Magyar Hírlap, 1981. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-30 / 229. szám
TO 12 1981. SZEPTEMBER 30. SZERDA SPORT - KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT Magyar Hírt A NOB-kongresszus zárónyilatkozata A Nemzetközi Olimpiai Bizottság XI. kongresszusa múlt szerdától hétfőig tanácskozott Baden-Badenben. A kongresszus befejeztével a következő zárónyilatkozatot hozták nyilvánosságra: 1. AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK JÖVŐJE: A jövendő olimpiai játékok programjának nagyobb mértékben kell kifejeznie a sportban jelenleg végbemenő fejlődési tendenciákat. Az olimpiai játékokon nincsen helye a „hivatásos” sportolóknak, vagy a „nyílt” versenyeknek. A 26 szabály alapjait meg kell őrizni, a végrehajtási utasításokat hozzá kell igazítani az olimpiai sportághoz. E szabályok betartása azonban nem idézhet elő egyenlőtlenségeket a részvevők között. Az olimpiai játékok t rendjét úgy kell megőrizni, ahogy azt az olimpiai charta tartalmazza. Fenn kell tartani annak lehetőségét, hogy az olimpiai játékokat továbbra is bárhol meg lehessen rendezni. Szorosabb együttműködést kell kialakítani az olimpiai játékok, szervező bizottsága és a nemzetközi szövetségek, valamint a nemzeti olimpiai bizottságok között. 2. NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS: Az olimpiai játékokat, amelyek a nemzetközi együttműködés legfontosabb érvényesülési formáját képezik, mindenkinek támogatnia kell. Az olimpiai családon belüli kapcsolatok, csakúgy, mint az olimpiai család és a különböző kormányok közötti kapcsolatok, a Várnában rendezett, X. olimpiai kongresszus óta lényegesen javultak. A XII. kongresszusra 1990- ben kerüljön sor. A sportolók következő javaslatai általános támogatásban részesülnek : Az ajzószerrel való visszaélést büntető rendelkezéseket mindenkivel szemben alkalmazni kell. Az ajzószerrel való visszaélést megelőző vizsgálatokat ne csak az olimpiai játékok és a világbajnokságok idejére korlátozzák, hanem — a nemzetközi szövetségekkel és a nemzeti olimpiai bizottságokkal együttműködve — hajtsák végre világszerte az egész év során. A megbízható és semleges laboratóriumoknak az egész világon való létesítéséhez segítséget kell nyújtani. Az összes kongresszusi részvevő győzze meg szervezeteit arról, hogy támogassák a fejlődő országokat versenyzési feltételeik javításában és a sportversenyeken való részvételük elősegítésében. E célból az olimpiai szolidaritás ereje kell hogy ösztönözzön. Az összes kongresszusi részvevő tegyen továbbra is erőfeszítéseket a diszkriminációnak a sportból való kiirtására. 3. AZ OLIMPIAI MOZGALOM JÖVŐJE: A NOB-nak kell a világsport vezető erejévé válnia, az olimpiai charta alapján, szoros együttműködésben a nemzetközi szövetségekkel, a nemzeti olimpiai bizottságokkal és az összes egyéb, a NOB-ot támogató szervezettel. Az illetékes szervezetek biztosítsanak a nőknek nagyobb lehetőséget a sportirányításban való részvételre. A televízió és a tájékoztatási eszközök létfontosságú szerepét figyelembe véve a sportpropaganda továbbra is a sport pozitív aspektusait hangsúlyozza. Indítsanak világszerte nevelési kampányt — esetleg az UNESCO segítségével — a sporttevékenység pozitív szempontjainak bemutatása céljából. Minden erőfeszítésre szükség van a teljes korrektség és sportszerűség újbóli életre keltésére. Végezetül, mivel a kormányok növekvő segítségnyújtásának egyre nagyobb értékét az egész világon és minden politikai intézményben elismerik, a kongreszszus még nagyobb erőfeszítésekre szólít fel tevékenységének támogatása érdekében, a kongreszszust képviselő sportoló férfiak, nők és gyermekek millióinak nevében. Az élet minőségének, és az egészségnek a javítására, valamint az emberek kielégítésére világszerte tett erőfeszítések akkor lesznek eredményesek, ha a nem állami világsportszervezetek függetlenségét és autonómiáját ezek az intézmények garantálják és védelmezik. Labdarúgó-híradó Kupavisszavágók az európai pályákon Az európai labdarúgókupákban az első forduló visszavágóinak zömét szerdán játsszák le. A magyar csapatok programja: BEK: Banik Ostrava—Ferencváros, Ostrava, 17 óra. A Ferencváros 3—2-re győzött az első mérkőzésen. KEK: Vasas—Paralimni, Fáy u., 15.30 óra. A Vasas 0—1-ről kezd. UEFA Kupa: Videoton—Rapid, Székesfehérvár, 19 óra. Bécsben 2—2 volt az eredmény. Real Madrid—Tatabánya, Madrid, 21 óra. A Tatabánya 2—1-re győzött az első találkozón. Az NB 1 második fordulójából elmaradt Volán—Debrecen mérkőzésre szerdán 15 órakor kerül sor a Czabán Samu téren, Szávó bíráskodásával. A Debrecen jelenleg három pontjával a 16., a Volán két pontjával a 17. helyen áll. Mindkét együttes tartalékosan áll fel, a hazaiaknál Hatvanger, Ács, Magos, Farkas, Zombori és Hámori sérült, a vendégeknél Kiss, Sallai, Jankovics és Varga harcképtelen. Hatvanhét éves korában, szívroham következtében, meghalt Bill Shankly, a Liverpool volt menedzsere. Shankly 1959-ben került a Liverpoolhoz, menedzseri tevékenysége alatt együttese kétszer nyerte meg az angol kupát, egyszer pedig az UEFA Kupában győzött. Paul Wolfisberg svájci labdarúgó-szövetségi kapitány, kijelölte 22-es keretét az október 10-i, bukaresti, Románia elleni világbajnoki selejtezőre. A kapitány a hét végi bajnoki forduló után 18-ra csökkenti keretének létszámát. SAKK • SAKK • SAKK Hübner formában Az NSZK-beli nagymester számára a Korcsnoj ellen szerencsétlen körülmények között elvesztett mérkőzés nem jelentett nagyobb megrázkódtatást. Úgy tűnik, mit sem vesztett játékerejéből. Országának csapatbajnokságán, Porz győztes együttesének első tábláján 9 játszmából 7 pontot szerzett, s ezzel százalékosan a második legjobb egyéni eredményt érte el. Az NSZK-ban egyébként a csapatbajnokságot az teszi évről évre érdekesebbé, hogy a legjobb egyesületek több nagynevű külföldi versenyzőt szerződtetnek, így Szpasszkijt, aki Solingen, az immár nálunk is ismert, a III. Zala Kupa-versenyen győztes Chandlert, aki Hamburg 1. táblása; Hartot és Sigurjonssont, aki Port 2., illetve 3. táblása; Kavaleket, aki Solingen 2. táblása volt. Elégedettek is lehettek a külföldiekkel: Chandler a mezőny legjobbjának bizonyult (15-ből 12,5), és a harmadik Szpasszkij lett (15-ből 12). Az utolsó, döntő mérkőzésen Hübner alanti játszmában győzött aszovjet exvilágbajnokkal szemben. * Hübner—Szpasszkij (Solingen, 1981). 1. e4, d6 2. d4, g6 3. c4, Fg7, 4. Hc3, Hd7 5. f4, c5 6. d5, Fc3:f (Sötét kihagyta Hf6-ot, hogy ezt a cserét — s ezáltal a világos gyalogok gyengítését — végrehajthassa.) 7. bc3:, Hgf6 8.■Fd3, Va5 9. Vb3, b5!? 10. cb5:, a6 11. b6!, Hb6: 12. Va3, Va3: 13. Fa3:, c4? 14. Fc2, Fd7 15. Kd2, Fa4 16. Fa4:, Ha4: 17. Be1, Kd7 18. Hf3, Bhb8 19. Kc2, Bb7 20. Be2, Bab8 Sötét keresztülvitte tervét, de a b-vonalon betörési lehetősége nincs. Szpasszkij ezért — időzavarban is lévén — döntetlent ajánlott, amit Hübner — tekintettel a gyenge c4 gyalogra és áttörési esélyeire a középen — nem fogadott el. 21. Bhe1, a5 22. g3, Hb2 23. Bb1, Ha4 24. Bb7 1, Bb7 25. Be1, Bb5 26. Hd4, Bb6 27. h3, h5 28. Hf3, Bb5 (Nincs mire játszania.) 29. Hg5, Ke8 30. Bd1, Hd7 31. Hf3, Hf6 32. Bd4, Hb6 33. Hd2, Hfd7 34. Hc4, Bc4 35. Bc4. (Lehullott a gyenge gyalog, a többi „technika dolga”.) 35. Bf5 36. Bc8f, Kf7 37. Bc7, Ke8 38. c4, Bb6 39. e5! (Az előnyomulás az utolsó pillanatokban is döntő erős.) 39. — KdS 40. Ba7, de5: 41. fe5:, He5: 42. Fc51. Hc4:? (Sötét természetesen e hiba nélkül is elveszett.) 43. Kc3, és sötét jeladta. Az elhibázott megnyitási stratégia következetes kihasználása. DLL Tanács Kupa Kilencedik alkalommal rendezi meg a BSE nemzetközi női kosárlabdatornáját a Tanács Kupáért. Péntektől vasárnapig a városmajori sportcsarnokban kerül sor a mérkőzésekre, igen rangos részvevőkkel: a Ronchetti Kupát nyert jugoszláv KK Monting Zagreb, a nemzetközi sikerekkel büszkélkedő csehszlovák TJ Kralovopolska Brno, az NSZK kupavédője, a Tus 04 Leverkusen és a magyar bajnok BSE alkotja a mezőnyt. A válogatottak egész sora lép pályára a csapatokban. A leverkuseni, 203 centiméter magas Schröder, valamint a BSE-t erősítő, 199 centiméteres Németh Ágnes a múlt héten a kontinens válogatottjában is szerepelt. EREDMÉNYEK ,ESEMÉNYEK ALEKSZANDRIJA KÉRÉSÉRE elhalasztották a női sakkvilágbajnoki döntő páros mérkőzés 8. játszmáját. Az állás pillanatnyilag 4:3 Csiburdanidze javára. A SPRINGBOKS dél-afrikai rögbicsapat befejezte amerikai túráját. A rajfildpző rendszert képviselő sportküldöttség a New York-i Kennedyrepülőtérről több mint száz rendőr védőőrizetében hagyta el az Egyesült Államokat. KETTŐS MAGYAR SIKERREL ért véget a madridi férfi tornászverseny: csapatban válogatottunk 555,55,552,20 arányban bizonyult jobbnak a vendéglátóknál, az egyéniben pedig Donáth győzött. Jelöltjeink az ügetőversenyekre 1. Erba (11) — Garmada (3) — Dover (8) — Elégtelen (10). 2. Heves (8) — Harkány (3) — Hugó (6) — Hantás (5). 3. Útonálló (5) — Ékkő (6) — Fay Will (10) — Etelka (8). 4. Galóca (10) — Babér (8) — Trotting Flame (5) — Energia (4). 5. Fagyas (4) — Eszék (6) — Elszáló (7) — Cunetator (2). 6. Cica (9) — Egyenlítő (8) — Zamat (6) — Fatime (3). 7. Csóványos (4) — Béni (3) — Dácia (11) — cent (5). 8. Dúdoló (9) — Engedély (8) — Fránya (1) — Fórum (7). A versenyeket 16.30 órakor kezdik. (X) József Attila Színház 1981. október havi bérletes műsora. ,,A csodák Nápolyban születnek": 10. szombat, Premier 1. 11. vasárnap du., Vasutas 1. 12. hétfő, A bérlet 1. 13. kedd, D bérlet 1. 14. szerda, A bérlet 1. 16. péntek, L bérlet 1. 17. szombat, C bérlet 1. 18. vasárnap este A bérlet 1. 25. vasárnap du. Radnóti 1. 27. kedd, Z bérlet 1. 29. csütörtök, Y bérlet 1. 31. szombat du.. Postás 1. 31. szombat este, T bérlet 1. POLITIKAI NAPILAP .Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: VARGA JÓZSEF és TÁBORI ANDRÁS Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT a Lapkiadó Vállalat igazgatója © Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta MAI MŰSOROK • MAI MŰSOROK • MAI MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH 8.00: Hírek — kulturális program 8.27: Diákfélóra — Beszélgetés Füst Milán verseiről 8.57: Massenet, Werther — Operarészletek 9.40: Kis magyar néprajz 9.45: Nevetni jó — Mese 10.00: Hírek 10.05: Iskolarádió — Hangos, zenés olvasókönyv — Fagottnyelven 10.35: Szerpentin — Ismeretterjesztő műsor 11.35: Dvorzsák: Szimfonikus változatok 12.00: Déli krónika 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Magvetők — Beszélgetés dr. Tamássy István akadémikussal 12.55: Operaslágerek 13.25: Dzsesszmelódiák 14.07: Kodály: Békesség óhajtás 14.29: Irodalmi rejtvényműsor 15.00: Hírek 15.10: Weiner Leo művei 15.28: MR 10—14 16.00: Útközben — Reklám 16.10: Kritikusok fóruma — Gyurkovics Tibor: Leveleskönyv 16.20: Népzene 16.50: Jeanette McDonald filmdalokat énekel 17.00: Hírek — Útközben 17.07: Egy mezőtúri építkezés tanulságai 17.32: Beethoven-szonáták 18.15: Orosz népmese 18.25: Könyvajánlat 18.30: Esti magazin 19.15: Holnap közvetítjük . . . Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenyét * 19.35: Zinka Milanov operaáriákat énekel 20.00: Élő történelem — Az ellenforradalom első szakasza 1956. október 23-tól 30-án éjfélig 21.06: Hangszerszólók 21.30: Fegyverkezés — leszerelés 22.00: Hírek — Sporthírek 22.20: Külpolitika 22.30: Angelo Ephrikian együttese Gesualdo-madrigálokat énekel 22.45: A szocialista ember és a kultúra — Hermann István írása 23.00: Romantikus kamaraművek 0.10: Nóták PETŐFI 8.05: Nóták 8.20: Külpolitika 8.33: Dallamok, emlékek 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak 9.43: Scserbacsov: Dohányon vett kapitány 10.00: Zenedélelőtt Közben 10.45: Láttuk — hallottuk 11.33: A Szabó család 12.03: Énekszóval, muzsikával 12.33: Tánczenei koktél 13.30: Zenei rejtvények 14.00: zenés délután 15.28: Nóták 16.00: Mindenki iskolája 16.30: Hírek — Útközben 16.35: Tudományos könyvespolc 16.40: Vasas—Paralimni Famagusta KEK labdarúgó-mérkőzés — II. 17.20: Ötödik sebesség 18.00: Banik Ostrava—FTC BEK mérkőzés — II. félidő. 18.50: Könnyűzene 19.10: A Moody Blues együttes felvételei 19.55: Videoton—Rapid Wien UEFA Kupa mérkőzés — II. félidő 20.50: Operettrészletek 21.45: Real Madrid—Tatabánya UEFA Kupa — II. félidő 22.30: Népdalok 23.15: A tegnap slágerei 3. műsor: 9.00: Iskolarádió — Énekóra — Francia nyelv 9.30: Kamarazene 11.05: Jelena Obrazcova operaáriákat énekel 11.30: Külföldi táncdalok 12.10: Barokk orgonamuzsika 13.07: Szimfonikus zene 14.55: Mozart: Idomeneo — Részletek az operából 15.51: Kamarazenei hangverseny 16.51: Öt földrész zenéje — Franciaország 17.00: A nemzetközi matematikai diákolimpia tapasztalatai 17.30: Rod Stewart énekel 18.00: OIRT hangjátékfesztivál — Mint tücsök a sötétben 19.05: Csajkovszkij-művek 19.20: Külföldi tudósoké a szó — Élettani kutatások Lengyelországban , 19.35: Liszt—Bartók zongoraverseny — A győztesek hangversenye közben 20.35: Beszélgetés Fekete Tamás szobrászművésszel 21.35: Dzsesszfelvételek TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1. műsor: 8.00: Torna 8.05: Iskolatévé — Fizika — Földrajz Magyar nyelv — Stop 1 9.55: Delta — Tudományos híradó 10.20: Columbo — Váltságdíj egy halottért 11.50: Lehet egy kérdéssel több? — Vetélkedőműsor 13.25: Iskolatévé — Ismétlés 14.35: Neveléslélektan — Demokratizmus a nevelésben 15.20: Testünk — Miért nem egyforma a Földön minden ember? 15.45: Energia, képzelet és valóság — , NSZK ismeretterjesztő film 16.55: Bánik Ostrava—Ferencváros BEK-mérkőzés 18.45: Visszatérés — Lengyel dokumentumfilm 19.10: Torna — Mese 19.30: Híradó 20.00: Zokogó majom — Tévéfilm Bálint, Tibor regényéből1 1 21.05: Reklámpanoráma Pest megyéből 21.15: Simándy József operettdalokat énekel 1 21.50: Felkínálom — népgazdasági hasznosításra 22.30: Híradó 2. műsor: 20.00: Videoton—Rapid Wien UEFA Kupa mérkőzés A szünetben 20.50: Híradó 21.55: Kék fény . . . Riportműsor POZSONY. 16.55: Bánik Ostrava— Ferencváros BEK-mérkőzés. 19.30: Híradó. 20.00: Ellopott gyűjtemény. Lengyel film. 21.25: Dokumentumműsor. 21.50: Huszonnégy óra a világban. 22.05: Laboratórium. BELGRÁD, 1. műsor. 17.10: Magyar nyelvű híradó. 17.45: Gyermekfilmsorozat. 18.15: Naptár. 18.45: Zenészportrék. 19.30: Híradó. 20.00: Sportszerda. 22.00: Híradó. 2. műsor. 19.15: Kulturális szemle. 21.35: Zágrábi panoráma. 21.55: Szerelem falusi módra. SZÍNHÁZAK Erkel Színház: Rigoletto (Tóth Aladár bérlet — 7). — Nemzeti Színház: Repülési kísérlet — (7). — Madách Színház: Mégis, kinek az élete? (7) — Jövőre veled ugyanitt (Gyermekszínház — 7). — Vígszínház: Házmestersirató (7). — Pesti Színház: Pisti a vérzivatarban (7). — Népszínház — Várszínház: A patikus halála (7). József Attila Színház: Szemenszedett igazság (7). Operettszínház: Chicago (7). Thália Színház: A magyarországi fenevad (7). — Radnóti Miklós Színpad: Parlament gebinben (18). — Mikroszkóp Színpad: Hogyan’ Tovább! 119). — Zűrhajó (10). — Vidám Színpad: Maszlag (7). Gyermekszínház: Töklámpás (MOM — Művelődési Központ — 3). — Bábszínház: A fából faragott királyfi — Petruska (Népköztársaság útja — 3). — A bűvös tűzszerszám (Jókai tér — 10) — Korona Pódium: Ruttkai Éva előadóestje (7). — Szkéné — Műegyetemi Színház: A II. nemzetközi mozgásszínházi találkozó műsora (f8) __ Nagycirkusz: Cirkusz ’81 (18). Népszínház — Ózd, Kun Béla Művelődési Központ: A patikus — Hét falu kovácsa (6). — Bábszínház: János vitéz (Szolnok, Megyei Művelődési Központ — 9, 11, 13). Debreceni Csokonai Színház: Ördögök (Művelődési Központ - 7). Pécs, Ságvári Művelődési Központ: Óz, a nagy varázsló (3). — Bóbita Bábszínház: Hagymácska (3). — Veszprémi Petőfi Színház: Harc a jólét ellen (5). HANGVERSENYEK Zeneakadémia: A nemzetközi Liszt— Bartók zongoraverseny díjnyerteseinek gálaestje. Közreműködik a Magyar Állami Hangversenyzenekar. Vezényel Kovács János (18). — Az Azimuth együttes (Anglia) jazz-hansz versenye (éjjel fi). Rövid tartalom és szereposztás, valamint részletes moziműsor a Pesti Műsorban. MESEMONDÓ Turgonyi Pál mond mesét. Hívható a 171—888-as telefonszámon délután íjtól este 10 óráig. Magyar Hírlap INDEX: 25007 HU ISSN 0133-1906