Magyar Hírlap, 1985. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-07 / 262. szám

-----------------------­- 1985 november 7. csütörtök Búcsú a kupáktól Nincs már magyar csapat az európai labdarúgókupákban. A má­sodik fordulóban még ketten küzdöttek, a Bp. Honvédnak Bukarest­ben egy pillanatig sem volt esélye, a Videoton viszont sokáig vezetett is Varsóban, de az előnyt nem sikerült megtartania. A továbbjutás a székesfehérvári vereségen múlt. UEFA Kupa: Legia—Videoton 1-1 (0-1) Az UEFA Kupa 16-os mező­nyébe jutásért Varsóban vívta a „második felvonást” a Legia és a Videoton. LEGIA VARSÓ: Kazimierski — Kubicki, A. Síkorski, Gawara, Wdowczyk — Karas, Buncol, Milewski, Kaczmarek — Dzieka­nowski, Arceusz. VIDEOTON: Koszta — Végh, Disztl L., Csuhay, Borsányi — Vaszil, Csongrádi, Vadász — Mol­­jer, Kerekes, Novath. Az első percek az ismerkedés jegyében teltek, egyik csapat sem kockáztatott. A házigazdák gyors ellentámadásokkal igye­­kezdtek kapura törni. A Videoton szoros emberfogásból kontratá­madásokat építve szőtte támadá­sait. A 10. percben Disztl L. hi­bájából Dziekanowski törhetett a kapura, de ívelése a játéktéren kívülre szállt. Az első negyed­óra nem hozott igazán nagy helyzetet egyik térfélen sem. A 16. percben egy beívelés után Dziekanowski került nagy hely­zetbe, de Koszta parádésan vé­dett. Az első félidő 26. percé­ben Vaszil jobb oldalról bead­ta a labdát Kerekes elé, de a jó ütemben érkező lengyel kapus hárított. Ezt követően Gawara szerelése után megint Majer ke­rült helyzetbe, de Kubicki meg­akadályozta a gólszerzésben. Megjött a fehérváriak támadó­kedve. A 35. percben Borsányi pompás labdával indította Kere­kest a bal oldalon, de lerántot­ták. A szabadrúgást Novath 22 m-ről a bal felső sarokba vágta (1—0)! A gól után a Legia ve­szedelmes rohamokba kezdett. A második félidőben sem csök­kent az iram, a hazaiak mezőny­fölényben játszottak, mégis a Videoton előtt adódott az igazán nagy gólhelyzet. Májer ugrott ki a 65. percben, ám 12 méterről, ígéretes helyzetben hibázott. A kihagyott lehetőség megbosszulta magát: az egyre veszélyesebben támadó lengyel gárda a 76. perc­ben megszerezte a kiegyenlítő — és így a továbbjutást jelentő — gólt, Dziekanowski fejese révén. Hiába cserélt a magyar csapat a 83. percben (Csongrádi helyett Gömöri, Kerekes helyett Simon jött be), az állás már nem vál­tozott. Pedig az utolsó percben a fehérvári csatárok két ordító helyzetet is elpuskáztak. BEK: Steaua-Bp. Honvéd 4—1(2—0) Szerdán a román fővárosban igen nagy érdeklődés mellett (30 ezer néző) rendezték meg a Steaua Bukarest—Bp. Honvéd kupavisszavágó labdarúgó-mér­kőzést, amely a legjobb nyolc közé jutást döntötte el a Bajnok­­csapatok Európa Kupájában. A csapatok így kezdtek az osztrák Brummeier játékvezető sípjelére. STEAUA BUKAREST: Duc­a­­dam —­lován, Belodedici, Bum­­bescu, Barbulescu, Stoica (R­a­­du), Bölöni, Majaru (Bálán), Bá­lint, Lacatus, Piturca. BP. HONVÉD: Andrusch — Sallai (Kerepeczky), Dózsa (Gyi­­mesi), Fitos, Garaba, Cseh, Si­­kesdi, Détári, Kovács, Bodonyi, Dajka. Góllövők: Piturca, Lacatus, Barbulescu, Majaru (11-esből), illetve Détári (11-esből). Nem sokáig reménykedhetett egygólos előnye megtartásában a magyar bajnok. Mindössze negy­ven másodperc telt el a mérkő­zésből, amikor a hazaiak meg­szerezték vezető góljukat. Ellentétes hangulatot szült a korai gól a két küzdőtélben. A románok érthetően és nyilvánva­lóan megnyugodtak, a Honvéd pedig kapkodott, igazában nem volt képes veszélyes támadásra, legalábbis a 10. percig, ekkor Ga­raba odakerült a Bukarest ka­puja elé, de addig kereste a jobb lehetőséget, míg a helyzetből semmi sem lett. Gyakorlatilag ebben a játékrészben nem is adó­dott több ilyen lehetőség, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy Détári a 45. percben 30 méterről szabadrúgásból a bal kapufát ta­lálta el. Általában azonban a vendéglátók irányítottak és dol­gozták ki a helyzeteket. Óriásia­kat hagytak ki, a 36. percben például Piturca oda fejelhetett volna, ahová akar, de mellé he­lyezte a labdát. Igaz, ekkor már 2-0 volt a Bukarest javára, egy perccel korábban ugyanis Bálint a jobb oldalon kicselezte Gara­­bát, laposan középre gurított, a lassú labda valamennyi védőt megzavarta, furcsa mód And­rusch is átvetődött fölötte, és La­catus öt méterről növelte az előnyt. A második félidőben még any­­nyi idő sem kellett a Steauának, mint az első játékrészben. Az el­ső támadás végén, a 27. másod­percben Barbulescu voltaképpen reménytelen helyzetből, jó 25— 30 méterről, a bal összekötő he­lyéről elrúgta a labdát, amely az­ elmélázó Andrusch fölött meg­akadt a bal felső sarokban (3—0). Ha valaki még mindig remény­kedett volna a Honvéd föltáma­­dásában, azt végképp visszataszí­totta a valóság talajára a negye­dik román gól. Sikesdi a 16-oson belül elhúzta Lacatus lábát, a 11-est Majaru a bal alsó sarokba helyezte (4—0). Nem sokkal később szépített a Honvéd, méghozzá 11-esből. Bo­­donyit lerántották a 16-oson be­lül, a büntetőt Détári a bal alsó sarokba helyezte (4—1). Nem mondhatnánk, hogy külö­nösebben fölrázta volna a Hon­­­­védot a szépítő gól, a játék képe ugyanis eztán sem változott. A románok komótosan támadgat­­tak, s ebben a tempóban is, nö­velhették volna előnyüket. A Honvéd ezzel elbúcsúzott az idei kupaszerepléstől is. Vagyis: most sem sikerült javítani a nemzetközi mérlegén. Hogy most hullámvölgybe került-e a magyar bajnok — ezt látszik igazolni a zalaegerszegi veresége —, avagy a magyar bajnokságban való tün­döklése igazában csak ennyit ér, erre nehéz lenne válaszolni, az arra illetékesek ezt nyilván el­döntik majd. oh, ti bohó ifjúk! Mit tud­tok, ti még az élet lé­nyegéről? Mit tudtok ti még arról, mennyit jelenthet az ember számára ez a szó: öt­tusa. Tudjátok? Dehogy tud­játok. Csak rohantok egyik edzésről a másikra, csak nyeritek a bajnokságokat, a vb-érmeket — miközben az egész ízét elmossák a verej­­tékcseppek, az edzések kín­jai. Oh, ti bohó ifjak! Az öt­tusa öröme csak a harma­dik, negyedik iksz után érin­ti meg igazán az embert. Ak­kor, amikor már a civil élet zűrzavarában bolyong, sze­relését leadta, öltözőszekré­nyébe más költözött. Akkor, amikor már vendégként ké­­redzkedik föl a lóra, nyit be a vívóterembe, a lőtérre. Akkor, amikor már nem az edző sürgeti be a medencé­be, hanem ő akar egy kes­keny kis sávot a fal mellett. Amikor már egyedül, a sa­ját gyönyörűségére fújtat valahol a Fenyőgyöngye­­s­i Üzenet Mizséréknek vényein ... Más így, mint régen — és mégis ugyanaz. Talán így az igazi... A minap a fehérvári old boy-versenyen visszacsalo­­gattuk a boldog pillanato­kat. Szuszogva, verejtékes igyekezettel sodródtunk a régmúlt hullámain, ritkuló hajjal, csillogó szemmel, őszülő­ halántékkal. Mosolyogtok? Miért mo­solyogtok? Ferdinándy Gé­za most is úgy ül a lovon, mint világbajnok korában, ötvenöt nyarán Mügglingen­­ban. Keze, csizmája, dereka most is a helyén. A szíve is. Ej, ha láttátok volna! Pál­­völgyi „Stöpszli” tere sem lasult le az évek során, megelőzni, kiismerni most sem lehetett. Szemtelen kö­lyök, mondta neki Visontay Pista a páston, úgy, ahogyan azt csak negyvenegy évesek­nek szokták mondani. Törül­közve, pihegve nevettünk. Óh, dehogyis öregedtünk meg! Mosolyogtok? Miért moso­lyogtok? Kelemen Péter most is belelőtte mono­gramját a céltábla tízesébe. Warendorf világbajnoka, Balczó legyőzője semmit sem változott. Talán megállt az idő . . . Vagy láttátok volna Borsa Miki igyekezetét a vízben, Kaiser „Egerét" a terepen. Vagy azt, ahogyan Szaniszló Józsi hajtott, ne­vetett . . . Dehogy, dehogy öregedtünk meg! S hogyan? A pontszámok? *■ Óh, ti bohó ifjak! A mi öttusánkat már régen nem pontokra játsszák. A pont­számok nálunk évszámokká szelídültek, azt nézzük, azt számoljuk, ki mennyire tud­ja megállítani a rohanó időt. A verseny, az igazi verseny ez, egyszer majd ti is meg­látjátok . . . (pildál) Magyar Hírlap POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: BAJNOK ZSOLT Helyettes főszerkesztő: TÁBORI ANDRÁS, SZÁSZI JÓZSEF Kiadja a Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó SIKLÓSI NORBERT, a Lapkiadó Vállalat vezérigazgatója Szerkesztőség és kiadóhivatal 1393 Budapest VII., Lenin krt 9-11. A szerkesztőség és a kiadóhivatal telefonszámai: 221-285, 222-408, 429-350 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy évre 516 Ft, félévre 258 Ft, negyedévre 129 Ft, egy hónapra 43 Ft. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél, a hírlapüzletekben, és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) közvetlenül, utalvány vagy átutalással a HELIR 215-96162 számra. © Athenaeum Nyomda, Budapest Nyloprintnyomás Felelős vezető: SZLÁVIK ANDRÁS vezérigazgató HU ISSN 0133-1906 Torna vb Két tízes Telefon jelentésünk. Megszülettek az első tízpontos gyakorlatok a montreali tornász vb-n. A női kötelezők során az NDK-beli Gabriele Fanrich fele­máskorlát-gyakorlat­a után min­den eddiginél nagyobb taps kö­szöntötte az első tízest. A szak­emberek szerint Gabriele a nyá­ron visszavonult háromszoros tornászvilágbajnoknak, Maxi Gnauck méltó utóda lehet. A tízes ellenére az NDK csapata csak a harmadik helyen áll, bár uágásban és korláton megelőzte a románokat. Hogy a hattizednél is kevesebb különbség elég lesz-e Szabó Katiéknak az ezüstérem­hez, még kérdéses. A két világ­bajnokot (Jurcsenko, Mosztefa­­novot és két Európa-bajnokot (Susunova, Omeljancsik) felvo­­­nultató szovjet csapat a kötele­zők után 2,45 ponttal vezet. Ki lesz Comaneci utódja? Ez a kérdés Montrealban. Négy je­lölt van a címre: Susunova, Jur­csenko, Mosztefanova és Szabó, illetve négy volt, mert kettő teg­nap „elszállt”. Felemáskorlát­­gyakorlata előtt Susunova szo­katlanul idegesnek látszott. Neki­futott, megállt, újra nekifutott és­­ nem tudta elkapni a felső kar­ját. Aztán felmászott a szerre és újra leesett. Két leesés: 8,725. Egy jelölttel kevesebb az összetett világbajnoki címre. A védő Jur­csenko következett. Budapest óta nem sok siker termett számára, de most újra formában van, mondják a szovjetek. Lélegzet­elállítóan virtuóz minden eleme. Az utolsó előtti elem jön. Ha biztonságosra veszi, akkor is van olyan, mint Fanniché. ő viszont inkább rátesz. Egy kicsivel töb­bet, mint kellene. Ő is leesik: 9:4 — óriási hátrány. Utána a szovjetek gerendán tornásznak, ilyen lelkiállapotban, rontás után az ember azt várná, hogy a két lány öszerroppan. De nem. Szupergyakorlatot csinál­nak: Jurcsenko 9,95, Susanova 9,9. De ez is csak az ötödik, illet­ve a 18. helyhez elég. Vezet a budapesti gerenda-világbajnok­­nő, Olga Mosztefanova. A magyar lányok a várakozás­nak megfelelően, a 8. helyen áll­nak. (Ugrás 46,70, korlát 48,05, gerenda 46,275, talaj 47,525. Előt­tünk 0,825-tel az Egyesült Álla­mok, mögöttünk két ponttal Ka­nada. A legjobban Ladányi And­rea tornászott, aki korábban 9,8-at kapott, a hatodik legmagasabb pontszámot és reménye lehet a szerenkénti döntőre. A jó benyo­mást keltő együttes 24 gyakorla­ta közül csak egy nem sikerült: Zsilinszky Tünde gerendán a for­gatott kézállásból leesett és csak 9,1-et kapott. Gyulai István SPORT Magyar Hírlap EREDMÉNYEK- ESEMÉNYEK AZ OTSH ELNÖKE két sportágban új szakvezetőt nevezett ki. A férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitá­nyi teendőinek ellátásával 1988. de­cember 31-ig Gyaripati Dezsőt, a férfi röplabda-válogatott vezető edzőjének a korábbi szakfelügyelőt, Botos Fe­rencet bízta meg, akinek korábbi posztjára Sándor Péter került. KASZPAROV FOLYTATÁS NÉLKÜL FELADTA a kedden függőben maradt 22. játszmát a Moszkvában zajló férfi sakkvilágbajnoki döntőben. A talál­kozón Kaszparov 11,5:10,5 arányban vezet a címvédő Karpov ellen. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE budapesti baráti köre november 12-én 17 órakor Abaúj, Borsod és Zemplén sportja egykor és ma címmel klub­estet tart a Hazafias Népfront orszá­gos székházában (V., Belgrád rak­part 24.). Az Előre defekt­je A szerelőruhás férfi tesz­­vesz a műhelyben, éppen hátsó bónuszt k­eres egy kerékpárhoz, és közben dörmög: — Ha egy értelmes újságíró utánanézne ennek a dolognak, sok érdekességet láthatna ... Ami az újságírást illeti, ah­hoz van jogosítványom, a töb­bit majd meglátjuk ... Egyelő­re Bencskó Gyulára, a BKV Előre kerekeseinek edzőjére vá­runk. Jön is a futópálya mel­lett, fotósunkkal régi ismerős­ként üdvözlik egymást. A szok­vány kérdésre („Mi újság?”) szintén szokványosan válaszol: — Semmi különös. Ezen aztán meglepődik a fo­tóriporter. — Ha csak az nem, hogy megszűnik a szakosztályotok. — Hát igen, megszűnik. De nincs ebben semmi érdekes, annyi szakosztály szűnik meg manapság. Ilyen könnyen azért mégsem lépheti át a témát, hiszen 17 évet töltött el az Előrében. — Már évek óta szó van a megszüntetésről, de eddig min­dig voltak eredmények, egy­­egy bajnokságot megnyertek az öregek, így rendre haladé­kot kaptak. Most viszont már nincs tovább. Egy-két komoly­talan ötlet felvetődött koráb­ban is, hogy nem kell nekünk élsport, legyünk csak nevelő egyesület, vagy foglalkozzunk női kerékpározással. De hát amikor a toborzásra tényleg bejöttek a gyerekek, nem tud­tunk nekik a méretüknek meg­felelő biciklit adni. — Miért szüntették meg a szakosztályt? — Nem volt elég pénz a fenntartására. Ez az évi 170 ezer, amennyit az idén kap­tunk, nem sok, de már ennyit sem tudtak adni. Ezt a szak­osztályt igazából fejleszteni kellett volna, de arra meg kü­lönösen nem volt pénz. Nincs áttétel, törik a váz, pótolni nem tudjuk ... Rosszul áll az Előre, úgy tudom, a megma­radt felszerelést is el akarják adni, ha nem lesz, aki átvegye a szakosztályt. Szóval, nekem is be kellett látnom, hogy nem lehetett tovább csinálni. Egy kissrác nyitja ránk az ajtót: — Gyula bácsi, a fejvédőt is le kell adni? Igen a válasz. Mindent le kell adniuk a versenyzőknek, ami egyesületi tulajdon. Ez alapos válogatást igényel, mert a jobbak számos saját alkat­részt szereltek a kerékpárjuk­ba. A szegénység nem tegnap kezdődött. — Nem lehetett volna vala­mit kitalálni a szakosztály meg­mentésére? — Talán igen, szponzorokat lehetett volna szerezni. De hát mondja, ezzel nekünk, edzők­nek kell foglalkozni? Az egye­sület vezetői pedig a verse­nyeinkre is csak elvétve jártak. Így valóban nehéz. A mű­helyben még dolgozgatnak, ja­vítgatnak, most már ki-ki a saját kerékpárját. A falakról eltűnnek a fényképek, a muta­­tósabb felvételeket hazaviszik. Az is csak egy emlék. Egy-két győzelmi koszorú porosodik még, mintha csak a dicsőség el­múlását akarná szimbolizálni. Néhány kilométerrel arrább, egy zuglói bérház harmadik emeleti lakásában ugyanaz a hangulat. Pici konyha, aprócs­ka szoba, az ágy mellett gro­teszk látványt nyújt a verseny­kerékpár. A házigazda Takács András, a BKV Előre kerékpá­rosainak vezető edzője. A szek­rények tetején trófeagyűjte­mény, legtöbbjét a fiatalabb Takács András nyerte. — Most csináltam leltárt — mondja az idős edző —, a fiam összesen 38 országos bajnoksá­got nyert. Már ő is negyven­éves. Végül egyszer neki is ab­ba kellett volna­hagyni. Takács András 1941-ben ke­rült a Beszkárthoz. Volt kalauz, kocsivezető, raktáros, anyagbe­szerző, de legfőképpen kerék­páros. Hetvenkét éves, élete nagyobbik felét a klubnál töl­tötte. Egy szoborról fémlapocs­kát vesz le, mutatja a dátumot. 1944 júliusában megnyerték az­­ országos csapatbajnokságot. — Amikor vége lett árhábo­rúnak — mesél tovább —, be­mentem a szakszervezetbe, hogy újra szeretnék kerékpá­rozni. Azt válaszolták: akkor alakítsa meg a szakosztályt. Megalakítottam, összeszedtem néhány embert, bár a legtöbb­nek csak az igazolását láttam, talán kerékpárjuk sem volt, így amolyan egyszemélyes csa­pat lettem. Ahogy múltak az évek, úgy erősödött a szakosz­tály. Országos bajnokságokat nyertünk, világbajnoki helye­zettjeink voltak. Takács András pedig ver­senyezett, adminisztrált, később edző és szerelő lett. — Valamikor szebb idők jár­tak — sóhajt. — Volt pénzünk bőven, nemcsak kerékpárra és Az utóbbi néhány évben megszüntette szakosztályát a Vasas, az Építők, a Ganz- MÁVAG, az V. Dózsa — és most a BKV Előre. A főváros­ban nyolcan maradtak. Az öt­venes években országszerte öt­­ven szakosztály működött, ma 87. — Nem könnyű a kerékpá­rosoknak — mondja Pásztor István szakfelügyelő —­, mert mindig szükségük van vala­mire, ami itthon nem kaphat­­­tó. Hol egy gumi kell, hol meg valamilyen alkatrész. Valami­ért mindig panaszkodnak, va­lami mindig hiányzik. A vé­gén az a kép alakul ki róluk a klubvezetésben, hogy a bi­ciklisek mindig simák, azok­kal csak baj van­ alkatrészre, hanem még arra is, hogy a gyerekek edzés után meg tudjanak ebédelni. — Mikor kezdődtek a bajok? — Már évekkel ezelőtt. Egy versenyzőnek havonta vagy 2500 kilométert kell hajtania. Tavalyelőtt már addig jutot­tunk, hogy azt mondták, ne kí­sérjem őket, csak 500 kilomé­tert, mert nincs pénz a benzin­re. Ez legfeljebb egy heti adag. Szóval elszegényedett a szak­osztály, de még egy ilyen ösz­­szetartó gárda nem lesz többé. Talán épp a szegénység tette a a fiúkat ilyenné. Más klubok­ban tisztességes összeget ígér­tek a győzelemért, aztán a klubtársak egymás ellen ver­senyeztek. Nálunk nem hogy jutalom nem volt, a legszüksé­gesebbet sem tudták előterem­teni._ Valóban nem lehetett vol­na folytatni? — Dehogynem, még ebből a kevés pénzből is elvegetáltunk volna egy ideig. András negy­venévesen is megnyerte az idén a hegyi bajnokságot. Szuromi 34, de ő sem akarja abbahagy­ni. De hát az Akácfa utca messze van, az ottani irodák­ból nem is lehet megérteni a mi gondjainkat.­­ Mikor tudták meg, hogy megszüntetik a szakosztályt? — Nekem már néhány héttel korábban szóltak róla, de azt is mondták, hogy ne terjesszem. Októberben még alkatrészeket is vásárolhattunk több ezer fo­rintért. Aztán 26-án kaptam egy levelet, ez volt a hivatalos értesítés. Az anyagi helyzetre, gazdasági nehézségekre hivat­koztak. A felesége nem bírja tovább, közbeszól: — Mondd el azt is, hogy október hetedikére volt dátu­mozva ! Az öreg csitítja: — Nem fontos az, biztosan elírta a gépírónő. — Aztán csak kiböki, amire gondol. — Le a kalappal a Spartacus előtt, az meg merte szüntetni az NB I­­es labdarúgócsapatot. Ha az Előrében is így gondolkodtak volna ... — Átveszi valamelyik klub a kerékpárosokat? — Ki venné át? A Postás lóg a levegőben, az MTK-VM-nek is megvan a maga baja, kinek kellenénk? Egyébként is egy­más után szűnnek meg a ke­rékpáros-szakosztályok. — És magával mi lesz? — Ó, én úgy érzem magam, mint egy felszabadított rab­szolga — hadarja gyanúsan széles gesztusokkal. — Eddig nem tudtam, mi az a nyaralás, folyton edzésre, versenyre ro­­­hantam, lestem az órát, hogy el ne késsek, de ennek a hajszá­nak most már vége. — Aztán hirtelen abbahagyja a szerep­­játszást, kezét az ölébe ejti, szeme könnyes. — Higgye el, nem mindegy ... Negyvennégy év után ... Úgy illene, hogy álljon itt az egyesület véleménye is. De az illetékes nem akar nyilat­kozni, csak beszélget. Így hát névtelen marad. A kerékpárok és az alkatrészek leadását egy­szerűen leltárnak minősítette. Ennek némileg ellentmond, hogy ennél a leltárnál minden az egyesületnél maradt. Az ed­zőknek felmondtak ugyan ok­tóber 31-ével, de ezt biztonsá­gi intézkedésnek nevezte, mert ha nem így tesznek, szerződé­sük továbbra is érvényes lett volna. De ha nincs szakosztály, akkor minek edző? Az illetékes refrénje: várjunk még a nyi­latkozattal. — Jó — adom föl —, akkor maradok annál, amit a kerék­párosoktól hallottam. — Nem jó — mondja erre emberem —, mert nem biz­tos, hogy ők látják jól a hely­zetet. Talán igaza van. A felmon­dó levél elhomályosítja a lá­tást. LÉPESFALVI ZOLTÁN A két Takács­­ a fiatalabb fénykorában, 1977-ben Fotó: Habik Csaba

Next