Magyar Hírlap, 1985. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-07 / 262. szám
------------------------ 1985 november 7. csütörtök Búcsú a kupáktól Nincs már magyar csapat az európai labdarúgókupákban. A második fordulóban még ketten küzdöttek, a Bp. Honvédnak Bukarestben egy pillanatig sem volt esélye, a Videoton viszont sokáig vezetett is Varsóban, de az előnyt nem sikerült megtartania. A továbbjutás a székesfehérvári vereségen múlt. UEFA Kupa: Legia—Videoton 1-1 (0-1) Az UEFA Kupa 16-os mezőnyébe jutásért Varsóban vívta a „második felvonást” a Legia és a Videoton. LEGIA VARSÓ: Kazimierski — Kubicki, A. Síkorski, Gawara, Wdowczyk — Karas, Buncol, Milewski, Kaczmarek — Dziekanowski, Arceusz. VIDEOTON: Koszta — Végh, Disztl L., Csuhay, Borsányi — Vaszil, Csongrádi, Vadász — Moljer, Kerekes, Novath. Az első percek az ismerkedés jegyében teltek, egyik csapat sem kockáztatott. A házigazdák gyors ellentámadásokkal igyekezdtek kapura törni. A Videoton szoros emberfogásból kontratámadásokat építve szőtte támadásait. A 10. percben Disztl L. hibájából Dziekanowski törhetett a kapura, de ívelése a játéktéren kívülre szállt. Az első negyedóra nem hozott igazán nagy helyzetet egyik térfélen sem. A 16. percben egy beívelés után Dziekanowski került nagy helyzetbe, de Koszta parádésan védett. Az első félidő 26. percében Vaszil jobb oldalról beadta a labdát Kerekes elé, de a jó ütemben érkező lengyel kapus hárított. Ezt követően Gawara szerelése után megint Majer került helyzetbe, de Kubicki megakadályozta a gólszerzésben. Megjött a fehérváriak támadókedve. A 35. percben Borsányi pompás labdával indította Kerekest a bal oldalon, de lerántották. A szabadrúgást Novath 22 m-ről a bal felső sarokba vágta (1—0)! A gól után a Legia veszedelmes rohamokba kezdett. A második félidőben sem csökkent az iram, a hazaiak mezőnyfölényben játszottak, mégis a Videoton előtt adódott az igazán nagy gólhelyzet. Májer ugrott ki a 65. percben, ám 12 méterről, ígéretes helyzetben hibázott. A kihagyott lehetőség megbosszulta magát: az egyre veszélyesebben támadó lengyel gárda a 76. percben megszerezte a kiegyenlítő — és így a továbbjutást jelentő — gólt, Dziekanowski fejese révén. Hiába cserélt a magyar csapat a 83. percben (Csongrádi helyett Gömöri, Kerekes helyett Simon jött be), az állás már nem változott. Pedig az utolsó percben a fehérvári csatárok két ordító helyzetet is elpuskáztak. BEK: Steaua-Bp. Honvéd 4—1(2—0) Szerdán a román fővárosban igen nagy érdeklődés mellett (30 ezer néző) rendezték meg a Steaua Bukarest—Bp. Honvéd kupavisszavágó labdarúgó-mérkőzést, amely a legjobb nyolc közé jutást döntötte el a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. A csapatok így kezdtek az osztrák Brummeier játékvezető sípjelére. STEAUA BUKAREST: Ducadam —lován, Belodedici, Bumbescu, Barbulescu, Stoica (Radu), Bölöni, Majaru (Bálán), Bálint, Lacatus, Piturca. BP. HONVÉD: Andrusch — Sallai (Kerepeczky), Dózsa (Gyimesi), Fitos, Garaba, Cseh, Sikesdi, Détári, Kovács, Bodonyi, Dajka. Góllövők: Piturca, Lacatus, Barbulescu, Majaru (11-esből), illetve Détári (11-esből). Nem sokáig reménykedhetett egygólos előnye megtartásában a magyar bajnok. Mindössze negyven másodperc telt el a mérkőzésből, amikor a hazaiak megszerezték vezető góljukat. Ellentétes hangulatot szült a korai gól a két küzdőtélben. A románok érthetően és nyilvánvalóan megnyugodtak, a Honvéd pedig kapkodott, igazában nem volt képes veszélyes támadásra, legalábbis a 10. percig, ekkor Garaba odakerült a Bukarest kapuja elé, de addig kereste a jobb lehetőséget, míg a helyzetből semmi sem lett. Gyakorlatilag ebben a játékrészben nem is adódott több ilyen lehetőség, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy Détári a 45. percben 30 méterről szabadrúgásból a bal kapufát találta el. Általában azonban a vendéglátók irányítottak és dolgozták ki a helyzeteket. Óriásiakat hagytak ki, a 36. percben például Piturca oda fejelhetett volna, ahová akar, de mellé helyezte a labdát. Igaz, ekkor már 2-0 volt a Bukarest javára, egy perccel korábban ugyanis Bálint a jobb oldalon kicselezte Garabát, laposan középre gurított, a lassú labda valamennyi védőt megzavarta, furcsa mód Andrusch is átvetődött fölötte, és Lacatus öt méterről növelte az előnyt. A második félidőben még anynyi idő sem kellett a Steauának, mint az első játékrészben. Az első támadás végén, a 27. másodpercben Barbulescu voltaképpen reménytelen helyzetből, jó 25— 30 méterről, a bal összekötő helyéről elrúgta a labdát, amely az elmélázó Andrusch fölött megakadt a bal felső sarokban (3—0). Ha valaki még mindig reménykedett volna a Honvéd föltámadásában, azt végképp visszataszította a valóság talajára a negyedik román gól. Sikesdi a 16-oson belül elhúzta Lacatus lábát, a 11-est Majaru a bal alsó sarokba helyezte (4—0). Nem sokkal később szépített a Honvéd, méghozzá 11-esből. Bodonyit lerántották a 16-oson belül, a büntetőt Détári a bal alsó sarokba helyezte (4—1). Nem mondhatnánk, hogy különösebben fölrázta volna a Honvédot a szépítő gól, a játék képe ugyanis eztán sem változott. A románok komótosan támadgattak, s ebben a tempóban is, növelhették volna előnyüket. A Honvéd ezzel elbúcsúzott az idei kupaszerepléstől is. Vagyis: most sem sikerült javítani a nemzetközi mérlegén. Hogy most hullámvölgybe került-e a magyar bajnok — ezt látszik igazolni a zalaegerszegi veresége —, avagy a magyar bajnokságban való tündöklése igazában csak ennyit ér, erre nehéz lenne válaszolni, az arra illetékesek ezt nyilván eldöntik majd. oh, ti bohó ifjúk! Mit tudtok, ti még az élet lényegéről? Mit tudtok ti még arról, mennyit jelenthet az ember számára ez a szó: öttusa. Tudjátok? Dehogy tudjátok. Csak rohantok egyik edzésről a másikra, csak nyeritek a bajnokságokat, a vb-érmeket — miközben az egész ízét elmossák a verejtékcseppek, az edzések kínjai. Oh, ti bohó ifjak! Az öttusa öröme csak a harmadik, negyedik iksz után érinti meg igazán az embert. Akkor, amikor már a civil élet zűrzavarában bolyong, szerelését leadta, öltözőszekrényébe más költözött. Akkor, amikor már vendégként kéredzkedik föl a lóra, nyit be a vívóterembe, a lőtérre. Akkor, amikor már nem az edző sürgeti be a medencébe, hanem ő akar egy keskeny kis sávot a fal mellett. Amikor már egyedül, a saját gyönyörűségére fújtat valahol a Fenyőgyöngyesi Üzenet Mizséréknek vényein ... Más így, mint régen — és mégis ugyanaz. Talán így az igazi... A minap a fehérvári old boy-versenyen visszacsalogattuk a boldog pillanatokat. Szuszogva, verejtékes igyekezettel sodródtunk a régmúlt hullámain, ritkuló hajjal, csillogó szemmel, őszülő halántékkal. Mosolyogtok? Miért mosolyogtok? Ferdinándy Géza most is úgy ül a lovon, mint világbajnok korában, ötvenöt nyarán Mügglingenban. Keze, csizmája, dereka most is a helyén. A szíve is. Ej, ha láttátok volna! Pálvölgyi „Stöpszli” tere sem lasult le az évek során, megelőzni, kiismerni most sem lehetett. Szemtelen kölyök, mondta neki Visontay Pista a páston, úgy, ahogyan azt csak negyvenegy éveseknek szokták mondani. Törülközve, pihegve nevettünk. Óh, dehogyis öregedtünk meg! Mosolyogtok? Miért mosolyogtok? Kelemen Péter most is belelőtte monogramját a céltábla tízesébe. Warendorf világbajnoka, Balczó legyőzője semmit sem változott. Talán megállt az idő . . . Vagy láttátok volna Borsa Miki igyekezetét a vízben, Kaiser „Egerét" a terepen. Vagy azt, ahogyan Szaniszló Józsi hajtott, nevetett . . . Dehogy, dehogy öregedtünk meg! S hogyan? A pontszámok? *■ Óh, ti bohó ifjak! A mi öttusánkat már régen nem pontokra játsszák. A pontszámok nálunk évszámokká szelídültek, azt nézzük, azt számoljuk, ki mennyire tudja megállítani a rohanó időt. A verseny, az igazi verseny ez, egyszer majd ti is meglátjátok . . . (pildál) Magyar Hírlap POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: BAJNOK ZSOLT Helyettes főszerkesztő: TÁBORI ANDRÁS, SZÁSZI JÓZSEF Kiadja a Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó SIKLÓSI NORBERT, a Lapkiadó Vállalat vezérigazgatója Szerkesztőség és kiadóhivatal 1393 Budapest VII., Lenin krt 9-11. A szerkesztőség és a kiadóhivatal telefonszámai: 221-285, 222-408, 429-350 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy évre 516 Ft, félévre 258 Ft, negyedévre 129 Ft, egy hónapra 43 Ft. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél, a hírlapüzletekben, és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) közvetlenül, utalvány vagy átutalással a HELIR 215-96162 számra. © Athenaeum Nyomda, Budapest Nyloprintnyomás Felelős vezető: SZLÁVIK ANDRÁS vezérigazgató HU ISSN 0133-1906 Torna vb Két tízes Telefon jelentésünk. Megszülettek az első tízpontos gyakorlatok a montreali tornász vb-n. A női kötelezők során az NDK-beli Gabriele Fanrich felemáskorlát-gyakorlata után minden eddiginél nagyobb taps köszöntötte az első tízest. A szakemberek szerint Gabriele a nyáron visszavonult háromszoros tornászvilágbajnoknak, Maxi Gnauck méltó utóda lehet. A tízes ellenére az NDK csapata csak a harmadik helyen áll, bár uágásban és korláton megelőzte a románokat. Hogy a hattizednél is kevesebb különbség elég lesz-e Szabó Katiéknak az ezüstéremhez, még kérdéses. A két világbajnokot (Jurcsenko, Mosztefanovot és két Európa-bajnokot (Susunova, Omeljancsik) felvonultató szovjet csapat a kötelezők után 2,45 ponttal vezet. Ki lesz Comaneci utódja? Ez a kérdés Montrealban. Négy jelölt van a címre: Susunova, Jurcsenko, Mosztefanova és Szabó, illetve négy volt, mert kettő tegnap „elszállt”. Felemáskorlátgyakorlata előtt Susunova szokatlanul idegesnek látszott. Nekifutott, megállt, újra nekifutott és nem tudta elkapni a felső karját. Aztán felmászott a szerre és újra leesett. Két leesés: 8,725. Egy jelölttel kevesebb az összetett világbajnoki címre. A védő Jurcsenko következett. Budapest óta nem sok siker termett számára, de most újra formában van, mondják a szovjetek. Lélegzetelállítóan virtuóz minden eleme. Az utolsó előtti elem jön. Ha biztonságosra veszi, akkor is van olyan, mint Fanniché. ő viszont inkább rátesz. Egy kicsivel többet, mint kellene. Ő is leesik: 9:4 — óriási hátrány. Utána a szovjetek gerendán tornásznak, ilyen lelkiállapotban, rontás után az ember azt várná, hogy a két lány öszerroppan. De nem. Szupergyakorlatot csinálnak: Jurcsenko 9,95, Susanova 9,9. De ez is csak az ötödik, illetve a 18. helyhez elég. Vezet a budapesti gerenda-világbajnoknő, Olga Mosztefanova. A magyar lányok a várakozásnak megfelelően, a 8. helyen állnak. (Ugrás 46,70, korlát 48,05, gerenda 46,275, talaj 47,525. Előttünk 0,825-tel az Egyesült Államok, mögöttünk két ponttal Kanada. A legjobban Ladányi Andrea tornászott, aki korábban 9,8-at kapott, a hatodik legmagasabb pontszámot és reménye lehet a szerenkénti döntőre. A jó benyomást keltő együttes 24 gyakorlata közül csak egy nem sikerült: Zsilinszky Tünde gerendán a forgatott kézállásból leesett és csak 9,1-et kapott. Gyulai István SPORT Magyar Hírlap EREDMÉNYEK- ESEMÉNYEK AZ OTSH ELNÖKE két sportágban új szakvezetőt nevezett ki. A férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi teendőinek ellátásával 1988. december 31-ig Gyaripati Dezsőt, a férfi röplabda-válogatott vezető edzőjének a korábbi szakfelügyelőt, Botos Ferencet bízta meg, akinek korábbi posztjára Sándor Péter került. KASZPAROV FOLYTATÁS NÉLKÜL FELADTA a kedden függőben maradt 22. játszmát a Moszkvában zajló férfi sakkvilágbajnoki döntőben. A találkozón Kaszparov 11,5:10,5 arányban vezet a címvédő Karpov ellen. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE budapesti baráti köre november 12-én 17 órakor Abaúj, Borsod és Zemplén sportja egykor és ma címmel klubestet tart a Hazafias Népfront országos székházában (V., Belgrád rakpart 24.). Az Előre defektje A szerelőruhás férfi teszvesz a műhelyben, éppen hátsó bónuszt keres egy kerékpárhoz, és közben dörmög: — Ha egy értelmes újságíró utánanézne ennek a dolognak, sok érdekességet láthatna ... Ami az újságírást illeti, ahhoz van jogosítványom, a többit majd meglátjuk ... Egyelőre Bencskó Gyulára, a BKV Előre kerekeseinek edzőjére várunk. Jön is a futópálya mellett, fotósunkkal régi ismerősként üdvözlik egymást. A szokvány kérdésre („Mi újság?”) szintén szokványosan válaszol: — Semmi különös. Ezen aztán meglepődik a fotóriporter. — Ha csak az nem, hogy megszűnik a szakosztályotok. — Hát igen, megszűnik. De nincs ebben semmi érdekes, annyi szakosztály szűnik meg manapság. Ilyen könnyen azért mégsem lépheti át a témát, hiszen 17 évet töltött el az Előrében. — Már évek óta szó van a megszüntetésről, de eddig mindig voltak eredmények, egyegy bajnokságot megnyertek az öregek, így rendre haladékot kaptak. Most viszont már nincs tovább. Egy-két komolytalan ötlet felvetődött korábban is, hogy nem kell nekünk élsport, legyünk csak nevelő egyesület, vagy foglalkozzunk női kerékpározással. De hát amikor a toborzásra tényleg bejöttek a gyerekek, nem tudtunk nekik a méretüknek megfelelő biciklit adni. — Miért szüntették meg a szakosztályt? — Nem volt elég pénz a fenntartására. Ez az évi 170 ezer, amennyit az idén kaptunk, nem sok, de már ennyit sem tudtak adni. Ezt a szakosztályt igazából fejleszteni kellett volna, de arra meg különösen nem volt pénz. Nincs áttétel, törik a váz, pótolni nem tudjuk ... Rosszul áll az Előre, úgy tudom, a megmaradt felszerelést is el akarják adni, ha nem lesz, aki átvegye a szakosztályt. Szóval, nekem is be kellett látnom, hogy nem lehetett tovább csinálni. Egy kissrác nyitja ránk az ajtót: — Gyula bácsi, a fejvédőt is le kell adni? Igen a válasz. Mindent le kell adniuk a versenyzőknek, ami egyesületi tulajdon. Ez alapos válogatást igényel, mert a jobbak számos saját alkatrészt szereltek a kerékpárjukba. A szegénység nem tegnap kezdődött. — Nem lehetett volna valamit kitalálni a szakosztály megmentésére? — Talán igen, szponzorokat lehetett volna szerezni. De hát mondja, ezzel nekünk, edzőknek kell foglalkozni? Az egyesület vezetői pedig a versenyeinkre is csak elvétve jártak. Így valóban nehéz. A műhelyben még dolgozgatnak, javítgatnak, most már ki-ki a saját kerékpárját. A falakról eltűnnek a fényképek, a mutatósabb felvételeket hazaviszik. Az is csak egy emlék. Egy-két győzelmi koszorú porosodik még, mintha csak a dicsőség elmúlását akarná szimbolizálni. Néhány kilométerrel arrább, egy zuglói bérház harmadik emeleti lakásában ugyanaz a hangulat. Pici konyha, aprócska szoba, az ágy mellett groteszk látványt nyújt a versenykerékpár. A házigazda Takács András, a BKV Előre kerékpárosainak vezető edzője. A szekrények tetején trófeagyűjtemény, legtöbbjét a fiatalabb Takács András nyerte. — Most csináltam leltárt — mondja az idős edző —, a fiam összesen 38 országos bajnokságot nyert. Már ő is negyvenéves. Végül egyszer neki is abba kellett volnahagyni. Takács András 1941-ben került a Beszkárthoz. Volt kalauz, kocsivezető, raktáros, anyagbeszerző, de legfőképpen kerékpáros. Hetvenkét éves, élete nagyobbik felét a klubnál töltötte. Egy szoborról fémlapocskát vesz le, mutatja a dátumot. 1944 júliusában megnyerték az országos csapatbajnokságot. — Amikor vége lett árháborúnak — mesél tovább —, bementem a szakszervezetbe, hogy újra szeretnék kerékpározni. Azt válaszolták: akkor alakítsa meg a szakosztályt. Megalakítottam, összeszedtem néhány embert, bár a legtöbbnek csak az igazolását láttam, talán kerékpárjuk sem volt, így amolyan egyszemélyes csapat lettem. Ahogy múltak az évek, úgy erősödött a szakosztály. Országos bajnokságokat nyertünk, világbajnoki helyezettjeink voltak. Takács András pedig versenyezett, adminisztrált, később edző és szerelő lett. — Valamikor szebb idők jártak — sóhajt. — Volt pénzünk bőven, nemcsak kerékpárra és Az utóbbi néhány évben megszüntette szakosztályát a Vasas, az Építők, a Ganz- MÁVAG, az V. Dózsa — és most a BKV Előre. A fővárosban nyolcan maradtak. Az ötvenes években országszerte ötven szakosztály működött, ma 87. — Nem könnyű a kerékpárosoknak — mondja Pásztor István szakfelügyelő —, mert mindig szükségük van valamire, ami itthon nem kaphattó. Hol egy gumi kell, hol meg valamilyen alkatrész. Valamiért mindig panaszkodnak, valami mindig hiányzik. A végén az a kép alakul ki róluk a klubvezetésben, hogy a biciklisek mindig simák, azokkal csak baj van alkatrészre, hanem még arra is, hogy a gyerekek edzés után meg tudjanak ebédelni. — Mikor kezdődtek a bajok? — Már évekkel ezelőtt. Egy versenyzőnek havonta vagy 2500 kilométert kell hajtania. Tavalyelőtt már addig jutottunk, hogy azt mondták, ne kísérjem őket, csak 500 kilométert, mert nincs pénz a benzinre. Ez legfeljebb egy heti adag. Szóval elszegényedett a szakosztály, de még egy ilyen öszszetartó gárda nem lesz többé. Talán épp a szegénység tette a a fiúkat ilyenné. Más klubokban tisztességes összeget ígértek a győzelemért, aztán a klubtársak egymás ellen versenyeztek. Nálunk nem hogy jutalom nem volt, a legszükségesebbet sem tudták előteremteni._ Valóban nem lehetett volna folytatni? — Dehogynem, még ebből a kevés pénzből is elvegetáltunk volna egy ideig. András negyvenévesen is megnyerte az idén a hegyi bajnokságot. Szuromi 34, de ő sem akarja abbahagyni. De hát az Akácfa utca messze van, az ottani irodákból nem is lehet megérteni a mi gondjainkat. Mikor tudták meg, hogy megszüntetik a szakosztályt? — Nekem már néhány héttel korábban szóltak róla, de azt is mondták, hogy ne terjesszem. Októberben még alkatrészeket is vásárolhattunk több ezer forintért. Aztán 26-án kaptam egy levelet, ez volt a hivatalos értesítés. Az anyagi helyzetre, gazdasági nehézségekre hivatkoztak. A felesége nem bírja tovább, közbeszól: — Mondd el azt is, hogy október hetedikére volt dátumozva ! Az öreg csitítja: — Nem fontos az, biztosan elírta a gépírónő. — Aztán csak kiböki, amire gondol. — Le a kalappal a Spartacus előtt, az meg merte szüntetni az NB Ies labdarúgócsapatot. Ha az Előrében is így gondolkodtak volna ... — Átveszi valamelyik klub a kerékpárosokat? — Ki venné át? A Postás lóg a levegőben, az MTK-VM-nek is megvan a maga baja, kinek kellenénk? Egyébként is egymás után szűnnek meg a kerékpáros-szakosztályok. — És magával mi lesz? — Ó, én úgy érzem magam, mint egy felszabadított rabszolga — hadarja gyanúsan széles gesztusokkal. — Eddig nem tudtam, mi az a nyaralás, folyton edzésre, versenyre rohantam, lestem az órát, hogy el ne késsek, de ennek a hajszának most már vége. — Aztán hirtelen abbahagyja a szerepjátszást, kezét az ölébe ejti, szeme könnyes. — Higgye el, nem mindegy ... Negyvennégy év után ... Úgy illene, hogy álljon itt az egyesület véleménye is. De az illetékes nem akar nyilatkozni, csak beszélget. Így hát névtelen marad. A kerékpárok és az alkatrészek leadását egyszerűen leltárnak minősítette. Ennek némileg ellentmond, hogy ennél a leltárnál minden az egyesületnél maradt. Az edzőknek felmondtak ugyan október 31-ével, de ezt biztonsági intézkedésnek nevezte, mert ha nem így tesznek, szerződésük továbbra is érvényes lett volna. De ha nincs szakosztály, akkor minek edző? Az illetékes refrénje: várjunk még a nyilatkozattal. — Jó — adom föl —, akkor maradok annál, amit a kerékpárosoktól hallottam. — Nem jó — mondja erre emberem —, mert nem biztos, hogy ők látják jól a helyzetet. Talán igaza van. A felmondó levél elhomályosítja a látást. LÉPESFALVI ZOLTÁN A két Takács a fiatalabb fénykorában, 1977-ben Fotó: Habik Csaba