Magyar Hírlap, 1981. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-23 / 300. szám

MmuR Hi­­bo ESEMÉNYEK - TUDÓSÍTÁSOK 1981. DECEMBER 23. SZERDA9 A hét jogszabályai ÖTNAPOS MUNKAHÉT LÉPCSŐZETES MUNKAKEZDÉS KÖZLEKEDÉSI IGAZGATÁS Már hírt adtunk arról, hogy döntés született az ötnapos mun­kahét bevezetéséről az államigaz­gatásban és az igazságszolgálta­tásban. A közelmúltban megje­lent az erről szóló minisztertaná­csi határozat. E szerint az emlí­tett szerveknél az ötnapos mun­kahetet 1982. február 1-től kell bevezetni. Ez a dátum a gazdál­kodásban és sok más területen eredményesen lezajlott tárgyalá­sok, előkészítések nyomán alakult ki. Magán az államigazgatáson belül is az áttérés feltételei lénye­gében egyszerűek: az ötnapos munkahetet létszámnövelés nélkül és az ügyintézés folyamatosságá­nak biztosítása mellett kell beve­zetni. Egyidejűleg az államigazgatási szervek dolgozóinak munkaideje heti 42 óra lesz. Meghatározott központi szerveknél a munkaidő 8 órától 17 óráig, pénteken 16 órá­ig tart. A tanácsi és egyéb állam­igazgatási szervek lehetőséget kaptak arra, hogy a munkaidő kezdési és befejezési időpontját legfeljebb fél órával eltérően álla­píthassák meg. (1037/1981. [XII. 17,7 Mt. sz. határozat, Magyar Közlöny, 79. sz.) A Minisztertanács egyidejűleg határozatot hozott a lépcsőzetes munka- és tanításkezdésről. A Fő­városi Tanács és a megyei városi tanácsok közlekedési feladatokat ellátó szakigazgatási szervei fel­hatalmazást kaptak arra, hogy ki­jelöljék a lépcsőzetes munkakez­désbe bevont munkáltatókat. Ez a rendezés az említett körben kö­telező, más városi tanácsoknál csak lehetőség. A kijelölt munkáltatók az ötna­pos munkahétre való áttérés idő­szakában megállapodást köti­­ek az érintett közlekedési vállalatok­kal. A megállapodástól egyolda­lúan­ egyik fél sem,térhet el.,Ezz­el párhuzamosan az érintett szer­vek egyetértőleg és folyamatosan állapítják meg az oktatási intéz­ményeknél a tanítás kezdési idő­pontját. (1038/1981. [XII. 17 ] Mt. sz. határozat, Magyar Közlöny, 79. sz.) A belügyminiszter részben mó­dosította a közúti közlekedési igazgatásról szóló 1976. évi ren­deletét. Az új szabályok közül elsősorban a következők érdemel­nek figyelmet: — forgalmi engedélyt és rend­számtáblát csak akkor lehet ki­adni, ha az ügyfél a gépjármű tu­lajdonjogának megszerzését hitelt érdemlő módon igazolja; — a gépjármű tulajdonjogának változását mindkét érintett fél köteles bejelenteni. Egyrészt a be­jelentést a gépjármű forgalmi en­gedélye személyi lapjának be­szolgáltatásával kell 15 napon belül megtenni. Másrészt az új tulajdonos — a forgalmi enge­dély és a tulajdonjogban bekövet­kezett változást igazoló okirat bemutatásával — ezt azonos ha­táridőn belül köteles megtenni. E kötelezettségek elmulasztása ese­tén a helyszínen eljáró rendőr vagy a KPM Autófelügyeletének ellenőre jogosult a forgalmi enge­délyt és a rendszámtáblát a hely­színen elvenni. Lényeges változás továbbá, hogy a rendelet mellékleteinek módosítása folytán új minták je­lentek meg a vezetői engedélyre, a tanuló vezetői engedélyre, a járművezetői igazolványra, és a gépjármű-forgalmi engedélyre. A változás 1982. január 1-én lép ha­tályba, de az addig kiadott enge­délyek és igazolványok továbbra is érvényben maradnak. (5/1981. [XII. 12.] BM sz. rendelet, Ma­gyar Közlöny, 77. sz.) Végül felhívjuk a figyelmet ar­ra, hogy az Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Minisztérium soka­kat érintő elvi állásfoglalást adott ki abban a kérdéskörben, amikor a bérlő a tanácsi bérlakásban fennálló bérleti jogviszonyáról pénzbeli térítés ellenében lemond a lakásügyi hatóság javára. Az ál­lásfoglalás elsősorban a családvé­delmi érdekeket szolgálja. (1/1981. ÉVM sz.) Építésügyi Értesítő, 31. sz.) * A december 12-től 18-ig megje­lent egyéb fontosabb jogszabá­lyok: — 4/1981. (XII. 12.) HM—EÜM —­PM szt együttes rendelet a hon­védelmi kötelezettségüket teljesí­tők és hozzátartozóik egyes járan­dóságairól (Magyar Közlöny, 77. sz.; elsősorban a családi segély megállapításának alapjául szol­gáló összeg, a jövedelempótló és a táppénzt pótló segély mértéké­nek, továbbá a baleseti ellátás és nyugellátás legkisebb összegének megállapítása jelentős). — 50/1981. (XII. 17.) PM—KkM sz. együttes rendelet egyes, vámjo­gi szabályok kiegészítéséről (Ma­gyar Közlöny, 79. sz.; nemzetkö­zi szerződés alapján egyes vám­áruk származásának igazolásához sajátos szabályok megállapítását teszi lehetővé). " Az evés mindig fontos szere­pet játszott népünk történetében. Vagy azért, mert akadt olyan idő, amikor a többségnek bete­vő falat sem jutott — a népmesék egyszeri hőse is hamuban sült po­gácsával vagy legjobb esetben hot dog kolbásszal kelt útra. Vagy azért, mert amikor aztán lett ele­gendő harapnivaló, kiderült, hogy az egy főre jutó bendőbe kerülő nemcsak több mint a nemzetközi átlag, hanem úgy hemzseg benne a kalória is, mint karácsonyi vá­sárban a zsebtolvaj. Az egészségesebb táplálkozás érdekében kifejtett propaganda­­kampánynak, nézeteim szerint, kevés foganatja van. Minden­esetre szimpatikus az erőfeszítés, ahogyan meg akarják győzni a harminc éve fzüstökre húsz de­ka tokaszalonnát, száraz kolbász­­szal, tepertővel és fél kiló ke­nyérrel elmorzsolgató delikvenst: jobb lesz a közérzete, hangulata , koleszterinmutatójáról nem is beszélve —, ha reggelire csak egy kefirt, valamint egy tojást üt be fél zsemlével. Ebből a receptből a tudatában persze, csak a tojás marad meg — tehát vagy öt ke­ményre főzöttet be is csomagol az asszony az oldalas mellé. Amiért számomra mégis szim­patikus az az erőfeszítés, ahogyan az említett szélmalmot rohamoz­nák dr. Don Quijotéék, abból ------------------------------------------­V [JJ/j *") Szélmalmok és kalóriák adódik, hogy ezt úgy teszik: a támadás előtt nem rombolják le bulldózerrel az objektumot és hintik be sóval a helyét. Vagyis más módszerekkel­­ ellentétben, ahol előbb nem termelik meg a húst, kenyeret, cukrot, tejet, va­jat, zsírt és más kövérséget oko­zó kalóriagazdag ételeket —, hogy azután összehangolt támadást in­dítsanak egészségromboló hatá­suk ellen —, hazai élelmiszer-szakembereink nagyvonalúan be­lenyugodnak abba, hogy végül is ezek emberi fogyasztásra alkal­mas táplálékok, így inkább arról próbálják meggyőzni honfitársai­kat, hogy nem kell egyetlen va­sárnapi ebéd alkalmával bepó­tolni néhány évszázad lemaradá­sát, valamint nem biztos, hogy személy szerint ő, Tárkonyos Ke­néz a kilencedik tál töltött ká­poszta legyűrésével tökéletes bosszút áll ősei koplalásáért. Mindez azért jutott eszembe, mert most, hogy közeledik az év utolsó nagy evőerőpróbája, a karácsony, egyre több tanács, in­telem jelenik meg: vigyázzunk a mértéktelen evéssel, csak csínján a lakomával! Miután ezt min­denki minden évben meghallgat­ja, majd senki sem tartja be, en­gem sem rázott meg különöseb­ben az ételttilalom. De aztán va­lami szöget ütött a fejembe. Hát­ha másról van szó ... Le­vágtattam a húsboltba; volt: karaj. Elmentem a közértbe: ke­nyér, felvágott, tej, vaj, ital. Be az édességboltba: halomban állt a bonbon. Uzsgyi a trafikba: új­fajta szivar érkezett. Hazaérve megnyugodva dőltem hátra a fo­telban. Hála istennek, úgy látszik, tényleg csak az egészségünkért aggódnak. Forró Péter Új szálloda Zalaegerszegen Hotel Balaton Kedden megnyitották Zalaeger­szeg második szállodáját, a Hotel Balatont. A zalai­­megyeszékhely központjában felépült, a történel­mi városközpontba illő, mediter­rán stílusú, átriumos épület 170 vendég befogadására alkalmas. A három szállodai szinten 46 fürdőszobás, illetve 13 hideg-me­leg vizes mosdóval ellátott szoba található. A hal­ból eszpresszó­ételbár nyílik. A földszinten az alkalmanként leválasztható For­­tuna-terem családi és társadalmi rendezvényeknek egyaránt meg­hitt helyéül szolgálhat. A megnyitáson jelen volt Sá­­ghy Vilmos belkereskedelmi mi­niszter. ■ ...........-­­ ----­ Mátrai vadvédelem A Mátra vadállományának nagy megpróbáltatásokat okoz a kemény tél, a vastag hótakaró. Védelmükről, áttelelésükről ezért különleges intézkedésekkel gon­doskodik a Mátrai Erdő- és Fa­­feldolgozó Gazdaság. A vadetető­ket kétnaponként feltöltik éle­lemmel, szénával és szemester­ménnyel. Az erdőben gépekkel és szánokkal feltörik a megfagyott havat, hogy utat nyissanak az ál­latoknak a vadetetőkhöz. Mind­ennek eredményeként az állatok épségben átvészelték az eddigi hi­deget ." Geofizikai rakéta A szocialista országoknak a vi­lágűr békés célú kutatására és felhasználására vonatkozó együtt­működési programjának megfele­lően december 21-én, hétfőn a Szovjetunió európai területéről 1510 kilométer magasságra felbo­csátották a Vertikal—10 jelzésű geofizikai rakétát. A Vertikal—10 geofizikai rakéta feladata a földi atmoszféra és ionoszféra komplex kutatásának folytatása. Nyolcszázmilliós megtakarítás í­r le: Energia negyedszer Az MTESZ-pályázat eredményei Az MTESZ Kossuth téri szék­házában kedden kihirdették az energiatakarékossági pályázat eredményeit. Mint Tóth János, az MTESZ fő­titkára elmondta: a negyedik al­kalommal meghirdetett pályázat célja, olyan reálisan és rövid időn belül megvalósítható szerve­zési intézkedések, technológiai eljárások, berendezések, készülé­kek tervezése és kidolgozása, amelyek hatékonyan segíthetik az energiaracionalizálási kor­mányprogram végrehajtását. A beérkezett pályázatok ennek megfelelően általában az energia­felhasználás és a technológiai fo­lyamatok fajlagos energiaszük­ségletének csökkentésére, vala­mint a hulladékok s helyi ener­giaforrások felhasználásának le­hetőségeire adtak javaslatokat. 1980 márciusa — az első pályá­zati felhívás­a óta 435 beküldött pályaművet értékelt a bíráló bi­zottság, ebből mintegy 150 azok­nak a javaslatoknak a száma, amelyeket megvalósításra az eb­ben érdekelt intézményekhez, vállalatokhoz eljuttattak. A hasz­nosításra továbbított pályázatok­ban szereplő javaslatok csaknem 30 százalékát már bevezették, s az ezek révén nyerhető energia­megtakarítást a szakemberek évi 800 millió forintra becsülik. A közeljövőben valósítják meg a bevezetésre javasolt pályázatok újabb 30 százalékát. A legutóbbi pályázati felhívás­ra 40 pályamű érkezett, amelyek közül a bíráló bizottság hármat díjazott, hét pályázót pedig pénz­jutalomban részesített. Az első díjat nem adták ki. Második díjat kapott Váci Gyula, az Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Fel­ügyelet munkatársa a fűtőradiá­torokon átáramló víz mennyisége és hőmérséklete szabályozási módszerének kidolgozásáért. Harmadik díjat kapott Ronkay Ferenc, a Fővárosi Gázművek mérnöke a háztartási gáztűzhe­lyek főzés közbeni hőveszteségét jelentősen csökkentő fémvissza­­verő­ ernyő konstruálásáért. Ugyancsak harmadik díjat ka­pott Borsovszky Éva, az Energia­gazdálkodási Intézet üzemmérnö­ke és Orbán József, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola adjunk­tusa a távfűtési vezetékek utóla­gosan, a rendszer megbontása nélküli hőszigetelésének kidolgo­zásáért, ami a jelenlegi hővesz­teséget nagymértékben csökkenti. A díjakat és jutalmakat Soós Gábor, MÉM-államtitkár, az MTESZ társelnöke adta át. Csaló lett a zöldségesből Hová lettél drága boltunk? A vizsgálat folytatódik A Szentkirályi utcai zöldséges­­bolt jó évtizede szerte a város­ban arról volt híres, hogy idős tulajdonosa maga faragta, kedves kis Versikékkel­ kínálta portékáit. Az üzlet öt esztendeje gazdát cse­rélt, s a környékbeliek körében most arról nevezetes, hogy az utódtól, a 29 éves Rudas Nándor­tól augusztusban adóhátralék miatt a tanács bevonta az ipar­­engedélyt A fiatal férfiról idő­közben kiderült, hogy nemcsak az államnak tartozott, hanem is­merőseinek is, nem kevés össze­gekkel. H.-nétől például tizenegy és félezer forintot kért kölcsön, s amikor többszöri sürgetésre sem adta meg, az asszony följe­lentette őt a VIII. kerületi Rend­őrkapitányságon. A vizsgálat során kiderült, hogy Rudas volt alkalmazottjá­nak, M. Lászlónak — aki egyéb­ként most már az üzlet tulajdo­nosa — 255 ezer forinttal tarto­zik. Az összeg nagyobb részét még 1977 és 1979 között kérte kölcsön áruvásárlásra, amikor is együtt dolgoztak. M. az idén ta­vasszal betársult az üzletbe, és Rudas ekkor 60 ezer forintot kért tőle. M. húga 80 ezer forinttal segítette ki Rudas Lászlót, de tar­tozik több Bosnyák-téri kereske­dőnek is, akiktől árut vásárolt. Sőt, a ZÖLDÉRT-től is vett át bizományba árut 84 ezer forint értékben, törleszteni azonban egy fillért sem törlesztett. A VIII. kerületi Rendőrkapi­tányság az üzletszerűen elköve­tett csalás bűntettének alapos gyanúja miatt tovább folytatja a vizsgálatot Rudas Nándor ellen, mivel feltételezhető, hogy az ügy­nek további károsultjai is van­nak. b. k. • •Öt percre bezárva jaj a csínytevőknek Egy amerikai kisvárosban 54-szer vonultak ki tavaly a tűzoltók egy középiskola kör­nyékére — minden alkalom­mal feleslegesen. Az éretlen csínyt azonban — ha a hamis riasztás egyáltalán gyerek­csínynek tekinthető — az idén a diákok nem folytathatták. A városkában ugyanis olyan tűzjelző készülékeket állítot­tak, fel, amelyek elfogják a bejelentőt. A telefonfülke méretű épít­mény belsejében van a tűzjel­ző készülék, s ha valaki mű­ködtetésbe hozza, akkor a fül­ke ajtaja önműködően bezárul, s öt percig fogva tartja az il­letőt. Ennyi idő alatt a tűz­oltók vagy egy rendőr a kör­nyékre ér, s kiszabadítja a bejelentőt. Hogy megköszö­­nik-e szívességét, vagy esetleg letartóztatják, az a körülmé­nyektől függ. A riasztókészülé­ket már egyszer működésbe hozta egy férfi — valós ese­tet jelezve —, s véleménye szerint az ötperces fülkefogság könnyen elviselhető volt. Egyébként is, a fülkén szem­betűnő felirat hirdeti, hogy csakis tűz esetén lépjenek be, és azt is, mi vár a tűz beje­lentőjére. Nem kell tehát attól tartani, hogy a riasztó a bezá­ródó ajtótól megriad. Felmérések szerint a tűzol­tók az esetek egynegyedében hamis riasztásra vonulnak ki. Ez nemcsak óriási anyagi vesz­teséget jelent, hanem magá­ban rejti annak a lehetőségét is, hogy a feleslegesen kivonu­ló tűzoltók esetleg egy valódi tűz oltásáról késnek le. Éppen ezért, megéri az újfajta tűz­jelző készülékek üzembe állí­tása. Bárcsak valaki feltalálná azt a készüléket, amely automati­kusan elfogja a telefonrongá­­lót, a vasútiülés-szabdalót és társaikat is. z. e.

Next