Magyar Hírlap, 1970. október (3. évfolyam, 273-303. szám)
1970-10-18 / 290. szám
81970. OKTÓBER 18. VASÁRNAP NÉPGAZDASÁG - VILAGGAZDASAG Magyar Hírlap A negyedik ötéves terv lakásépítési programja (2.) Nyolcvan százalékkal többet épít az állam Újabb házgyárak — Segíthetnek a vállalatok is — összefogás Négyszázezer új lakás épül öt év alatt, 1975 végéig — írtuk tegnapi cikkünkben, hozzátéve: ennyi hiányzik a még az egymillió új otthonból, amelyeknek a 15 éves lakásfejlesztési program keretében kell elkészülniük. Mielőtt beszélgető partnerünk, Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes a negyedik ötéves terv lakásépítési programjának erőforrásonkénti megoszlásáról szólna, tekintsük át, hogy a már kész 600 ezer lakásból mennyit épített az állam és mennyi készült magánerőből Változó arányok A második ötéves terv időszakában — amikor 51 ezer lakás épült Budapesten, 93 ezer a vidéki városokban, 138 ezer pedig a községekben — 104 ezer lakás készült állami és 178 ezer magánerőből. A néhány hét múlva záruló harmadik ötéves tervben Budapest 57 ezer, a vidéki városok csaknem 114 ezer és a községek 146 ezer lakásából mintegy 104 ezret épített az állam és 213 ezer készül magánerőből. Vagyis, tíz év alatt a 600 ezer új otthonnak több mint egyharmadát, 280 ezer lakás építését vállalta az állam. — A negyedik ötéves tervben lényegesen megváltozik ez az arány — mondta Szilágyi Lajos miniszterhelyettes. — Az állami lakások előirányzata 185 ezer; a tervidőszak folyamán kell vizsgálni, hogy felső határként elérhető legyen a 200 ezer. Bárhogyan alakul is, mintegy 80 százalékkal feltétlenül több lakást épít az állam, mint a mostani tervidőszakban. Százhetvenezer központi, úgynevezett célcsoportos lakás épül, vagyis a lakásépítésre szánt összeget a tanácsok más célokra nem használhatják fel. A 215 ezer magánlakásból 65 ezer társasházakban, zömmel a városokban és az iparvidékeken épül, és 150 ezer lesz az új családi házak, a falusi új otthonok száma. Szeretném megemlíteni azt is, hogy a népgazdaság lakásépítési programját saját pénzeszközeikből nagymértékben segíthetik a vállalatok is. Eddigi tapasztalataink nem túl biztatóak, meglehetősen bátortalanul, nehézkesen élnek ezzel a jogukkal. Jóllehet, a vállalatok az éves nyereségből képzett fejlesztési alap tíz százalékát költhetnék arra, hogy otthont teremtsenek lakásgondokkal küzdő, megbecsült dolgozóiknak, mégis a rendelkezésükre álló összegnek eddig csupán töredékét fordították a lakásépítés támogatására. Ezért tervezünk egyelőre csupán 15 ezer nem célcsoportos, állami lakást, de a vállalatokon is múlik, hogy a felső mércéül állított kétszázezres számot megközelíthessük, elérhessük. lakásfejlesztési programot is; a kettő egymástól elválaszthatatlan. Panelüzemeink az ötvenes évek végén, a hatvanas esztendők elején kezdtek termelni, az első házgyár pedig 1965 óta gyártja a lakásokat. A fővárosban jelenleg három házgyár működik, a negyediket pedig várhatóan 1973-ban adjuk át. A harmadik ötéves tervben épült fel a győri és a miskolci gyár, csaknem kész a debreceni házgyár és jövőre avatjuk a szegedit. A felfutás mértékét jelzi, hogy — amíg a mostani tervidőszakban mintegy 40 ezer lakás épült panelből —, a negyedik ötéves terv már 150—152 ezer paneles lakással számol. A házgyárak éves kapacitása az idei 11,8 ezerről 1975-re 25,1 ezerre nő! Korszerű módszerek — Ha a már meglevő és épülő panelüzemek, házgyárak kapacitását vesszük alapul, mintegy 12—13 ezer lakás panelszükséglete még megoldatlan, ezért a negyedik ötéves tervben további házgyárakat kell építenünk, s a fejlesztésnél már gondolni kell az ötödik ötéves terv várható feladataira is. A Dunántúlon és az Alföldön vannak még olyan területek, ahová csak távolból szállíthatnánk korszerű építési anyagot, nyilvánvaló tehát, hogy azon a vidéken épülnek majd az új házgyárak. Továbbra is sok, 44 ezer lakás épül blokkos technológiával, egyéb korszerű módszerekkel pedig 27 ezer lakás készül. Az öntött technológia mellett jelentős szerep jut az alagútzsaluzatosnak is; mintegy 22—24 zsaluzó berendezést rendeltek az állami és a tanácsi vállalatok, a szövetkezetek; néhánnyal már meg is kezdték az építést. Szeretném előrebocsátani: a zsaluzó berendezések csak akkor lehetnek hatékonyak, ha megoldódik a válaszfalak és a homlokzati elemek előre gyártása is! Ellenkező esetben megnő az élőmunka-ráfordítás és ez az árakban is tükröződhet... Summázva: legalább 220 ezer lakás épül korszerű technológiával; a 260 ezer többszintes épületben megvalósuló lakásnak 84 százaléka. — Az építőipari szövetkezetek, amelyek ezekben az években köztudottan kevesebb lakást építenek, mint korábban, hogyan tesznek majd eleget a növekvő feladatoknak? — Valóban, az építőipari szövetkezetek tavaly 3,5 ezerrel kevesebb lakást építettek, mint 1967-ben. A lakosság részére végzett építőipari tevékenységük és a fő profiljukba tartozó felújítási munka egyaránt visszaesett. A negyedik ötéves terv időszakában legalább az eredeti arányokat szükséges visszaállítani. Ahhoz, hogy a tervezett 53 ezer lakást megépítsék, nekik is fokozatosan rá kell térniük a hagyományos építési mód mellett a korszerű technológiára is. Vállalati társulások — Az ÉVM minden segítséget megad számukra, hogy a közép- és nagyblokkellátást biztosítsa; az általuk épített lakások mintegy 35—40 százalékát célszerű ezzel a technológiával megépíteni. Alkalmazzák majd az alagútzsaluzatos technológiát is, de ez meglehetősen magas követelmény velük szemben. Ezért helyeselnénk, ha a szövetkezetek bizonyos építési feladatok megoldására társulnának az állami és a tanácsi vállalatokka, és az együttműködés számos hatékony formáját alakítanák ki. A betongyártásra, a kiegészítő szerkezetek gyártására, a nagyobb gépek kölcsönzésére gondolok elsősorban, de a paneles építkezéssel is szeretnénk megismertetni a szövetkezeteket; mintegy kétezer lakáshoz való panel gyártását tervezzük a részükre. Ahhoz, hogy 1975-ig a tervezett 400 ezer lakás megépüljön, valamennyi építőipari szervezetnek megfeszített munkát kell végeznie. Ez indokolja az egymást segítő összefogást. Földes Tamás És a kivitelezés? — ... És természetesen a kivitelezőkön! Hallhatnánk arról is, hogyan oszlik meg a négyszázezer lakás az állami és a tanácsi vállalatok, továbbá az építőipari szövetkezetek között? — A lakások 70 százalékát, szám szerint 280 ezret a szocialista építőiparnak kell elkészítenie; kisipari és házilagos, lakossági saját kivitelezéssel legalább 120 ezer lakás megépítését lehet reálisan feltételezni. A szocialista építőiparon belül elsősorban az ÉVM vállalataira hárul rendkívül nagy feladat: kétszázezer új lakást építenek, és ez csaknem kétszerese a harmadik ötéves terv produktumának. A másik nagy kivitelező szektorra az építőipari szövetkezeteknek kell felfejlődniük: 53 ezer lakás vár rájuk. A tanácsi építőipari vállalatoknak elsődleges feladatuk a felújítás, a karbantartás. Mint már szóltunk róla, ez sem csekély követelmény, hiszen a lakóház-fenntartási munkálatok növekedése az új lakásépítés ütemét is meghaladja, de 17 ezer új lakást is várnak tőlük. Ismerve az építőipar létszám- és kapacitásgondjait, hogyan lehet majd valamennyi szektorban egyaránt nagy, és a tervidőszakban is évről évre növekvő feladatokat ellátni? — Mindenekelőtt a korszerű építési technológiák széles körű alkalmazásával, a gyártó bázisok további fejlesztésével. Köztudott, hogy a leghatékonyabb építési mód a paneles, azon belül is elsősorban a házgyári. Ha majd egykor az építészek a paneles építési módra hivatkoznak, alighanem megemlítik a 15 éve. A X. kongresszus irányelvei Növekvő termelékenység A X. kongresszus irányelveiből: „Az ipari termelés 32—34 százalékos növekedésének 75—80 százalékát a munka termelékenységének javulásával kell elérni; a mezőgazdaság termelése — a foglalkoztatottak számának további csökkenése mellett — az előző öt év átlagához képest 15—16 százalékkal növekedjék." Mint látható, a következő évek egyik legfontosabb feladata a munka termelékenységének jelentős fokozása. Ez azonban nyilvánvalóan nem öncél, hanem eszköz, amellyel a termelést, ennél fogva a fogyasztást növelni lehet. Érdemes részletesebben foglalkozni a termelékenység fogalmával, hogy megértsük, miért foglal el ilyen jelentős helyet gazdaságpolitikai céljaink rendszerében. A termelékenység az élőmunka hatékonyságának kifejezője, az egységnyi munkában töltött idő alatt előállított termékek mennyisége. Ha tehát az egy óra, vagy egy nap alatt a munkás kezéből kikerülő termékmennyiség az előző órához, vagy naphoz képest emelkedik, úgy a termelékenység növekedéséről beszélhetünk. A fogalom csakis az élőmunkához kapcsolódik, a gépnek nincs termelékenysége. A gyakorlatban azonban sokszor előfordul, hogy magasabb termelékenységű gépről, vagy berendezésről hallunk. Ez azért van így, mert a termelékenység szorosan kapcsolódik a munka technikai felszereltségéhez. Jobb minőségű, hatékonyabb esztergán több és jobb terméket állíthatunk elő a megelőzővel azonos erőkifejtéssel A gép tehát hatékonyabb, a munka így termelékenyebb. A fogalom tisztázása után tekintsük végig a termelékenység alakulását szemléltető adatokat A szocialista iparban 1965-től 1969-ig az egy foglalkoztatottra jutó termelés 12 százalékkal, az egy munkásórára jutó termelés 24 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a termelés 26 százalékkal nőtt. Az idén januártól augusztusig a múlt év azonos időszakához képest az egy foglalkoztatottra jutó termelés hat százalékkal, az egy munkásórára számított termelés hét százalékkal emelkedett, s hét százalékkal nőtt az összes termelés. A különböző termelékenységi mutatók és azok számszerű eltérései első pillanatban talán zavart okoznak. Miért van szükség arra, hogy többféle mutatót használjunk, s mi a kettő között az eltérés? A foglalkoztatottak számára vetített termelés azok munkájának hatékonyságát mutatja, akik dolgoznak, vagyis az úgynevezett termelő és nem termelő dolgozókét együttesen. Köztudott, hogy például az adminisztratív állományban munkálkodók nem gyarapítják az anyagi javak mennyiségét, s munkájuk a közvetlen termelésben dolgozók munkafeltételeit biztosítja. Ilyenformán a népgazdaság egészében és egy-egy üzemben egyaránt a mutatót befolyásolja a termelő és a nem termelő létszám aránya. E mutató értéke változhat azáltal, hogy növekvő termelés mellett fokozottabban emelkedik a nem termelő létszám. A Malaysia—Singapore Airlines légiforgalmi társaság 1971 április 1-től Sydney—Moszkva—London útvonalon közlekedő repülőjáratot indít. Ilyenkor az egy foglalkoztatottra jutó termelés csökken. Természetesen ennek ellenkezője is elképzelhető, sőt ez a gyakoribb. Mit fejez ki a másik mutató? Az egy munkásórára számított termelés nagysága a termelésben közvetlenül dolgozók ténylegesen ledolgozott munkájának hatékonyságát szemlélteti. Vagyis azokét, akik ott állnak a munkapadok mellett, s a számítás időalapja a valóságosan ledolgozott órák száma. A két termelékenységi mutató között elvileg is eltérés van, ami megmagyarázza a számszerű különbséget. A foglalkoztatottakra vetített mutató az összes munkaerő hatékonyságát mutatja, mégpedig a rendelkezésre álló dolgozók termelőképességének kihasználását szemléltetve. A tényleges termelékenység magasabb lehetne, ha mindennap dolgoznának, ha nem lenne senki beteg, s ha optimális lenne a közvetlen termelésben és az adminisztratív munkakörökben dolgozók aránya. Az alkalmazottakra vetített termelés nagyságát csökkentheti, ha a kelleténél többen dolgoznak a nyilvántartásban, de az is, ha a közvetlen termelésben van fölös létszám. A második mutatószám közvetlenül a tényleges termelékenységet érzékelteti — zavaró momentumok nélkül. Látható, hogy mindkettőnek van létjogosultsága, s a közgazdasági elemzésekhez mindkettő szükséges. A termelékenység — írta Lenin — végeredményben a legfontosabb az új társadalmi rend győzelme szempontjából. Ez a gondolat jelzi, hogy a munka termelékenysége a társadalom eredményességét fejezi ki, s hogy növekedése alapozza meg az emberek életkörülményeinek javulását. IV. Ténydosszié A kohászat és a gépipar fejlődése A Kohó- és Gépipari Minisztériumban gyorsmérleget készítettek az eltelt háromnegyed év eredményeiről. E szerint a minisztériumhoz tartozó vállalatok termelése 9,2 százalékkal nőtt a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A kohászat és a gépipar közül az utóbbi ért el az átlagnál jobb, 9,8 százalékos fejlődést, a kohászatban viszont jelentősen — a múlt évhez képest —, 10,1 százalékkal nőtt a termelékenység, kisebb létszámmal is 8,6 százalékkal termeltek többet a tavalyinál A KGM egészében — az ipar 6,1 százalékával szemben — 8,5 százalékos termelékenységnövekedést ért el, s különösen figyelemre méltó a műszeripar termelékenységének 15,6 százalékos emelkedése. Örvendetesen javult a közszükségleti cikkeket gyártó vállalatok munkája, s számos kereseti termékből lényegesen növelték a termelést. Jelentősen nőtt a kohó- és gépipar exportja is. Bár a magyar gép- és finommechanikai termékeket továbbra is főleg a szocialista országok vásárolják, a tőkésexport az előző évhez képest 31,4 százalékkal emelkedett. A tervezettnél kedvezőbben alakul a kohó- és gépipar nyeresége, amely máris több mint félmilliárd forinttal haladja meg a tavalyit. HORIZONT • HORIZONT • horizont Az USA ipari termelése Az Egyesült Államok ipari termelése az elmúlt két hónapban tovább csökkent és szeptemberben 1,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint augusztusban. Ezt az adatot a szövetségi tartalékok hivatala közölte, hangsúlyozva, hogy a szeptemberi hanyatlás következtében az ország ipari termelése 1969 augusztusához képest majdnem 5 százalékkal csökkent. A Werner-jelentés A Pierre Werner luxemburgi miniszterelnök vezetésével működő szakértői bizottság jelentést készített a Közös Piac tagállamainak a tervek szerint 1980-ig megvalósítandó gazdasági és valutauniójáról. A jelentés, amelyet a tagállamok miniszterei október 26-án sorra kerülő luxemburgi ülésükön tárgyalnak meg, azt javasolja, hogy a hat tagállam a tervezett valutaunió megvalósítását 1971. január elsején a tagállamok valutái közötti árfolyam-ingazodások csökkentésével kezdte. Az egységes közös piaci valuta megteremtésének első szakasza ezen a napon kezdődik és három évig tart. A jelentés megállapítja, hogy ebben az első szakaszban a gazdasági és költségvetési politika szorosabb egybehangolására van szükség. Ennek befejeződése után 1974-ben lesz időszerű a Közös Piacot létrehozó római szerződés módosítása, mivel az utolsó szakaszban a tagállamok központi bankjainak közös rendszerét kell megvalósítani, s a gazdaságpolitikára vonatkozó döntések meghozatalára egyetlen központot kell létrehozni. Kínai-albán megállapodás A Kínai Népköztársaság és Albánia pénteken Pekingben két megállapodást kötött. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint Kína az egyik egyezmény értelmében hosszú lejáratú kamatmentes kölcsönt nyújt Albániának. A másik egyezmény a két állam 1971 és 1975 közötti árucseréjét, valamint a fizetési feltételeket rögzíti. A két megállapodást kínai részről Li Hszien-nien, az államtanács alelnöke, albán részről pedig Abdull Keltezi, az állami tervbizottság elnöke írta alá. Egy mondatban