Magyar Hírlap, 1985. május (18. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-03 / 102. szám

12 1985. MÁJUS 3. PÉNTEK / SPORT - KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT Hírlap Jégkorong-világbajnokság, Prága Már csak két esélyes Telefon jelentésünk Prágából. Új királyt koronáznak ma este a prágai sportpalotában az 50. jégkorong-világbajnokságon. A szerdai Kanadai Szovjetunió ösz­­szecsapáson végérvényesen eldőlt, hogy ,a Tyihonov-legénység nem tudja megvédeni elsőségét. A 3:1-es tengerentúli siker azt je­lentette, hogy a célegyenesben kétesélyesre szűkült a befutó: a házigazdák vagy a juharlevele­­sek nyakába kerül az áhított aranyérem. Mindkét együttes számos meglepetéssel szolgált a torna során, így nagyon nehéz lenne megjósolni, hogy kettejük összecsapásából ki kerül ki győz­tesen. Nézzük inkább, mi szól az egyik, vagy másik csapat mellett. A csehszlovákok viharos esz­tendőt tudnak maguk mögött. A legutóbbi Kanada Kupán 1984 szeptemberében hat csapatból csak az ötödik helyen végeztek. A nemzetközi sajtó a válság biz­tos jelének könyvelte el ezt az eredményt. A kiöregedett régi csillagok helyett — ekkor való­ban úgy festett — nem sikerült megfelelő helyetteseket találni. Maradt hát a másik lehetőség: nagyon sok munkával a fiatalok­ból építeni ütőképes gárdát. Lu­­dek Bukacs legnagyobb dicsére­tére legyen mondva: sikerült! Rá­adásul ezekben a játékosokban nincs semmiféle beidegződés, nem tisztelnek senkit sem. Ez, és természetesen a hazai pálya, a közönség biztatása lehet az, ami végül is javukra billentheti a mérleget. Persze, az sem mellé­kes, az amerikaiak elleni 1l:2-es siker, a remek gólkülönbség miatt Ruzicskáéknak már a dön­tetlen is elég! Csehszlovákia válogatottja 1977-ben Bécsber­ nyert utoljára világbajnokságot.. Egy évvel ké­sőbb Prágában mindössze egy gól hiányzott az újabb aranyérem­hez. Ami akkor nem sikerült, azt, ha késve is, de most szeretnék megvalósítani. Kanada válogatottja a torna igazi meglepetése. A Stanley Ku­pa döntője miatt a legjobbak tá­vollétében lelkes, igyekvő társa­ság érkezett a csehszlovák, fővá­rosba. Fiatal koruk ellenére tak­tikailag rendkívül érettek. Kiváló kapusuk van, és a szovjetek le­győzése — amit nem sok kanadai csapat mondhat el magáról — nyilván óriási önbizalmat ad ne­kik a­­ döntőre. A juharlevelesek csaknem negyedszázada várnak a sikerrel (61-ben nyertek utoljára), és nem szeretnék, ha éppen az ■utolsó pillanatban csúszna ki ke­zükből az első hely. Kanada vá­logatottja a sportág történetében immár huszadszor, vagy Cseh­szlovákia hatodszor — ez tehát a döntő tétje. A várható nagy­ csata árnyékában érthetően kevesebb figyelem fordul a másik össze­­■csapás felé. A bronzérem a Szov­jetunió-Egyesült Államok talál­kozón dől el. Egy biztos: a jubi­leumi ötvenedik világbajnokság pénteken délután emlékeztes csa­tákkal búcsúzik a sportág hívei­től. Knézy Jenő A Nemzetközi Jégkorong Szö­vetség határozatot hozott a gólok utáni örömmámor megfékezésére. Korábban sokszor előfordult, hogy gól után a kispadról is be­ugráltak a jégre, és csak hosszú percek múlva lehetett folytatni a játékot. Az új szabály szerint a gólokat követően ezután tilos lesz a cserepadról a játéktérre korcsolyázni. A döntés értelmé­ben a vétkező csapat kétperces kisbüntetéssel sújtható. Ma dönt az UEFA Nem nyitják ki a pénztárakat Az UEFA ma tárgyalja az In­­ternazionale fellebbezését, és ek­kor végleg eldől, hogy május 8-án lesz-e Videoton-Real Madrid UEFA Kupa döntő a székesfehér­vári stadionban. Ha az UEFA új­rajátszást rendelne el, akkor a Real és az Internazionale jövő szerdán játszana egymással, és ebben az esetben május 22-én lenne a döntő első mérkőzése. Szalmásy Tamás, a Videoton Ügyvezető elnöke elmondta: ők úgy készülnek, hogy már szerdán megrendezhessék a találkozót. Óriási az érdeklődés: 32 ezer be­lépőt adnak ki , eddig 66 ezret igényeltek, így a pénztárakat nem nyitják ki. Kijelölték az európai kupadön­tők játékvezetőit, a Videoton szé­kesfehérvári mérkőzésén a fran­cia Vautrot; a visszavágón a bel­ga Ponneé fújja a sípot. Korábban úgy döntött a FIFA, hogy az Ausztria—Ciprus és a Magyarország—Hollandia világ­­bajnoki selejtezőket május 14-én azonos időpontban kell kezdeni. Mivel azonban a bécsi Rapid be­jutott a KEK május 15-i döntőjé­be, az osztrákok kérték a FIFA-t, hogy a Ciprus elleni selejtezőt egy héttel korábban játszhassák le. Az engedélyt megkapták, így a talál­kozóra Grazban május 7-én ke­rül sor. * Világbajnoki selejtező mérkő­zésen a VI. csoportban a Szov­jetunió 4—0-ás győzelmet aratott Svájc ellen. A négy szovjet gól a 38. és a 45. perc között esett. A IV. csoportban Szófiában az Európa-bajnok franciák 2—0-ra kikaptak Bulgáriától. S­zomorúan álltam föl szerdán este a tévé képernyője elől. Pedig — hála a magyar labdarú­gó-válogatottnak — nyugodtan nézhettem végig a holland—oszt­rák VB-selejtezőt, izgalomra sem­mi ok nem volt. Aminek termé­­zetesen megvan az az előnye, hogy az ember tárgyilagos ma­radhat, elfogulatlanul nézheti vé­gig a kilencven percet, nem ra­gadják el indulatok, higgadtan elemezheti a küzdő felek játékát. És mindezek ellenére — mon­dom — szomorúvá tett a látvány, főként a hollandok produkciója. Nem, nem azért, mert elmaradt a győzelmük. Nem szurkoltam nekik, bár ellenük sem. Csak szerettem volna viszontlátni va­lamicskét mindabból, amit a hol­land futball számomra jelentett. Tudtam én, hogy ez a mai gárda már nem hasonlítható a régihez, de e szerdai mérkőzésig mégsem akartam elhinni. Gyengébb tel­jesítményüket mindig mással ma­gyaráztam — például a magyar csapat nagyszerűségével —, s egyre csak vártam a nagy feltá­madást, azt a focit, amely oly sok örömet szerzett. Rekviem Hollandia labdarúgása hosszú ideig nem játszott számottevő szerepet a nemzetközi futball­­életben. Mígnem hirtelen, vala­honnan a semmiből kinőtt egy nagy csapat. Egy olyan gárda, amely új színt hozott a sportágba, mi több: stílust teremtett. A to­tális játék mestere volt, csupa kimagasló egyéniséggel. Ha ők léptek pályára, szinte eleve biz­tos volt, jó meccset láthatunk. A nagyszerű csapatmunka mellett kitűnő, improvizatív egyéni meg­oldások ejtették ámulatba a né­zőt. A pártatlan szurkoló biztosan értük szorított, ,rajtuk keresztül ugyanis a labdarúgás megújhodá­sát ünnepelte. Vita sem volt fö­lötte: ők a legjobbak a világon. És mégis­­ úgy jártak, mint mi 1954-ben. Nem sikerült a büszke világbajnoki címet elhódítaniuk. Pedig kétszer is ott álltak a kü­szöbön, ám 1974-ben, majd 1978- ban is elbotlottak. Úgy, hogy ők voltak a jobbak. Akkoriban — főként 1974-ben — mindenki róluk beszélt, őket sajnálta. A gyerekek is betéve fújták az összeállításukat, Cruyff­­ban, Repben, Krolban, Rensen­­brinkben, a Kerkhof-ikrekben új ideálok születtek. Szerdán közülük még ott volt a pályán Willi van der Kerkhof. De ő is már csak nevében idézte a régi játékot. Mert, amit a pá­lyán láthattunk, kiábrándító volt. Ez a foci nélkülözött minden el­képzelést, de ami ennél is rosz­­szabb: ezektől a hollandoktól el­pattant a labda, képtelenek vol­tak egyből átvenni, megjátszani pedig végképp. A legrosszabb an­gol sémát választották, céltalanul ívelgették a kapu felé, amolyan majd csak lesz belőle valami ala­pon. Nem lett. Csak egy döntet­lenre futotta erejükből, s még an­nak is örülhettek. A rotterdami közönség bölcs mértéktartással, csendben vette tudomásul csapa­ta vergődését. Lehet, hogy szá­mukra mindez már nem is volt szokatlan. Csak nekem fájt any­­nyira a szívem. Tudomásul kel­lett vennem: a holland foci fo­galma immár véglegesen a múlté. Németh Péter Mesterfokon Borkai — hibátlanul A mesterfokú tornászbajnokság az összetett döntőkkel kezdődött meg Pécsett. A nők között a 15 esztendős Tóth Zita, a BMSC versenyzője vehette át az arany­érmet ,(ő tavaly Debrecenben is mesterfokú bajnokságot nyert). A legmagasabb pontszámot (9,80) ugrásban kapta. Tóthot a vetélytársai megszorítani sem tudták, 38,20 ponttal lett első, a Bp. Honvéd tornásznője, Seve­rin Zsuzsa végzett a második helyen 37,85 ponttal, míg a do­bogó harmadik fokára a pécsi Szalontai Eszter (37,50) állhatott. Ő a jövő heti EB-n csak azért nem indulhat, mert még nem töl­tötte be a 14. évét. Guczoghy, Borkai, Paprika sorrendet jósoltak a szakemberek a férfiverseny kezdete előtt. Nem lett igazuk, mert a fáradt­nak és szétszórtnak tűnő Gu­czoghy több szeren is hibázott. A Bp. Honvéd háromszoros Euró­­pa-bajnoka — talán a kemény edzésmunka miatt — hiába küz­­dött, három­­ szeren is alacsony pontszámot kapott, így korán el­vesztette győzelmi esélyeit. A Rába ETO-ból a Bp. Honvédba került Borkai mind a hat szeren hibátlanul, tornászott, és a lólen­gésben is megelőzte Guczoghyt egy tizeddel. Paprika az utolsó szerig versenyben volt a dobo­góért, de a nyújtón rontott, és Pruma megelőzte. Borkai 1982 és 1983 után harmadszor, nyert mes­terfokú bajnokságot. A sorrend: 1. Borkai 56,90, 2. Guczoghy 55,80, 3. Pruma (Bp. Spartacus) 55,35. Ma szerenkénti döntőkkel ér véget a bajnokság. ■ EREDM­ÉNYEK —ESEMÉ­N­Y­EK A HEPP FERENC férfi kosárlab­datornát jövő csütörtöktől szomba­tig rendezik meg a Budapest Sport­­csarnokban. A versenyben részt vesz az olimpiai és világbajnok Szovjetunió, valamint Franciaország és az NSZK, továbbá a magyar—Adi­das vegyes válogatott — hat, euró­­pai klubban játszó amerikai kosaras­sal. Ránky Mátyás vezető­edző egye­lőre csak 12 fős keretet jelölt ki, csa­patát a Szófia Nagydíj után hozza nyilvánosságra. A VIT JEGYIBEN túrát hirdetett meg a KISZ KB. A­z év elején­ kez­­dődött akció keretében három évszak­ban­, négy helyszínen vehetnek részt a vállalkozók a húszkilométeres tú­rán. Legközelebb szombatos­­8 és 10 óra között a Börzsönyből indulhat­nak a túrázók, a rajt és a cél Verő­cemaros-felsőn az úttörővasútnál lesz. Azok között, akik minden év­szakban teljesítik a távot, és az ezt igazoló lapot elküldik a KISZ KB cí­mére, 30 VIT-utazást sorsolnak ki. PORTISCH KIKAPOTT a tunéziai sakk-világbajnokjelölti zónaközi dön­tőn, sötéttel a szovjet­ Juszupovtól szenvedett vereséget. Négy forduló után Juszupov vezet 3,5 ponttal. Poli­tisch fél ponttal és két függő játsz­mával a 15. helyen áll. MANCHESTER IS JELENTKEZETT — London és Birmingham után — az 1992. évi nyári olimpiai játékok meg­rendezésére. A Brit Olimpiai Bizott­ság júliusban dönt arról, hogy a há­rom város közül melyiknek a kérel­mét juttatja el a Nemzetközi Olim­piai Bizottsághoz. Cselgáncs Európa-bajnokság Új csapat, új szabályok A jövő hét végén a norvégiai Hamar lesz a 33. cselgáncs Euró­pa-bajnokság házigazdája. Sági József, a Magyar Cselgáncs Szö­vetség­ főtitkára elmondta, hogy világversenyen most alkalmazzák először a nemrég hozott szabályo­kat, így például a döntőben az eddigi hét helyett csak öt percig tart a küzdelem, és az időhúzások elkerülése érdekében eltörölték a kíméleti időt. Hozzátette, hogy az új összetételű fiatal magyar csa­pat nemzetközi versenyek soro­zatán alkalmazkodhatott az új feltételekhez. ,, Fiatal cselgáncsozók „vívták ki a válogatottságot, mondhatom, hogy a jövő csapata áll rajthoz Hamarban — mondta Moravetz Ferenc vezető­edző. — Az EB-n öt újoncot avatunk, két versenyző — Csernoviczki és Hajtás — még junior korú. A tavalyi ütőképes csapatból csak Tolnai László, és Bojkó Tamás maradt meg. Utób­bi súlycsoportot is váltott, de is­merve, kiváló versenyzői képessé­geit, ezen nem múlthat a jó sze­replése. A magyar EB-szereplők 60 kg: Csernoviczki, 65 kg: Bujkó, 71 kg: Hajtás, 78 kg: Németh, 86 kg: Varga J., 95 kg: E. Kovács J., ne­hézsúly: Tolnai, abszolút kategó­ria: Tamás. : MAI MŰSOROK . MAI MŰSOROK * MA, MŰSOROK. RÁDIÓ KOSSUTH 8.20: Magyar farmerek Amerikában — riport 8.50: Népi zene 9.33: Jó a dal 10.05: Alekszandr Tvardovszkij versei 10.10: ötösök operákból 10.30: Hétszínvirág 11.00: A fekete kolostor írója: Kuncz Aladár 11.46: Nóták 12.45: Könyvszemle 12.55: Egy óra Megyaszay Vilmával 14.10: A magyar széppróza századai 14.25: Új operalemezeinkből 15.00: Nemzetiségeink életéből 15.30: Daloló, muzsikáló tájak 16.05: És mégis a Föld forog? — színmű 16.55: Üstököslátók — versek 17.00: Fűtől fáig 17.25: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 18.01: Kórusmuzsika az erdőről 18.15: Babszemjankó. Orosz népmese 18.25: Könyvajánlatunk 18.30: Esti magazin 19.15: Huszas stúdió 20.15: Karl Richter orgonái 20.40: Az ostromlott város, Moszkva 21.10: Népdalok 21.30: Egyház nélküli vallás — összeállítás 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Áttörés — Csehszlovákia ünnepe előtt 23.00: A Régi Zene Együttes játszik 0.10: Rézfúvósok PETŐFI 8.05: Millöcker -operettjeiből 8.50: Tíz perc külpolitika 9.05: Napközben 12.10: Fúvószene 12.25: Édes anyanyelvünk 12.30: Népi muzsika 13.05: Pophullám 14.00: Péntektől péntekig 17.30: Ötödik sebesség 17.30: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Régi nóta, híres nóta 21.05: Senki többet? Harmadszor! 22.05: Életem kész regény 23.20: Varázskeringő — operettrészletek 24.00: Éjféltől hajnalig 3. műsor 9.08: Iskolarádió 9.38: Bach: C-dúr szvit 10.00: Csak fiataloknak! 10.55: Vonósnégyesek 12.19: Massanet operáiból 13.05: Rádiószínház: A remény 14.50: Régi magyar dalok és táncok 15.14: Schönberg: Gurre dalok 17.00: Nyitnikék 17.30: Szintetizátorfelvételekből 18.00: Kamarazene kedvelőinek 18.50: Róna György: A regény és az élet 19.05: Erkel: Brankovics György 22.15: Dzsessz 22.54: Zenei panoráma TELEVÍZIÓ BUDAPEST, 1. műsor 8.00: Torna 8.05: Iskola tévé 10.00: A fényképezés úttörői­­ angol filmsorozata 10.25: A Fekete-tenger élővilága — 13.20: Jégkorong VB-döntő 15.50: Három nap tévéműsora 16.00: Színház 17.50: Ablak 19.10: Torna — Esti mese — Híradó 20.00: Megáll az ész — bohózat 22.20: Népdalkórusok 22.25: Híradó 2. műsor 16.10: Csörgősipka 16.20: Don Quijote — spanyol rajzfilmsorozat 16.50: Jégkorong VB-döntő 19.20: Mesterdallamok 20.05: Tanulóidő uruguayi film 21.05: Híradó 21.25: Kulisszán innen, kulisszán túl 22.00: Képújság SZÍNHÁZAK Bábszínház: Csipkerózsika (Jókai tér — 10). — Odüsszeusz, a tengerek vándora (3 — Népköztársaság útja). — Gyermekszínház: Scapin furfang­jai (3). — Erkel Színház: A varázs­­fuvola (7). — Operaház: Bánk bán (7). Játékszín: Cserepes Margit há­zassága (7). — József Attila Színház: Taps (7). — Józsefvárosi Színház*: A szűz és a gödölye (7). — Katona Jó­zsef Színház: A játékos (7). — Lézer­­színház: Lézerock (6). — Mike Old­field (18). — Madách Színház: J Béla király (7). — Kamara: Egyedül (7). — HoLélia (éjjel fi­). — Mikroszkóp Színpad: Bal? Jobb? Bal!! (18). — Nemzeti Színház: Tanner John házas­sága (7). — Várszínház: Teakura (7). Operettszínház: A remény (7). — Pes­ti Vigadó Kamaraterem: Kopogós ro­mi. (7). — Radnóti Miklós Színpad: Ami a szerepeimből kimaradt (7). — Thália Színház: Volt egyszer egy Vá­rosliget (7). — Vidám Színpad: A Lil­­la-villa titka (7). — Aki jön, az nyer — (Kisszínpad — 18). — Vígszínház: Ragyogj, ragyogj csillagom (7).— Pes­ti Színház: Találkozás (19). — Nagy­cirkusz: Attrakciók ’85. (14, 18). — Népszínház: Nagy család (Cegléd — 7). — Tanuk nélkül (Nagykálló — 3). — Győri Kisfaludy Színház: A dene­vér (7). — A feladat (Kamara — 7). — Kaposvári Csiky Gergely Színház: Bolondmalom (13) — Tom Jones (7). Kecskeméti Katona József Színház: A kaméliás hölgy (7). — Miskolci Nem­zeti Színház: Musgrave őrmester tán­ca (7). — A régi nyár (Sátoraljaúj­hely — 7). — Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház: Turandot (2). — Segítsd a királyt! (7). — Pécsi Nemze­ti Színház: Elveszett paradicsom (7). — A hét királyfi (Bóbita — 3). — Szolnoki Szigligeti Színház: Luxem­burg grófja (7). — Veszprémi Petőfi Színház: Úrnő és komorna (Ajka — 7). — Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház: Székely fonó (8). — Vízke­reszt (Nagykanizsa — 3, 6). HANGVERSENYEK Zeneakadémia: Bacher Mihály zon­goraestje (f 8). — Kisterem: Csányi Tamás és Klembala Géza műsora (18). — Mátyás-templom: Zászkaliczky Ta­más orgonaestje (8). — Székesfehér­vári Vörösmarty Színház: Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Ze­nekarának hangversenye. Részletes szereposztás és moziműsor a Pesti Műsorban! Galoppverseny-eredmények 1. Práter (4) — Cidri (2) — Gesta (10). — 76, 33, 32, 19. — Bef.: 568, 408. Hármas bef.: 4542. 2. Csapos (6) — Motolla (4) — Lavi­­nia (1). —’16, 10, 10, 10. — Bef.: 37, 68. 3. Hetéra (1) — Milka (3) — Maszat (4) . — 90, 73, 101, 23. — Bef.: 1766, 838. Hármas bef.: 57 105. Startfoga­dás: 6584. 4. Körhinta (8) — Sarjú (6) — Hó­hányó (1). — 10, 10, 10, 10. — Bef.: 25, 19. 5. Köröző (2) — Hűtlen (1) — Dzsinn (5) . — 13, 11, 15, 28. — Bef.: 51, 62. Hármas bef.: 453.­­ 6. Mondat (2) — Kádi (1) — Wip (4). — 31, 28, 50, 185. — Bef.: 111, 446. 7. Torpedó (8) — Rhone (1) — Ko­­rinthos (4). — 42, 17, 18, 19. — Bef.: 160, 265. Hármas bef.: 1130. 8. Vigéc (1) — Cilia (7) — Kémnő (6) . — 23, 12, 12, 15. — Bef.: 61, 193. (X) A Szabadidő Magazin vendé­geként meghirdetett Wich­mann Ta­más-közönségtalálkozó a Petőfi Csar­nokban TECHNIKAI OKOK MIATT ELMARAD. POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: BAJNOK ZSOLT Helyettes főszerkesztő: TÁBORI ANDRÁS ÉS SZÁSZI JÓZSEF Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT, a Lapkiadó Vállalat vezérigazgatója , Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy évre 516 Ft, félévre 258 Ft, negyedévre 129 Ft, egy hónapra 43 Ft. INDEX: 25007 HU ISSN 0133-1906 Mrgur Hírlap

Next