senek ilyeneket a helyi tanácsok? A kérdésre nemcsak a készülő lakás­gazdálkodási rendelkezések alapján lehet válaszolni, hanem kapcsolódik ehhez a tanácsok önállóságának növelését célzó intézkedések egész sora. Az önállóság egyik jelentős feltétele a gazdasági alap. Miután az új tanácstörvény a gazdasági önállóságot is növeli, egyre bővülnek a ta­nácsok fejlesztési alapjai, hiszen az adó­bevételek, járulékok jelentős részével is önállóbban gazdálkodhatnak. Emellett — a lakásgazdálkodási rendelkezések érvé­nyesítésével párhuzamosan — növekszik az állami központi hozzájárulás összege is,, amely a kommunális ellátás javításához szintén alapul szolgál majd. Ami a vállalati erőforrásokból várható Sokakat — főleg régi jogos lakásigény­lőket, törzsgárdatagokat — érdekel az, hogy születik-e külön rendelkezés az üze­mi lakásépítésekre vonatkozóan? Az új lakásgazdálkodási rendelkezések­ből már eddig is kitűnik, hogy a vállalati lakásépítések szorgalmazása egyik alap­vető célja a következő évek lakásfejlesz­tési koncepciójának. A részletek ma még kidolgozásra várnak, annyi azonban már­is bizonyos, hogy a vállalati erőforrások­nak nagy szerepük lesz a lakásépítési vo­lumen növelésében. Ez pedig azt jelenti majd, hogy a munkájuk alapján arra ér­demes dolgozók több segítséget kaphat­ Magyar-szovjet pedagógiai együttműködés A barátság és az együttműködés fej­lesztését szolgáló megállapodást írt alá Budapesten G. Sz. Covjanov, a szovjet, és dr. Simon Gyula, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára. E szerint a két szerve­zet kölcsönös és rendszeres kiadványcse­r­ét folytat a különböző korosztályok ok­tatásának, nevelésének gyakorlati és el­méleti kérdéseiben, kölcsönösen biztosít­ják a pedagógiai témájú írások megjelen­tetését, eredményesebbé teszik az isko­­lákban a nyelvoktatást. A megállapodásban a két pedagógiai társaság vállalta, hogy elősegítik a Szov­­jetunió és a Magyar Népköztársaság tu­dományos kutató- és oktatási intézmé­nyei közötti közvetlen kapcsolatokat. Az egyéni jövedelem és a lakásrezsi Elég gyakori és „rázósnak” tűnő kérdés a következő: miért nem kényszerítik la­kásépítésre azokat, akiknek jó az anyagi helyzetük? S e kérdés feltevői néha azt is hozzáteszik, hogy a születő lakásgaz­dálkodási rendelkezések különösen a ma­gas jövedelműeknek kedveznek, mivel ők könnyebben ki tudják fizetni a magas fenntartási költségeket, s nem jelent szá­mukra olyan nagy terhet az emelkedő „lakásrezsi”. Mindenekelőtt figyelembe kell venni, hogy nálunk a magasabb jövedelmek többsége (igaz, hogy még nem mind­egyik) a több és jobb, a társadalom szá­mára hasznosabb munkából származik. E jövedelmet természetesen csökkentené az ilyenfajta „kizárás” a minden állampol­gárra vonatkozó lakásügyi jogokból. Kö­vetkezésképpen aligha lenne érdemes egy-egy lakásra váró tehetséges értelmi­séginek, műszaki dolgozónak vagy akár művésznek törekednie a nagyobb pro­duktumra, ami pedig a közösségnek is hasznot jelent, nemcsak a nagyobb jöve­delmet élvezőknek. Ez ellentmondana a munka és a jövedelem közötti érdekeltsé­gi összefüggés ösztönző erejének, ami pe­dig senki számára sem lenne hasznos. Természetes azonban, hogy a kormányha­tározat jó végrehajtását célzó, készülő minisztériumi, tanácsi rendelkezések az igénylések elbírálásánál figyelembe ve­szik a jövedelmet is. A saját erőből tör­ténő hozzájárulás, a szövetkezeti és tár­­sasház-építkezések állami támogatásának, a kölcsönös összegének mértéke — mint nagyrészt eddig is — a jövőben még job­ban függ az igénylő családjának egy fő­re jutó jövedelmétől. Tehát a jövedelem elbírálási sorrendisége szempont lehet, de kizáró ok semmiképpen sem. És végül ezúttal adjunk választ még egy kérdésre. Mi ösztönzi majd a nyugdí­jasokat a feleslegesen nagy lakások el­­cserélésére? A válasz: a nagy lakásokban lakó nyugdíjasokat elsősorban az ösztön­zi majd a lakás elcserélésére, hogy kész­pénzben megkaphatják a két lakás kö­zötti értékkülönbözetet. Másrészt: a ké­szülő rendelkezések alapján lakbér-hoz­zájárulást továbbra is és akkor is vál­tozatlanul kapja a nyugdíjas, ha kisebb lakásra cserélte a feleslegesen nagy la­kást. Nem túlzás erről azt állítani, hogy államunk ily módon is meghálálja azt, ha valaki saját elhatározásából is segíti a nagycsaládos igénylők lakáshoz jutta­tását. Horváth Mihály

Next