Magyar Hírlap, 1972. február (5. évfolyam, 32-60. szám)
1972-02-01 / 32. szám
2 1972. FEBRUÁR 11 KEDD HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap A tanultak alkalmazása Vizsgázó tanácselnökök — A tekintélyelven alapuló vezetés ismert hátránya, hogy a döntés kizárólag a vezető ismereteire korlátozódik, s ez önkényességhez, önteltséghez vezethet. Ennek ellentéte a demokratikus vezetési módszer: testületi döntés — egyszemélyi felelősség, amikor érvényesülhet a beosztottak önállósága, alkotóerője, kezdeményezőkészsége. Világos, hogy ez utóbbi a szocialista rendszer vezetési módszere — summázta a vezetés módszereiről elmondott vizsgatételét a villanyszerelőből tanácselnökké előlépett tanácsakadémiai hallgató. A háromtagú vizsgabizottság — kijavítva a felelet pontatlanságait — kitűnőnek minősítette az elnökhallgató tanulmányi eredményét. Új vizsgázó lépett a terembe. A távozót kint a folyosón „osztálytársai" fogadták. Szorongatták a kezét, gratuláltak neki. Egymás szavába vágva faggatták: milyenek voltak a kérdések, hányszor szóltak közbe. 72 éves iskola Igazi vizsgaláz, feszültség jellemezte négy napon át a Tanácsakadémia szombathelyi Elnökképző Intézetének légkörét, hangulatát. A „diákok" — összesen nyolcvannégyen községi tanácselnökök — az ország tizenkilenc megyéjéből verbuválódtak. Szombathelyen, kis megszakításokkal, hetvenkét éve, 1900 óta képezik a községi közigazgatás irányítóit. A mostani tanfolyam, akár az előző, öthónapos, bentlakásos. Az elnökök iskolarendszerű foglalkozásokon ismerkednek — köznapi szóhasználattal élve — a vezetés fortélyaival A tanfolyam céljáról dr. Horváth Sándortól, az intézet igazgatójától kaptunk részletes tájékoztatást. — A tanfolyam alapvető célja a kis- és nagyközségi tanácselnökök felkészítése a mind bonyolultabb elnöki teendők végzésére. A tanfolyam befejezése után három tárgyból: marxizmusból, szervezési és jogi ismeretekből, valamint tanácsi gazdálkodásból vizsgáznak. Ezenkívül, a tanácstörvény új követelményeinek megfelelően, az elnöki hatáskörben meghatározott összes tennivalóról tájékoztatást kapnak. Így az ipar- és kereskedelempolitikáról, a községfejlesztésről, a kommunális ellátásról, az oktatásról, a személyügyekről. Felsorolni is sok lenne mindazt, ami helyet kapott a napi nyolcórás foglalkozásokon. A tananyag zsúfoltsága miatt még a szabad idejük jó részét is célirányos gyakorlati foglalkozásokkal töltöttük ki. Érdekesnek, találták például az író—olvasó találkozó szervezésével, lebonyolításával járó munkát, a könyvtárbővítés mechanizmusával összefüggő tennivalókat, az irattárkezelést. Ez utóbbira vonatkozóan idézte az igazgató a hallgatóknak mondottakat: — Ne felejtsék, ha szakszerűen kezelik a községi irattárat, akkor megkönnyítik az utódok munkáját, de ha nagy hibákat vétenek, száz év múlva át szidják az egykor volt tanácselnököt. A tanfolyamon a szónoklattan alapelemeivel is megismerkedhettek az elnökök. Minden bizonnyal ennek hiánypótló jellegére utaltak az előző tanfolyam hallgatói, amikor az igazgatónak küldött levelükben sajnálkoztak afelett, hogy a „retorikára" nem jutott több idő. A középiskolás tananyagban megtanultak ugyanis már rég feledésbe merültek. A hallgatók többsége 30—50 év közötti és érettségizett. Tizenegyen főiskolai vagy egyetemi végzettségűek. A cél az, hogy valamennyien a lehető legjobb felkészültséget szerezzék meg. S ehhez sokszor az elemi ismeretek felfrissítésére, gyakorlati alkalmazására is szükség van. Gyakorlati foglalkozások A sokféle témából a gyakorlati foglalkozások aratták a legnagyobb sikert. Meglátogatták a híres Zala megyei néprajzi gyűjtőhelyeket, ismerkedtek a Vas megyei műemlékvédelem eredményeivel. Részt vettek több Szombathely környéki falu közigazgatási munkájában. Helyes pedagógiai meggondolásból nem a legfejlettebb községekbe vitték a csoportot. A tanfolyam tematikájában szerepelt a társadalmi mobilitásról szóló téma is. A részvevők hangot adtak annak a véleménynek, hogy az átrétegeződéssel lassult a társadalmi mozgás. Éppen ezért örömükre szolgál a kormányzat azon célkitűzése, hogy a fizikai dolgozók gyerekei közül minél többen kerüljenek értelmiségi pályára. A kissé leegyszerűsített fejtegetést a szomszéd községben látottakkal szemléltették, ahol az általános iskola nyolcadikos tanulóinak hetvenöt százaléka tovább tanul. (Ez a beiskolázási arány megfelel az országos átlagnak.) Erre a Pest megyei Újszilvás község tanácselnöke, Fekete Bálintné megszólalt: — Könnyű az ilyen Vas megyei falvakban tanácselnöknek lenni! Ahol jártunk, mindenütt van törpevízmű, vízvezeték, betonjárda, villany, pedagóguslakás. Érthető, hogy ilyen községekben igen szívesen telepednek le a pedagógusok. Nálunk, Újszilváson a lakosság száma jóval meghaladja a háromezret, de csak egy ártézi kutunk van, az is elapadóban. Nincs betonjárdánk. A hozzánk tartozó tanyakörzetekben nincs villany és két ilyen körzetben összevont iskola működik. A húsz pedagógusunkból tíz képesítés nélküli. Többüknek nem tudunk lakást biztosítani. Évenként nyolcvan gyerek fejezi be az általános iskolát, de csak tízen—tizenöten tanulnak tovább. Két év alatt egy fiatal jutott el felsőfokú intézménybe községünkből. Az elgondolkoztató tényeket csönd fogadta. Kis idő múlva valaki megkérdezte : — A termelőszövetkezet, s az ÁBÉSZ miért nem segít? — A termelőszövetkezet — gyenge adottságai következtében — örül, ha fenn tudja tartani magát. Üzemünk, vállalatunk nincs. A megyei tanács a borforgalmi adóbevételünket is elvette, mondván, hogy arra másutt van szükség. A villanyhálózat kiépítésében minden család felajánlott ezer forintot, a kivitelezés azonban így is akadozik. Többet, jobban A tanfolyam ideje alatt számos ilyen és hasonló beszélgetés lezajlott. A nézetek sok mindenben különböztek, de azonosak voltak a szenvedélyesség, a többet, jobbat akarás tekintetében. Ez pedig önmagában is elegendő bizonyíték arra, hogy a tanácselnökök őszintén képviselik azt az ügyet, melynek szolgálatában a falu vezetőivé választották őket. Céljuk: minél jobban megfelelni az új feladatoknak. Ez vezette őket a viták hevében, éppen úgy, mint a csendes, eszmecserék során. S tulajdonképpen ezek az érzések, gondolatok telítették élettel a jól fogalmazott, szakmailag gondosan összeállított tananyagot. Az elnökhallgatók elismerő véleményét tolmácsoljuk, amikor arról szólunk, hogy e tanfolyamon lehetőséget teremtettek számukra, a gyakorlati felkészülésre. Ennek hatását azonban némiképp rontotta, amit Lukács József, a tanfolyam egyik részvevője így fogalmazott meg: — Előfordult többször is, hogy látogatók, érdeklődők jöttek a tanfolyamra, s mint előkelő idegenek sétáltak közöttünk. Megnézték, hol halunk, eszünk, alszunk, de beszélgetésre ritkán jutott idejük. Hogy itt járt itt, azt is csak akkor tudtuk meg, ha megkérdeztük . . . Amikor az elnökképző intézet könyvtárosától, dr. Gutter Józsefnétől arról érdeklődtünk, mint könyvtáros, mit tapasztalt az elnökhallgatók művelődési igényével, magatartásával kapcsolatosan, azt válaszolta: — Jó volt dolgozni velük. Nem csupán azért, mert szeretik a könyvet, hanem, mert közvetlenek, igazán emberek tudnak lenni. Kívánjuk a tanfolyam részvevőinek, hogy odahaza is tartsák meg ezt a tulajdonságukat, hiszen — mint azt a fentebb említett vizsgázó elmondta — „így érvényesül a beosztottak önállósága, alkotóereje, kezdeményezőkészsége”. Rehák Ferenc — Nem tél, tavasz már ez -mondta gondterhelten A. Ferenc komám, a kőműves, akivel három és fél évtizeddel ezelőtt sokat dolgoztam együtt. Ő a falat rakta, én az ablakot, ajtót készítettem. — Várjuk meg a február végét — mondtam és poharához koccintottam poharamat. — Várhatod már azt! — suhintott, a levegőbe öklével. Vártam a folytatását, de csak akkor beszélt tovább, mikor az ötödike pohár bor megoldotta nyelvünket. És ezt a kis történetet mesélte el. Még az ősszel felásta a kertjét, hogy a hője még jobban beszivárogjon a földbe. Hiába. Az idén ujjnyi sem volt a hótakaró. A napokban végigment a barázdán, amely csak arra volt jó, hogy az udvarról levezesse a vizet. Elgyönyörködött a két sor gyümölcsfában, ugyanakkor aggódva nézte, hogy a rügyek nem dagadtak-e meg túlságosan. Csizmája mélyen besüppedt a puha, porhanyós kerti földbe. A kerítés mellett nyújtózkodó akácfán vadgalamb búgott csenevész, száraz gályákból összetákolt fészke mellett. Perenc a párját kereste, de nem látta sehol. Elkóborgott a csavargó, nézett mélázva a fára. És akkor a kert végéből vidámi nevetés rebbent fel, s szállt az enyhe széllel. A jókedvű vékony nevetésbe olykor egy mély hang kontrázott. Ferenc megállt és fülelt. Ismerős volt a nevetés. Lassan, tovább ment, egészen a deszkakerítésig, ott kissé lehajolt, hogy ne a kerítésen át lessen a szomszédba, hanem a két szál deszka között, a hasadékon. Majdnem beleverte homlokát a deszkába. A kerítésen túl a fia birkózott a lábszomszéd Varga Ambrus lányával, Terivel. A lány jobbra-balra kapta a fejét, karjával repdesett, mint a megfogott madár, de Ferenc azt is látta, hogy nem is akar menekülni az ölelésből a lány. Az a kis taknyos, csóválta fejét, amikor óvatosan visszafelé lépkedett, hogy ne vegyék észre. Két esztendeje még iskolába járt. És a fia? Sorozáson sem volt! Mit akarnak ezek ? Megállt, visszanézett. Most kellene szétrebbenteni őket, amíg nem késő. Hazazavarni a fiát, még akkor is, ha vasárnap van. És szólni kellene Varga Ambrusnak, hogy jobban tartsa nyitva a szemét. Lánygyermeket nem lehet őrizetlenül hagyni. Olyan az, mint a virág: sok dongó, darázs megkívánja, lopogatja a mézet, ha lesiklik róla vigyázó szeme. Néhány lépést tett, aztán ismét megállt és visszanézett. — A huncutok, a semmirekellők! — csóválta fejét —, délebédet várja minden rendes ember, ezek meg . .. Persze, a Teri anyja is a főzéssel törődik most és nem a lányával. Jól tudták, hogy mikor szabad a világ számukra. Vajon mióta szökdécsel át a fiam a Terihez? — töprengett. — Sose vettem eddig észre. És sosem szólt róla. Soha. Vajon Varga Ambrusék tudják-e, hogy a fiam, mint a szöcske, ugrik át a kerítésen a lányukhoz? Már nem a kertet nézte, hanem a kert mögött a házat, a fehérre meszelt tűzfalat, amelyen most a téli napsugár játszadozott. És akkor a fal mellett egy fekete ruhás alakot pillantott meg. Varga Ambrust, amint szeme fölé emelt tenyérrel, mint egy látófáról, kémlelte a kertet. — Teri! A kiáltás meglepte. Megfordult és gyorsabban indult az udvarra. — Teri! Kész az ebéd! — hallotta még, pedig már jó távol járt a szomszéd kertjétől. De egy pillanat alatt megértette: Varga Ambrus jól tudja, hogy a fia átugrál a kerítésen. Bosszankodva igyekezett kifelé a kertből. Na, akkor majd beszélek én a fiammal, gondolta. Mit akar az a kölyök? Sorozásra is csak az idén megy. Utána ott a katonaidő. Addig pedig, amíg le nem szerel, nekem ne ugráljon át senki kerítésén. Inkább szögesdrótot húzok a kerítés fölé! Gondosan bezárta a kertkaput, de akkor még egyszer végig kellett pillanatania a kerten. A fia éppen akkor ugrott át a kerítésen. Kalapjához kapott. Mintha önmagát látta volna, amikor ilyen süldőlegény korában Julisék kerítését repült át. Mosolygott. Milyen büszke volt arra, hogy csak megfogta a felső szál deszkát, roppantott egyet és már át is repült. Julis véletlenül, mindig véletlenül, éppen egy fa alatt volt. Hogy mit keresett ott, azt csak a boldog isten tudja. De jó volt, hogy ott volt! Megigazította a kalapját. Akkor még ő sem volt katona. Később sorozták be és a két esztendőből a fogsággal együtt öt esztendő lett. De Julis várta, mert hitte, remélte, hogy hazajön. Mit tegyek most? — kérdezte gondolatban önmagától. Nem tudott választ adni a kérdésre. Az orgonabokrok mellett lépkedett. Ezekre a haszontalan, gyümölcsöt nem termő bokrokra eddig nem is figyelt. Vannak mint virágok és kellenek is, de hogy miért, arra már nem gondolt. Megállt mellettük, hogy még egyszer visszanézzen a kertre, hogy jön-e már a fia. Jött, fütyörészve. Akkor ő már csak a bokrokat nézte, amelyen a terhes rügyek pattanásig feszültek. Hiába. Ez a tél már a tavaszba olvadt. — És most mit tegyek? — kérdezte A. Ferenc komám, forgatva maga előtt a poharat, amikor befejezte a történetet. — Nem akarom, hogy a fiam ilyen fiatalon lányokhoz járjon. Érted? Hiszen kölyök még. Az istenit neki, legalább lenne már valaki! Akkor bánnám is én, hogy melyik kerítésen ugrál át! De így! Szóval az az én bajom most, hogy nem tudom mit csináljak?! Hát aiért jöttél most hozzám, gondolom magamban, miközben fürkészve néztem ráncosodó arcát, ősz kobakját. Hiába, ő is belépett az ötvenedik évbe, akárcsak én. Hallgatott. Várta a válaszomat. Sokáig én is hallgattam. Aztán felmutattam a fiam falon lógó megnagyított fényképére. — Látod, én már soha senkinek nem mesélhetek el róla, a fiamról, olyan szép történetet, mint te meséltél nekem a fiadról! Mert nem tudja átlépni a koporsó peremet. Bába Mihály Magasugró szöcske Vasas szocialista brig’á'V'Vetők tanácskozása Tudósítónktól: A vas-, fém- és villamosenergia-ipari szocialista brigádvezetők országos tanácskozására február 18-án és 19-én kerül sor a Csepel Vas- és Fémművek sportcsarnokában és a Csepeli Munkásotthonban. Koltai Endre, a vasasszakszervezet titkára hétfői sajtótájékoztatóján elmondotta, hogy a szakszervezethez tartozó vállalatoknál és intézményeknél 15 576 brigád, 174 642 tagja dolgozik, tanul és él a szocialista brigád cím követelményeinek megfelelően. A tanácskozáson 400 szocialista brigádvezető és 150 meghívott vesz részt. Méhes Lajos, a szakszervezet főtitkára referátumában a 135 vállalatnál, intézetnél és trösztnél megrendezett tanácskozások tapasztalatait összegezi. A tanácskozáson felszólal dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter. Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes és Csillik András, a KISZ budapesti bizottságának első titkára is. Koltai Endre a sajtótájékoztatón közölte: a tanácskozáson javasolni fogják, hogy a szocialista brigádok a jövőben nagyobb figyelmet fordítsanak a belső tartalékok feltárására, élenjárói legyenek az újért, a haladásért folytatott tevékenységnek és segítsék elő a munkahelyi légkör javítását. Bács-Kiskun megye bemutatkozik Budapesten Február végétől március közepéig bonyolítják le a fővárosban a Bács-Kiskun megye Budapesten című programot. A végleges tervek szerint a megye 25 színvonalas rendezvénye a főváros rangos intézményeiben kap helyet. A rendezvénysorozat premierje február 1-én lesz az Ernst Múzeumban, a megye mai képzőművészetét reprezentáló kiállítással. Ezt további hét tárlat követi: a Vármúzeumban a halasi csipke történetét és a megye népművészetét bemutató kiállításra; a Fővárosi Művelődési Házban a megye fafaragó művészeinek tárlatára kerül sor. A megye iparát, élelmiszer-gazdaságát és településfejlesztését szemléltető kiállítást dr. Gajdócsi István, megyei tanácselnök nyitja meg március 4-én a Mezőgazdasági Múzeumban. A továbbiakban a megye ének- és zeneegyüttesei, zeneművészei a Zeneakadémián, illetőleg a Fészek Klubban adnak hangversenyt és sor kerül különféle népi együttesek bemutatkozására is. Ezenkívül a megyével foglalkozó 14 tudományos előadás hangzik majd el a fővárosban és klubestek, különböző találkozók — köztük a Forrás irodalmi folyóirat szerzői gárdájának estjei színesítik az egyhónapos műsort. Ózd hétszáz éves Ózd az idén ünnepli fennállásának hétszázadik évfordulóját. A városközpontban felavatják Kisfaludy Strobl Zsigmond új alkotását, a kohászemlékművet. A jubileumról ünnepi tanácsülésen emlékeznek meg, ahol elfogadják a város új címerét és a kohászváros díszpolgárainak emlékplakettet, adnak át. A város új címerének tervezetét négy változatban a Liszt Ferenc Művelődési Központban közszemlére tették, s a lakosság véleményének meghallgatás® után döntenek.