Magyar Hírlap, 1978. december (11. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-01 / 283. szám

Magyar Hírlap______________________n­emzetközi politika - for­ t. . . .­­ um_________________ms.december 1,péntek 3 Szadat levele Beginnek (AFP, Reuter, UPI) Menahem Begin izraeli kormányfő csütörtö­kön a kairói és a Tel Aviv-i ame­rikai nagykövetség közvetítésével levelet kapott Anvar Szadat egyiptomi elnöktől- A levél, ért­­esülések szerint, az egyiptomi-­­­izraeli békeszerződéssel kapcsola­tos legújabb egyiptomi javasla­tokat tartalmazza. Butrosz Ghali, egyiptomi ügy­vezető külügyminiszter csütörtö­kön a kairói rádióban ismertette Egyiptomnak a washingtoni tár­­gyalásokon felmerült nézetelté­résekkel kapcsolatos álláspont­ját. Közölte, hogy kormánya le­vélváltás útján kívánja rögzíteni a ciszjordániai és gázai önkor­mányzattal kapcsolatos tárgyalá­sok kezdetének időpontját, s az azt követő intézkedések­ rendjét. Az egyiptomi fél javaslataival tarsolyában — rövid párzsi láto­gatását befejezve —, csütörtökön továbbutazott Washingtonba Musztafa Khalil egyiptomi mi­niszterelnök. Khalil ma nyújtja át Carter amerikai elnöknek Sza­dat újabb, módosító javaslatokat tartalmazó levelét Befejeződött a NATO-közgyűlés (ADN, AP) A portugál főváros­ban ülésező NATO-közgyűlés zá­rónapján, csütörtökön határozatot fogadtak el a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgya­lások kérdésében. A határozat felszólítja a NATO-tagállamok kormányait, hogy „kiegyensúlyo­zott, méltányos és ellenőrizhető” SALT-egyezmény megkötése ér­dekében támogassák az Egyesült Államok ez irányú erőfeszítéseit. A határozat ellen csupán a fran­cia küldöttség és Ted Stevens amerikai republikánus szenátor szavazott. A NATO-közgyűlés 24. ülés­szakán csütörtökön felszólalt Alexander Haig amerikai tábor­nok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka is. Haig a NATO- erők hagyományos és­­ nukleáris felfegyverzésének fokozott üte­méről számolt be, és felszólította a közgyűlést, hogy hagyja jóvá a májusban Washingtonban meg­tartott NATO-csúcs döntése ér­telmében előirányzott pótlólagos fegyverkezési kiadásokat. --------------------------r~—\vn~* A dél-afrikai külügyminiszter Carternél (MTI) Csütörtökön Carter el­nök személyesen is megpróbálta engedményre bírni Dél-Afrikát a namíbiai kérdésben. A jelek sze­rint eredménytelenül. Roelof Botha dél-afrikai külügyminisz­ter hétfői­ váratlan New York-i találkozójuk után — csütörtökön Washingtonban ismét tanácsko­zott Cyrus Vance amerikai kül­ügy­m­iniszterrel. A megbeszélést Carter elnöknél folytatták. AAFP, Reuter) Joshua Nkomo, a Zimbabwei Hazafias Front egyik társelnöke csütörtökön Lu­­saká­ban sajtóértekezleten ismét határozottan elutasította a rész­vételt az angol—amerikai diplo­mácia által­­ösztönzött, úgyneve­zett összpárti Rhodesia-konferen­cián. Ankara idegenkedik a ciprusi tervektől (AFP, TASZSZ) ..A török kor­mány a Ciprusra vonatkozó leg­utóbbi BT-határozat megkérdő­jelezése helyett inkább hibáztas­sa önmagát a ciprusi ügy stag­nálása miatt” — mondotta szer­dán este Konsztantin Karaman­­lísz. A görög kormányfő e kije­lentéssel reagált Bülent Ecevit török miniszterelnöknek arra az állítására, miszerint a szóban forgó BT-határozat ,,ellentmon­dásos”, és arra ösztönzi a gö­rög cipriótákat hogy tartsák tá­á­vol magukat a tárgyalóasztaltól. Vasszosz Lisszaridesz, a cipru­si Egységes Demokratikus Cent­rum Szövetség (EDEK) elnöke után Hriszosztomosz nicosiai ér­sek, ciprusi görög ortodox egy­házfő is elvetette a szigetország népközösségei közötti tárgyalá­sok felújítására és a ciprusi probléma rendezésére előterjesz­tett amerikai javaslatokat. Az etióp államfő csehszlovákiai programja (MTI) A hivatalos és baráti látogatáson Csehszlovákiában tartózkodó Mengisztu Hailé Ma­riam etióp állam- és kormányfő csütörtökön meglátogatta a Mo­­torlet gépipari vállalat prágai jinonicei üzemét, amely főként korszerű turbólégcsavaros repü­lőgépmotorokat gyárt. Az etióp vendéget az üzemlátogatásra el­kísérte Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, csehszlovák köz­­társasági elnök. A nap folyamán a Mengisztu Hailé Mariam kíséretében levő vezető etióp személyiségek több tárgyalást bonyolítottak le cseh­szlovák partnereikkel. Tervek a bolgár nemzetgyűlés előtt (MTI) Szófiában csütörtökön folytatódott a bolgár nemzetgyű­lés őszi ülésszaka. A képviselők az 1979-re és 1980-ra szóló nép­­gazdasági terv és az 1979. évi költségvetés tervezetének megvi­tatása után elfogadták az előter­jesztéseket.­ Izraeli behatolás Dél-Libanonba (UPI, AFP) Az izraeli hadse­reg egységei csütörtökön hajnal­ban két kilométer mélységben behatoltak Dél-Libanon területé­re Az izraeli csapatok áprilisi visszavonása óta nem volt példa ilyen súlyos izraeli provokációra libanoni területek ellen. Az iz­raeli kommandó tagjai a hely­színre siető ENSZ-őrjárat norvég katonáit tettleg bántalmazták,­ és távol tartották az események színhelyétől. Szárkisz libanoni elnök fran­ciaországi látogatása során fel­tűnően részletesen foglalkoztak katonai kérdésekkel. Izraeli békeküldöttség Moszkvában (TASZSZ) A szovjet békebi­zottság meghívására tíznapos lá­togatást tett a Szovjetunióban az izraeli békeszerető erők küldött­sége. A látogatás befejeztével a parlamenti képviselőkből, köz­életi szerv­élyiségekből álló kül­döttség nyilatkozatban foglalt ál­lást a közel-keleti kérdés átfogó, igazságos, tartós rendezése, va­lamint a térség minden országá­nak, népének, köztük a paleszti­nok törvényes jogainak tisztelet­ben tartása mellett. Iránban titkos fegyverraktárra bukkantak (Reuter, TASZSZ) Az iráni parlament alsóháza tegnap jóvá­hagyta azt a törvényjavaslatot, amely a közalkalmazottak sztrájkjának engedve, a két lép­csőben végrehajtandó 25 száza­lékos béremelésről intézkedik. A hatóságok újabb titkos fegy­verraktárra bukkantak Mashhad­­bari, a síiták szent városában. Nagy mennyiségű lőfegyvert, ké­zigránátot és lőszert, valamint kormányellenes röpiratot foglal­tak le. Több személyt letartóz­tattak. Washingtoni vélemények a szovjet—amerikai csúcsról (MTI) A Szovjetunió és az Egyesült Államok egybehangzó álláspontja, hogy a két ország vezetőinek csúcstalálkozója akkor célszerű, ha küszöbön áll, vagy már megszületett az újabb SALT- megállapodás — közölték csütör­tökön mértékadó amerikai kor­mánykörökben. A közlés — mutatnak rá meg­figyelők — az a­­erikai álláspont módosulását jelzi. Míg a Szov­jetunió eleve arra az álláspontra helyezkedett, hogy a SALT-meg­­állapodás után kerüljön sor a régóta tervezett Brezsnyev—Car­ter találkozóra, az Egyesült Ál­lamok korábban a csúcstalálko­zót is a SALT még nyitott kér­déseinek megoldására kívánta felhasználni. A külügyminisztérium szóvivő­je csütörtökön utalt rá, hogy a két nagyhatalom között — dip­lomáciai csatornákon és Genf­­ben — továbbra is folynak a SALT-tárgyalások. HSX-nyilatkozat a PTT-ről (MTI) A Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottsága és a Német Demokratikus Köz­társaság kormánya csütörtökön nyilatkozatot tett közzé a Var­sói Szerződés tagállamai Politi­kai Tanácskozó Testületének no­vember 22—23-án Moszkvában megtartott ülésével kapcsolatban. A nyilatkozat szerint a vezető testületek jóváhagyták az NDK kötöttségének tevékenységét és jelentését, kifejezték teljes egyet­értésüket az ülésszak eredmé­nyeivel, valamint az ott­ elfoga­dott nyilatkozattal. A felszabadítási mozgalmak vezetőit fogadta a pápa (AP) II. János Pál pápa szer­dán fogadta Dél-Afrika, Namíbia és Rhodesia felszabadítási moz­galmainak vezetőit — közölték csütörtökön a kihallgatáson részt vett afrikai vezetők. Oliver Tambo, a dél-afrikai Afrikai Nemzeti Kongresszus párt elnöke, George Silun­­dika és Kumbirai Kangai, a Zim­babwei Hazafias Front vezetősé­gének tagjai, valamint Sam Nu­­joma, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, a SWAPO .elnöke a húszperces magánkihallgatáson felhívták az egyházfő figyelmét arra, hogy a dél-afrikai és a rhodesiai fajüldöző rendszerek súlyosan megsértik az emberi jo­gokat országukban. Losonczi Pál üzenete Palesztin nap az ENSZ-ben (Folytatás az 1. oldalról) tatta szerdán Jasszer Arafat, a PFSZ vb-elnöke a Palesztinai néppé­ való szolidaritás napján Bej­rútban rendezett tömeggyűlé­sen. Az ENSZ New York-i székhe­lyén tartott megemlékezés kere­­tében szerdán Hollai Imre nagy­követ,­­hazánk állandó ENSZ- képviselője felolvasta Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnö­kének Indulencio Sievano Aguirre-hez, az ENSZ-közgyűlés 33. ülésszaka elnökéhez ebből az alkalomból intézett üzenetét Miközben a közgyűlési terem­ben államfők, nemzetközi szerve­zetek és intézmények képviselői szólaltak fel a palesztin nép ügye mellett, és Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár is hangsúlyozottan szólt a palesztin kérdés megol­dásának fontosságáról. Hodding Carter, az amerikai külügymi­nisztérium szóvivője arról nyi­latkozott, hogy az ünnepségek a konfrontáció szellemét idézik fe. A ÜGYINTÉZŐK főosztályvezető néhány perc türelmet kért, amíg befe­jezi a kézben levő mun­kát. Különös percek következ­tek. A tudományos életben itt­hon és az ország határán túl is jól ismert férfiú átült a kis író­gépasztal mellé — s ha jól lát­tam, két ujjal, de bámulatos gyorsasággal —, legépelt néhány sort, majd megnyomta asztalán a csengőt. Amikor belépett a tit­kárnő, hirtelen a homlo­kára csa­pott: „Ejnye, elfelejtettem a bo­rítékot” — mondta és visszaült a gép mellé. A titkárnő karba font kézzel nézte a főnökét. Mi történik itt? „Roppant egy­szerű — válaszolta a főosztály­vezető. — A titkárnőm nem tud angolul. Próbálkoztam már né­hányszor az idegen nyelvű le­velek diktálásával, de háromszor annyi időbe került.” Az idegen nyelven író gépírók hiánya miatt meglehetősen „drága” levelek szü­letnek a nemzetközi kapcsolato­kat is bonyolító intézményekben. Aligha véletlen, hogy ugyanitt valaha — a régi alkalmazottak még emlékeznek rá —, az ide­gen nyelv felvételi követelmény volt — még a gépírók számá­ra is. Ma viszont szerencsésnek tartják — és nemcsak itt —, ha legalább a magyar helyesírás szabályait jól ismerő gépírót si­kerül alkalmazni. A probléma azonban mélyebb és általánosabb. Az irodai ad­minisztratív dolgozók — titkár­nők, gépírók, szakalkalmazottak, iktatók, irattárosok, hivatalsegé­dek és mások — munkája, szak­­képzettsége, fejlődési lehetősége nem kap kellő figyelmet. Miköz­ben létszámuk szüntelenül és sokszor a kívánatosnál is gyor­sabban növekszik, a szakmai képzettség színvonala stagnál, vagy éppenséggel csökken. A ket­tő között szoros az összefüggés. A múltkoriban hallottam egyik hivatalunkban, hogy a nyugdíj­ba vonuló régi, jól képzett ad­minisztrátorok posztját, olykor kénytelenek két alkalmazottal betölteni, ámbár kettőjük együt­tes tudása sem ér fel a régi­hez. Az érem másik oldalát tekint­ve, az alkalmazottak, a kisegítő munkát végző irodai dolgozók maguk is hiányolják a figyel­met, sérelmezik és sokszor jog­gal, hogy kevés fejlődés tapasz­talható munkafeltételeik javulá­sában, anyagi és erkölcsi meg­becsülésük tekintetében is. „Lég­üres térben élnek” — olvastam egy, az irodai dolgozók helyze­tével foglalkozó tanulmányban. Ez a feszültség különösen az ipa­ri vállalatok alkalmazotti réte­génél érzékelhető erőteljesen. Ott tehát, ahol az adminisztrá­ciós, kisegítő tevékenység jelen­tős hányada, a „státust” tekint­ve elszakadt a fizikai szférától, jóllehet közvetlenül azt szolgál­ja. Nem tartoznak a munkások sorába, de a közép- és felső­fokú végzettség hiányában — az értelmiséghez sem. Az irodai dolgozóik körében végzett felmérés során, sokan így vélekedtek: „Nemcsak az osztá­lyok, főosztályok szakmai érte­kezleteiről rekesztenek ki ben­nünket, de előfordul, hogy azek az egész közösséget érintő ta­nácskozásokra sem kapunk meg­hívást.” Súlyos figyelmeztetés. A munka erkölcsi elismerésének hiányát tetézi az egyenl­őségre hajló bérezési és ösztönzési gya­korlat, amely ebben a körben a legritkábban tesz különbséget a jó és az elégtelen munka kö­zött. Ilyen körülmények­ között nem meglepő, ha az a gépíró­­nő, aki idegen nyelvből vizsgát tett, nem hajlandó többé írógép mellé ülni, arra­­ törekszik, hogy levelező vagy ügyintéző munka­körbe kerülhessen, ami többnyi­re sikerül is. Az irodai munka gépesítése so­kat javíthat a munkafeltételeken, sok helyütt jelentősen csökkent­heti a létszámot, de korántsem képes teljesen helyettesíteni az embert. Az írógép már évtize­dekkel ezelőtt kiszorította az ír­nokokat, akik gyöngybet­űkkel másolták, tisztázták a naphosszat az ügyiratokat. Ma pedig a gombnyomásra működő másoló­gépek kezdik kiszorítani az in­digós és stencilmásolást, megje­lentek a programozható írógépek, tért hódítanak az irodai és zseb­­számológépek. A technika tehát bőven kínál lehetőséget arra, hogy takarékoskodjunk az élő­munkával az irodákban, a hiva­talokban is. De nem ez az egyet­len út és mód! Mert valljuk be, sok helyütt ma még nincs pénz az ilyen gépekre, és valószínű­leg holnap sem lesz. Viszont már ma­ mindenütt adott lehetőség a hivatali munka jobb megszerve­zése, az ügyvitel ésszerűsítése, az alkalmazottak képzése és továbbképzése. És sok helyütt nincs is szükség másra. Az alkotó, irányító, szakjellegű szellemi tevékenységek soha sem nélkülözték és a jövőben sem nélkülözhetik az adminisztrá­ciós, a kiegészítő és kisegítő munkát. Az egymásra utaltság természetes, de az sem lehet két­séges: a hivatali munka színvo­nala nem emelhető az adminiszt­ratív munka színvonalának eme­­lése nélkül. A kulturált ügyin­tézéshez nem elégséges az érde­mi ügyintézők képesítését, szak­mai, emberi kvalitását megköve­telni, a segéderők szakértelmé­re, pontosságára, intelligenciájá­ra éppen úgy szüksége ,van a jó hivatalnak, mint az előbbiek­re. A helyes és egészséges ad­minisztratív létszám kialakításá­ért folytatott próbálkozások, de még a gyakori kudarcok is erő­sítik a felismerést: ebben a sok­oldalú feladatban a leggyorsabb célra vezető út, a munka iránti igényesség növelése, a szakmai színvonal emelése, a hivatali munka ésszerűbb megszervezése. Az egész hivatalé — amely az adminisztratív, kisegítő gárdával együtt alkot egészet. Nem nél­külük, hanem csak velük együtt képzelhető el a fejlődés. PÉTER ILONA z Éles viták az olasz kormánytöbbségről Sím­a Endre, az MTI római tu­dósítója jelenti: Rómában csütörtökön közle­ményt hoztak nyilvánosságra az Olaszországot kormányzó Keresz­ténydemokrata Párt (DC) szerdai vezetőségi üléséről, amelyen a követendő politikai vonalat vi­tatták meg. A közlemény szerint a vezető­ségi vitát nem sikerült befejez­niük. Megfigyelők ebből arra következtetnek, hogy a DC ve­zetősége nem egységes Zaccagni­­ni politikájának és személyének támogatásában. A főtitkár beszá­molójában teljes támogatásáról biztosította Andreotti kormányát, és felszólította a parlamenti többség többi négy pártját, hogy fokozza együttműködését a kor­mány támogatása érdekében. A jövőbeni kilátásokról Zac­­cagnim kijelentette: meg kell te­remteni annak feltételeit, hogy leküzdjék a „szükségmegoldást” (a kereszténydemokratáknak az OKP-val kialakított parlamenti együttműködését értik szükség­megoldáson­. A főtitkár az OKP- hoz intézett bíráló megjegyzései után igen kedvezően szólt Craxi szocialistáinak új politikájáról. (ANSA, DPA) Giulio Andreotti kereszténydemokrata kormányfő a milánói Corriere Della Sera csütörtöki számában megjelent interjúban arra kérte a parla­menti, többség pártjait, hogy a most zajló fontos események kö­zepette lehetőleg ne robbantsanak ki kormányválságot. Szerdán már-már elkerülhetet­lennek látszott a parlamenti többség felbomlása, mivel a ke­reszténydemokraták nem hajlot­tak kompromisszumra a kommu­nistákkal és szocialistákkal a sok vitát okozott földbérleti törvény ügyében.

Next