Magyar Hírlap, 1972. július (5. évfolyam, 180-210. szám)
1972-07-04 / 183. szám
2 1972. JÜLIUS4, KEDD Nyári ifjúsági táborok Munka, pihenés, szórakozás-nevelés A falu csöndes, sehol egy lélek. Mintha Enesén mindenki a házak hűvösében keresett volna menedéket a perzselő nap elől. Nagy sokára egy pisze orrú, fülig poros fiúra akadunk. Ő irányít el bennünket a községen túlra, ahol az ifjúsági építőtábor található. Kívül a falun, a templom mögötti réten már nincs semmiféle út, csupán a fűben vágott keréknyomok mutatják a haladási irányt. Ez már a Hanság pereme. A Hanság peremén A Hanság még ma is az országépítésben tanúsított hősi helytállás szimbólumaként él a köztudatban. Az ifjúkommunisták kezdeményezésére itt kezdődött 1957-ben a tájat átalakító nagy csatornaépítkezés. Most, a tizenöt évvel ezelőtt ültetett fák között újra állnak a sátrak. A sátrak között H. J. honvédtiszttel beszélgetünk a tábor telepítési munkálatairól, melyeket a néphadsereg különböző alakulatai végeztek. Leverték a cölöpöket, kifeszítették a sátorköteleket, helyszínre szállították a vaságyakat, a távbeszélő- és a világítás hálózatát. Külön gonddal készítették el, a minden bizonynyal nagy érdeklődésre számot tartó, konyhaművészet otthonát, a „Karollak”-ot. Személyautó gördül a sátrak közé. Két győri fiú érkezett. Szemrevételezik a két hétre szállást adó terepet és a tábori berendezést, majd az egyre népesedőcsoportunkhoz szegődnek. — Most a csatorna karbantartása ad huzamosabb időre elfoglaltságot, július másodikétól augusztus közepéig — válaszolja kérdésünkre a munkavezető. A két győri fiú is élénken figyeli a beszélgetést, amikor kis szünetet tartunk, a kosztolásról, a munkaidőről, a szórakozási lehetőségekről feltett kérdéseikre kapnak kielégítő választ. A pillanat sugallja az összehasonlítás gondolatát. A válaszadók a harmincadik életévükön felüli emberek bölcsességével és higgadtságával beszélnek, akik tizenöt évvel ezelőtt még éppen olyan csodálkozó-érdeklődő tizenévesek voltak, akár a győri fiúk. Azóta, a hansági építőtáborban a fiatalok tízezrei személyes tapasztalás útján ismerkedtek meg a munka embernemesítő hatásával, a közösségi élet jellemformáló erejével. A tábornyitás szorgos előkészítőitől a meglátogatásra kijelölt dunántúli ifjúsági táborok iránti kíváncsiság szólít el bennünket. A kastély lakói Szintén Győr-Sopron megyében, Kimle mellett, Novákpusztán, nyitotta meg kapuit pár évvel ezelőtt a megyei ifjúsági szervezet továbbképző tábora. A mosoni Duna-ág partjára épített kastély, tízholdas parkjával Mauthner báró kényelmét szolgálta. A felszabadulás után különböző megyei hivatalok és vállalatok vették birtokukba. Néhány évvel ezelőtt kapta meg a KISZ megyei bizottsága. Azóta mintegy tízmillió forintos ráfordítással, hárommillió forint értékű társadalmi munkával rendbe hozták, és új helyiségekkel gazdagították az épületet. A tábor vezetője, a huszonhároméves Kaszás Béla elektrotechnikus kalauzol bennünket: — Május 18-án nyitottunk. Egy turnus 3—6 és 10 napos. Jelenleg Győr, Sopron, Kapuvár, Csorna és Mosonmagyaróvár ifjúsági szervezeteinek gazdasági felelősei vesznek részt tanfolyamon. Egy nyári időszakban ezerötszázan töltenek el néhány napot pihenve-tanulva a táborban. A beutaltak kényelmes elhelyezésére a győri házgyáriak előre gyártott elemekből készült, kétágyas fülkékből álló, földszintes pavilonokkal ajándékozták meg az ifjúsági szervezetet. A gyárak, vállalatok, iskolák fiataljai pedig a szerelési munkákat végezték el. Hasonlóan építettek a fák közé egy szabadtéri előadótermet. Rengeteg játék és sportolási lehetőség egészíti ki a célszerűen kialakított épületek rendszerét. Táborlátogatásunk következő állomása Tata. A híres tó partján, vadregényes környezetben épített a főváros 450 személy nyaraltatására alkalmas tábort. A központi csillagépület ugyan még nem készült teljesen el, de így is — június 26-a óta — zavartalanul pihenhetnek a fővárosi gyerekek. — Tíznapos turnusokban szerveztük a váltást. Jelenleg volt általános iskolás és középiskolás ifivezetők pihennek és készülnek a mozgalmi munkára — mondja Almási Erika ügyeletes táborvezető. Az őrszolgálatot teljesítő fehér inges fiútól, Gazsó Lajostól érdeklődünk a beutalás körülményeiről. Elmondja, hogy géplakatos tanuló, a XX. kerület úttörő elnökségétől példásan végzett ifivezetői munkájáért kapta a beutalót. Ehhez kapcsolódva tájékoztat Almási Erika: — A kerületi elnökségek küldik a fiatalokat. Meglehetősen sok közöttük a fizikai dolgozók gyereke, akik számára nagy segítséget jelent minden bizonnyal az ingyenes nyaraltatás, melyből az idén 2500-an részesülnek. A tábor rendje nem mentes a szükséges szigortól. A gyerekekre felügyelő tizenkét felnőtt felelősséggel végzett munkája és az ifivezetők fegyelmezettsége minden bizonnyal továbbra is megőrzi az eddigi gondtalan, jó hangulatot. Értelmetlen szeretet Nem indult a tataiakéhoz hasonlóan a Pilishegyi Állami Gazdaság ifjúsági táborában az élet. A gazdaság — mint Bódis József igazgató mondja — tíz év óta minden nyáron igénybe veszi a Komárom megyei fiatalok segítségét. — A nyári idénymunkát, főként , a gyümölcsszedést, a fiatalok nélkül nem tudnánk elvégezni. A környéken sincs anynyi szabad munkaerő, amennyi itt kellene. Hogy mennyire becsüli meg a gazdaság a fiatal munkaerőt, arról a munkára vállalkozók így vallanak: — Kitűnő a szobánk, jól főznek, sok gyümölcsöt ehetünk, és minden este van valamilyen szórakozási lehetőség — sumimázza Kovács Laci dorogi szakközépiskolás. Mindezek ellenére sem volt zökkenőmentes a tábor megnyitásának első néhány napja. Esztergomban például tévesen informáltak több fiatalt. Az iskolában azt mondták nekik, hogy a turnus ideje alatt három-négyszáz forintot is kereshetnek. A KISZ-szervezet pedig azért toborzott fiatalokat, hogy a közösen végzett munka díjából különböző ifjúsági célokat valósítsanak meg. Ma már nehéz megállapítani, ki követte el a mulasztást, annyi bizonyos: Esztergomban nincs minden rendben az „egy nyelven beszéljünk” közül' mt’ : ’■ ‘ Különös, de nem lehet véletlen, amiről Tirol István tanár, a tábor vezetője tájékoztat. — Munka közben többször mondtam tréfásan a gyerekeknek, „ha nem dolgozunk szorgalmasan, nem érdemeljük meg az ebédet. Harmadnap az egyik fiú apja megállt személygépkocsijával a tábor előtt, és fennhangon elmondta, hogy az ő fia nincs rászorulva a panaszos ebédre, mert ő nemcsak az ebédet, hanem, ha kell, naponta több kiló gyümölcsöt tud venni a fiának. A tábor vezetői hiába mondták, hogy a fiúk biztatásának nagyon is ismert, és szinte minden dolgozó közösségben gyakran elhangzó szójátékát alkalmazták. Az apa hajthatatlan maradt. Kocsiba tette gyerekét, és hazavitte Esztergomba. Az értelmetlen szeretet példája ez. Lassan lejár a turnus ideje. Csupán azt sajnálják a fiúk, hogy még a kellemes pilisi környezetben is csak tizennégy nap a két hét. Befejezésül csak annyit: a táborban végzett munka, az ott eltöltött idő — miközben pihenésre szolgál — amunkára nevelésnek is fontos eszköze. Ez pedig felügyelőnek, gazdaságvezetőnek és szülőnek egyaránt érdeke. Rehák Ferenc XIv— HAZA» KORKÉP_________________ Magyar Hírlap Hajdú-Bihar megye Hetvenkétmillió társadalmi munkából Hajdú-Bihar megye városaiban és községeiben az 1971. évi országgyűlési képviselő- és tanácstagi választások előtti jelölőgyűléseken ötezer-ötszáznyolcvan közérdekű bejelentést is tettek. A javaslatoknak csaknem háromnegyede a lakóhelylyel kapcsolatos kommunális ellátásra, a községfejlesztésre vonatkozott. A választások óta a tanácsok állandóan napirenden tartják a közérdekű javaslatok megvalósítását. A hajdúsági városok és községek lakói a közérdekű javaslatok megvalósításához, lakóhelyük csinosításához az elmúlt esztendőben hetvenkétmillió forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá. A nemzetközi könyvév első félévének hazai mérlege (Folytatáshoz J/olCtÁról) Az UNESCO céljainnak megfelelően több kiadvány megjelentetését vállalták. A nagyközönségnál szóló olcsó könyvtípusok továbbfejlesztése érdekében zsebkönyvtársorozat indult, első darabjait már kézbe is vehették az olvasók (Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem, valamint Szabó Magda Okút című kötete). A régen várt kézikönyvek között megjelent A könyvtáros hatnyelvű szótára, valamint a Minerva nagy képes enciklopédiájának első kötete. A kiadói programba belefoglalták a fejlődő országokkal kapcsolatos művek megjelentetését is. A tervezett kötetek közül eddig egy válogatás látott napvilágot, amely a mai afrikai irodalomból ad ízelítőt. A könyvév programjában számos tudományos tanácskozás, konferencia és gyakorlati kérdésekkel foglalkozó megbeszélés is szerepelt. Ezek közül talán legrangosabb volt az Akadémián lezajlott ülésszak, amelynek fő témája A könyv, az olvasás a változó világban címet viselte. Május elején a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen tartottak tudományos megbeszélést a tudományos kutatás és a közművelődési könyvtárak szerepéről. Nagy visszhangja volt az írók, könyvtárosok szolnoki táborozásának, amelyen arról beszélgettek, milyen helyet foglal el a könyv és a folyóirat az információhordozók között; milyen szerepet kapnak az állami és politikai szervek az olvasók nevelésében. Jelentős számban zajlottak tájértekezletek is szakszervezeti könyvtárosok részvételével. Miskolcon négy megye könyvtárosai vitatták meg a szükséges propagandamunka kérdéseit, Székesfehérvárott pedig a hírlapolvasókat érő információs és művelődési hatásokról esett szó. Az esztendő első fele bővelkedett a könyvvel, olvasással foglalkozó kiállításokban is. Áprilisban Kálmánchey Zoltán Könyvet mindenkinek című grafikai kiállítását láthatta a közönség Szekszárdon. Ugyancsak áprilisban gyermekkönyvhónapot rendeztek Szabolcs-Szatmárban: mintegy száz megyei rendezvényen mutatták be a legkisebbek könyvélményekkel foglalkozó rajzait. Májusban Szép magyar könyvek címmel mutattak be válogatást a békéscsabai Munkácsy Múzeumban az ünnepi könyvhéthez kapcsolódóan, Székesfehérvárott pedig mintegy ötven négyzetméternyi tablón a könyv évezredes útját tárták a közönség elé. Az utóbbi összeállítás olyan sikeresnek bizonyult, hogy vándorkiállítás formájában járja majd az országot. Amikor a nemzetközi könyvév programját ismertették, sokan úgy gondolták, egyszerűen egy újabb, „mammutméretű” olvasókampányról van szó. Pedig a cél világos: nem egyszeri könyvforgatásra akarják rávenni az embereket, hanem a könyvvel, olvasással foglalkozó számtalan rendezvénnyel igyekeznek megvetni olvasáskultúránk továbbfejlesztésének alapjait. Ezért is örvendetes, hogy a helyi tanácsok szinte egymást követve tűzik üléseik napirendjére a könyvtárak, a könyvtárhálózat fejlesztését. Az idei első félévben is számos ilyen testületi ülés volt. Sokat nyomnak ezek a nemzetközi könyvév hazai eredményeinek mérlegén. L. E. A közösség melege A portás ráver egy vasdarabbal a kampóra akasztott síndarabra, vége a műszaknak. A daruk is leállnak. Imittamott még jobban egyet az ívfény, ne maradjon félbe a megkezdett varrat, de végül minden elcsendesül a Ganz-MÁVAG hídrészlegének Kőbányai úti telepén. A kép, amely itt fogadja a látogatót, amolyan század eleji. A főépület bizonyára akkor is épülhetett. A favázas ház az időtől és az alig pár méternyire levő vasúti töltésen elhaladó mozdonyok füstjétől koromfekete. Az emberek javarésze a szabadban dolgozik, csak az anyagraktárak és az újonnan beállított drága, modern gépek kaptak fedelet. De ezek kívülről nem látszanak, így amikor az ember belép az ütött-kopott kapun, úgy érzi, a néhány évtizeddel ezelőtti múltba érkezett vissza. Aztán ahogy szaporodnak a kézfogások, új meg új arcok válnak ismerőssé, innen is onnan is felcsipeget mondatokat, sorsmorzsákat illeszt össze képzeletében, azt veszi észre, hogy megszépült körülötte a meglehetősen sivár telep az emberi összetartás, a patinás munkásbarátság melegétől. Bagi Balázsnénak köszönhetem, hogy sikerült a láthatatlan palánkok mögé pillantanom, és ahogy egy futó látogatás engedi, megismerhettem egy nagyszerű munkásközösséget. Baginé darus. Amikor lejött odaföntről, előbb néhány vasdarabot rakott a sínekre — nehogy a szél az éjjel megindítsa a szürke góliátot —, aztán nyújtott kezet. Fürkésztem az arcát, tiszta, barna szemét, derűs vonásait, de sehogysem tudtam felbecsülni, hány éves is lehet. Ezért meglepett, amikor elmondta, már négy gyereket nevelt fel. Két fiút és két lányt. Nagyobbik lánya már unokával is megajándékozta, kisebbik fia éppen katona. Egyedül gondozta őket, férje hűségesebb maradt a borosüveghez, mint a családhoz, így aztán reá maradt a nevelés és a pénzszerzés gondja. — Nehéz idők voltak, legalábbis az első évek. Éppen tizenhat esztendeje kerültem ide, és akkor bizony még picik voltak a gyerekek, sokat ettek, sok ruha kellett. Amikor elmagyarázta itt a főművezető, Szűcs István, hogy takarítással enynyit meg ennyit kaphatok, ha viszont beállok segédmunkásnak a lakatosok mellé, akkor többet, az utóbbit választottam.És nem buktam meg. Tudja, itt olyan emberek dolgoznak, akik valóban szeretik a szakmájukat. Ezen a telepen a munka az első, nagyon komolyan veszi mindenki, és annak van becsülete, aki rendesen dolgozik. Itt nem marad meg vándormadár, tizenöt-húsz éve dolgozik az emberek java része egy helyesen. Közöttük éreztem meg először, mi az együvé tartozás. Hosszú ideig köszörűs voltam, majd a szegecselőkhöz szegődtem, mert ott több volt a pénz. Amikor emelni kellett, az emberek tréfásan rám mozdultak: „Te veled csak többen vagyunk." Nem engedtek a súlyos vasak közelébe. Pedig hát volt azoknak is éppen elég dolguk, ha keresni akartak. —— A főnök, amit az előbb említettem, halk szavú, nagyon jó ember. Attól még egy csúnya szót nem hallottam, amióta itt vagyok. És higgye el, amilyen a vezető, olyanok a munkásai is. Nálunk nem divat a trágárság, legalábbis előttünk, aszszonyok előtt mindenki vigyáz a nyelvére. Meg is lepődött a múltkoriban egy férfi, aki a központi gyárból jött ki dolgozni. Felkiabál nekem, hogy így meg úgy, minden voltam, csak nagyságos aszszony nem, amiért nem akartam olyan terhet megemelni a daruval, amit roszszul erősített össze. Erre én lementem és megmondtam neki. Jóember, itt nem divat a mocskos beszéd, annyi tiszteletet elvárok magától is, amennyit tőlem megkap. — No, ezek persze csak apró dolgok, de szerintem a nőkön is múlik, hogyan becsülik meg őket a munkahelyükön. Tudja, amikor egyedül maradtam a gyerekekkel, megfogadtam magamban, nem kérek én senkitől segítséget. Vagyok olyan kemény, hogy szembenézzek a sorssal. Elég szép családi pótlékot kaptam, sokat túlóráztam, otthon késő éjszakáig dolgoztam, így jutott is, maradt is. Észre sem vettem, hogy a telepen mennyire figyelik a sorsomat. Egyszer a főnök jött: Bagi mama itt van néhány beutaló a Balatonhoz, küldje már le a gyerekeket. Máskor: Bagi mama, igazán nem azért, de hát a szakszervezet úgy gondolja, ,jó munkájáért járt ez a kis pénzjutalom. Aztán minden tavasszal és ősszel, a szakszervezet szeretné, ha a közös kasszából venne ruhát a gyerekeknek, meg hát a tankönyvek is sokba kerülnek. Nem akartam és nem kértem a segítséget, de nagyon jólesett az emberek gondoskodása. ” Most már azért könnyebb, mert az apróságok megnőttek, ki-ki a maga lábára állt. Kicsit szűkén vagyunk a lakásban, gondoltam, építek magamnak egy családi házat itt Pest közelben. Már meg is vettem a telket, a vállalat pedig megígérte, hogy hozzásegít néhány ezer bontástéglához. Huszonhét fillért kell fizetnem egy tégláért és az itteni brigádok felajánlották, segítenek hazaszállítani, sőt építenek is. — Egy nagy család ez a telepi munkaközösség. Higgye el, nem mennék el innen semmi pénzért. Azaz akkor igen, ha a főnökünket elhelyeznék. Mennék vele, mert ilyen embert aligha találni még egyet. De ha így belegondolok, a többieket sem hagynám itt. Itt érzem magamat igazán boldognak. Esztergomi László