Magyar Hírlap, 2001. december (34. évfolyam, 293-303. szám)
2001-12-21 / 297. szám
14 Magyar Hírlap Torz embriók, hibás sejtek Házi nyulat, macskát, majmot nem tudtak előállítani A tudományos újságírás kiemelkedő egyénisége Gina Kollata, a New York Times orvosi felfedezésekkel foglalkozó riportere, akit különösen érdekelnek a tudományos kutatás sikertelenségei is. Az ő nevéhez fűződik például az a két évvel ezelőtti címlapsztori, amelyből ismét kiderült, hogy meglehetősen reménytelen dolog a rák általános ellenszerének felfedezésén fáradozni. Hasonló délibábvadászatot írt le a múlt héten szenzációs cikkében, melynek címe: Majomtörténet: csak kivételesen sikerül a klónozás. N. Sándor László Megszólal a New York Times terjedelmes riportjában többek között egy majmok klónozásával foglalkozó tudós hölgy, bizonyos Tánya Dominco, aki történetesen az Advanced Cell Technology magán kutatólaboratóriumban dolgozik. E cég nagy feltűnést keltve tette közhírré néhány hete, hogy nagy számmal klónoztak szarvasmarhákat, de döntő többségük torzszülött. Még nagyobb feltűnést keltett az a bejelentés, hogy argentin származású kutatójuk, José Cibelli orvosi céllal emberi embriót klónozott - mint később kiderült, igen vitatható eredménnyel: mindössze egy gombostűfej méretű őssejtgubanc előállításáig jutottak a kutatók, melynek természetesen semmiféle jellegzetesen emberi sajátossága nincs. Mégis a „az első emberi klón előállításaként reklámozták, legalábbis, amíg az első felelős mérvadó kommentárok meg nem jelentek a világlapokban. Dominco asszony ugyanazt a technológiát használta, mint amivel Dollyt,és rokkant, nyomorék, torz rokonait előállították. Dominco maga mondta el: a klónozók állítólagos diadalmas felfedező útját groteszken abnormális állati embriók tömege szegélyezi. Nap mint nap szembesül olyan elrontott állatkezdeményekkel, melyek „kromoszómáiból hiányzik az átörökítő anyag, vagy három-négy sejtmagjuk van, sőt némelyiküknek kilenc, inkább ráksejtre emlékeztetnek, nem pedig egy egészséges állatembrióra”. A „klónkudarc konferencián”, melyről Kollata tudósít, elmondták, 1997 látszott az igazi nagy remények évének, amikor mintha megtalálták volna az állati klónozás üdvözítő technológiáját. Azóta ugyan sikerült birkát, tehenet, egeret, kecskét és disznót klónozni, de soha nem tudtak házi nyulat, patkányt, macskát, kutyát vagy majmot létrehozni. Tehát felelős kutató nem is álmodozhat egyelőre arról, hogy egészséges újszülött jöjjön létre klónozásra - legalábbis ugyanazzal a technológiával nem, amellyel a Roslin Intézet dolgozik Skóciában. Ian Wilmuth, a Roslin Intézet vezető kutatója szerint annak valószínűsége is igen csekély, hogy az úgynevezett sikeres fajtakísérletekből teljesen egészséges élőlény jöjjön létre. Azok az állatok, amelyek klónozással jöttek világra, hordoznak szintén valamiféle genetikai abnormalitást, közölte Ian Wilmuth, a Roslin Intézet vezető kutatója. Dominco asszony mintegy ötven klónozást végzett el majmokon Ian Wilmuthék sejtmag-átültetéses módszerével, de legnagyobb részük teljesen elvetélt, még az első sejtcsomók is genetikailag torzak voltak. Amelyek pedig megszülettek, olyan abnormitásokat hordoztak, hogy el kellett őket pusztítani. Sikertelenségük fő oka, hogy nem elég népesek a kísérleti állatok kolóniái. Ezernyi állat petesejtjének örökítőanyagát kellene górcső alá vonni évek munkájával. Nem szabad csüggedni. Nem minden kutató ennyire kitartó. Az első emberi embrió előállítása körül keltett vaklárma ugyanis nem reményt ébreszt, hanem gyanakvást, írja a New Scientist az emberi klónozásról szóló szerkesztőségi vezércikkében. A rengeteg kudarc, amire fény derült az Advanced Technology elkapkodott bejelentései miatt, felingerelte a törvényhozókat is, és a megmérgezett közhangulat nem csupán a reproduktív klónozási kísérleteknek vethet véget, hanem a gyógyító jellegűeknek is, hiszen drákói szigorúságú súlyos börtönbüntetés vár - legalábbis Angliában - a nem engedélyezett reprodukciós kísérletek végrehajtóira, így maguk a kísérletezők is megriadnak, és inkább más kevésbé kockázatos alternatív átültetéses megoldásba fektetik majd kutató energiáikat. Az UNESCO a terápiás klónozást támogatja Dr. Kosztolányi Györgyöt, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Genetikai és Gyermekfejlődéstani Intézetének professzorát kérdeztük a cikkünkben futólag említett alternatív módszerekről. Kosztolányi az UNESCO bioetikai bizottságának tagja és a hazai Humán Reprodukciós Bizottság vezetője. A felnőtt szervezetből - például csontvelőből - is nyerhető őssejt, mely a klónozást követően sejtterápiára is alkalmazható lehet. Ez az eljárás élesen különbözik a közvélemény előtt inkább ismert és etikai szempontból vitatott módszerektől, hiszen ez esetben nem emberi embriót ültetnek át, hanem a felnőtt emberi szervezet sejtjét teszik alkalmassá klónozás révén sejtterápiára - mondja Kosztolányi György. Két további alternatíva is ismeretes, folytatja a professzor. Az egyik a meddőség kezelésére szolgáló ismert mesterséges megtermékenyítéshez kapcsolódik. A beavatkozás során az anyaméhbe nem került előembriókat le szokták fagyasztani, és a törvény által szabályozott ideig tárolják, majd megsemmisítik őket. Az előembriók sejtjei is alkalmasak lehetnek sejtterápiára. Ehhez megfelelő etikai, jogi háttér szükséges. Végül a közelmúltban arról kaptunk hírt, mondja Kosztolányi professzor, hogy hibrid sejt hozható létre, amennyiben egy petesejtbe a mag eltávolítása után egy felnőtt sejtmagját átültetik, és megfelelő körülmények közt ez a hibrid szintén őssejtként viselkedhet. Az igazán fontos etikai és technikai kérdés, mi legyen a klónozás célja, mit akarunk létrehozni az őssejtből: sejtklónt, szervet vagy egy új egyedet. Ez a célmeghatározás különíti el a terápiás jellegű klónozást a reprodukciós célútól. Ugyanaz a technológia teljesen eltérő végkifejlethez vezethet. Míg a terápiás klónozás kezelhetetlen betegek sokaságának hoz gyógyulást, addig a reprodukciós klónozás céljait minden józanul ítélő szakember elveti. Ezen kérdésekkel és kételyekkel világszerte több szakmai, politikai testület foglalkozik, így az UNESCO bioetikai bizottsága is, amely 36 ország jogászait, etikus-filozófusait, politikusait, orvosait, biológusait, tömöríti. E bizottságnak tagja Kosztolányi György is, aki elmondta, a közelmúltban Ecuadorban megrendezett ülésen hosszú és élénk vitát követően, nem tiltó, hanem megengedő hangvételű állásfoglalás született a terápiás jellegű klónozásra Csikós Klaudia Kosztolányi György Strehó Mária Aki elsőként találja meg a tízmillió számjegyű prímszámot, azé a százezer dolláros díj. Ez persze nem lesz könnyű feladat! Egy 20 éves amerikai egyetemista csak most fedezte fel a több mint négymillió számjegyű eddigi legnagyobb prímszámot. A szerencsés diák otthoni számítógépén futtatta a bárki által az internetről letölthető kereső programot. Michael Cameron egypár hónappal ezelőtt barátja ötletére csatlakozott a „nagy internet Mersenne prímszám keresés”hez (angol rövidített nevén GIMPS). A most megtalált számóriás 2134669,7-re leírva olyan hosszú, akár egy kisregény. A középkori francia barát, Mersenne fontos felfedezéseket tett a prímszámokkal kapcsolatban. Róla nevezték el az olyan prímeket, amelyek kettő hatványainál eggyel kisebbek, azaz 2P-1 alakúak. Eddig csak harminckilenc ilyen számot találtak. Az említett amerikai diák letöltötte az internetről azt az ingyenes programot, amely a számítógép szabad kapacitását kihasználva háttérben fut, és azt vizsgálja, hogy egy adott kitevőre prímszámot kapunk-e. Ez egy összehangolt projekt, amelyben a világ bármely helyén található résztvevők otthoni számítógépeiken futtatják a programot, majd a már letesztelt „p” értékeket egy közös adatbázisba teszik fel, hogy azokkal már ne próbálkozzék más. Szerencse mellett az ifjú kitartására is szükség volt. Sokan próbálkoznak, de nem várják ki egy kitevőre sem az eredményt. Ez volt a negyedik kitevő, amit a számítógépén Michael tesztelt. 800MHz-es 512 MByte memóriájú gépén 42 napig futott. Valójában a felfedezés sokak összefogásából születhetett meg. A százezres próbálkozó tömegen kívül dicsőség illeti meg a program megalkotóját, George Woltmant, valamint az adatbázist tároló és a világ különböző végein több mint kétszázezer PC egymástól független munkáját összehangoló ingyenes központi számítógépet szolgáltató cég alapítóját, Scott Kurowskit. Az ő cége egyébként az AIDS-kutatásban és közgazdasági tudományos munkákban is részt vesz. A prímszámkeresés már az ókortól izgalomba tartotta a matematikusokat. A számítógépek tették lehetővé, hogy egyre nagyobb prímekre bukkanjunk. Ezzel együtt nőtt fontosságuk is, miután felismerték szerepüket az adattitkosításban és a biztonságos adatátvitelben. Több száz jegynél hosszabb prímekre vadászni azonban már csak sport. A magyar matematikusok közül az ELTE docense, Járai Antal is büszkélkedhet prímszámcsúccsal. Ő olyan prímszámokat keresett, amelyeknek kettő a különbsége. Ezeket hívják ikerprímnek. Német kollégákkal már több sikeres csúcsot állítottak be, 2000-ben talált 18 075 számjegyű prímjükkel most ők a nyolcadikok a legnagyobb ikerprímek megtalálóinak listáján. A szerző matematikus, a Sztaki munkatársa, Heves-díjas tudományos újságíró Százezer dollár a tízmillió számjegyű prímszámért Izgalmas matematikai feladvány található a világhálón - Annyira hosszú a keresett prímszámóriás, akár egy kisregény TUDOMÁNY 2001. december 21., péntek Marslakók japán olvasóknak Magyar tudósokról, akik beleszóltak a világ sorsába Miután hónapokon át bestsellere volt a pesti könyvesboltoknak Marx György Marslakók érkezése című könyvének angol, majd magyar változata, most a japán változat is elkészült. Morita Tsuneo, a tokiói International Christian University közgazdászprofesszora fordította, szerkesztette, és ő is adta ki a japán marslakókat. Morita professzor volt Komár János és több magyar közgazdász könyveinek fordítója, és két nagyobb tanulmányban foglalkozott a 80- as évekbeli magyar reformok, majd a rendszerváltás utáni átalakulás gazdasági vonatkozásaival. Arra a kérdésünkre, hogy érdekelheti-e a magyar tudósokról szóló könyv a japán olvasót is, a professzor, aki a magyar kultúra és nyelv szerelmese, azt válaszolta: nem tudja, csak remélheti, mert azok a tudósok, akikről Marx György ír, legalább annyira beleszóltak a történelembe - például az atomenergetika megteremtésével - mint a nyugati világ legbefolyásosabb politikusai. „Egyébként nem annyira pénzügyi számításból készítettem el a fordítást, hanem hobbiból.” A japán kiadás azonban a magyar változatnál is bővebb. Marx György két portrét, két fejezetet írt hozzá. Az egyik Andy Grove-nak - Gróf Andrásnak, az Intel vezérének, a világ legnagyobb mikroprocesszor-gyártójának és kiváló tudósnak a karriertörténete. Mint ismeretes, Grove-t a Time magazin szavazásán az év emberének választották két éve. A másik fejezet Charles Simonyinak, Bill Gates jobbkezének, a Microsoft főkonstruktőrének az életrajza. Ifj. Simonyi az egyik legtekintélyesebb magyar tudományos díjnak az alapítója. Remélhető, hogy egy újabb bővített kiadású magyar Marslakók ezt a két tanulmányt is magában foglalja majd. Az Akadémián a szerzőn és a fordítón kívül ünnepeltek két művészt is, akik a japán kiadásban jelentős szerepet vállaltak. Az egyik Kass János grafikus, aki a japán ember világához alkalmazkodó illusztrációkat és fedőlapot készített, a másik Szelényi Károly, akinek fotói illusztrálják a japán Marslakókat. NSL Morita Tsuneo közgazdászprofesszor hobbiból fordította le Marx György könyvesszéjét Fotó: Dezső Tamás Bár még drága, a száloptikáé a jövő Nem jósolható meg, mikor számolják fel a városi kommunikációs torlódásokat, és a folyamat milyen gyorsan vezet napjainkban a kihasználatlan korszerű kábelek iránt várható érdeklődéshez. A szakemberek azonban tudják, a jelenleg fejlesztett hagyományos kábelrendszerek elavulnak, mielőtt használnánk őket. Németh Magdolna Ha valami 95 százalékban üres, akkor kapacitásának csak öt százaléka kihasznált. Ezt a következtetést diktálná a józan ész. De mintha a kábelek bonyolult világában nem a józan meggondolás működne. Ugyanis a telekommunikációs társaságok már kifejlesztették azt a technikát, amellyel az alkalmazott optikai szálas hálózatok csomópontjai megközelítőleg teljes kapacitással működhetnek, annak ellenére, hogy a teljes országos hálózat 95 százaléka használaton kívül van. A 90-es évek második felében telepített kábelek nagy része még nincs összeköttetésben olyan optikai és elektronikai berendezéssel, mely szükséges ahhoz, hogy egy ilyen újfajta kábelen információt lehessen küldeni. Az ipar azonban úgy látja, még mindig inkább kifizetődik több millió kilométer hosszú kihasználatlan kábel lefektetése, mint a többletkapacitás ésszerű kihasználása. A szállítók szerint olcsóbb a kábelrengeteg fenntartása, a tradicionális kábeltechnika megfejelt változata és cseréje, mint egyetlen optikai szál működtetése. Ahhoz ugyanis, hogy az optikai szálat információ továbbítására használják, szükség van üzemelő és jeltovábbító berendezésre, s az tízszer drágább, mint az optikai szál. Jellegzetes az AT&T példája. Ez olyan cég, mely folytatja a még nagyobb szállítókapacitást engedélyező új technikák alkalmazását, így az említett vállalatóriás új felhasználókra tehet szert anélkül, hogy a hálózatot a 80 százalékos felhasználási szinten túl kellene futtatnia, s ez az eljárás ütközőt képez a nagy forgalommal járó túlterhelés ellen. Némely optikai szálas hálózat ellenőrzési jogát már két évvel ezelőtt eladta a cég, jóval piaci értéke alatt. Ez az akkori érdektelenség miatt csődeljárások sorát eredményezte. Ráadásul, hosszabb útszakaszokon lelassult az új üvegszálas rendszer kiépítése. Ellenben egyre nő az igény a metropolisokon belüli rövid távolságú kommunikációs szálösszeköttetésre. A kábelek zsúfoltságát a főútvonalak és mellékútvonalak viszonyán lehet szemléltetni, hiszen a hiányzó kritikus összeköttetések a metropolisok hálózatain belül vannak, melyek a munkahelyeket és otthonokat összekötik a rendkívül gyors nagy távolsági kábellel. E hálózatokat úgy szokás tekinteni, mint a tömött kommunikációs főútvonalak ki- és bejáratait. Az összehasonlítás mégse igazán találó. Ugyanis míg a főútvonal bejáratát használhatja bármely autó, addig a nagyvárosi kommunikációs hálózatokhoz kellene kiegészítő berendezés. Szerencsére az ipar kidolgozta azt a standardot mely a versengőket az univerzális hálózatok kiépítésére ösztökéli. A szerző a Tudományos Újságírók Stúdiójának hallgatója