Magyar Hírlap, 1979. június (12. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-08 / 132. szám

1979. JÚNIUS 8. PÉNTEK MAGYAR HÍSifiP 11. SPORT-KÖZÖNSÉGSZOLGALAT Motorcsónak EB Baján Világcsúcstartók a Budapest Nagydíjon Tudósítónktól. Az Országos Testnevelési­­ és Sporthivatal szo­kásos csütörtöki sajtótájékozta­tóján ezúttal a Magyar Atléti­kai Szövetség vezetői a sport­ág soron követ­kező erőpróbái­ról, a válogatott célkitűzéseiről számoltak be, majd tájékoztatták az újságíró­kat a jövő­ hét végén, Baján sor­ra kerülő motorcsónak Európa­­bajnokság előkészületeiről. Garay Sándor, a szövetség el­nöke és Morvay Béla, a szövet­ség főtitkára ismertette a ma­gyar atlétika idei legfontosabb feladatait. A meglehetősen zsú­folt program a június 11—12-i nemzetközi Budapest-bajnokság­­gal kezdődik. Ezt követi a hónap végén sorra kerülő csehszlovák— osztrák—román—magyar váloga­tott viadal, az Európa Kupa kö­zépdöntői — ennek eredményétől függően a B vagy az A döntő. Július 10-én kerül sorra — ez­úttal második alkalommal — a Budapest Nagydíj, amelyre 28 éva 160 versenyzőjét hívták meg, s már most biztosnak látszik, hogy világcsúcstartók, olimpiai bajno­kok is lesznek a mezőnyben. A Budapest Nagydíj egyik legki­emelkedőbb verseny­száma a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által meghirdetett Aranygerely verseny lesz, amelyre a nemzet­közi szövetség a világ jelenlegi 12 legjobb gerely­ha­jítóját hívta meg. Július 14. és 15-én Budapest ad otthont a női ötpróbázók és a férfi tízpróbázók Eb egyik kö­zépdöntőjének. Részt vesznek versenyzőink a Szovjetunió né­peinek spartakiádján, a Mexikó­ban sorra kerülő Universiadén, valamint a gyalogló Luganó Ku­pán. Szeptember elején Francia­­ország—Magyarország válogatott viadalra is sor kerül. A szövetség vezetői az 1978-as sikertelen esztendő után mérték­tartó optimizmussal várják ver­senyzőink idei szereplését. . A MASZ elnöksége az év elején ki­lencfős olimpiai keretet állított fel. Ennek tagjai: Boros Sándor (gerelyhajítás), Jámbor József (magasugrás), Mátay Andrea (ma­gasugrás), Németh Miklós (ge­relyhajítás), Papp Margit (ötpró­ba), Paragi Ferenc (gerelyhají­­tás), Sátor László (50 km gyalog­lás), Szabó Ildikó és Szalma Lász­ló (távolugrás). További 21 ver­senyzőt kezel kiemelten a szö­vetség, s az a vélemény alakult ki, hogy e 30 versenyző eddig el­ért eredményei biztosíthatják az olimpiai felkészülési programban az idei esztendőre kitűzött célt: 15 magyar atlétának kell a vi­lágranglista első tizenöt helye­zettje közé kerülni — figyelem­be véve az olimpiai részvételi fel­tételeket, vagyis hogy országon­ként csak három versenyzőt vesz­nek számításba. Szó volt természetesen a ma­gyar atléták Európa Kupa-esé­lyeiről is. A szövetség vezetői sze­rint a női EK-ban, ha nem is a középdöntőbeli eredmény alap­ján közvetlenül, hosszú idő után ismét eljuthat az A döntőbe csa­patunk. A férfiaknál már az is eredmény lenne, ha a B döntőbe jutna együttesünk, hiszen ehhez a középdöntőben le kellene győz­ni Csehszlovákiát. Nincs tovább­jutási esélye tízpróba-válogatot­­tunknak. Női ötpróbacsapatunk viszont — ha Papp Margit ver­senyzését nem zavarja sérülés és fiatal ötpróbázónőink „hozni tud­ják magukat” — érmes lehet, jók Európa-bajnoki TM— ill­assas­ságát. Mint a szö­­­­vetség vezetői el­mondták, 11 vendégország — Csehszlovákia, NDK, Lengyelor­szág, Jugoszlávia, NSZK, Auszt­ria, Olaszország, Norvégia, Fran­ciaország, Hollandia, Finnország — részvétele már biztos, de a rendezők várják még Nagy-Bri­­tannia és Svédország jelentkezé­sét is. Az indulók között lesz a világcsúcstartó finn Fabricius, aki 114 kil­ométer/órás sebességet ért el már hajójával. A magyar csú­csot ugyanebben a számban 96 krp óra sebességgel ár. Kovács Ferenc tartja, aki­ szintén ott lesz a rajtnál. Az EB során négy fu­tamban állnak rajthoz a ver­senyzők, a végeredmény értéke­lésekor a 3—3 legjobban sikerült futamot veszik személyenként fi­gyelembe. Az erőviszonyok isme­retében dr. Kovács Ferencet a legjobb hat közé várják. Az Eu­­rópa-bajnoki futamok mellett több számból álló nemzetközi versenyt is rendeznek, ennek egyik érdekessége az R-1 -es gép­osztály küzdelme lesz. Hazai ví­zen ugyanis először kerül sor ilyen versenyre, öt NDK-beli ha­jó Wartburg-motorral felszerelve indul. Belügyi sport­aktád Budapesten Hét ország tornászai a Körcsarnokban A szocialista országok bel­ügyi és állam­biztonsági mi­nisztériumai sportszerve­zeteinek XVII. nemzetközi tor­na spartaktád­­ját rendezik meg péntektől vasár­­napig a budapesti Körcsarnokban. A magyar Dózsa válogatott mel­lett a szovjet Dinamo, a bolgár Levszki Szpartak, a csehszlovák Ruda Hvezda, a lengyel Gwardia, az NDK-beli Dynamo és a román Dinamo képviselteti magát a ha­gyományos versenyen. A csütörtöki technikai értekez­leten véglegessé vált, hogy szín­vonalas versenyre van kilátás, mivel több világbajnokságon, Európai-bajnokságon, sőt olimpián is jól szerepelt tornász áll rajt­hoz. Így a bolgár nőknél Glus­­cseva és Raneva, a lengyel nők­nél Matraszek, az NDK férficsa­patában J. Nikolay, Hirsch, Robel és Hoffmann, a román férfigár­dában Oprescu, a nőiben Goreac, Itu és Sabau, a szovjet női együt­tesben Glotova és Iljenko, vég­ül a csehszlovák férfiaknál Zoulik szerepel. A Dózsa férfiválogatott­ja háromtagú , a Világ Kupáról haza érkezett Donáth mellett Molnár Imre és a KSI-ből igazolt Kramarics alkotja. A megnyitó ünnepséget pénte­ken 16 órakor tartják a Körcsar­nokban, ezt követően a férfi egyéni összetett, valamint a csa­patversenyre kerül sor Szomba­ton 16—19 óráig a nők következ­nek, míg vasárnap 10—13 óra kö­zött a férfi és női szerenkénti döntőket bonyolítják le. Hat csoport — hat világbajnokkal alakul a labdarúgó VB Az 1982. évi spanyolországi labdarúgó-világbajnokság lebo­nyolításának a körvonalai kez­denek kibontakozni. Raimundo Laporta, a spanyol szervező bi­zottság elnöke mindjárt a FIFA döntésének nyilvánosságra hoza­tala után — amely döntés 24-­re emelte a döntőben részt vevő or­szágok számát — nagy megelé­gedéssel nyugtázta, hogy Spa­nyolország lehet az első ország, ahol a korszerű igényeknek meg­felelően megrendezhetik az ed­digi legnagyobb létszámú labda­rúgó-világbajnokságot. A már eddig kidolgozott ter­vek szerint, amelyeket a FIFA- nak természetesen még jóvá kell hagynia, a résztvevőket hat né­gyes csoportba osztják és mind­egyik csoport élén egy volt vi­lágbajnok és a házigazda Spa­nyolország szerepel majd. Egye­lőre az okoz gondot, hogy mi történik abban az esetben, ha a 24-es döntőbe mind a hat ed­digi világbajnok bejut, mert ak­kor Spanyolországgal együtt már heten lesznek. Ez a hat világ­bajnok a következő: Uruguay, Olaszország, az NSZK, Brazília, Anglia, Argentína. A hat csoport mérkőzéseit Spa­nyolország nagyobb földrajzi egységei szerint azokban a vá­rosokban bonyolítják le, ame­lyek a FIFA szakértői szerint megfelelnek a szükséges követel­ményeknek. Ezek a földrajzi egy­ségek, illetve városok­ valószínű­leg a következők lesznek: 1. csoport: Madrid. 2. csoport, Katalónia, Barcelona és Saragos­sa. 3. csoport, Andalúzia: Sevilla és Malaga. 4. csoport, Baszkföld: Bilbao és San Sebastian. 5. cso­port, Galicia: Vigo, La Coruna és esetleg Gijon. 6. csoport, Dél­­kelet-Span­yolország: Valencia, Alicante és Eiche. Válogattak a vívóknál Az augusztusiban Melbourne­ban sorra kerülő vívó-világbaj­nokságra a szövetség intéző bi­zottsága a fegyvernemi szakveze­tők javaslata alapján az alábbi versenyzők indulását hagyta jó­vá: Férfi tőr: Kovács Gyula, Somo­­di, Rózsavári, Demény és Orosz. Tartalék: Nemes. Női tőr: Tordasi, Szőcs, Ko­vács, Stefanek és Maros. Tarta­lék : Nyúl. Párbajtőr: Osztrics, Fenyvesi, Kolczonay, Pethő és Székely. Tartalék: Erdős Sándor. Kard: Gerevich, Gedővári, Nagyházi, Nébald György és Né­bald Rudolf. Tartalék: Hammann. I EREDMÉNYEK , ESEMÉNYEK AZ ÚJ­VIDÉKI NEMZETKÖZI NŐI SAKKVERSE­NY negyedik fordulójá­ban Verőci legyőzte a jugoszláv Vel­­jicset, Porubszky döntetlenül mér­kőzött a jugoszláv Prokopoviccsal. Verőci jelenleg az ötödik, Porubszky holtversenyben nyolcadik. CSEHSZLOVÁK ÉS SZOVJET győ­zelem született a Békéscsabán befe­jeződött nemzetközi műrepülőverse­­nyen. A nőknél a szovjet Leono­va, a férfiaknál a csehszlovák Pos­­pisil végzett az első helyen. PÁLY­AAV­ATÁSSAL EGYBEKÖ­TÖTT nemzetközi evezősversenyt ren­dez ,szombaton és vasárnap a Gu­ba­csi-híd melletti Duna-szakaszon a harmincadik születésnapját ünneplő Csepel SG evezősszakosztálya. FIRENZÉBEN BONYOLÍTOTTÁK LE az Olaszország—Lengyelország— Kanada­ női atlétikai hármas via­dalt. A lengyelek szerepeltek leg­jobban, az olaszokat 94:62-re, a ka­nadaiakat 108:48-ra győzték le. Az olasz-kanadai összecsapást 84:76-ra a vendéglátók nyerték. Legjobb ered­mények női magasugrásban szület­tek: az olasz Simeoni 192 centimé­tert, a lengyel Kielan 190 centimé­tert, az ugyancsak lengyel Krawczyk 184 centimétert ugrott. A TÉLI REJTVÉNY című Sport­­propaganda kiadvány Téli örömök elnevezésű rejtvénypályázatának győztesei. Színes tévé: Vágó József, Ebes. Magnetofon: Kézdi László, Bu­dapest, 1119. Lyra táskarádió: Er­dődy Kálmán, Mezőkövesd. 2009 fo­rintos vásárlási utalvány: Takács Ferenc, Dombóvár; Bálint Csaba, Galgamácsa és Sehetka László Ecser. ARGENTÍNA labdarúgó-válogatottja nagy küzdelem után 1:6 (0:0) arány­ban győzte le a New York Cos­mos csapatát. A győztes gólt a 88. percben Passarella lőtte. MAI MŰSOROK • MAI MŰSOROK • MAI MŰSOROK ~ r. . ■ j; •••/y’u» v RADIO KOSSUTH RÁDIÓ 8.90: Hírek — Kulturális program 8.27: Meddig lesz még lyukas a fo­gunk? 8.37: Cimarosa: A titkos házasság 9.33: Óvodások műsora 10.95: Látogatóban Kazinczy Ferenc­nél 10.35: Szép Ernő versed •10.40: Madrigálok 11.90: Hagyományaink ébresztése 12.09: Déli krónika 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Hétvégi panoráma 13.57: Boros Lajos énekei 14.95: Népi zene 14.44: Magyarán szólva 15.19: Mo­zar­t- hang­versen­y á­riák 15.28: Hobby — Dominó 16.85: Húszas stúdió 17.09: Hírek — Útközben 17.10: Ünnepi könyvhét 1979 18.16: Orosz mese 18.25: Könyvajánlat 19.15: Vezényel Artur­— Toscanini 20.07: Láttuk, hallottuk 20.32: Magyar szerzők művei 21.25: Nathan Mil­stein hegedül 22.00: Hírek — Sporthírek 22 20: Külpolitika 22.30: Három utazás — Történelem ma. Gyárfás Miklós hangjáté­ka 23.23: Operaáriák 0.10: Medgyaszay Vilma és Maleczky Oszkár énekel PETŐFI RADIO 8.20: Külpolitika 8.33: Örökzöld dallamok 9.31: Irattár mikrofilmen — Riport 10.00: Zenedélelőtt 11.45: Tánczenei koktél 12.33: Édes anyanyelvünk 12.38: Népi muzsika 13.15: Nők­ről — nőknek 14.0­0: Csúcsforgalom — Zenés dél­után. Közben 15.30: Könyvről — könyvért — 17.90: Nóták 17.38: Ötödik sebesség — Különki­adás 18.33: Négy ország — négy énekes 19.27: Nemzetközi magazin 20.90: Nóták 20.33: Csehov: A csinovnyik halála 21.24: A messzetűnt kedves — Dal­játék 23.20: Könnyűzene 3. MŰSOR 3.03: Kamarazene 10.09: Hídfők a végtelenben — Én, a robot 11.05: Operarészletek 12.90: Szimfonikus zene 14.00: Móricz­­Zsigmo­nd a szerkesz­tőségekben 14.20: Barokk szonáták 15.10: Sőtér István: Félkör 15.20: Wagner: Persifal 16.08: Hálózsák és luxusszálló 16.29: Vámosi János felvételei 16.59: Beethoven-kamaraművek 17.58: Ébresztő — Riport 18.23: Sztravinszkij: Hegedűverseny 13.45: Fekete Afrika zenéje 19.05: Gluck: Iphigenie AuLisban 20.05 : Dvorzsák : Stabat Mater 21.31: Red Norvo felvételei 22.11: Kodály-vonósnégyesek TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1. műsor 16.30: Udo Jürgens-melódiák 16.55: Nyár a közlekedésben 17.20: Dél-alföldi krónika 17.50­: Forgácsok — A csapda 18.20: Kockázat — Versenyben a vi­lágpiacon 13.50: Könyvsátor 19.10: Esti mese — Torna 19.30: Híradó 20.00: Jókai Mór: Mire megvénülünk 20.50: Delta — Tudományos híradó 21.10: Improvizáció — Nyilvános hangverseny 22.10: Híradó 2. műsor: 18.00: A Camica együttes műsora — Csehszlovák folklórfilm 18.25: Nemzetközi atlétikai verseny 29.25: Dél-sarki tél — Ausztrál rö­vidülni 21.00: Híradó 21.25: Lidércfény — Chri­stiains törtién 22.10: Buta August — Jobba Gabi műsora POZSONY. 8.50: Tévéjáték. 9.55: Vetélkedő. 15.30: Dokumentumfilm. 15.45: Riportműsor. 16.15: Tévéklub. 17.15: Természetfilm. 18 30: Vetélke­dő. 19.20: Vörös és fekete — Szov­jet sorozat. 29.30: Híradó. 21.15: In­tertalent 1979. 22.19: A szemtanú — Angol film. BELGRÁD. 1. műsor. 17.40: Ma­gyar nyelvű híradó. 18.15: Kis vi­lág. 19.30: Híradó. 20.00: Zenés mű-­­sor. 21.09: Golgota. 22.15: Korunk dossziéja. 23.30: Éjszakai előadás — Amerikai film. 2. műsor. 13.15: Krónika. 19.00: Sport. 19.30: Híradó. 22.95: Show­műsor. 22.55: Kalandok. SZÍNHAZAK Operaház: Figaro házassága (A béklét — 7). Erkel Színház: A ra­vasz rókácska (Gyurkovics bérlet — 7) Nemzeti Színház: A konyha (Fel­nőtt­­ bérlet — 7). Madách Szín­ház: A doktor úr (7). Madách Ka­maraszínház: Jövőre veled, ugyan­itt (M/r. bérlet — 7). Vígszínház: Házmestersirató (7). József Attila Színház: Mézeshét (7). Thália Szín­ház: Házszentelő (7). Várszínház: Vízkereszt vagy amit akartok (7). Operettszínház: A denevér (7). Vi­dám Színpad: Kölcsöntartás (7). Kis Színpad: Dobogón­ vagyunk (18). Gyermekszínpad: Ciki, te boszor­kány — Pintyőke cirkusz, világszám­ (3). Bábszínház: A három kisma­lac (Népköztársaság útja — 10). Szín­ház- és Filmművészeti Főiskola, BAAL (este 10). Nagycirkusz: Moszkvai cirkuszrevü (18). Népszínház: Bajazzók (Inota, Mű­velődési Központ — 7). Békéscsa­bai Jókai Színház: Mindenki János­kája (3)­. Canterbury mesék (7). Li­liom (Csorvás — 13). Győri Kis­faludy Színház: Vihar (5). Kapos­vári Csiky Gergely Színház: Bíbor­­sziget (Zalaegerszeg — 7). Miskolci Nemzeti Színház: Az áldozat vissza­tér­ (fő, 1­ 8). Egri Gárdonyi Géza Színház: Leány­vásár (7). Pécsi Nem­zeti Színház: Balett 1976 (7). Pécsi Kamaraszínház: A holdbéli csóna­kos (7). Szegedi Nemzeti Színház: Sybil! (ill. Mindszent — 7). Sze­gedi Kisszính­áz: Lili­um­ (7). S­zé­kesfehérvári Vörösmarty Színház: A makrancos hölgy (7). Veszprémi Pe­tőfi Színház: Minek néz engem? (5, 8) Énekes madár (Szombathely, 7). A Radnóti Színpad műsora Sop­ronban: Közhelybenjárás (5, 8). Részletes szereposztás és tartalom a Pesti Műsorban. HANGVERSENYEK Zeneakadémia: A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar hangversenye (18). — Mátyás-templom: Kárpáti Jó­zsef orgonaestje. Közreműködik Sző­­kefalvi-Nagy Katalin (8). MESEMONDÓ Polyáskát eladják. Elmondja Kál­lai Ilona. Hívható (171-888) délután 5-től este 10 óráig. Filmvetítések, előadások, tárlatvezetések SZOMBAT Képzőművészeti kisfilmek vetítése a Magyar Nemzeti Galériában: Mun­kásábrázolás — Üvölt az akarat — Paletta — Péteri tó — Szintézis — Megközelítések II. Izsó Miklós: Tán­coló parasztok. Diaporáma film (B épület — 2—5). VASÁRNAP TÁRLATVEZETÉSEK. Magyar Nem­zeti Galéria: Barokk művészet Ma­gyarországon (fio). Festészeti törek­vések a XIX. században (fn­). Ve­zető Anka Mária. — Budapesti Tör­téneti Múzeum: A középkori Buda királyi várpalotája és gótikus szob­rai (de. 10, 11. 12, du.7­2. 3. 4). — Kína Múzeum: Kínai porcelánművé­szet. Vezető Pajor Géza (11). — Nagytétényi Kastélymúzeum: Orosz iparművészet a XVIII—XIX. század­ban. Vezető Mikes Ildikó művészet­történész (11). Művészeti séta: Házak, kapuk, ud­varok a budai Várban. Vezető Mó­ra Gábor. Találkozás a Hess And­rás téren, a Vörössün-ház előtt dél­­után 5 órakor. ELŐADÁSOK. Mezőgazdasági Mú­zeum: Baromfi a művészetben. Elő­adó dr. Mártha Zsuzsanna (11). — Közlekedési Múzeum: Utak, autópá­lyák és közlekedés az USA-ban. Ve­tített színes diaképekkel. Előadó dr. Szentpéteri Erzsébet főmuzeológus (11). Galoppverseny-eredmények 1. Andor (2) — JManométer (S) — Medárd (6). — 11, 10, 16, 26. — Befutó: 28, 44. 2. Turmalin (2) — Oléda (1) — Rondella (5). — 6­, 24, 20, 26. — Befutó: 239, 523. — Hármas befu­tó: 3635. 3. Cáfolat (1) — Galéria (2) — Amice (5). — 36, 30, 29, 33. — Be­futó: 109, 134. 4. Cserebere (5) — Sana (4) — Kallódó (1). — 89, 23, 26, 23. — Befutó.. ,312, 154. — Hármas befu­tó : 3210. 5. Csannak (3) — Ciklon (1) — Angolna (7). — 50, 23, 23, 19. — Befutó: 237, 126. 6. Zaporozsec (2) — Diana (3) — Csalogató (4). — 34, 12. ul. u. — Befutó: 82, 51. 7. Záróra (8) — Döntőbíró (9) — Cipáz (1). — 28, 25, 24, 24. — Be­futó:­­132, 136. Magyar Hírlap PO­LITI­KAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: VARGA JÓZSEF és TÁBORI ANDRÁS Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT a Lapkiadó Vállalat igazgatója © Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta INDEX: 25007 HU ISSN 0133-1906 |

Next