Magyar Hírlap, 1970. augusztus (3. évfolyam, 212-242. szám)
1970-08-02 / 213. szám
MfjOySi Hírlap i $ %IUS HAZAI KÖRKÉP 1970. AUGUSZTUS 2. VASARNAP 3 KÖZÉLETI DIPLOMÁCIA Megkezdte szabadságát Fock Jenő Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke megkezdte rendes évi szabadságát. Köszönő táviratok Carlos Lleras Restrepo, a Kolumbiai Köztársaság elnöke táviratban mondott köszönetet Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének a nemzeti ünnep alkalmából küldött üdvözletért. A. Sityikov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa szövetségi tanácsának elnöke és J. Naszriggyinova, a Legfelső Tanács nemzetiségi tanácsának elnöke táviratban köszönte meg Kállai Gyulának, az országgyűlés elnökének a megválasztásuk alkalmából küldött jókívánságait. A kambodzsai pénzügyminiszter Tímár Mátyásnál Thiounn Nimm, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront képviselője, a kambodzsai királyi egységkormány gazdasági és pénzügyminisztere magyarországi tartózkodása során látogatást tett Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettesnél és Puja Frigyesnél, a külügyminiszter első helyettesénél. Találkozott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, valamint a magyar szolidaritási bizottság elnökségének tagjaival is. A miniszter ma Budapestről Berlinbe utazik. Vietnami küldöttség Heves megyében A vietnami nemzeti demokratikus és békeerők szövetségének küldöttsége kétnapos látogatást tett Heves megyében. A delegációt vidéki útjára elkísérte Luu Kiem, a DVK budapesti nagykövetségének attaséja. A vendégeket pénteken Egerben Heves megye és Eger város párt-, állami, társadalmi és tömegszervezeti vezetői fogadták. Páti Jenő, a Hazafias Népfront Heves megyei bizottságának titkára tájékoztatta őket a megye gazdasági, politikai és kulturális életéről, a Hazafias Népfront tevékenységéről, majd dr. Trinh Dinh Thao jogászprofesszor, a vietnami nemzeti demokratikus és békeerők szövetsége központi bizottságának elnöke, a delegáció vezetője mondott köszönetet a szívélyes fogadtatásért. A küldöttek szombaton felkeresték a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolát. Délután a Bükk hegység egyik festői szépségű vidékére, a Szalakja-völgybe rándultak ki a vietnami vendégek, majd visszautaztak Budapestre. Újjáépítési segély az árvízkárosultaknak Tegnap délben a Magyar Vöröskereszt székházában az árvízkárosultak megsegítésére alakult országos társadalmi bizottság elnöke, Rostás István sajtótájékoztatón ismertette a társadalmi bizottság határozatát a szabolcs-szatmári ár- és belvízkárosultak megsegítéséről. A hazai gyűjtés eddigi eredménye meghaladta a 293 millió forintot. Ehhez körülbelül 9 millió forint értékű olyan külföldi segítség járul, amelyet jórészt külföldi magyarok és magyar szervezetek adományoztak. A társadalmi bizottságok eddig a 22 millió forintos gyorssegélyen kívül összesen 83 millió forintot — családonként átlag több mint tízezer forintot — adott az ingókárok csökkentésére. A mostani határozat elsősorban a további segély mértékét szabja meg. A romba dőlt, vagy lebontásra ítélt ház tulajdonosa, amennyiben új házat épít, 15—40 ezer forint segélyt kaphat. Indokolt esetben többet is, a felső határ hatvanezer forint. A megrongálódott lakóházak tulajdonosai öt- és tizenötezer forint közötti öszszeget kaphatnak a helyreállításhoz. A segélyösszegek megállapításánál figyelembe veszik a károk mértékét, a helyreállítás várható összegét, a család szociális helyzetét, az egy családra jutó átlagjövedelem alapján, valamint a családfő életkorát, és a már eddig kapott segélyek összegét is. A bérlő ingatlansegélyt csak akkor kaphat, ha a lakóház tulajdonosa az épületet nem építi újjá, de a bérlőnek ez a szándéka. Segély adható a bérlőnek akkor is, ha a tulajdonos épít ugyan, de az új házban a bérletet nem biztosítja, a bérlő pedig szintén új házat épít, vagy romos házat állít helyre. A helyi társadalmi bizottság javasolja az összegeket a hivatalos felmérés adatai alapján. Ezután a segélyre javasoltak jegyzékét a javasolt segélyösszegekkel együtt a tanácsi hirdetőtáblán háromnapi közszemlére függesztik ki. A lakosság észrevételezése alapján módosításokat hajthatnak végre a jegyzéken. A társadalmi bizottságok végül határozatukról hivatalos nyomtatványon értesítik a segélyezettet, összesített jegyzéküket az Országos Takarékpénztár kirendeltségének küldik el, ahol a jegyzék átvételétől számított 24 órán belül kell gondoskodni a segélyek kifizetéséről. A Szabolcs-Szatmár megyeiek megsegítésére a továbbiakban mintegy 100 millió forintot fordítanak. K. T. Karsztvíz a Balaton-part Sportban Hírt adtunk róla, hogy megkezdték a Balaton-part regionális vízművének építését, amely a bakonyi bauxitbányákból nyert karsztvízzel látja el az itt élő lakosságot és az üdülővendégeket. Szakváry Jenő, az Országos Vízügyi Hivatal ipari vízgazdálkodási osztályvezetője e nagy jelentőségű beruházásról tájékoztatott. Nagy tavunk nyugati részén tavaly kezdték építeni a 200 kilométer hosszú fővezetéket, amely mintegy 280 ezer embernek ad vizet. Nyirádon körülbelül 80—100 méter mélyről, fúrt aknákon át emelik ki a bányavizet. A karsztvíz nagy előnye a tisztított Balaton-vízzel szemben, hogy hideg, a kitűnő budai ivóvíz hőmérsékletéhez hasonló, 12—14 Celsius fokos. Tisztítani sem kell a kiemelés után, csupán csírátlanítása szükséges. Nemcsak a lakosság ellátását szolgálja a hasznosított bányavíz; a bauxitbányászatnak is érdeke, hogy száraz térségben folyjék a föld alatti munka. Jelenleg napi 13 ezer köbméter a vízművek termelő kapacitása a tó e nyugati térségében. A regionális vízmű belépésével a vízmennyiség itt 40 ezer köbméterrel nő. Két ütemben építik a vízvezetékhálózatot: az első ütemben Nyirádtól Badacsonyig, Keszthelyen át Hévízig, és Keszthelytől a Balaton megkerülésével Őszödig fektetik le a 120 kilométer hosszú fővezetéket. Erre kötik rá a disznóvölgyi vízművet és a bányavízelvonásban érintett települések vízműveit is. A helyi hálózatok építésére a lakosság sok helyütt társulásokat alakít. Az első ütem építése, amely 20 ezer köbméter többletvízhez juttatja a Balaton nyugati részének lakosságát, a negyedik ötéves terv végére fejeződik be. Ezután kezdődnek meg a második ütem munkálatai: a mintegy 80 kilométer hoszszú másik fővezetéket a tó északi partján, a meglevő karsztvízvezeték mellé fektetik le. Sajátos módon jut el a karsztvíz a felhasználókhoz. Mivel a Balaton vízszintje és a vízkiemelőhely magassága között mintegy száz méter a szintkülönbség, a karsztvíz általában saját magától folyik a vezetékeken. Télen ez a gravitációs erő mozgatja a vizet. Nyáron már többszörös beavatkozást kell közbeiktatni, mert a legmelegebb hónapokban mintegy ötször nagyobb a vízigény a Balatonnál, mint télen. Jelenleg a nyári csúcsidőben 37 ezer köbméter vezetékes vizet használnak fel egy nap a Balaton térségében. A regionális vízmű belépésével összesen napi 120 ezer köbméter vizet kaphat a magyar tenger közvetlen környéke. H. V. A. Gyermekeszperantisták külföldi kiküldetésben A 11. eszperantó gyermekkongresszuson amelyre Bécsben augusztus 1—8. között kerül sor — első ízben vesznek részt a világ minden tájáról érkező gyermekküldöttek. Az Egyetemes Eszperantó Szövetség vendégeként Magyarországot Rieth Margit, a budapesti Városmajor utcai általános iskola negyedik osztályos tanulója és Kovács István, az oroszlányi általános iskola hetedik osztályos növendéke képviseli. Ugyancsak az osztrák fővárosban — a gyermekeszperantisták kongresszusával egy időben — rendezik meg az 55. nemzetközi eszperantó kongresszust, amelyen a Magyar Eszperantó Szövetség delegációja Berczeli Béla főtitkár vezetésével vesz részt. POTSDAM Ma huszonöt esztendeje, 1945. augusztus 2-án fejeződött be a „három nagy” berlini értekezlete — ahogyan a sajtóban emlegetni szokás — a potsdami konferencia. Sztálin generalisszimusz, Truman, a Roosevelt halála után elnökké emelkedett korábbi alelnök és Churchill, Anglia miniszterelnöke kezdte el a konferenciát, majd az utóbbit a konzervatív párt időközbeni választási veresége miatt a munkáspárti Attlee váltotta fel. Potsdamot 1945 februárjában a krími, közismertebb néven a jaltai konferencia előzte meg. A fasiszta Németország elleni háború leendő győztesei már ott döntöttek elvileg és általában Németországnak a kikerülhetetlen vereség utáni jövőjéről, az antifasiszta koalíció hatalmainak a háború utáni együttműködéséről, és lefektették a háború utáni nemzetközi kapcsolatok alapelveit. A jaltai konferencia záróokmányában olvasható a három nagyhatalom elhatározása: „Megerősítjük az Egyesült Nemzetek kiáltványában általunk vállalt kötelezettségeket és azon elhatározásunkat, hogy a többi békeszerető nemzettel együttműködve felépítjük a világon azt a rendet, amelyet a jog irányít, és amely a béke, a biztonság, a szabadság és a közös virágzás érdekének van szentelve.” A potsdami értekezlet gyakorlatibb megállapodásokkal végződött. A közös kérdések megoldásának kidolgozására létrehozták a Külügyminiszterek Tanácsát Kína és Franciaország bevonásával, döntöttek Németország demilitarizálásáról, nácitlanításáról, az agresszió gazdasági alapjainak felszámolásáról, a háborús bűnösök felelősségre vonásáról, a Németország által fizetendő jóvátételekről, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság működéséről és Németország egységes igazgatásáról, a német ipar és kereskedelem működéséről, valamint a Németországgal kötendő békeszerződés munkálatainak előkészítéséről. Ugyanitt döntöttek a Hitlerrel szövetséges más államokkal aláírandó békeszerződésekről és ez államoknak az Egyesült Nemzetek Szervezetébe való későbbi felvételéről. Végül, de nem utolsósorban határoztak Németország keleti, illetőleg Lengyelország nyugati határairól. Aligha lenne értelme ma azon töprengeni, mi lett volna, ha az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország maradéktalanul eleget tesz a Németországgal kapcsolatban Jaltában és Potsdamban vállalt kötelezettségeinek, ha nem fosztják meg értelmüktől a jaltai nyilatkozatban szereplő „jog, béke, biztonság és szabadság” szavakat, vagy ha nem adnak e szavaknak teljesen más értelmezést. A három hatalom ugyanis nem hajtotta végre a jaltai és potsdami megállapodásokat, azaz a demilitarizálást, a nácitlanítást, az agresszió gazdasági gyökereinek kiirtását és saját megszállási övezetében bizonyos idő múltán megszüntette a háborús bűnösök felelősségre vonását is. A Szovjetunió egykori szövetségesei megszegték az államok közötti együttműködésre és a nemzetek jogaira vonatkozó jaltai és potsdami megállapodásokat is, megfosztották tartalmuktól a háború utáni nemzetközi kapcsolatoknak Jaltában és Potsdamban leszögezett elveit. A nyugati hatalmak, mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államok háború utáni terveit halomra döntötte az, hogy több kelet-európai országban balra tartott a politikai fejlődés, a hatalomban érvényesítették szavukat a munkások, a parasztok, és proletárdiktatúra, szocialista társadalom volt kialakulóban. Ha az egykori szövetségesek hűek lettek volna az aláírásukkal ellátott megállapodásokhoz, nem vitathatták volna, hogy mindaz, ami a kelet-európai országokban történik, teljes mértékben ez országok népeinek belügye, és tökéletes összhangban van a népek önrendelkezési jogával. Minthogy azonban a kelet-európai országokban történtek nem feleltek meg az Amerikai Egyesült Államok és a nyugati szövetségesei elképzeléseinek, megbontották a hitleri Németország elleni harcban kialakult együttműködést, és holt papírrá degradálták az együttműködés folytatására vonatkozó megállapodást. A gyakorlatban ez azzal járt, hogy — amint a sajtó elkeresztelte — Bizónia, majd Trizónia néven egyesítették németországi megszállási övezeteiket, 1948-ban külön pénzreformot hajtottak végre saját megszállási zónáikban, 1949-bem pedig ugyanezen a területen létrehozták a Német Szövetségi Köztársaságot. Ezzel ténnyé tették Németország , kettészakítását. Ez már a hidegháború, az Amerikai Egyesült Államok által újra megindított fegyverkezési hajsza, a tőkés katonai tömörülés, az Atlanti Szerződés, a tőkés, amerikai fogantatású, úgynevezett „európai eszme” korszaka. A Német Szövetségi Köztársaságban — miután nem hajtották végre a lefegyverzést és átmentették a katonai káderek javát — megindult az újrafelfegyverzés. (Természetesen a nyugati hatalmak erőteljes támogatásával, hiszen a Német Szövetségi Köztársaság fontos szerepet játszik az Amerikai Egyesült Államoknak a szocialista országok elleni katonai terveiben.) Végül 1954-ben a Német Szövetségi Köztársaság tagja lesz az Atlanti Szövetségnek és katonai szervezetének is. Az amerikai megszállók maradnak és berendezkednek Európában. Csapataik most már a NATO fegyveres erői, helyőrségeik modern fegyverekkel felszerelt támaszpontokká fejlődnek, és behálózzák az egész tőkés Európát. A fiatal szocialista országok, amikor szemben találták magukat az agresszióra készülő, fegyverkező tőkésvilággal, kénytelenek voltak gondoskodni védelmükről, és 1955-ben — hat évvel az Atlanti Szövetség létrejötte után — aláírták a védelmi jellegű Varsói Szerződést. Így Európában, ahol közvetlenül érintkezik egymással a két társadalmi rendszer, egyúttal két katonai szövetség is fennáll, és mindkettőnek birtokában vannak korunk legpusztítóbb, legveszedelmesebb fegyverei. Innen ered, így jelenik meg a nemzetközi politikában az a kérdéskomplexum, amelyet ma európai biztonság néven emlegetünk. A helyzet Európában is és a világon is alaposan megváltozott 1945 júliusa— augusztusa óta. Ebből az is következik, hogy nem lehet minden tekintetben viszszatérni Jalta és Potsdam betűjéhez. Változatlanul kell hagyni azonban mindazt, ami a potsdami határozatoknak megfelelően történt, így az európai határokat, az európai status quót. De nem lehet meg nem történtté tenni azt, ami ugyan nem szerepelt Potsdam szövegében, de a realitás. Azt, hogy nem egy, hanem két német állam létezik: egy tőkés, polgári Németország (ebben az értelemben a régi Németország folytatása), és egy új, szocialista Németország, a Német Demokratikus Köztársaság, amely azt örökölte, azt folytatja, ami a német történelemben haladó és forradalmi volt. Európa biztonságát tehát ma csak úgy lehet megteremteni, hogy mindenki elismer minden realitást, a régieket is, az újakat is. El kell ismerni azt, hogy Kelet-Európában egyszer s mindenkorra győzött a szocializmus. Azt, hogy az európai határokat nem lehet megváltoztatni, mert bár a potsdami konferencia a békeszerződésre bízta végleges rendezésüket, a három nagyhatalom már akkor is egyetértett a kijelölt határokban. Realitás természetesen a Német Szövetségi Köztársaság létezése is, és ezt egyetlen szocialista ország, a Német Demokratikus Köztársaságsem vitatja. Elég meggyőző bizonyíték erre az, hogy az NDK mindig szorgalmazta a Német Szövetségi Köztársasághoz fűződő normális kapcsolatokat, és nem rajta múlott, hogy a kapcsolatok mindeddig nem rendeződtek. A szociáldemokrata—szabaddemokrata kormány létrejöttéig merev elzárkózás volt a válasz az NDK minden javaslatára és csak most, néhány hónapja beszélhetünk arról, hogy — bár a megoldás még messze van — tapasztalható némi haladás az NSZK politikájában és a két német állam kapcsolataiban. E kérdések megoldásában már nem segít Potsdam puszta betűje, de sokat segíthet Potsdam szelleme, a megegyezési készség, az együttműködés óhaja. Annál is inkább lehetséges és szükséges ez, mert e negyed század alatt más is megváltozott Európában és a világban. Másként csoportosulnak a politikai, gazdasági és katonai erők. A nagyobb erő a béke és a haladás oldalán áll. A hidegháború fagyos szelei elültek, a szocialista országok elleni fegyveres agresszió, azaz a háború pedig az agresszor létét teszi kockára Egyetlen út vezet a minden nép boldogulását szolgáló, a népek barátságán, egyenlőségén és önrendelkezési jogán alapuló béke felé: a tárgyalások, a reálpolitika útja. Ez az, amit a szocialista országok, a Varsói Szerződés országai javasolnak, amikor az európai kollektív biztonsági értekezlet összehívását indítványozzák, ez felel meg ma Potsdam szellemének. S hogy az európai biztonság valóban mielőbbi megoldást követelő, életbevágó probléma, azt a szocialista országok kezdeményezésének kedvező és növekvő visszhangja is tanúsítja. DARVAS ISTVÁN: