Magyar Hírlap, 1991. június (24. évfolyam, 127-139. szám)

1991-06-14 / 138. szám

1991. június 14., péntek Lassan már elérkezett az ideje an­nak, hogy valaki megírja a Mozgó Világ történetét. Azt is amit tudunk (mert az ember feledékeny), s azt is, amiről nemigen lehetett tudomá­sunk. Persze, amíg elkészül ez a múltat feltáró esszé, olvassuk csak szorgosan, mert úgy tűnik, a Mozgó Világ a legkülönbözőbb hányattatá­sai ellenére megmaradt, megmarad. S méltó is rá. A júniusi szám több anyagot is szentel a szociáldemokrácia történe­tének. A legérdekesebb írás itt a szo­ciológus Kovács Andrásé. 1956 és a szociáldemokrácia kapcsán azt fejte­­ ­ü­­­­­ geti, hogy a történelmi körülmények véletlen egybeesése folytán a forra­dalom legjobban artikulált és legszé­lesebb körben képviselt célkitűzései leginkább egy szociáldemokrata tí­pusú politikai program részeként voltak összefüggésbe hozhatók egy­mással. S voltaképp a párt először volt olyan helyzetben, amelyben ko­moly esélye lett volna arra, hogy a magyar politikai élet meghatározó tényezője legyen. Hajdú Tibor a 18—19-es forra­dalmak utáni szocdem­ emigráció kérdéseiről ír. A 20-as évek végére — egykorú számítások szerint — 4000 igazi politikai emigráns ma­radt. Leginkább Franciaországban tartottak össze, itt Károlyi Mihály és Garbai Sándor segítségével létrejött a Világosság csoport. Hajdú tanul­mánya mindenképpen hiánypótló, mert eddig inkább csak a kommu­nista emigráció kérdésével foglal­koztak a történészek. Mindenképp­­pen figyelmet érdemel Bossányi Ka­talin interjúja Kis Jánossal és Do­­mány András Walesa elnök első száz napjáról írt elemzése. (Alcíme az is lehetne: Pöttyök a karizmán.) •V.B.É­­ olyóiratszemle A stabil Mozgó Világ Aki adott magára, az eddig csak nézni utálta a televíziót. Újabban már csinálni is utálni illik, amiből egyenesen következik, hogy jaj, sze­gény nézőnek, aki viszont utálja, nem utálja , nem kap mást. A száz­­forintos olcsó mozijegyek és ötszáz forintos koncertjegy idején úgy kul­log vissza a házon kívül kikapcso­lódni vágyó közönség a tévékészü­lék elé, mint a fiatal szépségek után kujtorgó, lapos pénztárcájú éltes fér­fiak a hitvesi nyoszolyához... És lám, a sok szidalom és átok mögül egyre-másra elővillan valami biztató a megújuló televízióból. Va­donatúj műsorok bukkannak föl, és teszik meg kezdeti tétova lépéseiket. Vagy nagyon is határozottat. Lapunkban is leróttuk a kegyele­tet az elhunyt és eltemetett versmű­sorok fölött, osztozva ugyan a gyá­szolók fájdalmában, de fenntartva a reménykedés jogát, hogy előfordul­hat még valami boldog reinkarnáció. De hogy ilyen nagyszerű legyen..! Mészöly Dezső Lyukasóra című műsora a TV2-n játszi könnyedség­gel vette be a képernyőt, holott csak­nem egy órán keresztül egyebet sem mutatott, mint hat embert, akik ver­sekről beszélgettek. Mindazokkal, akik nem nézték a Lyukasórát, ezek után elég nehéz elhitetni, hogy az utóbbi idők egyik legkellemesebb műsorát hagyták ki. Mészöly Dezső és vendégei — Ráckevei Anna, Gyurkovics Tibor, Lator László, Lu­kács Sándor és Mácsai Pál — vers­részleteket adtak föl egymásnak, ki­találandó a költőjét. A versrészletek — mivel versimádó emberek válo­gatták nagy buzgalommal őket— sziporkázóak voltak, csupa gyönyö­rűség. És persze, egyáltalán nem jel­lemzőek a költőjükre. Például Petőfi szplínes sorai a magányról... Idézni szerettem volna, de csodák csodája, az én Petőfi összesemben nyoma sincs a Levél Váradi Antalhoz című versnek. Valószínű, hogy az egykori kötetszerkesztő úgy vélte, hogy en­nek a meghökkentően petőfietlen hangnak semmi keresnivalója a nemzet nagy költője „igazi” művei között. De most lelepleződtek, a kisstílű szerkesztők és a nagyszerű Petőfi Sándor! Ahogy Petőfiről kiderülhet, hogy lelkének milyen mélységei voltak, Vajda Jánosról meg azt tudjuk meg, hogy— 1887-ben!—miféle édes ér­zékiséggel írt a megkívánt női test­ről... A koboldkedvű irodalmárok orrunk alá dörgölték Babits hazafias pátoszát, József Attila, népiességét meg mindenféle hasonló meglepe­tést... No és hogyan...! Ennyi fölszaba­dult, vidám arcot — ha jórészt koros emberekről szólva nem lenne furcsa, azt mondanám, kedves ábrázatot — aligha mutatott mostanában a televí­zió. És persze, a szórakozás közben magas szintű irodalomtanítás is tör­tént ezen a Lyukasórán — úgyhogy senki észre sem vette. A Tény—Képeknek is volt egy üdítő, varázsos riportja, olyan, ami­ből több életkedv és hiteles optimiz­mus áradt, mint egyébként egy egész heti filmműsorból. Egy csoport francia fiatal beköltö­zött Budapesten, a Liliom utca és a Tűzoltó utca sarkán álló elhagyott transzformátorépületbe. Átmenetileg birtokba vették a szörnyű hodályt, és telifestették a falait. Nem művészek, de ha az emberek művészi alkotás­nak akarják műveiket látni, hát akkor azok— mondta egyikőjük. Egy má­sik mosolygós fiú, álmélkodó kisba­báját hintáztatva meg azt ismételget­te, hogy nagyon elégedettek Buda­pesten. És ez nem volt puszta szó. A szedett-vedett göncökbe bugyolált jókedvű ifjak festményeit nem tu­dom megítélni (minek is kéne), de az biztos, hogy viselkedésük demonst­­ratívabb a legszebb freskójuknál is. Arról szól, hogy a létezés — akárho­gyan is — öröm. A művészet is erről szól. Ezért baj, hogy kiszorul az életünkből. És ezért jó, ha a televízió képernyőjére csak appzárt­s visszanyomul. • Virág F. Éva ■ Tévénapló *■» A boldog reinkarnáció Éppen ezen a héten lesz kilenc hónapja, hogy a fenséges nép száműzöttjei, Rem­port Sándor és neje, — miután egy hamis paírok­­kal mesterkedő kémelhárító tiszt kisemmizte őket pilisi házukból — a Parlament hatos ka­pujával szemben ütöttek tanyát a Kossuth La­jos téren. Viharos éveket éltek át, mesés ka­landokba keveredtek, hol volt lakásuk, hol nem. Az utolsó szükség odú kis híján a fejükre szakadt. Hiába folyamodtak a hatóságokhoz jogorvoslatért, panaszuk nem talált meghall­gatásra. Akkor határozták el magukat a szelíd tünte­tésre. Letelepedtek a fűre, pont ott, ahol na­ponta elvonulnak a haza bölcsei. Hátha meg­esik valakinek a szíve rajtuk! Hátha holnap hozzák a nyakkendős urak számzáras fekete akaratáskában a választ eddig benyújtott és el­kallódott kérvényeikre. Talán eljön a „kegye­lem pillanata”, és megtudják végre, hogy egy tisztességben eltöltött élet után miért tették őket földönfutóvá azok, akik ma „karhatalom jelenlétében" sem hajlandók tárgyalni velük. Ott állnak tehát földbe gyökerezett lábbal az Ország Háza előtt, abban a meghatóan naiv hitben, hogy a rendszerváltás olyan, mint az elsőáldozás: az ártatlanoknak kiszolgáltatják a nélkülözhetetlen szentségeket, és az életre szóló vegytiszta igazságokat. Ez tartja bennük a lelket. Rokkantnyugdíjból tengődnek, sem­mi vesztenivalójuk nincs. Ezért összeszorítot­ták a fogukat, és makacsul elhatározták, hogy itt fognak üldögélni a kitaszítottság élő emlék­műve gyanánt, amíg ügyük megnyugtatóan el nem rendeződik, s ha kell, mindhalálig. A jámbor házaspárt még „pokrócos” kor­szakukból ismerem, mikor a bizottsági ülések­re igyekezve láttam, amint egy hűséges eb tár­saságában csendesen sütkéreztek az őszi nap­sütésben a sajátkezűleg készített transzparens alatt. Azóta nem találkoztam velük, csak Fiala Jánosnak a Táskarádióban elhangzott riportjá­ból értesültem róla, hogy időközben szerény, honfoglaláskori komforttal berendezkedtek, számítva arra, hogy az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek. Később hidegre fordult az idő, és a Kossuth tér egyik rekettyéjében, ha nem is „Országsát­rat”, de valami „izét” fabrikáltak fóliából, amit zsineggel erősítettek föl egy eleven fa ágára. Ezt kezdetben nem nézték jó szemmel a Parla­mentet őrző darabontok, a rendőrség pedig, amely a területfoglalási engedélyek hónapon­kénti hosszabbításában oly készségesnek mu­tatkozott, nem engedte meg, hogy karókat ver­jenek a gyepbe. Aztán a „ius murmurandival” együtt elismerték, ahhoz mégiscsak van jo­guk, hogy föld legyen a talpuk alatt és ég a fe­jük fölött. A viszontagságok dacára napról napra csi­­nosodott a nejlonjurta. Belül szépen kikarto­­nozták, és a szomszédos utcák kukáinak kin­cseiből alakult ki az az új magyar dizájn, ami hamarosan iskolát fog teremteni. Meg is áll­tak egy-egy pillanatra a törvényhozásba siető honatyák, na nem a gyámolítás okán, hanem az olyan tréfás megjegyzések kedvéért, hogy „nini, épül a kis parlament!” Vagy ahogy a városban mondják, a „szegények parlament­je.” Ez bizony nem terheli a költségvetést, legföljebb az Országgyűlés roskatag lelkiis­meretét. Rem­porték a kerti csapról hordják a vizet, a Hold utcai piac illemhelyére járnak, a Dan­dár fürdőben tisztálkodnak (jobb napokon a SZETA ingyenjegyeivel.) Villanyszámlára sem költenek, mert a betlehemi barlang mele­gét árasztó menedéket bevilágítja az utcai lámpa meg a fejük fölött képződő glória fé­nye. Ennyi luxust talán meg sem engedhetné­nek maguknak, ha lenne lakásuk. Meglehet, búvárharangként borulna rájuk a főbérleti magány. Itt viszont egész nap nagy a forga­lom. Ez a bungaló a parlament igazi „alsóhá­za”, kedvelt kegyhelye a populáris politikai ismeretterjesztésnek. Idejönnek egy jó szóért az OTP-kizsákmányoltak, a munkanélküliek, a Dickens- és Móra-regényekbe illő családok s a szociológusok. E „házat” fizikai közelségével majdnem megtisztelte már Thatcher asszony, a holland királyi pár s az amerikai alelnök. És nem so­dorta el sem a taxis-, sem a tejblokád. Au­gusztusban átmenetileg mégis el akarják tá­volítani, hogy a pápa látogatása idején ne csú­­foskodjon ott. Elgondolkodtató, hogy akiket eddig nem gyötört emiatt a szégyenérzet, mi­ért röstelkednek most Szentatya színe előtt? • Stark R. László M­agán-hangzó Mi mozog a parlamenti rekettyésben? KULTÚRA Boszorkányok pedig... Júniusban mutatják be a magyar mozik a Boszorkányok című amerikai filmet, melynek „hősnői” egérré változtatják az angol kisgyerekeket. Mígnem... N TT— NEW TECHNOLOGY AND TRADE—2000 TRADE and SERVICE ltd. TRADE AND SERVICE LTD. Cégünk örömmel értesíti Önöket, hogy Magyarországon a RANK XEROX első hivatalos dealereként megkezdte tevékenységét. RANK XEROX fénymásolók, faxok, lézerprinterek, írógépek forgalmazása RANK XEROX berendezések színvonalas szervizellátása RANK XEROX kellékanyagok biztosítása Az Önök igényének legjobban megfelelő ajánlattal, felvilágosítással és információval központi irodánk munkatársai levélben és telefonon egyaránt szívesen állnak rendelkezésükre. Cím: 1085 Budapest, Mária u. 20. vagy 1431 Budapest, Pf. 205. Tel.: 134-0900/194, 196, 134-0393 Fax: 134-0568 A XEROX és RANK XEROX bejegyzett védjegyek , A _ TM , Z_m —Sofa és Hungrelux ablakok, zíWfEm —FAVORIT HAJDÚ és ÉPFA ajtók, —Osztrák lambéria, Á •• —THERWOOLIN hőszigetelő, és sok más építőanyag kapható. 50 km-es körzetben ingyenes házhoz szállítás! I­­ Budaörs, Kamaraerdei út 11. Telefon: 181-3535 I /, .-sv szem­­­zt ..I......................................zr Vukán György: Most kell megírni, vagy soha Ökumenikus mise a pápalátogatásra Vukán György zeneszerzővel egy szolid kis budai lakásban be­szélgetünk. A falon Gyémánt László festőművész két alkotása. Az egyiken szólóban, a másikon a Super trió tagjaival látható az is­mert zongoraművész-zeneszerző. — 1989. június 16-án volt Nagy Imre és társainak újratemetése. A munkahelyemen hallgattam a rádi­ót. Egy órán keresztül sorolták a kivégzettek nevét. A Mikszáth Kálmán tér környékén viszonylag sok templom van. Délben olyan őrületes harangzúgás és dudálás kezdődött, amilyet én még életem­ben nem hallottam. Ez olyan meg­rendítő hatást tett rám, hogy egész testemben remegtem. Úgy érez­tem, hogy tíz éve tervezett misé­met most kell megírni, vagy soha sem lesz belőle semmi. Az első változat „Mise az elnyomottakért” címmel készült Ez még nem tar­talmazta teljességében a mise köte­lező liturgikus szövegét. A világ zenetörténetében csodá­latos veisék születtek. Ezek zenei­sége fantasztikus, sokszor zseniá­lis. De túl ünnepélyesek, szinte folyton az angyalok trombitálnak. A Kyrie Eleison lehetne akár a Glória is. Úgy éreztem, hogy a ze­ne nem adekvát, nem megegyező a szöveggel. A könyörgés nem iga­zán könyörgés. Először azt kellett átgondolnom, hogy az én misém mondandója és zenéje miben térne el az eddigiek­től. Abban biztos voltam, hogy nem mindenáron kortárs zenét írok. A miliő, a zenekari megszóla­lás, a hangszerelés legyen mai. Az énekelt részeknél arra törekedtem, hogy igazi dallamok és ne meg­jegyezhetetlen, kevésbé kifejező áldallamok szülessenek. Már javában dolgoztam az anya­gon, amikor az egyik zenész kollé­gám szólt, hogy Magyarországra látogat a pápa, és erre az alkalomra kellene ajánlanom a misét. Nagyon rövid idő alatt beláttam, hogy eb­ben van valami fatális. Az, hogy a pápa hazánkba látogat, az abszolút összefügg azzal, amiből én eredeti­leg kiindultam. Amikor elkészült az Agnus Dei kórusrésze, akkor ötlött fel ben­nem, de szép volna, ha a kórus ál­tal énekelt dallamot egy fekete énekes kezdené el énekelni. Úgy éreztem, hogy a feketék és a fehé­rek végül nagyon szépen énekel­hetnék együtt a Misererét, és ennek a mai történelmi szituáció különle­ges jelentőséget adhatna. Több el­képzelés után Annette Lowman énekesnő mellett döntöttem, akivel már korábban többször dolgoztam együtt. Ő vetette fel, hogy további dallamokra lenne még szükség a darabban, így született meg négy spirituálé hangvételű imádságom, amelyek szövegét Lowman írta. Ezek kerültek az egyes tételek kö­zé. Az általam kiválasztott zsoltár­szövegeket pedig Lukács Sándor színművész mondta el. Ezekkel a változtatásokkal a mise ökumeni­kus formát öltött, amely egybeesik a pápa egyetemességre törekvő vallásfelfogásával. Úgy érzem, hogy a fekete énekesnő és a fehér prózamondó kiválasztása sikeres volt, és a dolog dramaturgiailag stimmel. — A magyar egyházak mit szól­tak misetervéhez? — Nem támogatták! Még arra sem voltak hajlandók, hogy az el­készült felvételt a pápához továb­bítsuk, így a darab végül egy évvel az elkészülte után, magánúton ke­rült a pápához, aki nagyon rövid idő alatt jóváhagyólag reagált. — Kikben lelt végül támogatók­ra? — Az első perctől kezdve támo­gattak zenész kollégáim és sok olyan ember, akik ebben igaz ügyet láttak. Első helyen kell meg­említenem a Soros Alapítványt. Ők adták meg az induláshoz szükséges lökést, a kottamásolásokat és más hasonló alapvető dolgokat ők fi­nanszíroztak. Később több jelent­kező közül azt választottuk, aki a legtöbbet tudta felajánlani, mert tudtuk, hogy itt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Kórusa, a Creative Art Ensemble és a töb­biek munkáját, a felvételeket, a ter­vezett koncerteket, a készülő CD- és duplalemez-kiadást csak jelen­tős pénzösszeggel lehet megvalósí­tani. Az OTP nagyon gáláns fel­ajánlása fedezi a költségeket, bele­értve az augusztus 15-i és 17-i sza­badtéri koncerteket a Margitszige­ten. Az öt éve működő Creative Art Ensemble tagjaiból kialakított kft. júniusban bocsátja forgalomba első kiadványát, a „Missa ad domi­num Jesum Christum ”-ot. • Simon Géza Gábor —11 MAGYAR HÍRLAP XX

Next