Magyar Hírlap, 1972. július (5. évfolyam, 180-210. szám)

1972-07-04 / 183. szám

2 1972. JÜLIUS4, KEDD Nyári ifjúsági táborok Munka, pihenés, szórakozás-nevelés A falu csöndes, sehol egy lélek. Mint­ha Enesén mindenki a házak hűvösében keresett volna menedéket a perzselő nap elől. Nagy sokára egy pisze orrú, fülig poros fiúra akadunk. Ő irányít el ben­nünket a községen túlra, ahol az ifjúsági építőtábor található. Kívül a falun, a templom mögötti réten már nincs sem­miféle út, csupán a fűben vágott kerék­nyomok mutatják a haladási irányt. Ez már a Hanság pereme. A Hanság peremén A Hanság még ma is az országépítés­ben tanúsított hősi helytállás szimbólu­maként él a köztudatban. Az ifjúkom­munisták kezdeményezésére itt kezdődött 1957-ben a tájat átalakító nagy csatorna­építkezés. Most, a tizenöt évvel ezelőtt ültetett fák között újra állnak a sátrak. A sátrak között H. J. honvédtiszttel be­szélgetünk a tábor telepítési munkálatai­ról, melyeket a néphadsereg különböző alakulatai végeztek. Leverték a cölöpö­ket, kifeszítették a sátorköteleket, hely­színre szállították­ a vaságyakat, a táv­beszélő- és a világítás hálózatát. Külön gonddal készítették el, a minden bizony­nyal nagy érdeklődésre számot tartó, konyhaművészet otthonát, a „Karol­­lak”-ot. Személyautó gördül a sátrak közé. Két győri fiú érkezett. Szemrevételezik a két hétre szállást adó terepet és a tábori be­rendezést, majd az egyre népesedő­­cso­portunkhoz szegődnek. — Most a csatorna karbantartása ad huzamosabb időre elfoglaltságot, július másodikétól augusztus közepéig — vála­szolja kérdésünkre a munkavezető. A két győri fiú is élénken figyeli a be­szélgetést, amikor kis szünetet tartunk, a kosztolásról, a munkaidőről, a szóra­kozási lehetőségekről feltett kérdéseikre kapnak kielégítő választ. A pillanat su­gallja az összehasonlítás gondolatát. A válaszadók a harmincadik életévükön fe­lüli emberek bölcsességével és higgadt­ságával beszélnek, akik tizenöt évvel ez­előtt még éppen olyan csodálkozó-érdek­­lődő tizenévesek voltak, akár a győri fiúk. Azóta, a hansági építőtáborban a fiatalok tízezrei személyes tapasztalás útján ismerkedtek meg a munka ember­nemesítő hatásával, a közösségi élet jel­­lemformáló erejével. A tábornyitás szorgos előkészítőitől a meglátogatásra kijelölt dunántúli ifjú­sági táborok iránti kíváncsiság szólít el bennünket. A kastély lakói Szintén Győr-Sopron megyében, Kimle mellett, Novákpusztán, nyitotta meg ka­puit pár évvel ezelőtt a megyei ifjúsági szervezet továbbképző tábora. A mosoni Duna-ág partjára épített kastély, tízhol­das parkjával Mauthner báró kényelmét szolgálta. A felszabadulás után külön­böző megyei hivatalok és vállalatok vet­ték birtokukba. Néhány évvel ezelőtt kapta meg a KISZ megyei bizottsága. Azóta mintegy tízmillió forintos ráfor­dítással, hárommillió forint értékű tár­sadalmi munkával rendbe hozták, és új helyiségekkel gazdagították az épületet. A tábor vezetője, a huszonhároméves Kaszás Béla elektrotechnikus kalauzol bennünket: — Május 18-án nyitottunk. Egy turnus 3—6 és 10 napos. Jelenleg Győr, Sopron, Kapuvár, Csorna és Mosonmagyaróvár ifjúsági szervezeteinek gazdasági felelő­sei vesznek részt tanfolyamon. Egy nyári időszakban ezerötszázan töltenek el né­hány napot pihenve-tanulva a táborban. A beutaltak kényelmes elhelyezésére a győri házgyáriak előre gyártott elemek­ből készült, kétágyas fülkékből álló, föld­szintes pavilonokkal ajándékozták meg az ifjúsági szervezetet. A gyárak, vállalatok, iskolák fiataljai pedig a szerelési mun­kákat végezték el. Hasonlóan építettek a fák közé egy szabadtéri előadótermet. Rengeteg játék és sportolási lehetőség egészíti ki a célszerűen kialakított épü­letek rendszerét. Táborlátogatásunk következő állomása Tata. A híres tó partján, vadregényes környezetben épített a főváros 450 sze­mély nyaraltatására alkalmas tábort. A központi csillagépület ugyan még nem készült teljesen el, de így is — június 26-a óta — zavartalanul pihenhetnek a fővárosi gyerekek. — Tíznapos turnusokban szerveztük a váltást. Jelenleg volt általános iskolás és középiskolás ifivezetők pihennek és ké­szülnek a mozgalmi munkára — mondja Almási Erika ügyeletes táborvezető. Az őrszolgálatot teljesítő fehér inges fiútól, Gazsó Lajostól érdeklődünk a be­utalás körülményeiről. Elmondja, hogy géplakatos tanuló, a XX. kerület úttörő elnökségétől példásan végzett ifivezetői munkájáért kapta a beutalót. Ehhez kap­csolódva tájékoztat Almási Erika: — A kerületi elnökségek küldik a fia­talokat. Meglehetősen sok közöttük a fi­zikai dolgozók gyereke, akik számára nagy segítséget jelent minden bizonnyal az ingyenes nyaraltatás, melyből az idén 2500-an részesülnek. A tábor rendje nem mentes a szüksé­ges szigortól. A gyerekekre felügyelő ti­zenkét felnőtt felelősséggel végzett mun­kája és az ifivezetők fegyelmezettsége minden bizonnyal továbbra is megőrzi az eddigi gondtalan, jó hangulatot. Értelmetlen szeretet Nem indult a tataiakéhoz hasonlóan a Pilishegyi Állami Gazdaság ifjúsági tá­borában az élet. A gazdaság — mint Bó­­dis József igazgató mondja — tíz év óta minden nyáron igénybe veszi a Komá­rom megyei fiatalok segítségét. — A nyári idénymunkát, főként , a gyü­mölcsszedést, a fiatalok nélkül nem tud­nánk elvégezni. A környéken sincs any­­nyi szabad munkaerő, amennyi itt kelle­ne. Hogy mennyire becsüli meg a gazdaság a fiatal munkaerőt, arról a munkára vállalkozók így vallanak: — Kitűnő a szobánk, jól főznek, sok gyümölcsöt ehetünk,­ és minden este van valamilyen szórakozási lehetőség — sum­i­mázza Kovács Laci dorogi szakközépis­kolás. Mindezek ellenére sem volt zökkenő­mentes a tábor megnyitásának első né­hány napja. Esztergomban például té­vesen informáltak több fiatalt. Az is­kolában azt mondták nekik, hogy a tur­nus ideje alatt három-négy­száz forintot is kereshetnek. A KISZ-szervezet pedig azért toborzott fiatalokat, hogy a közö­sen végzett munka díjából különböző if­júsági célokat valósítsanak meg. Ma már nehéz megállapítani, ki követte el a mu­lasztást, annyi bizonyos: Esztergomban nincs minden rendben az „egy nyelven beszéljünk” közül' mt’ : ’■ ‘ Különös, de nem lehet véletlen, ami­­ről Tirol István tanár, a tábor vezetője tájékoztat. — Munka közben többször mondtam tréfásan a gyerekeknek, „ha nem dolgo­zunk szorgalmasan, nem érdemeljük meg az ebédet. Harmadnap az egyik fiú apja megállt személygépkocsijával a tá­bor előtt, és fennhangon elmondta, hogy az ő fia nincs rászorulva a panaszos ebédre, mert ő nemcsak az ebédet, ha­nem, ha kell, naponta több kiló gyümöl­csöt tud venni a fiának. A tábor vezetői hiába mondták, hogy a fiúk biztatásának nagyon is ismert, és szinte minden dolgozó közösségben gyak­ran elhangzó szójátékát alkalmazták. Az apa hajthatatlan maradt. Kocsiba tette gyerekét, és hazavitte Esztergomba. Az értelmetlen szeretet példája ez. Lassan lejár a turnus ideje. Csupán azt sajnálják a fiúk, hogy még a kellemes pilisi környezetben is csak tizennégy nap a két hét. Befejezésül csak annyit: a táborban végzett munka, az ott eltöltött idő — mi­közben pihenésre szolgál — a­­munkára nevelésnek is fontos eszköze. Ez pedig felügyelőnek, gazdaságvezetőnek és szü­lőnek egyaránt érdeke. Rehák Ferenc X­Iv— HAZA» KORKÉP_________________ Magyar Hírlap Hajdú-Bihar megye Hetvenkétmillió társadalmi munkából Hajdú-Bihar megye városaiban és köz­ségeiben az 1971. évi országgyűlési kép­viselő- és tanácstagi választások előtti jelö­lőgyűléseken ötezer-ötszáznyolcvan közér­dekű bejelentést is tettek. A javaslatok­nak csaknem háromnegyede a lakóhely­­lyel kapcsolatos kommunális ellátásra, a községfejlesztésre vonatkozott. A választások óta a tanácsok állandóan napirenden tartják a közérdekű javasla­tok megvalósítását. A hajdúsági városok és községek lakói a közérdekű javaslatok megvalósításához, lakóhelyük csinosításához az elmúlt esz­tendőben hetvenkétmillió forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá. A nemzetközi könyvév első félévének hazai mérlege (Folytatáshoz J/ol­CtÁról) Az UNESCO céljainnak megfelelően több kiadvány megjelentetését vállalták. A nagyközönségnál szóló olcsó könyvtípu­sok továbbfejlesztése érdekében zseb­­könyvtársorozat indult, első darabjait már kézbe is vehették az olvasók (Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem, valamint Szabó Magda Okút című köte­te). A régen várt kézikönyvek között megjelent A könyvtáros hatnyelvű szótá­ra, valamint a Minerva nagy képes en­ciklopédiájának első kötete. A kiadói programba belefoglalták a fejlődő országokkal kapcsolatos művek megjelentetését is. A tervezett kötetek közül eddig egy válogatás látott napvi­lágot, amely a mai afrikai irodalomból ad ízelítőt. A könyvév programjában számos tu­dományos tanácskozás, konferencia és gyakorlati kérdésekkel foglalkozó meg­beszélés is szerepelt. Ezek közül talán legrangosabb volt az Akadémián lezaj­lott ülésszak, amelynek fő témája A könyv, az olvasás a változó világban cí­met viselte. Május elején a miskolci Ne­hézipari Műszaki Egyetemen tartottak tudományos megbeszélést a tudományos kutatás és a közművelődési könyvtárak szerepéről. Nagy visszhangja volt az írók, könyvtárosok szolnoki táborozásának, amelyen arról beszélgettek, milyen helyet foglal el a könyv és a folyóirat az infor­mációhordozók között; milyen szerepet kapnak az állami és politikai szervek az olvasók nevelésében. Jelentős számban zajlottak tájértekez­letek is szakszervezeti könyvtárosok részvételével. Miskolcon négy megye könyvtárosai vitatták meg a szükséges propagandamunka kérdéseit, Székesfe­hérvárott pedig a hírlapolvasókat érő in­formációs és művelődési hatásokról esett szó. Az esztendő első fele bővelkedett a könyvvel, olvasással foglalkozó kiállítá­sokban is. Áprilisban Kálmánchey Zoltán Könyvet mindenkinek című grafikai ki­állítását láthatta a közönség Szekszár­­don. Ugyancsak áprilisban gyermek­­könyvhónapot rendeztek Szabolcs-Szat­­márban: mintegy száz megyei rendezvé­nyen mutatták be a legkisebbek könyvél­ményekkel foglalkozó rajzait. Májusban Szép magyar könyvek cím­mel mutattak be válogatást a békéscsa­bai Munkácsy Múzeumban az ünnepi könyvhéthez kapcsolódóan, Székesfehér­várott pedig mintegy ötven négyzetmé­ternyi tablón a könyv évezredes útját tárták a közönség elé. Az utóbbi össze­állítás olyan sikeresnek bizonyult, hogy vándorkiállítás formájában járja majd az országot. Amikor a nemzetközi könyvév prog­ramját ismertették, sokan úgy gondolták, egyszerűen egy újabb, „mammutmére­­tű” olvasókampányról van szó. Pedig a cél világos: nem egyszeri könyvforgatás­ra akarják rávenni az embereket, hanem a könyvvel, olvasással foglalkozó számta­lan rendezvénnyel igyekeznek megvetni olvasáskultúránk továbbfejlesztésének alapjait. Ezért is örvendetes, hogy a helyi tanácsok szinte egymást követve tűzik üléseik napirendjére a könyvtárak, a könyvtárhálózat fejlesztését. Az idei első félévben is számos ilyen testületi ülés volt. Sokat nyomnak ezek a nemzetközi könyvév hazai eredményeinek mérlegén. L. E. A közösség melege A portás ráver egy vasdarabbal a kampóra akasztott síndarabra, vége a műszaknak. A daruk is leállnak. Imitt­­amott még jobban egyet az ívfény, ne maradjon félbe a megkezdett varrat, de végül minden elcsendesül a Ganz-MÁ­­VAG hídrészlegének Kőbányai úti tele­pén. A kép, amely itt fogadja a látogatót, amolyan század eleji. A főépület bizo­nyára akkor is épülhetett. A favázas ház az időtől és az alig pár méternyire levő vasúti töltésen elhaladó mozdonyok füst­­­jétől koromfekete. Az emberek javaré­sze a szabadban dolgozik, csak az anyag­raktárak és az újonnan beállított drága, modern gépek kaptak fedelet. De ezek kívülről nem látszanak, így amikor az ember belép az ütött-kopott kapun, úgy érzi, a néhány évtizeddel ezelőtti múltba érkezett vissza. Aztán ahogy szaporodnak a kézfogások, új meg új arcok válnak is­merőssé, innen is onnan is felcsipeget mondatokat, sorsmorzsákat illeszt össze képzeletében, azt veszi észre, hogy meg­szépült körülötte a meglehetősen sivár telep az emberi összetartás, a patinás munkásbarátság melegétől. Bagi Balázsnénak köszönhetem, hogy sikerült a láthatatlan palánkok mögé pil­lantanom, és ahogy egy futó látogatás en­gedi, megismerhettem egy nagyszerű munkásközösséget. Baginé darus. Amikor lejött oda­­föntről, előbb néhány vasdarabot rakott a sínekre — nehogy a szél az éjjel meg­indítsa a szürke góliátot —, aztán nyúj­tott kezet. Fürkésztem az arcát, tiszta, barna szemét, derűs vonásait, de sehogy­­sem tudtam felbecsülni, hány éves is le­het. Ezért meglepett, amikor elmondta, már négy gyereket nevelt fel. Két fiút és két lányt. Nagyobbik lánya már unoká­val is megajándékozta, kisebbik fia ép­pen katona. Egyedül gondozta őket, férje hűségesebb maradt a borosüveghez, mint a családhoz, így aztán reá maradt a ne­velés és a pénzszerzés gondja. — Nehéz idők voltak, legalábbis az el­ső évek. Éppen tizenhat esztendeje kerül­tem ide, és akkor bizony még picik vol­tak a gyerekek, sokat ettek, sok ruha kel­lett. Amikor elmagyarázta itt a főműve­zető, Szűcs István, hogy takarítással eny­­nyit meg ennyit kaphatok, ha viszont be­állok segédmunkásnak a lakatosok mel­lé, akkor többet, az utóbbit választottam.­­És nem buktam meg. Tudja, itt olyan emberek dolgoznak, akik valóban szere­tik a szakmájukat. Ezen a telepen a munka az első, nagyon komolyan veszi mindenki, és annak van becsülete, aki rendesen dolgozik. Itt nem marad meg vándormadár, tizenöt-húsz éve dolgozik az emberek java része egy helyesen. Kö­zöttük éreztem meg először, mi az együ­vé tartozás. Hosszú ideig köszörűs vol­tam, majd a szegecselőkhöz szegődtem, mert ott több volt a pénz. Amikor emel­ni kellett, az emberek tréfásan rám moz­dultak: „Te veled csak többen vagyunk." Nem engedtek a súlyos vasak közelébe. Pedig hát volt azoknak is éppen elég dolguk, ha keresni akartak. —— A főnök, am­it az előbb említettem, halk szavú, nagyon jó ember. Attól még egy csúnya szót nem hallottam, amióta itt vagyok. És higgye el, amilyen a vezető, olyanok a munkásai is. Nálunk nem di­vat a trágárság, legalábbis előttünk, asz­­szonyok előtt mindenki vigyáz a nyelvé­re. Meg is lepődött a múltkoriban egy férfi, aki a központi gyárból jött ki dol­gozni. Felkiabál nekem, hogy így meg úgy, minden voltam, csak nagyságos asz­­szony nem, amiért nem akartam olyan terhet megemelni a daruval, amit rosz­­szul erősített össze. Erre én lementem és megmondtam neki. Jóember, itt nem di­vat a mocskos beszéd, annyi tiszteletet elvárok magától is, amennyit tőlem meg­kap. — No, ezek persze csak apró dolgok, de szerintem a nőkön is múlik, hogyan becsülik meg őket a munkahelyükön. Tudja, amikor egyedül maradtam a gye­rekekkel, megfogadtam magamban, nem kérek én senkitől segítséget. Vagyok olyan kemény, hogy szembenézzek a sors­sal. Elég szép családi pótlékot kaptam, sokat túlóráztam, otthon késő éjszakáig dolgoztam, így jutott is, maradt is. Észre sem vettem, hogy a telepen mennyire fi­gyelik a sorsomat. Egyszer a főnök jött: Bagi mama itt van néhány beutaló a Ba­latonhoz, küldje már le a gyerekeket. Máskor: Bagi mama, igazán nem azért, de hát a szakszervezet úgy gondolja, ,jó munkájáért járt ez a kis pénzjutalom. Aztán minden tavasszal és ősszel, a szak­­szervezet szeretné, ha a közös kasszából venne ruhát a gyerekeknek, meg hát a tankönyvek is sokba kerülnek. Nem akar­tam és nem kértem a segítséget, de na­gyon jólesett az emberek gondoskodása. ” Most már azért könnyebb, mert az apróságok megnőttek, ki-ki a maga lábára állt. Kicsit szűkén vagyunk a la­kásban, gondoltam, építek magamnak egy családi házat itt Pest­ közelben. Már meg is vettem a telket, a vállalat pedig meg­ígérte, hogy hozzásegít néhány ezer bon­tástéglához. Huszonhét fillért kell fizet­nem egy tégláért és az itteni brigádok felajánlották, segítenek hazaszállítani, sőt építenek is. — Egy nagy család ez a telepi munkaközösség. Higgye el, nem mennék el innen semmi pénzért. Azaz akkor igen, ha a főnökünket elhelyeznék. Mennék ve­le, mert ilyen embert aligha találni még egyet. De ha így belegondolok, a többie­ket sem hagynám itt. Itt érzem magamat igazán boldognak. Esztergomi László

Next