Magyar Hírlap, 2001. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-03 / 29. szám

8 Magyar Hírlap S­zéli Attila első asszonya Mag Ildi lett. Az anya­könyvvezető előtt tizen­nyolc évesen mondott igent, aztán előbb megszülte a kis Széli Atit, rá egy évre Széll Renátát, amikor pedig Szél Adriám hozta a világra, már Borsos Ica, Széli Attila másik asszonya is velük élt, ő is kisba­bát várt. - Eleinte fájt - mondja Mag Il­di -, biztos azért, mert a hagyo­mányos családban egy férj és egy feleség van. Ezért volt fur­csa, amikor Icu megjelent. - Mikor? - Tíz évvel ezelőtt. Én húszéves voltam, ő tizenhét. A szüleim fa­lusi emberek, maradtak, s ami­kor megtudták... - Mit? - Hát hogy én, a férjem és Icu... A szüleim kiabáltak, két teljes évig beszélni sem voltak hajlan­dók velünk, aztán egy nap csak eljöttek­­ az unokákhoz. - Mag Ildit - mondja Széll Attila - tizennégy évvel ezelőtt vettem feleségül, két évvel az­után, hogy lebénultam. - Mi történt? - Tizennyolc évesen az ízü­leteim begyulladtak, s amikor már állni sem tudtam, kórházba vittek. Másfél hónapig harminc­­kilenc-negyven fokos láz gyö­tört, mozdulni sem bírtam. Mi­kor a gyulladás a szívemet is elérte, rokkantnyugdíjaztak. Kezdhettem mindent elölről, járni is újból tanultam. Egyre jobban lettem, s húszévesen ar­ra kértem az orvosokat, tekint­senek el a rokkantságtól. És el­vettem Ildit, aki olyan családból jött, ahol hajnali négytől etetni, fejni kellett. Mag Ildi nyugodt, egyszerű lány... - És milyen Borsos Icu? - Borsos lent tíz évvel ez­előtt ismertem meg, akkor, ami­kor a katonaidőm letelt, és visszamentem az ifjúsági klub­ba. Egy évig barátkoztunk, utá­na kerültünk össze. Érdekes időszak volt, mert senki nem tu­dott előre semmit, csak voltunk. Három felnőtt, két kisgyerek egy garzonlakásban, aztán Icu és Ildi is szült, majdnem egyszer­re, ugyanabban a kórházban, ugyanannál az orvosnál, s a két kisfiú olyan, mintha ikrek vol­nának... Ildi és Icu amúgy két külön világ. Ildi picivel közna­pibb, Icuval meg lehet beszél­getni filmről, színházról, ufók­ról... - Ildi a talpraesettebb, a gya­korlatiasabb - mondja Icu -, ő, ismeri jobban a buszmenetre.­ Kinek három, kinek nagy család Az ágyban minden éjjel hárman fekszenek: középen Széli Attila, kihez jobbról és balról is egy-egy Széli Attiláné simul. A két Széli Attiláné három-három gyermeket szült. Megesett, hogy viselések is egyszerre voltak, s hat hét eltéréssel ugyanabban a kórházban ugyanaz az orvos segítette a két Széll kisfiút a világra, akik hiába hogy két anyától vannak, olyanok, mintha ikrek volnának, det is. Ő a nyugalom, az állandó­ság, én meg két-három- havonta biztos, hogy átrendezem az egész lakást. Ildi dolgozik, én a gyerekek miatt itthon vagyok... - Mondom, hogy két világ! Ami az egyikből hiányzik, azt a másikban biztosan megtalálom, így, ketten együtt alkotnak egy egészet. Féltékenység nincs, egyik sem uralkodik a másikon, nálunk mindenki egyenlő, egy ágyban alszunk, én vagyok kö­zépen. - Eleinte fájt-mondja aldi­­hogy a féljem Icuval is, hogy egyszer vele, egyszer meg ve­lem, de aztán már nem fájt, mi­vel rájöttem, nem érzem hiányát semminek. Mostanra olyan, mintha Icu a húgom lenne. Má­soknak ez furcsa, nem is nagyon fogadják el, elítélnek, elkerül­nek minket. A kolléganőim is azt mondták: Hú! Pedig miért lenne jobb, ha a férjemnek csak úgy külső kapcsolata lenne, ba­rátnő, akihez el-eljárogatna. - Az sem fájt, amikor a férje elvált öntől? - Nem, mert megértettem. - Azért váltam el Ilditől, hogy lent is feleségül vehessem, hogy neki is férjezett neve le­gyen, és végre mindenki lenyu­godjon. Figyeljen rám. Az édes­apám életvitelével soha nem értettem egyet, mégis elfogad­tam őt. - Hogyan élt az édesapja? - Végtelenül lustán. Jó szak­mája volt, lakatos, mint én, még­is az anyámmal tartatta el magát s a négy gyereket. Anyám első házasságából származó két gye­reket, meg az ő első házasságá­ból levő másik kettőt. Nézze, ha Magyarországon engedélyez­nék a többnejűséget, akkor biz­tosan nem válok el, hanem csak egy feleségemmel több volna. De a gyerekek érdekében is el kellett válni, azután megháza­sodni... - Miért? - Mert van nyolc gyerekünk. - Nem hat? - Két gyámgyerekünk is van. Tamás, aki harmadik osztályos, és Laci, aki hatodikos. Tamás már hét éve él velünk, meghalt az anyukája, aki Ildi unokanővé­re volt, két kiskorú gyerek ma­radt utána. - Az idősebb kisfiút - mond­ja Ildi - anyámék vették maguk­hoz, de Tamást, aki akkor há­roméves volt, nem tudták vállal­ni. Gondoltak az állami gondo­zásra, mi meg azt, ahol elfér há­rom, ott a negyedik is. - Laci pedig a nővérem fia - mondja Icu -, és akkor került hozzánk, amikor a nővéremtől hivatalosan is el akarták venni,­­ így lettünk tizenegyen. Nyolc gyerek és három felnőtt. De nyolc gyerekkel szinte lehe­tetlen albérletet találni, s a meg­élhetés is egyre nehezebb lett. Akkor gondoltam arra, men­jünk el a városból egy közeli ta­nyára, ahol az élelmiszer, a zöld­ség-gyümölcs nagy részét ma­gunk megtermelhetjük. A jugo­szláviai háború miatt a tanyák­tól mindenki szabadulni akart, olcsón kínálták, ezt 1 millió 600 ezerért. A ház háromszobás,120 négyzetméteres, s már két éve, hogy itt élünk. A tulajdonos megengedte, hogy a ház árát ap­ránként törlesszük. Már csupán 700 ezer forinttal tartozunk, csak hogy a fizetési határidő lejárt. - Ezért adtak fel hirdetést, hogy minden ingóságukat, ma­lactól a fűnyíróig eladják? - Más lehetőségünk nincsen. Próbáltunk hitelt felvenni, de ahhoz vagy magasabb jövede­lem, vagy munkahely kellene. A feleségem 40-50 ezer forintot keres, én is ennyit, a családi juta­lékkal, az árvaellátással és a gyermeknevelési támogatással együtt havi 190-200 ezer forin­tunk van, amiből csupán az enni­való havonta százezret tesz ki, nálunk ugyanis kenyérből na­ponta 6 kiló fogy, a kristálycu­korból meg, ami a teához kell, 1 kiló. Mindennapi tejre, az az igazság, már nem is futja. Ráadá­sul tavaly meghalt az édesapám, el kellett temetni, azóta az édes­anyámat is mi támogatjuk. Volt egy időszak, amikor arra gon­doltam, nincs mit tenni, be kell menni a gyámügyre, találjunk ki valamit, mert nem bírjuk... Ka­rácsony előtt fölkerestük az ön­kormányzatot, segítsenek, de azt mondták, sajnos nincs pénzük. Meg aztán úgy van ez, hiába ne­velünk nyolc gyereket, hivatalo­san csak négyet-négyet. Szóval, hivatalosan mi nem is egy család vagyunk. Holott nálunk a gyere­kek, mind a nyolc, de még Icu is, anyának mondja Ildit, lent meg Icunak, én pedig mindenki szá­mára apa vagyok. A két gyám­gyerekünknek is. - Tényleg nagyon apásak - mondja Icu. - Amikor Attila, csak hogy legyen egy kis pén­zünk, külföldön vállalt munkát, két hét után haza kellett jönnie, mert a gyerekeknek mindenféle bajuk lett. Sírtak, bepisiltek, da­dogni kezdtek, annyira hiány­zott nekik az apa. Apa, anya, Icu és a gyerekek. Az egyik szobában az öt fiú al­szik, a másikban a három kis­lány, a harmadikban... Az ötö­dikes Renátának múltkor a csa­ládról kellett írnia, ezt adták há­zi feladatul. Renáta, aki amúgy Ildi kislánya, odament Icuhoz, most mi legyen. Aztán leírta, ne­ki egy apukája és két igazi anyu­kája van. Scipiades Erzsébet A Széll család a tyúkóltól a tévéig mindent eladna. A szülők a felső sorban láthatók fotó: pélyi nóva RIPORT Battai nagykoalíció „(...) Százhalombattán nincs közélet. Az informá­ciók fű alatt terjednek, a tájékoztatás egyoldalú és cenzúrázott, az ellenvéleményt elfojtják. Szumma szummárum: a vezetés kisajtolja a pénzt a helyi cé­gekből és a lakókból, és feléli. Nincsenek tervek a jövőre, és lassan már tartalékunk se lesz. A lehe­tőségek elszálltak! (...)” (Index) • A helyi politika emberarcú. Semmi ideológia, pártpolitikai megfontolások helyett inkább privát érdekek vannak, és legfeljebb még érdekcsopor­tokról, közös egyéni érdekekről beszélhetünk. Ennek a sajátos képződménynek a prototípusát az ország leggazdagabb önkormányzata alkotta meg. A százhalombattai képviselő-testületben vannak a nyolcak, és szemben velük vannak a kilencek. Ha egymásról beszélnek, azt mondják: „érdek­csoport”. * Az országos sajtó figyelmét érdekcsoport I., avagy a nyolcak keltették fel. Ők az úgynevezett körön kívüliek, úgyhogy elvileg két dologban lehetnek érdekeltek: ellenzéki pozícióból hatalomba jutni, illetve hogy ne az legyen hatalmon, aki most van. A nyolcak hat MSZP-s, egy KDNP-MIÉP-es és egy MDF-es képviselőből áll. Pártszempontból érdekcsoport IS-éknél sem egyszerűbb a helyzet. Az SZDSZ-es polgármester köréből csak a szocialisták hullottak ki végérvé­nyesen szűk egy évvel az 1998-as választások után. Akkor ment szét az SZDSZ-MSZP-koalíció, ami nem volt nagy meglepetés, mert abban mindenki egyetértett, hogy létrejövetele sem volt éppen életszerű. Tehát a szabaddemokrata Vezér Mihály - aki harmadik ciklusát tölti polgármesterként - három párttársával, továbbá két fideszes, egy kis­gazda és két független képviselővel alkotja a kilen­­ceket. * Noha az ellenzékiek közt is van, aki pozíciót tölt be a testületben, a „kormányon” lévők kivétel nél­kül részesednek a hatalomból. Van, aki alpolgár­mesteri, van, aki bizottsági elnöki széket kapott a polgármestertől lojalitásáért cserébe - mondják az ellenzékiek arra válaszolva, mi a közös a kilencek­­ben. Az első pillanattól kezdve változatlan a hely­zet: a polgármester fix, csak a maga köré szerve­zett érdekcsoport szereplői változnak - summázza a három ciklus óta fennálló szisztémát az egyik képviselő. A kilencek többségüknél fogva min­denféle önrevízióra irányuló törekvést leszavaz­nak, állítják a nyolcak, akik már javasolták a tes­tület feloszlatását is. Végső ötletükkel viszont a szavazásig sem jutottak el, a kilencek ugyanis váll­rándítva közölték: mondjatok le, ha nem tetszik a rendszer. Márpedig hiába egyszerű ez a rendszer, a nyol­caknak sok minden nem tetszik benne. Kedden sajtótájékoztatót tartottak, amelyen kijelentették: az SZDSZ vezette Százhalombattán pazarló a gazdálkodás, az e gyakorlat ellen szót emelő kép-A polgármester fix, csak a maga köré szervezett érdekcsoport szereplői változnak ciklusról ciklusra. viselőket rendszeresen megfenyegetik, a kilencfős érdekcsoport a demokrácia szabályait felrúgja. Az ellenzék szerint a néhány éve még gazdag város tavaly már egymilliárd forintos költségveté­si hiányt halmozott fel, s az idén ez az összeg a két­milliárd forintot is elérheti. A rossz vezetési és gaz­dálkodási gyakorlat ellen szót emelő képviselőket fenyegetések érik, kocsijukat összetörik, egy leg­utóbbi testületi ülésen egyikőjük kabátzsebébe valaki ürüléket csempészett - állították a sajtótá­jékoztatón a képviselők. A „bűnlajstromhoz” tar­tozik, ami a testületi üléseken szóba került, a napi­rend előtti felszólalások megszüntetése és az is, hogy legutóbb az ipari park pályázati kiírásánál a közbeszerzési döntőbizottság szabálytalanságot állapított meg, s 15 millió forint bírságot szabott ki az önkormányzatra. * A város Duna-parti halászcsárdájában nemcsak hogy ismerik a túrós csusza-pontypörkölt összeál­lítást, az Öreg halász kedvencét jól is készítik. Mel­lettünk a képviselők már a desszertnél járnak. A hosszú asztal egyik oldalán a nyolcak tagjai, má­sikon a kilencek foglalnak helyet. Csütörtök, egész napos testületi ülés, ebédszünet. Hét napirenden túl, a költségvetés megvitatásán még innen. Vezér úrral a pult melletti csendes asztalhoz húzódunk, hogy sorra vegyük az őt és képviselőtársait ért vá­dakat. A polgármester a sajtóból és a pletykákból ér­tesült a „kabátzsebbe tett ürülékről”. Csak bízni lehet abban, hogy nem kötődik képviselőhöz ez a megszégyenítő eset, mondja, egyébként minden más állítást cáfol. A tizenhétezer lakosú, olajfinomítójáról híres Százhalombatta önkormányzata évi hatmilliárd forintból gazdálkodik. Vezér Mihály azt mondja, nem a pazarló költekezés miatt kell hétmilliárdos tartalékukhoz nyúlni, hanem elsősorban azért, mert az elmúlt években az iparűzésiadó-bevétel folyamatosan csökkent. Korábbi felhalmozásukat sem „felélik”, hanem beruháznak, az ipari parkba például. Létrehozásá­ra a százszázalékos tulajdonú Ipari Park Kft. írt ki pályázatot. Vezér Mihály azt állítja: nem igaz, amit az ellenzék mond, a közbeszerzési döntőbizottság elutasította a pályázat egyik vesztesének panaszát. Kérdés: és mi a helyzet a tizenötmilliós bírsággal? Hát, igen, az igaz, ismeri el a polgármester. De az Ipari Park Kft. már ki is fizette a bírságot. Kérdés: mi volt a feltárt szabálytalanság? A pályázatot ki­író kft. ügyvezetője egyben a győztes pályázó egyik alvállalkozója is. (Jegyezzük meg, az illető a víz-, csatorna-, szennyvízbizniszben utazik, vagyis nem a szekrényfogantyú-beszállító, ami az össze­geket illeti.) Igen, a döntőbizottság megállapította az összeférhetetlenséget, de azt is kimondta, hogy ez a pályázat kimenetelét nem befolyásolta - ma­gyarázza Vezér Mihály. És igen, megszüntették a napirend előtti felszólalásokat is, mert „az ellen­zék másfél-kétórás politikai üresjáratokkal obst­ruálta az érdemi munkát”. Úgyhogy bevezették helyette a napirend utáni felszólalásokat, „ha vé­ge az érdemi munkának, utána lehet politizálni”. A szocialista Szabó Attila régi sérelemként be­szél a Mol-Postabank-részvénycseréről. A testü­let 1995-ben két ellenszavazattal elfogadta, hogy egymilliárd forint névértékű Mol-részvényt névér­téken Postabank-részvényekre cseréljenek. A sza­vazás után Vezér Mihályt azonnal beválasztották a Postabank felügyelőbizottságába, évi kétmillió forint díjazással. A polgármester ezt azzal indokol­ja, hogy a nagytulajdonossá lett önkormányzat képviseletét látta el a banki testületben. Balla Ká­roly képviselő, aki jártas a pénzügyekben, viszont azt állítja: mai árfolyamon számítva minimum 5 milliárd forintot vesztett a város ezzel az ügylettel. Az önkormányzat mindennapjainak további részleteiről, az Index Törzsasztalán olvashatnak. Dusza Erika 2001 .február 3., szombat A várakozás pillanatai Nem tudom, hogyan csinálták. Persze még csak a hétvége előtt vagyunk, nem lehettem tömegjelenetek aktív résztvevője a Mammutban. Korábbi filmszemléken - talán csak a tavalyit leszámítva - a vetítőtermek előtt át kellett­ esni az olykor durva közösségi rítusokon, abban a hitben, hogy az erőszakosoké a filmmennyek országa. A Corvin közben csatáztunk, most meg szinte semmi a Széna téren, csak a tévétársaságok kamerái kutatják szüntelen a forradalmi gócpontokat, lassan már ez a botránykeresgélés lesz idegesítő, mindenki gyanús, aki még eleven. Valami készül, érezni a leve­gőben, de a várakozás inkább a fil­meknek szól. Igaz, a megnyitó előtt a sajtókávézó legtöbb asztalánál fontos téma, hogy a filmesek miképpen fog­ják kifejezésre jut­tatni ellenvélemé­nyüket a kultusz- ................................... tárca sajátos re­formterveivel szemben. A szak­mai egyeztetések még csak most kö­vetkeznek, s lehet, itt nincs mindenki tisztában azzal, mi történt az elmúlt hetekben, s hogy a mammutolók törzshelyeit elfoglaló új arcok kik is voltak éppen. „Valami magyar filmes izé van” - vélekedik egy kisebb baráti társaság a kávéja fe­lett, s talán még nem is tudják, hogy a néhány kabáthajtókán már látható filmangyalos Bagossy-féle kitűző mit üzen. A pénztár előtt kulturált forga­lom, talán az ide igyekvőket feltartóz­tatta a bevásárlóközpont néhány csá­bító kirakata, az alsóbb szinteken leg­alábbis szokásos élet folyik, s a köny­vesboltok sem ömlesztik az emberre a filmkiadványokat. Filmmustra miatt a Hangyák a gatyában premierje is szer­dára tolódott, sorban állás hellyel­­közzel, nem is hinné az ember, hogy túlvagyunk a csütörtöki nézőrekor­don, a Mammut csendben duplázott. Elővételben negyven telt házas elő­adás, tizenegy pótelőadás, huszonöt­ezren vagyunk eddig, igaz, a létszám felét a szakma alkotja, mégis a felfo­kozott érdeklődés szép elismerés a magyar filmnek. Listavezető Tarr Béla filmje, a Werckmeister Harmóniák, Rudolf Péter Üvegtigrise, a Vakvagányok Tí­már Pétertől, a Meseautó is tovább száguld, s ha már egyszer mozivászon­ra kerülhettek, a dokumentumfilmek is hódítanak. Nem tudom, hogyan csinálták, a multiplex egyenletesen elosztja a tö­meget, nehéz bárkivel is összefutni, nagyobb közösséggel is csak akkor lé­legezhetünk együtt, ha átmegyünk az Átrium moziba. A kongresszusi köz­pont feelingje mindenesetre elkerüli az embert, nem lehet csak úgy az egyik vetítőből a másikba rohangálni, játék­film vagy dokumentum­, esetleg rö­vidfilm nemes dilemmája. „Én sem tu­dom összeegyeztetni a programot” - vigasztal Salamon András rendező. „Hiába vagyunk kíváncsiak egymás alkotásaira, a kényszerű választással valamiről le is kell mondanunk.” Incze Ágnes sok-sok dokumen­tumfilm után túlvan az első játékfilm­jének bemutatóján, nem csoda a föl­döntúli boldogság. Az I love Budapest kevés pénzből, nagy áldozatok árán született, és sok új arcot mutat meg a filmvásznon. A fiatal színészek pedig rezzenéstelen figyelnek a nézőtéren. Lefut a film, a kö­zönségvita még ................................. hátravan a közeli Ganz-parkban. Igaz, a környék nem éppen Gesz­tenyés kert, a bel­ső is inkább ka­tonás. Nem tudom, hogyan csinálták, de a külföldi kritikusok, akik tavaly olyan kegyetlenül arcul csapták a szakmát, most jóindulatúan készülőd­nek. A Frankfurter Allgemeine ítésze,­­ Hans-Jörg Rother mindenesetre biza­kodik abban, hogy feltűnnek új ígére­tek az idei szemlén. Persze még nem múlt el a hétvége, s Rother úgy gon­dolja, ha a világ nem is jutott előbbre a filmek által, legalább egy kicsit szebb lesz. Említi a régieket és ismeri az úja­kat, mértékkel, de dicsér. Van remény. Az utóbbi kósza gondolat mindenesetre sokak fejében megfor­dul a nyitó előadáson is az Átriumban. A Werckmeisster Harmóniák bemu­tatóján a patinás mozi annyira meg­telt, mint talán még fénykorában sem. Art deco, üzemelő büfé és ruhatár, rég nem látott élet egy igazi moziban. Es­terházy autogramot oszt, Miskolczi Péter egy gyönyörű álmát osztja meg a közönséggel, s a nézők együtt ál­modnak Tarr expresszív filmjével. Utána senki sem akar hazamenni, a barátok hoztak magukkal bort és ha­muban sült pogácsát. „Kár egy ilyen megelevenedő moziért” - mondja Horváth György zsűritag, s gondolat­ban visszautazunk az időben. Néhány hete még hiába kérdezte itt a jegysze­dő, ki várakozik a nyolcórás előadás­ra, mostanában sokan leszünk. S nem csupán azért, mert az Országimázs Központ közel harmincmilliót áldoz propagandára. Tölgyesi Gábor Valami készül, érezni a levegőben, hogy a várakozás inkább a filmeknek szól. Utasváró Hirdetésfelvétel: telefon/fax: 470-1178 utazási irodák napi ajánlatai TUNÉZIA Szuper akció 2001 2001. február 13., 27. 7 ÉJSZAKA Üdülés Körutazás + üdülés Hotel Rispina"* 49 900 Ft/f6 94 900Ft/fo Horn Marhaba***1*1 59 900 Ft/fó % 900 Ft/fő Horn Chems El Hasa**** 68 000 Ft Tő 99 900 Ft fő Hóra. Marhaba Beach**** 69 900 Ft/fő 107 900 Ft/fő Hotel Amir Palace***** 79 900 Ft/fó 119 900 Ft/fő All inclusive Hotel Houda***w 84 900 Ft/fó 124 900 Ft/fő A 7 éjszakás üdülésnél nincs egyágyas felár a Hotel Ruspinában, a Hotel Marhabában és a Club Hotel Hondában. MEDINA TOURS 1061 Bp. Andrássy út 3. Tel.: 266-0832,266-0833 Csak Önnek kell fizetnie, ha február 14-én meglátogat bennünket, kedvese a mi vendégünk. Rendelésnél a hirdetésre kérünk hivatkozni. Szoba­, vacsorarendelés: (37) 320-400 2 éjszakai tartózkodás büféreggelivel, érkezéskor Valentin üdvözlőkoktéllal, egy alkalommal háromfogásos, gyertyafényes (ital nélküli) vacsorával. Ára: Budapesti, ajánlott szállodáinkban és Bükfürdőn, a Danubius Thermal & Sport Hotel Bük­ben kétágyas szobában 15.400.-Ft/fő Vidéki szállodáinkban, valamint Budapesten, a Hotel Stadion-ban és a csehországi Marienbad-ban kétágyas szobában 10.900.-Ft/fő AJÁNLOTT SZÁLLODÁINK BUDAPESTEN: Danubius Grand Hotel Margitsziget****superior Hotel Budapest****­­Grand Hotel Hungária**** Hotel Erzsébet***plus • Hotel Stadion*** VIDÉKEN: Bükfürdő: Danubius Thermal & Sport Hotel Bük**** Hévíz: Danubius Thermal Hotel Hévíz***‘superior Danubius Thermal Hotel Aqua**** Sopron: Bio-Sport Hotel Lövér**** • Eger: Hotel Eger & Park*** Győr: Hotel Rába*** • Pécs: Hotel Palatínus*** • Hotel Pátria*** Keszthely: Hotel Helikon*** • Marienbad: Hotel Villa Butterfly**** Az árak a helyszínen fizetendő idegenforgalmi adót nem tartalmazzák. A szobák korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre. Információ és szobafoglalás: HUNGARHOTELS TOURS 1052 Budapest, Petőfi Sándor u.16. • Tel.: 318 3393, Fax: 318 0894 E-mail:sales@danubiusgroup.com www.danubiusgroup.com DANUBIUS HOTELS GROUP Tanuljon külföldön! Programok: Korhatár (év): 15- 18 9-90 16- tól 18-30 18-30 ■ Középiskolák • Nyelvtanfolyamok • Nyelvi tanév •Work­s.Travel USA • Internship USA • Nyaralás családoknál 15-től USA,Ausztrália, Kanada, Európa FSTS AMERICAN SERVICE 1052 Budapest, Váci u. 15. II. emelet Tel./fax: 266-6548 (13-17)1]. www.fsts.h­u KENYA-AKCIÓ! 2 hét repülővel Bécsből, 3 csillagos hotelben 218 000 Ft ISMI /m­m BÁLI 2 hét repülővel 251 000 Ft-tól MALDÍV-SZIGETEK 1 hét repülővel 227 000 Ft-tól Továbbá MAURITIUS, SEYCHELLE-SZIGETEK, MADAGASZKÁR, DÉL-AFRIKAI Szeretettel várjuk irodánkba! AFRO-ZOOM Utazási Iroda 1052 Budapest, Fehérhajó u. 8-10. Tel/fax: 267-3102; 267-3103; e-mail: afrozoomt-­ mail.matav.hu 4P EGZOTIKUS TÉLI AJÁNLATAINK WCHIOTMVIl BÁLI február 18., 25., márc. 4., 11. 14 éj, szálloda, reggeli, transzfer, 5 kirándulás, repülőjegy 299 900 Ft/főtől DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG/PUNTA CANA febr. 7. 7 éj, szálloda, all Inclusive ellátás, transzfer, repülőjegy 309 909 MEXIKÓ/CANCÚN február 2. 7 éj, szálloda, all inclusive ellátás, transzfer, repülőjegy 334 900 körutazás Brazíliában március 1. 10 nap, szálloda, magyar idegenvezető, programok, repülőjegy 439 900 Ft/fő KÖRUTAZÁS MEXIKÓBAN márc. 5. 14 éj, szálloda, magyar idegenvezető, programok, repülőjegy 539 000 Ft/fő VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT IRODÁNKBAN! ATLASZ WORLD TRAVEL 1067 Budapest, Teréz krt. 43. Tel.: 473-2690, 301-1635, 269-1798. Fax: 301-1635, 269-0089 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.30-17.30 óráig, szombaton 9-12 óráig. uug. Txt. 478. old. Ingatlanbefektetők, beruházók figyelmébe! A Hévízi-tótól 500 méterre 9347 m2-es közművesített, belterületi ingatlan ___eladó. Érdeklődni: (92) 511-610, ill. (20) 926-6197. Keszthelyen, a belvárostól 1000 méterre, 17 136 m2 összközműves építési telek ipari-kereskedelmi célú közműkiépítéssel, közvilágítással eladó. Érdeklődni:­­ (92) 511-610, ill. (20) 926-6197. A Globus Rt. tájékoztatja tisztelt részvényeseit, hogy a Newex (bécsi székhelyű tőzsde) 2001. február elejére szervezett road­show keretében lehetőséget biztosított volna a Globus Rt. számára is, hogy nemzetközi befektetőkkel ismertesse, a társaság elmúlt időszaki eredményeit, valamint az elkövetkező évekre vonatkozó terveit. A meghirdetett road-show azonban egy későbbi időpontban kerül majd megrendezésre, viszont a prezentáció anyagát a Newex a befektetők rendelkezésére bocsátja. A tervezett előadás anyaga megtekinthető a Budapesti Értéktőzsde információs központjában, a Globus Rt. székhelyén, valamint a Newex honlapján (www.newex.com). MH 667

Next