Magyar Hírlap, 2000. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-15 / 12. szám

8 Magyar Hírlap Hajléktalantisztogatás Pesten Két évvel ezelőtt Tatabányán a bőrfejűek üldözték a haj­léktalanokat. A csatornákba égő benzinespalackokat dob­tak, így füstölték ki őket, nej­lon fóliasátrukat pedig az éj leple alatt gyújtották rájuk. E hét közepén Budapesten, a kőbányai önkormányzat nép­jóléti irodája tisztogatott. Fi­­­zetett munkásokkal kerget­­tette ki a hajlék­talanokat a Bá­nya utcai barlan­gokból. A barlangfa­­lazók kedden je­lentek meg. Elő­ször a hajlékta­lanok holmijait verték szét, majd csákánnyal a be­járati ajtókat, kályhákat s a barlang előtt felállított ideig­lenes sátrat, azután kigyulladt az egyik barlang, s mire a tűz­oltók kiértek és végeztek, a barlang berendezéséből sem­mi sem maradt. - Itt éltem két évig - áll az üszkös ágyvég előtt Megya­­szai Zsolt, akit tizennyolc évig az állam gondozott hol Egerben, Kalocsán vagy Nyíregyházán, aztán egy nap autóba ültették, fölhozták Pestre, betették a fonógyár­ba, annak a munkásszállójá­ra, életkezdésként kezébe öt­ezer forintot nyomtak, s azt mondták, húzza ki a hónapot az első fizetésig. - Semmit sem tudtam a világról. Anyá­mat, apámat sosem ismertem, anyámból csak egy név ma­radt, Kormos Anna. Szerda, délelőtt tíz óra. Ma megint eljönnek. A tisztoga­tók. A barlang előtt ég a tűz, amellett melegszik a barlang­ból kifalazott Ani, Matyi, Zsolt, és jön az öreg Szabó is. Asszonya már fönt van a Ku­tyadombon, a barlangok tete­jén összetákolt fóliasátorban, ma nem jön le, a kimentett holmikat őrzi. Különben is nyomorék, az egyik keze bé­na. Azért az öreggel, már vagy tizenhárom éve, jól meg­vannak, közös életüket egy nyilvános vécében kezdték, innen nem messze. - Jó meleg volt, mi voltunk a vécések - sóhajt az öreg -, a női és a férfi rész közötti he­lyiségben laktunk. Csak tú­lontúl kevés vendég jött. Fel­nőttből naponta ketten-hár­­man, gyerekből inkább, de azoktól meg hogyan kérhet­tünk volna pénzt. A tulajdo­nos rájött, a vécéje nem kifize­tődő, mehettünk. Az asszony egy-két évre elhagyott, én meg jártam Kőbányát, ahol születtem, a Hős utcát is, ahol meg az írástudatlan nagyszü­­leimnél nevelkedtem, mivel az anyám itthagyott, kiment Kanadába, amikor hat hóna­pos lettem. Azóta eltelt öt­venhárom év, egyszer sem ke­resett, én meg a címét nem tu­dom. Engem még a nevelő­anyám sem akart nevelni, ak­kor kerültem az apai nagyszü­lőkhöz, onnan meg, tizenhat évesen az utcára. Mondha­tom, az élet megviselt, mert egy nap a lakkbenzin a com­bomra ömlött, és meggyul­ladt. Rokkantnyugdíjas let­tem, de egy év múltán a Ma­gyar Államvasutak nyugdíjin­tézete meggondolta magát, és kijelentette, meggyógyultam. Próbáltam egészséges lenni, de a térdemet hajlítani többet nem tudtam, s villanyszerelés közben folyton a kocsik, a va­gonok közé zuhantam, más munka után kellett hogy néz­zek. Akkori asszonyom össze­jött egy másik vasutassal, a la­kásból is mennem kellett. Az­tán negyvenéves lettem, meg ötven, s akkor költöztünk végre a vécébe, onnan meg ide, a barlangba. Véletlenül fedeztem föl, a fák s a bokrok mélyén találtam rá a sörgyár egykori söré­­lesztőbarlangja­­ira. Már megint jönnek - mo­rogja az öreg. - Itt vannak a be­falatok, a Köt- Zúzosok. A ve­zetőjük tegnap kihívta a rend­őrséget, mert félt, s mert nem akartunk a bar­langokból elő­jönni. A rend­őrök vigyorogtak egyet, és el­mentek. - És ha megint bemenné­nek a barlangokba? - Már nincs értelme. Már szétverték a holmijainkat. Ott, az a vezetőjük. - Nekem elhiheti-mondja Simon Sándor a Köt-Zúz ká­­eftétől - kényszermunka ez. - Ki kényszeríti a küttejü­­ket, hogy elűzze a hajlékta­lanokat? - Az önkormányzat adta a megbízást, falazzuk be a bar­langokat, aztán dózeroljuk le a talajt, és építsünk támfalat. Higgye el, nem éri meg. Mert tegnap is le kellett állni. Mert hol valamelyik hajléktalan szaladt a barlangjába, aztán ki is gyulladt az egyik barlang, és hívhattuk a tűzoltókat. Azok a hideg vizet az átforrósodott mészkőre zúdították, meg is repedt, s a plafon egy része le­zuhant. Ki állítja, hogy a haj­léktalanok ki lettek üldözve? Hiszen múltkor is a saját fele­lősségemre, adtam nekik hala­dékot. Három napot. De a ha­táridő engem is köt, az pedig lejárt, az előző héten. - Vállaltak már ehhez ha­sonló munkát? - Bontottunk ilyesmiket a gyorsforgalmi út mentén. Mert hülye látványt nyújtott. Ahogy ezek a barlanglakások is. Hát hogy lehet itt élni! Tel­jesen objektíven nézem a hajléktalanokat. Higgyen ne­kem, ezek olyan embertípu­sok, akiknek az életvonalát nem lehet megváltoztatni. Nekem az önkormányzatnál azt mondták, minden hajlék­talannal egyeztettek. Hogy kinek melyik hajléktalanszál­lóra kell mennie. Mondom, ki volt jelölve, a hajléktalanszál­lók a rendelkezésükre álltak. Ott a körülmények megfele­lőek, csak be kell tartani a szabályokat. Na most mondja meg, a mai világban nem nyújtanak hülye látványt ezek a barlanglakások? - Még a kályhámat is szét­verték - mormolja az öreg. - Tudja, mi tett be nekünk? Hát az, amikor az újságírók fölfedeztek minket, és csinál­tak rólunk filmet meg írást. Az önkormányzat azóta zak­lat minket. - Valóban, már egy éve próbáljuk őket rávenni arra, költözzenek el - mondja Pin­tér Jenőné a kőbányai önkor­mányzat népjóléti irodájának a vezetője. Az önkormányzat döntött úgy, hogy a barlango­kat be kell falazni. - Miért? - Mert a barlangok nyil­ván életveszélyesek, és voltak olyan cégek és szervezetek, melyek a hajléktalanok létét kifogásolták. - Milyen cégek, milyen szervezetek? - Erről nem nyilatkozom. Csak arról, hogy a dolog a Bánya utcai hajléktalanszál­lóról indult. - A hajléktalanszálló kifo­gásolta, hogy a velük szem­ben levő barlangokba hajlék­talanok költöztek? A bar­langok kinek a tulajdonában vannak? - Nem tudom. Én a nép­jóléti iroda vezetője vagyok, s a hajléktalanok elhelyezé­sében kívántam volna segíte­ni, csak hogy ők egyetlen lé­pést nem tettek. - Volt írásbeli ígérete ar­ra, hogy a hajléktalanszállók a barlanglakókat hosszabb időre befogadják? - Nem volt. De legalább oda kellett volna menniük, hogy a sorsukat végre rendez­ni kezdjék. - A népjóléti iroda veze­tőjeként humánusnak tart­ja-e, hogy télvíz idején bar­langjaikból utcára űzzék a hajléktalanokat? - Nem, de azt sem, aho­gyan a barlangokban éltek. - Arról van-e tudomása, hogy a Köt-Zúz emberei szét­verték a barlanglakók holmi­jait, hogy tűz ütött ki... - Nem, nincs. - Miért nem várhattak ta­vaszig? Miért jobb önöknek, hogy hét ember most összetá­kolt nejlonsátorban vagy lép­csőházban húzza meg magát? - Ha hajlandók lettek vol­na velünk együttműködni, akkor nem kéne ott lakniuk. - A kerületükben hány hajléktalan él? - Nincs erről adatunk. Csak arról, hányan jelentkeznek a hajléktalanszállókon. De hogy a bokrok mélyén vagy az utcákon hány ember él... Péntek, kora reggel. A barlangok befalazva. Sza­mosi Ivánné, a Ciceró Könyv­kiadó vezetője Zsoltot keresi. A fiút, akit két éve istápol, hetente egyszer megvacsoráz­­tatja, s holmijainak egy részét is ott tarthatja. Zsolt nincs sehol, a Bánya utcai idős hajléktalanok ott­honának a helyettes vezetője meg föl van háborodva. Mert dehogy zavarták őket a haj­léktalanok. Hiszen tőlük vit­ték az ivóvizet, a szálló előző vezetője pedig még egy budit is fölállíttatott a barlangok elé. Az igaz, hogy próbálták a barlanglakókat rábeszélni, menjenek valamelyik hajlék­talanszállóra, de hát ott a pá­rok, az élettársak együtt nem lakhatnának, s egyikük rok­kan­tnyugdíj­a nélkül vagy a férfi vagy a nő maradna anya­gi támasz nélkül. Szamosiné órák óta a Bá­nya utcában kering. A fiút ke­resi, hogy megmondja neki, az efféle embertelenséget s az utána jövő nagy és tehetetlen csöndet nem szívleli. Előbb a meleg, háromszor két méte­res szőnyegét akarta neki el­hozni, aztán döntött, havi tíz­ezerért befizeti Zsoltot a mál­taiak egyik szállójára. - Zsolt, Zsolt! Élsz-e még? - kiabálja a Kutya­dombon s a Bánya utcá­ban. A tébécés Anit, az összeégett combú öreget, béna kezű élettársát meg Matyit, akit tizennyolc éves koráig szintén az állam gon­dozott, nem keresi senki. SCIPIADES ERZSÉBET Nevezhetjük-e népjólétinek azt az önkormányzati irodát, amely télvíz idején fizetett munkásokkal kergetteti utcára a kerületében élő barlanglakókat? Befalazva, embertelenül fotó: szigetvari zsolt B. Carmen és a magyar állampolgárság Isten. Haza. Család. Meg ilyenek - mondja Carmen dideregős mosollyal a belügyi hivatal előtti sorban, ahol min­denki valami jóra vár. Leginkább egy új pecsétre a tartózkodási engedélyhez. Isten az egyetlen, aki bujkáló metafi­zikus magányában még nem gyűjtött fe­kete pontokat B. Carmennél. A haza mint megfoghatatlan és elérhetetlen, úszik a szürkés ködben. Vagyis nincs. Carmen ugyanis román állampolgár, Bence viszont a tizenöt hónapos baba­­­kocsiban sorban fekvő­­ magyar. Ez a különbség pedig meglehetősen összeku­szálja a szálakat. A harminckét éves nő félévente hosszabbítja tartózkodási engedélyét. Közben hazajár Székelyudvarhelyre, Romániába, mert Bencének ott kelle­nek a pecsétek. A gyermekgondozási tá­mogatás azonban sem itt, sem ott nincs. Viszont Bence nagyon is van. „Tíz éve kirándulni jöttem Pestre, életemben először, azóta itt vagyok” - meséli Carmen, aki az odahaza végzett textilipari középfokú oklevéllel Budán nővérként helyezkedik el, mert oda mindenkit felvesznek. „Nővérből kevés van, románból sok” - szólt az indoklás négyszemközt, a kol­légákkal történő első kávézás közben. A lány nem nyelt mellé, nem sértődött meg. A románozás, szerbezés meg ukrá­nozás úgyis megy - gondolta. Győz­ködni pedig felesleges bárkit. A számok azt mondják, mind az egy évre szóló ideiglenes, mind az azt meg­haladó, huzamos tartózkodási engedé­lyek kiadásában növekedés tapasztalha­tó az elmúlt évek során. Az ORFK igaz­gatásrendészeti főosztályának adatai szerint míg 1997-ben 12164 román, 2687 jugoszláv állampolgárságú személy kapott ideiglenes és huzamos tartózko­dási engedélyt, addig 1998-ban 13 603 román és 3367 jugoszláv rendelkezett ezekkel az okmányokkal. Az ilyen okiratokat kérelmezők között leggyako­ribb a román állampolgárságú. Carmen munkájával a következő fő­városi kórházban is elégedettek voltak. Carmen egészségügyi karrierje már-már megállíthatatlannak tűnt, amikor jött Bence. A szülés és az ezzel járó bonyodal­mak közben kevés idő marad a nővér­­kedésre, azután még kevesebb. Egy ideig a nővéri állás még megvolt, aztán a kórház felmondott a kisgyerekes anyának. Pedig az állás létkérdés a tartózkodási engedély hosszabbításá­hoz. Ha nincs, mehetsz havonta pecsé­telni a határra. A gyerek apja magyar állampolgár, tősgyökeres pesti taxis. Neki elege van a hercehurcából. Nem érti, hogyha a gye­reknek megvan, élettársának miért nem adnak automatikusan legalább letelepe­dést vagy valamit. Carmen szerint a hivatallal történő kapcsolattartásnak azonban jó oldalai is vannak. Kitűnő tréning. Ha például a semmi és valami határán húzod már tíz éve, és nagyon kell az a magyar állam­­polgárság, a megtiszteltetés, akkor nem pofázol. Vissza meg semmiképp. Csen­desen várod, amíg szólítanak, ha pedig a gyerek éhes lesz, üvölt, egy sarokban szoptatsz, nehogy zavarjátok a hivatalos munkát. Amikor meg odaszólnak a sarokba, hogy ne etessen, ne szoptasson, irány ha­za, majd legközelebb elintézheti a dolgát - akkor görcsösen markolgatod a csecse­mőt. Hazafelé sírsz, azon gondolkozol, hogy legközelebb sem bírja majd jobban a gyerek az öt-hat órás toporgást. Néha jól megnyugtat egy-egy főhiva­talos munkatárs, hogy volt már ilyen. „Gyerek marad, anya megy vissza, ahonnan jött.” Carmen most takarítónőként próbál elhelyezkedni. Amennyiben bejelenti valaki, akkor eséllyel pályázik a tartóz­kodási hosszabbítására. Először a kerü­leti munkaügyi hivatal nyilatkozik, hogy kell-e a román takarítónő. Ha van ma­gyar jelentkező, akkor nincs engedély, nincs hosszabbítás. A kisgyermekes anya tartózkodásija február 22-éig érvényes, és nyilván utá­na is lesz valami. Carmen szerint újabb tolakodás, leg­feljebb könyörgés az ügyintézőnél, hogy legyen már belátó, pecsételjen már a papír aljára. Ott aztán mindent be kell vetni. Me­het a lobbizás. Segíthet bárki. Isten. Ha­za. Csak a család egyben maradjon. A másik verzió, hogy beteljesül a belügyi főmunkatárs jóslata. Gyerek marad, anya megy. És úgy jár, mint az ezrével illegálisan dolgozó határon túli magyar migránsok Budapesten. Havonta mennek pecsétért a határra, ott is meg lehet egy sarokban etetni a gyereket. Belügyi források azt mondják, Car­­menék helyzete pillanatok alatt rende­ződhetne. Az élettárs és a gyermek ugyanis magyar állampolgár, így ha összeházasodnának, akkor családegye­sítés címén gyorsan kedvezményezet­tekké válhatnának. Carmen megkapná a magyar állampolgárságot, és élhetné­nek, mint a magyar állam minden ren­des polgára. A belügy azt kérdi, vajon Carmenék miért nem választják ezt az utat. Biztos van annak valami oka, hogy a nő nem akar lemondani román állam­­polgárságáról. Valami hátsó ok. Biztos valami kinti, biztos egzisztencia olyan fontos neki. Márpedig a magyar kor­mány a kettős állampolgárságot tovább­ra sem preferálja. Most, az uniós csatlakozás küszöbén amúgy sem mindegy, hogy az embernek konform-e az útlevele vagy sem. Kívül avagy belül­­ először csak fejeket, aztán már családokat, nemzeteket mozgat meg az EU szabadságérzése, amit a belügyesek idegenrendészeti ügyeknek, a társadalomtudósok meg migrációnak mondanak. Az a helyzet, hogy Carmenéknek je­lenleg nincs annyi pénzük, hogy az ál­lampolgárság procedúráját (hiteles for­dítások, illetékek stb.) végigcsinálják. Ha bizodalmukat a magyar hatóságok­ban egy tízes skálán kellene mérniük, Carmenék elég kevés pontot adnának. Hasonlóképp értékelnék, mint azt a kérdést: Ön szerint mennyire számíthat egy székelyudvarhelyi magyar Romá­niában biztos egzisztenciára? SENGEL FERENC -DUSZA ERIKA 35 millió bevándorló elfér Európában Egy előzetes formában napvilágra került ENSZ-jelentés Európa demográfiai viszonyairól megállapítja: az öreg kontinens lakossága olyan mértékben öregszik, hogy ha a nyugdíjasok életszínvonalának fenntartása a cél - az aktív és a nyugdíjas lakosság mai arányai mellett -, ehhez 25 év alatt 159 millió bevándorló letelepedését kell lehetővé tenni az Európai Unió tagállamaiban. Az ENSZ népesedési csoportjának keretei között működő, Halálozás és Migráció rész­lege szerint: Európa lakossága mától 2025-ig ötmillióval, 2050-ig 40 millióval csökken a mos­tani irányzatok fennmaradása esetén. Ezen belül pedig az aktív korú lakosság visszaesése az­zal jár, hogy a mostani arány - négy aktív: egy nyugdíjas - a felére zuhan. A jelentés készítői azt számították ki, milyen mértékű bevándorlás lenne alkalmas arra, hogy a jelenlegi gazda­sági-társadalmi egyensúlyokat fenntartsa úgy, hogy nem nyúlnak a nyugdíjkorhoz, a nyug­díjjárulékokhoz, illetve magához az aktív kor után folyósított juttatáshoz. 35 millió külföldi „importja” válna szükségessé 2025-ig az aktív lakosság 1995-ös szinten tartásához, és ennek négyszeresére az aktívok-nyugdíjasok arány megőrzéséhez - áll a tanulmányban. Michael Teitelbaum, a New York-i Alfred P. Sloan Alapítványtól meg van győződve ar­ról, hogy a bevándorlás gazdasági hozadéka „szerény”, az amerikai társadalomban csak a szabályozottság révén képes pozitív tényezőként működni. Nehéz ugyanis olyan szelektív bevándorlási politikát érvényre juttatni, amely csak megfelelő korcsoportok, illetve maga­san kvalifikált dolgozói kategóriák előtt nyitja meg a határokat. Kinek jár? Az idegenrendészeti jogszabályok alapján tartózkodási engedélyt az a külföldi kaphat, aki rendelkezik vízummal, a magyarországi megélhetést biztosító anyagi eszközzel és la­kással, valamint a tovább- vagy visszautazáshoz szükséges feltételekkel. A tartózkodási célok közül a leggyakoribb a munkavállalás, illetve a jövedelemszerzés, sorrendben ezután a tanulmányi cél és a látogatás szerepel. A munkavállalási céllal történő beutazás­hoz a kérelmezőnek a munkaügyi hatóság által kiállított, érvényes munkavállalási enge­déllyel kell rendelkeznie. Tartózkodási, illetve letelepedési engedély kérelmezésénél a magyar származású kül­földi állampolgárokat nem illeti elsőbbség. RIPORT (Dohár-VERasztó) NYELVI CENTRUM 1052 Budapest V., Bécsi utca 3­, a Deák térnél Telefon/fax: 267-2626, 267-0606 NYELVTANFOLYAMOK 2­000-ben NORMÁL, 15 HETES KISCSOPORTOK, NAGYCSOPORTOK de., du., este 2x2, 2x3, 3x2, 1x5, 1x4 óra/hét Kezdés: január 31-én Beiratkozás: január 10-től Intenzív: 100 órás de. 4x5 óra/hét Kezdés: február 14-től Beiratkozás: folyamatos Intenzív tanfolyamra bekapcsolódás 100 óránként Kiscsoport: 4-7 fő, nagycsoport: 8-11 fő Vállalati kihelyezett és külföldi tanfolyamokra a jelentkezés folyamatos E-mall: doven8elender.hu Internet: http://www.directlnfo.hu/dover Vegyen részt a Маш Hírlap telefonos játékán, és megnyerheti az operettbál alkalmából megjelenő lemezt! A helyesen válaszolók között 5 napon át napi 5 db, Éljen a magyar! című CD-t sorsolunk ki. Ha tudja a helyes válaszokat, vagy szeretne belehallgatni a lemez felvételeibe, hívja a következő telefonszámot: (06-90) 413-306 (éjjel-nappal hívható, a hívás díja 180 Ft + áfa/perc + k. d.) Kérdéseink: 1. Hol kerül megrendezésre az operettbál?­­ Pesti Vigadó 0 Budai Vigadó 0 Operett Színház 2. Melyik operettben hangzik el a „Te rongyos élet..." című dal? О Sybill © Luxemburg grófja © Csárdáskirálynő 3. Melyik operettnek a zeneszerzője Lehár Ferenc? О Cigányprímás © Cigányszerelem 0 Cigánybáró A nyertesek nevét a Magyar Hírlap 2000. január 25-ei számában közöljük. 1. 223 TeleDirect 455-5400 V. Mai Nap stb.) 14 T­anulj velünk olaszul! Tanulj olaszul az olasz nyelv és kultúra igazi fellegvárában, az Olasz Kultúrintézetben! A nyelvtanfolyamokon kívül gazdag kulturális program: - előadások, - tanácskozások, - filmvetítések olasz nyelven, - koncertek, - konyhaművészeti tanfolyamok, - olasz művészek kiállításai, - könyvtár és könyvesbolt. Beiratkozás 2000. január 24-től, munkanapokon 16 és 18 óra között a Olasz Kultúrintézetben (Vili., Bródy Sándor utca 8., telefon: 318-8144). A tanfolyamok február első hetében kezdődnek. A beiratkozás intézetünk valamennyi rendezvényére ingyenes belépésre jogosít. BOTOND-CIPŐ Kft. 7150 Bonyhád, Dómi Gy.u. 4-6. Tel.: (74) 431-211. Fax: (74) 451-627 Cipőipari tevékenységünk értékesítési hálózatának továbbfejlesztésére Budapest, Debrecen és környékei területére ügynököket keresünk. - erkölcsi bizonyítvány, - középfokú végzettség, 5 - vállalkozói igazolvány,­­ - saját gépkocsi, Előnyt jelent a szakmai tapasztalat és a már meglévő kapcsolatrendszer. Érdeklődni lehet telefonon: (74) 451-211/119. Dobler István, Lovász Tibor; személyesen: 2000. január 18-19., Hotel Stadion, zsánerbemutató, a Botond-Cipő Kft. tárgyalója. " Fizessen elő­­, a Magyar Hírlap­­ra egyetlen telefonhívással, OTP-kártyával!­önnek nem szükséges csekkek kitöltésével, postázással fáradnia. Lapunkat telefonon is megrendelheti és azt OTP bankkártyája segítségével egyúttal ki is fizetheti. Az InterTIcket bankkártyás, telefonos ügyfélszolgálata a (06-1) 266-0000 számon hétfőtől szombatig 8-20 óráig hívható. Az InterTIcket telefonos, 5 bankkártyás szolgáltatásai: színház-, koncertjegyvásárlás, pizza-, taxirendelés, hírlap-előfizetés (RTV-újság, 2000. JANUÁR 15., SZOMBAT

Next