Magyar Hírlap, 1973. május (6. évfolyam, 119-148. szám)

1973-05-06 / 123. szám

2 1973. MÁJUS 6. VASÁRNAP Magyar Hírlap HAZAI KÖRKÉP • A fűzfői fordulat Ezért nem kívánkoznak el A domboldalba vájt pince előtt kecskelábú asztal, körülötte a Rákóczi brigád tagjai. Ferdinánd Zoltán, a brigád vezető, magasra emelt poharával körbe int a tájon: — Hát, mondjátok meg, van ennél szebb vidék egését Maagyarorrszágon ? Valóban, a balatonfüzfői völgy az ország egyik legszebb tája,, a fenyvesekkel, sűrű erdőkkel borított dombok gyűrűiből enyhe lejtők vezetnek a végtelennek tűnő kék víz felé, s a lombok közt megbúvó gyár, a Nitrokémiai Ipartelepek, és a lakótelep házai között csordogáló kis patak a békesség harmóniáját idézi. Pedig néhány éve itt nagy viharok dúltak. Akkoriban 1600 dolgozó kérte ki a munkakönyvét. S most az erdei színpad körül hatezren boroznak, söröznek, ünnepelnek vidáman. — Mostoha gyerek volt ez a gyár — mondja Gyuricza László igazgató. — Hol a KGM-hez, hol a NIM-hez tartozott, trösztösítették, majd egyesülésen kívüli szabad vállalatnak nyilvánították. Minden átszervezés után hátraszorultunk, s ez megérződött a béreken, a szociális ellátottságon és az eredményeinken is. Aki csak tehette, menekült innen, mert a táj szépségeiből nem lehet megélni. Hatlovas szekérrel se... Múltbanéző tekintete egy pillanatra még most is elkomorodik, pedig erre már semmi oka sincs, hiszen néhány perccel ezelőtt vette át Gór Nagy Sándor miniszterhelyettestől a Nehézipari Minisztérium és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete elnökségének közös kitüntetését, a Kiváló vállalat oklevelét. A gondok, bajok nagy része már a múlté. — Az utóbbi években ez a gyár jól élt az önállósággal — mondja a miniszterhelyettes. — Tudatosan egyeztette avállalati és népgazdasági érdekeket, jelentős eredményeket ért el a műszaki és bérfejlesztésben. — A munkások is jobban érzik magukat? — kérdem az asszonyok egyik csoportjától. — Jobban? Az nem kifejezés — mondja Hegedűs Ferencné, az üzemi nőtanács tagja. — Én 16 évvel ezelőtt Csepelről kerültem ide, de most már hatlovas szekérrel sem tudnának visszavinni. Megszűnt a munkásvándorlás. Az utóbbi években öröm itt élni. S azonnal kiderül, hogy ennek az elégedettségnek több oka van. Tavaly a vállalat saját erejéből 7,3 százalékkal emelte a béreket, idén eddig 11 százalékkal. S mindennek a tetejében 11 nap nyereségrészesedést is fizettek, pedig ugyancsak sok építkezésbe és nagyarányú lakásvásárlásba kezdtek. — Erre azért volt szükség — mondja Hegedűsné —, mert a kilépők 60 százaléka 30 éven aluli volt. Mindenki kereste a lakáshoz jutás gyors módját, s aki a környékről járt be, az is olyan munkahelyre ment, ahol üzemi bölcsőde vagy óvoda van. A mi környékünkön ugyanis az a furcsa helyzet alakult ki, hogy például Balatonalmádiban a tanácsi gyermekintézmények csak reggel 8 órakor nyitnak, s a szülők nem tudják hol hagyni a gyermekeiket hajnalban. A rohamosan csökkenő létszámú vállalat egy sokrétű komplex tervet dolgozott ki. Először is az utánpótlás érdekében több megyéből ezer szakmunkástanulót toboroztak, s a vállalat nyereségéből kilencszázezer forint ösztöndíjat biztosítottak a részükre. A távoli falvakból jött fiataloknak háromszáz személyes kollégiumot építettek. A legnagyobb vitát, majdhogynem vihart, az váltotta ki, amikor Gyuricza László igazgató egy merőben szokatlan ötlettel állt elő. Azt javasolta, hogy a harmadéves ipari tanulóknak, akik már kiemelt bérben, produktív munkát végeznek, adjanak az ösztöndíjon kívül 9 forintos órabért is. Sok ellenvetés volt, végül is azok győztek, akik elsőnek látták be: csak akkor van az üzem jövője biztosítva, ha a tanulók annyira megszeretik a gyárat, hogy itt is maradnak. A javaslatot elfogadták, sőt meg is toldották azzal, hogy a felszabaduló szakmunkások órabére 11,50 forintnál nem lehet kevesebb. S nem okoz ez újabb feszültséget a régieknél? Bizony okozna, de a korábban említett bérfejlesztésekkel ezt is elkerülték. Építkező dolgozók A felszabaduló fiatal szakmunkások sorsát ezt követően is tervszerűen támogatják. A lázas építkezések eredményeként már befejezés előtt áll a 450 személyes munkásszállás és jövőre elkezdik építeni a 100 szobás garzonházat is. — Nos — mondja az igazgató —, aki ennyi kedvezmény után 6—7 évet eltölt a vállalatnál, az érdemes lesz arra is, hogy családi lakást kapjon. Építkezünk Fűzfőn, Papkeszin és Veszprémben. — Csak a Balaton partján nem — mondják az emberek, s ebben némi szemrehányás is van. — De nem ám — vágja el a szót az igazgató —, mert a vízparti lakásépítkezés harácsolásra ösztönzi az embereket. A parti lakással rendelkezők hajlamosak arra, hogy a nyár folyamán ők a kamrában éljenek, s így 3—4 hónap alatt munka nélkül megkeressék az évi fizetést. A gyár évente több mint egymillió forint hosszú lejáratú hitelt ad az építkező dolgozóknak. Ugyanakkor egész házak bérlőkijelölési jogát vásárolja meg Veszprémben. S az új negyedekben a brigádok segítségével bölcsődéket, óvodákat is építenek, hogy az ottlakó szülőknek reggel, este még a 20 perces útra se kelljen magukkal vinni a gyerekeiket. Ezenkívül a nyereségrészesedésből fél napnak megfelelő összeget azoknak tesznek félre, akiknek rövidlejáratú hitelre van szükségük valamilyen, előre nem látott építési kiadás miatt. Minderre az a jellemző, hogy akár a fűzfői telepen, akár a városépítkezéseken a lakások 70 százalékát a munkások kapják. — Érdekünk ez — mondja Oroszlán János, a szakszervezeti bizottság titkára —, mert elsősorban az ő gyerekeikből kerül ki az új szakmunkásgárda. A törődés kifizetődik Az egész munkásgeneráció életére szóló koncepció érdekes vonása, hogy a fiatalok és idősebbek közötti feszültség elkerülése érdekében a régi munkásokat külön jutalmazzák. Alapelv, hogy a kötelező bérhatárokon belül a törzsgárda 10—20 éve itt dolgozó tagjai 20 százalékos beépített pótlékot, a 20—30 éve dolgozók 40 százalékos, a 30—40 éve hű munkások 60 százalékos pótlékot kapnak. S mindezen felül, az 1951 után gyermekszülés miatt ideiglenesen kilépett nőknek is elismerik a törzsgárdatagságukat. Ez a valóban nagyszabású és teljesen újszerű kísérlet Balatonfűzfőn bevált, a munkásvándorlás megszűnt. A vállalat gazdasági eredményei igazolják, hogy az emberekkel való törődés kifizetődik. Tavaly 60 millió forinttal nőtt a vállalat eredménye. Kellemes közérzet ű a közhangulat? Erről ugyancsak érdemes néhány szót szólni. Olyan helyen, ahol jól fizetnek, távfűtéses, gáztűzhelyes lakásokat adnak, érdemes egy életet leélni — mondja Fuchs Ferencné. — A férjem is itt dolgozik, lakatos. Ajánlották, hogy tanuljon tovább, ő habozott. Én belevágtam, és a technikumot is elvégeztem. — Egy nagy család a miénk — bizonygatja a minőségellenőrző főosztály vezetője, Nagy Jenőné. — Reggel a műszaki igazgatóval és a főosztályvezetőkkel bontom együtt a postát, napközben a munkásoknál ellenőrzöm az anyagot. Nálunk az a gyakorlat, hogy mindenki észrevételét, tanácsát meghallgatjuk, s ennek köszönhetjük, hogy nemcsak a hangulat jó, de a selejt is kevés, tavaly csak a 0,15 százalékot érte el. Az élüzemavatás vidám erdei ünnepségén Ferdinánd Zoltán üzemvezető, a híres teniszbajnok örömmel sorolta Gór Nagy Sándor miniszterhelyettesnek, Szabó Kálmánnak, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa vezető titkárának és a többi vendégnek, hogy 8 teniszpályájuk, 2 bitumenes kosárlabda-, 1 kézilabdapályájuk van, vitorlásbázisukon 20 hajó horgonyoz, és itt él Fűzfőn a hazai agyaggalamb-lövészet élgárdája is. A Rákóczibrigád ezekben a napokban társadalmi munkában építi a futballpálya beton lelátóját. Négymillió forint értékű munkát végeznek. — No, de — ellenkeznek a vendégek — a kitüntetést mégiscsak az eredményekért, szakmai munkájukért, a kiváló és olcsó növényvédő szerekért kapták. — Az igaz — vágják rá a brigád tagjai —, de az örömteli munkához jókedv és kellemes közérzet is kell. S mostanában nálunk jól megy az élet. Fűzfő, a kivételesen szép és ritka jó helyek közé tartozik. Ezért is kapták meg a Kiváló vállalat címet. Rátkai J. István Kovács Imre vasárnapi levele: Y r^fy\\Q JÖTTÜNK VIRÁGGAL öszöntőt kellene mondani, de valahogy nem áll rá a szánk. Félünk a saját pózainktól, nem akarunk gyereknek látszani. Anyák napja van, elhoztuk a virágot, zavart félszavaink csöndbe vesznek, van, aki közülünk nagyon távolról érkezik, jóllehet nem a fogalom földrajzi értelmében, hanem, mert valahol, valamikor elszakadt az a másik, az az eltéphetett,lennek hitt köldökzsinór, és olyan messzi már a gyerekkor is. Anyu váratlanul ránk néz. Időtlen messzeségből érkezik ez a nézés, hogy megpihenjen rajtunk. Most jó, így jó a csönd, hiányzott ez a nézés, ki tudja, mióta, nincs más, aki így nézne ránk, ennyire mindent tudóan, ilyen türelem-megértéssel, elfogadva bennünket a magunk nagyon is hézagos teljességében, amit talán csak ő lát maradéktalan egésznek. Igen, mert Anyu egy pillantásával megnéz engem és téged, s belül rábólint a tapasztalásra. Tudja, mert az anyák valahány megérzése súlyos tudásanyagot hordoz, amit létezésünkről tudnunk kell, többet, lényegesen többet annál, mint amennyit mi tudunk magunkról, s ismeretei pontosabbak, ha a rosszat, az elvetnivalót nem akarja is észrevenni, hiszen elmúlt az az idő, rég messze tűnt, mikor ő felelt ezért. Viszonyításai öntörvényűért, s mindegyiket a mindig egyszeri és megismételhetetlen csodához vezeti vissza, születésünk pillanatához, amely máig él benne, az azonosuláshoz mindazzal, ami bennünk ő volt, és az ma is, s ami belőle mi vagyunk. Amikor ránk néz, emlékek zúgnak át a szobán, csendülnek össze a poharakban, lüktetnek tétova, félénk simogatásokban. Elmúlt idők ébresztése ez, önkéntelen kívánkozás a tegnapokba, amikor minden olyan egyszerűnek tetszett, mert fogta a kezünket. És titkaink voltak, jó meséink, halk esti dalaink, valamennyi mostani álmunk a gyermekkorból nem ér annyit, mint egyetlen pillanat akkor régen, a karjai között. Miért fáj néha ez a sejtés, miért érezzük egy kicsit örökre becsapottnak magunkat Mert — amint a költő mondja: — „Anyánk elhagy bennünket. / Csöndbe koppan / lassú lépte / megy, megy lábujjhegyen, / mi meg nyugodtan alszunk, / jóllakottan / s nem rezzenünk e furcsa neszre sem ...” Egyszer, kiskoromban egy éjjel arra ébredtem, hogy üres és süket körülöttem a sötétség. Felültem az ágyon, elkezdtem sírni. Aztán odamentem a konyhaajtóhoz, felálltam a székre, hogy elérjem az ablakot, ordítottam, ahogy a torkomon kifért, hol van, fölfoghatatlan, miért nincs mellettem, hogyan tehetett ilyet? Nem, soha nem ment el ezután, míg fel nem cseperedtem. Most meg napok eltelnek, s nem hallom a hangját, valamit mond, nem egészen értem az indítékait, zavar a meszszire nézése, beleborzongok, s ha ott vagyok nála, nem szeretem nézni a konyhai naptárat, az órát a karomon, Anyu, Anyu, ezt sohse gondoltam volna, hogy egyszer az Idő is Te leszel, holott én időtlenséged csúcsain láttalak mindig, hát igazságos ez?! Jó, jó, tudom, te mindig magadhoz voltál igazságtalan, értünk, nekünk adtad az igazságot, hadd kezdjünk vele, amit tudunk, tulajdonképpen, lám, neked tartozom elsősorban számvetéssel, kérdezz csak, kérdezz bátran, nem, nem tartom furcsának, hogy néha mintha az én egykori kérdéseimet hallanám vissza most Tőled. De ne gondold, hogy ez valami minőségi változást jelent kettőnk kapcsolatában. Hidd el, az a felnézés Rád, ma is ugyanúgy megvan, amikor különben teljesen indokolatlanul Te nézel föl rám, észrevettem, ne titkold, nyugtalanít is, bevallom, az ilyen nézésed, mintha valamire sarkalna, mire, Anyám? Hol vannak az utak, amelyek nem fogynak el? Ha tudnám, sem győzném számba venni azt az átláthatatlan jelképrendszert, ami ezen a májusi napon köréd csoportosul, s amelybe beletartozik az orgona nyílása épp úgy, mint valahol egy háborús emlékmű főalakja, amint az arcát két kezébe temeti. Istenképek üzenetei szólnak hozzám általad, a Te arcod a legtisztább öröm, a bánat legérzékletesebb kifejeződése, a türelem lehajtott fejű alázata, idillek fészekmelege, szántások oltalma az elvetett mag körül, szépség fehér ruhában, és mindez fölém hajol, engem óvnak az anyaság bensőségével, imádságforróságával, mindazzal, amit csak az anyák tudnak nekünk adni számolatlan, eléggé meg nem becsülhetőn. Úgy el tudok gyönyörködni néha abban a bizonyos örökérvényű jogfolytonosságban, amit maga az anyaság jelent. A nagymama , mondjuk, te. Anyu, sétálsz a kislányunokák egyikével, aki egy játékbabát szorít magához. Ilyenkor egy kevés képzelőerővel úgy látom, mintha nagy, széles úton haladnátok, sok-sok társatokkal végtelen menetben, elhagyván kétoldalt kibontott hajú, jó testű lányokat, asszonyokat, akik szomorú irigységgel méregetnek benneteket — ők azok, akik valamilyen okból, mert nem akarták, vagy mert hiába szerették volna, nem hoztak gyereket a világra, és minden sarokból, életük minden percéből a magány néz szembe velük, kicsit gúnyos szemekkel, kifakult mosoly sápadtsággal, céltalan lemondással, némi sajnálkozással alkalmasint. Valakik azután sűrű időközönként beállnak közéjük a sorba, közétek, Anyu, s van a szemükben egy villanás, amire oda kell figyelni. Talán a szerelem felelősségtudata, egyfajta bölcs meggondolás, annak felismerése, hogy a társadalom sok minden alól felmentheti a nőt, az anyaság alól azonban hiába is adna felmentést, szomorú is lenne ez nagyon, kivált itt és most, amikor épp azt tűzzük ki célul, hogy elháruljanak a gyermeknevelés nagyon is jelenvaló akadályai. Nézem ezt a hömpölygést, ezt a vidám menetet. Arra a következtetésre jutok, hogy alapjában véve ennek, a tegnapi, a mai és a holnapi édesanyáknak köszönhető, hogy az utak nem fogynak el. Embermivoltunk átível az emberiség óriás dimenzióiba, növekedésünket nem állíthatja meg semmi, mert mi az élet nevében indultunk, s járjuk útjait, stációit, azzal a bizonyossággal, hogy amíg anyánk fogja a kezünket, nem érhet bennünket semmi baj. Fogd a kezünket, Anyu. Nézz ránk. Ugye, olyanok vagyunk, amilyeneknek mindig is látni szerettél volna? Mondd, hogy így van. Jöttünk virággal, visszük a nézésed. Ugye, milyen önzőek vagyunk? K A tanácstagi pótválasztások eredménye Az április 15-én tartott tanácstagi választások alkalmával a jelöltek 27 tanácsi választókerületben nem kapták meg a választási törvényben előírt szavazattöbbséget. Ezért ezekben a választókerületekben pótválasztást kellett tartani. A pótválasztásokat az illetékes helyi választási elnökségek április 18—április 29. közötti időpontokra tűzték ki. A pótválasztások a választási törvény előírásai szerint törvényesen és rendben lefolytak. A pótválasztással érintett választókerületekben a névjegyzékbe felvett 3106 választópolgár közül 2979 személy (95,9 százalék) járult ismét az urnákhoz. Az érvényes szavazatok 97,5 százalékát a jelöltek kapták. A pótválasztások során megválasztottak 23 községi, 2 városi és 2 fővárosi kerületi — összesen 27 — tanácstagot. Ennek alapján valamennyi helyi tanácstagi helyet betöltötték. Autóforgalmi középiskola és gimnázium Újszászon Új gimnáziumot és autóforgalmi szakközépiskolát adott át szombaton rendeltetésének Újszászon dr. Hegedűs Lajos, a Szolnok megyei Tanács elnökhelyettese. A 16,5 millió forintos költséggel épült korszerű, szép tanintézetben tizenkét tanterem, négy előadóterem, kétszázhatvan négyzetméter alapterületű tornaterem és szakmai műhely biztosítja a magas szintű elméleti és gyakorlati oktatást. Az intézet bázisüzeme a szolnoki 7-es számú Volán-vállalat. Negyedszázada együtt Ritka szép jubileumot ünnepel Szolnokon a KPM Szolnok megyei Távközlési Üzemének Április 4. szocialista brigádja. A tíztagú kollektíva kerek negyed százada dolgozik együtt az üzemben és tizenhárom éve, hogy megalakították a szocialista brigádot. A nagyszerű kollektíva sok más kitüntetés után az idén, elnyerte a „Közlekedés, posta és távközlés kiváló brigádja” kitüntető címet, amelyet az országban csupán két kollektívának ítéltek oda. A brigád nemcsak a termelésben, de a tanulásban, a társadalmi munkában is kiemelkedik. A kollektíva négy tagja üzemmérnöki, illetve technikusi képesítést szerzett.