Magyar Hírlap, 2002. március (35. évfolyam, 64-75. szám)

2002-03-18 / 64. szám

2002. március 18., hétfő A NAP TÉMÁJA - OLIMPIA BUDAPESTEN? A sportolók a valóságot részesítik előnyben SZÍVÓS ISTVÁN olim­piai bajnok vízilabdázó: én mint sportember, ter­mészetesen azt szeret­ném, ha lenne olimpia. Viszont azt is el kell mondanom, hogy ma nem tudom megmonda­ni, mennyi ennek a realitása. A döntés­nél a NOB illetékesei az üzleti szempon­tokat is figyelembe veszik. Az esélyek sok mindentől függenek. Szeretném, ha mi lennénk az olimpia házigazdája, ám ez egy óhaj: a realitás valószínűleg más. I I NYILASI TIBOR sok­szoros válogatott labda- ftp/ 'j rúgó, természetesen na­if »fff sg^, fl gyen szeretném, ha mi X'­­ L . lennénk a 2012-es olim- Hu­g­­­­­pia házigazdái, nyilván jó "Kk " dolog volna, de úgysem leszünk. Félreértés ne essék: nem a kishitűség szól belőlem, ha­nem a realitás. Ugyanis erről van szó. Hiszen ez a játszma nem a kicsikről, ha­nem a nagyokról szól. Persze nem bán­nám, ha tévednék, de tartok tőle, hogy nem így lesz. BALOGH JUDIT sok­szoros válogatott kosár­labdázó, szép álom, meg nagyon jó lenne, ám őszintén, nem látok reali­tást. Nincsenek meg az anyagi eszközeink egy olimpia megrendezésé­hez. Ez annyi pénzbe kerülne, amit ez az ország anyagilag nem bír el. Vannak en­nél sokkal fontosabb dolgok, amelyek megoldásra várnak, először azokat kelle­ne rendezni, és azután jelentkezni egy olimpiáért. NÖVÉNYI NORBERT olimpiai bajnok birkózó: átr j| ha azt a szempontot ve-H «Mc n szem figyelembe, hogy ■H Jkr A *la megkapnánk a rende- HL­­ /Ű zési jogot, akkor fiatal­­jaink motiváltabbak lenn­é­nének, és egy egészsége­sebb generáció nőhetne fel. Persze sok függ a pályázattól, és attól, hogy a min­denkori kormány mennyire akarja meg­rendezni. Én úgy érzem, az esély 50-50 százalék, és gazdaságilag mindenképpen óriási lökést adna az országnak. Határidők a jelentkezéstől a választásig 2003. május: a NOB körlevelet küld a nemzeti olimpiai bizottságoknak, hogy jelöljék meg a rendezésre pályá­zó várost. 2003. július 15.: a pályázó városok ne­vét megküldik a NOB-nak. 2004. január 15.: a jelentkező városok kitöltik a NOB kérdőívét. 2004. június: a NOB és szakértői vizs­gálják a kérdőíveket, a NOB végrehaj­tó bizottsága elfogadja a jelentkező városokat. 2004. november 15.: a városok elké­szítik a pályázati dossziét, és elküldik a NOB-nak. 2005. január: a NOB megvizsgálja a pályázati anyagokat. 2005. február-március: a NOB értéke­lő bizottsága meglátogatja a pályázó városokat. 2005. május: az értékelő bizottság el­készíti a jelentését, majd a NOB vég­rehajtó bizottsága bejelenti, mely vá­rosokat terjeszti a NOB-ülés elé. 2005. július: a NOB szavazással dönt, melyik város rendezi a XXX. nyári olimpiai játékokat. Az olimpia már megérkezett­­ az iskolákba Leginkább az osztályfőnöki órákba lehet­ne beépíteni az olimpiai alapismeretek oktatását - vélik lapunknak nyilatkozó tanárok, akiket Deutsch Tamás bejelen­téséről kérdeztünk. A sportminiszter ar­ról beszélt: ősztől az általános és közép­iskolákban is megkezdődik a 2012-es olimpia megrendezésére való szellemi felkészülés. A tárca az újkori olimpiák történetéről szóló segédkönyvet juttat el a közoktatási intézményekbe. Az oktatá­si miniszter szerint osztályfőnöki, testne­velés- és történelemóra keretében hasz­nálhatnák a tanárok a segédkönyvet. Szakál Ferenc, a tatai általános isko­lai történelemtanára és osztályfőnök jó­nak véli az olimpiákról szóló segédtan­könyv ötletét, mivel maga is fanatikus sportrajongó. A történelemtanításba vi­szont nehezen beilleszthetőnek tartja. A tanterv által megkövetelt anyag olyan sok, hogy nem lehetne elvenni az órake­retből tanítási órákat, hogy többet tudja­nak foglalkozni az olimpiai játékok törté­netével és annak magyar vonatkozásai­val. Ötödik osztályban lehet érintőlege­sen foglalkozni a modern kori olimpiák­kal, mikor az ókori görögökről tanulnak. Osztályfőnöki órák keretében viszont sokkal jobban alkalmazható lenne a se­gédtankönyv. Szakál Ferenc már eddig is tartott órákat osztályának az olimpiákról, legutóbb a Sydneyben rendezett játékok kapcsán. Elképzelhetőnek tartja, hogy a heti egy óra keretében tartott osztályfő­nöki órákon, egy adott évben akár 4-5 órát is rááldozna az olimpiákkal kapcso­latos tudnivalók tanítására. Adamik Ivett budapesti általános isko­lai testnevelő az általános műveltség fon­tos részének tartja az ötkarikás játékok történetét és annak magyar vonatkozású eseményeit. A testnevelési órák kereté­ben maga is foglalkozik az olimpiák törté­netével, de ez általában a játékidőből vesz el néhány percet, hogy az alapvető fogalmakat megtanítsa. Azonban kivite­lezhetetlennek tartja, hogy a gyerekek a segédtankönyvvel jelenjenek meg a test­nevelésórán. A sporttörvény ellenére a mindennapos testnevelés nem valósult meg, mindössze heti két, ritkán egyes év­folyamokban három óra van a mozgásra. Ez igen kevés, ezért a testnevelők sajnál­nák az időt olyan órára, ahol a gyerekek egy padban tespednek egy könyvvel, és nem sportolnak. Az osztályfőnöki órákba Adamik Ivett jobban beépíthetőnek tartja a segédtankönyv anyagát, ő maga is szí­vesen vállalkozna arra, hogy mint test­nevelő az osztályfőnöki órát lukas órái­ban megtartsa, mivel a felsőoktatásban erre megfelelő képzést is kaptak. Ahány város, annyi költségvetés Nehezen lehet kiszámítani, hogy mennyi­be kerül egy olimpia rendezése, éppen ezért gyakran nem összevethető adatok jelennek meg a sajtóban. Kérdés, hogy mi az, ami közvetlenül a játékok rendezé­séhez szükséges, és mi az az összeg, amit amúgy is el kellett volna költeni a vá­ros fejlesztése érdekében. Nálunk ez utóbbi érvet elég gyakran hallani, mivel hát Budapestre valóban pillanatok alatt el lehetne költeni sok milliárd dollárt. Peking rendbetétele is csillagászati összeget emészt majd fel, Párizs viszont, legalábbis hozzánk képest egész jól el­van most is, az ottani beruházásokat na­gyobb részt valóban csak az olimpia mo­tiválná. Párizs pályázott 2008-ra is, akkor 22 milliárd frankos (880 milliárd forintos) költségvetésről lehetett hallani, más hí­rek viszont egybillió forintnyi összegről szóltak. A francia főváros a sportlétesít­ményeken kívül - hiába van egy sor sport­­csarnok és több stadion, mindegyiket alaposan fel kell újítani - több mint egymilliárd dollárt szánna az infrastruk­túrára. Már, ha valóban úgy határoz, hogy még egyszer nekivág, miután a 2008-as pályázaton alulmaradt Pekinggel szemben. A sydneyi olimpia és paralimpia rende­zése 1,97 milliárd dollárba került, de az ausztrál metropolisnak, Párizshoz hason­lóan, viszonylag keveset kellett költenie az infrastruktúrára. A sydneyi játékokon jól keresett a NOB is, 2,6 milliárd dollá­ros nyereséget könyvelt el, de számítá­sok szerint több évre lebontva, az auszt­rál államnak is legalább ötmilliárd dollá­ros bevétele származott az eseményből. Persze nem minden beruházás hoz hasz­not, Sydney nem tud például mit kezdeni a 110 ezer férőhelyes stadionnal, az is lehet, hogy lebontják. Az eddigi legdrágább olimpia az atlan­tai volt 2,4 milliárd dolláros költségvetés­sel, és még így sem sikerült igazán jó já­tékokat rendeznie a georgiai városnak, igaz, nem a pénzen múlt. Peking grandiózus tervekkel vágott ne­ki a szervezésnek, de nem is kicsinyes­kedhet, hiszen a városnak valóban nagy szüksége van egy alapos felújításra ah­hoz, hogy sikeres házigazda legyen. A szervezők, vagyis az állam, 23 milliárd dollárt (!) szánnak az infrastruktúra fej­lesztésére, a becslések szerint maga a rendezés 1,606 milliárd, a bevétel 1,625 milliárd dollár lesz, tehát szerény nyere­ségben bízik Peking. Görögország eléggé megkínlódik a 2004-es játékok rendezésével. Tavaly ki­sebbfajta nyilatkozatháború is kialakult a szervezők és a NOB között, a görögök rémhírterjesztéssel vádolták a bizottsá­got, miután az kockázatosnak ítélte a helyzetet a beruházások lelassulása miatt. Az athéni költségvetés a hírek sze­rint 1,7 milliárd, illetve az állami infra­strukturális fejlesztésekkel együtt 3,3 milliárd dollár. Egyelőre. Szóval ahány város - ország -, annyi költségvetés. így aztán talán nem is igaz minden esetben Michael Payne kijelenté­se, a NOB marketingigazgatója tavaly nyáron úgy nyilatkozott, hogy egymilliárd dolláros költségvetésből bárhol meg le­het rendezni egy olimpiát. Játék a tömegek vágyaival: illúzió vagy realitás a magyar rendezés? Az ember jövővel élő lény: az aktuális po­litika azt, hogy jövőkép nélkül semmi nem létezhet, jól ismerte fel - állítja Pataki Fe­renc szociálpszichológus. Ez az ország mostani állapotában egy rosszkedvű or­szág, így a legcélszerűbb, ha megvillanta­nak előtte olyan dolgokat, amelyek távla­tot adhatnak. A kérdés csak az - mondja a szakember -, hogy ezek valós vagy lég­­várszerű képek. A jelen esetben ez egy túl üres politikai húzás, kellő megalapozott­ság nélkül. Annak a manipulációnak, amely nem a realitásban gyökeredzik, nin­csen nagy jövője. A Fidesz választási kampányának túl­nyomó része közpénzekből folyik - emlé­keztet Sükösd Miklós politológus. - Azt pedig, hogy ennek központjában az olim­pia lesz, maga a pártelnök jelentette ki. Egy olyan dolgot tenni a kampány közép­pontjába, amely legjobb esetben is csak 10 év múlva, többszörös feltételeken túl teljesülhet, az egyszerűen felháborító - véli. Ez a kommunikációs lufi arra szolgál, hogy a valós kérdésekről tereljék el a köz­figyelmet - teszi hozzá. Hammer Ferenc szociológus úgy véli, ez a jelenség a politikai kultúrával van összefüggésben: „ehhez egyfajta bizonyí­tási kényszer is hozzájárul, az, hogy meg kell mutatnunk a világnak, mennyire kitű­nőek vagyunk” - mondja. Hammer szerint az olimpia rendezése önmagában tiszte­letre méltó dolog, ám ha erre állandóan hivatkozunk, már korántsem annyira ár­tatlan. Az olimpiát lehet szeretni, vagy nem, de most úgy tűnik, beszélni nem lehet ró­la, hiszen az már rögtön hazaárulást je­lent, ha valaki nem tetszését fejezi ki - állítja. A szociológus szerint az olimpiával va­ló játszadozás felelőtlen dolog, mert az ilyen tömegmédia-szerű kampányok ép­pen azokra hatnak a leginkább, akiknek nincsen kialakult, szilárd véleményük - je­len esetben az olimpiáról, így ha ebből az­tán csalódás lesz, akkor azoknak fog a legjobban fájni, akiket könnyű volt ebbe beleringatni. Az illúziónak, bár közvetlen kára nincsen - teszi hozzá -, az etikussá­­ga nagyon is meggondolandó, hiszen kér­déses, hogy mennyire helyes ebbe ember­tömegeket belerángatni. Legidősebb olimpiai bajnokunkkal, az egykor vízilabdázó Tarics Sándorral íratja alá a támogatóívet Deutsch Tamás sportminiszter Fotó: Sárközy György Felemás felmérés: elvben persze mindenki szeretné a játékokat Az Országimázs Központ a Gallup Intéze­tet bízta meg azzal, hogy megvizsgálja a 2012-es olimpiát népszerűsítő reklám­­kampány sikerességét. A február 15. és március 8. közötti időszakban sugárzott reklám összesen 2900 alkalommal kerül adásba az RTL Klub, a TV2, az M1 és M2, a Duna Televízió, az UPC sport- és a helyi regionális televíziók műsoraiban. A közvé­lemény-kutató intézet eredményei szerint a magyar lakosság 98 százaléka hallott arról, pályázik Magyarország a 2012-es Nyári Olimpiai Játékok megrendezésére. A megkérdezettek 66 százaléka feltétle­nül, további 9 százaléka pedig érvelés után támogatja a jelentkezést. A nyilvánosságra hozott kérdések alap­ján a szakmabeliek azonban meglehető­sen tendenciózusnak tartják a kutatást. Erre egyik példa az Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarország olimpiát rendezzen? kérdés, amely ilyen formában a legalapve­tőbb szakmai szabályokat hagyja figyel­men kívül. A válaszadóknak ugyanis mini­mum két lehetőséget kellett volna kap­niuk arra, hogy eldöntsék, egyetértenek vagy sem egy ilyen állítással. Csak pozi­tív, súlyosan sugalmazó érvek közül lehet választani a 14-ként feltett. Egyetért-e ön a következő állításokkal? kérdésnél is. A kérdező ugyanis az alábbi válaszadási lehetőségek között - Jó hírünket viszik a világba. Aki olimpiát rendez, az a világ ér­deklődésének középpontjába kerül. Olyan mozgósító erő, ami mögött az ország fel­sorakozik. Akik azt mondják, kevesek va­gyunk hozzá, azok nem ismerik Magyaror­szágot - egyetlen ellenérvet sem szere­peltet. Mmt Hírlap 3 Szlovákia kétszer próbált már nagyot akarni Szlovákia kétszer pályázott a téli olimpiai játékok megrendezésére. Először a 2002-est, majd a 2006-ost akarta meg­rendezni, de mindkétszer elvérzett. Szlovákiában 1992-ben vetődött fel először komolyabban, hogy nem csak üdülésre kellene használni a Tátrát. A szlovák oktatási minisztérium (nem szövetségi, tehát csehszlovák szinten) ki­dolgoztatta a projektet. Szlovákia önálló­sodása után, 1994 januárjában a Vladi­mír Meciar vezette kormány benyújtotta pályázatát az olimpiára, de ’94 augusztu­sában, Meciar bukása után már Jozef Moravcik kormánya fogadta el az olimpia anyagi biztosításáról szóló protokollt. Az­tán megint jött Meciar, és 1995-ben elő­ször bukott meg a szlovák olimpiai pályá­zat: akkor nem került a legesélyesebb négy rendezésre pályázó ország közé, vé­gül Salt Lake City vitte el a pálmát. Pozsony szempontjából igazából egy komoly oka volt a pályázatnak: senki nem tudta, hol van Szlovákia. Az önálló­sodás után vagy csak Csehszlovákia­ként emlegették - ami nagyon fájt a nemzeti érzelmekben túltengő szlová­koknak -, vagy keverték Szlovéniával, Pozsonyt Ljubljanával. A fiatal ország meg akarta magát mutatni a világnak. Az első bukás után Poprád város ön­­kormányzata döntött, megkísérli a 2006-os téli játékok megrendezését, s pályázatát Poprád-Tátra néven nyújtja be, ehhez csatlakoztak a környékbeli vá­rosok önkormányzatai is. A harmadik Me­­ciar-kormány is teljes támogatásáról biz­tosította a kezdeményezést, 1996 ban a pályázati bizottság élére azt a Ján Sme­­reket nevezték ki, aki a Kassai Vasmű, vagyis Meciarék zászlóshajójának elnöke volt, 1998-ban pedig megpróbálkozott a kormányalakítási tárgyalásokkal Meciar nevében. 1997 decemberében hagyta jóvá Poprád-Tátra pályázatát a kormány, de a ’98-as választások bizonytalanná tették sorsát. Ám Dzurindáék is teljes mellszélességgel kiálltak a téli olimpia megrendezése mellett. A világ 1999 után sem ismerte meg Szlovákiát. Poprád-Tátra úgy bukott el, hogy megint nem sikerült bekerülnie a szűkített keretbe sem. Poprádon és kör­nyékén népszavazást tartottak, a részt­vevők 97 százaléka támogatta az olim­pia megrendezését, a zöldeken kívül minden politikai párt felsorakozott a pá­lyázat mögött, bár a Magyar Koalíció Pártja inkább hallgatott, mint elkötelezte magát. A zöldek viszont határozottan el­lenezték az olimpiát a nemzeti parkban, tüntetéseket szerveztek már 1993-tól. Szakemberek szerint Poprád-Tátra bukását előre lehetett látni, mert bár a környezet (80 kilométerre volt egymás­tól a két legtávolabbi helyszín) megfe­lelt, az ország gazdasági eredményei gyengécskék, az infrastruktúra kívánni­valót hagy maga után, s a pályázat elő­készítése sem sikerült a legjobban: a környezeti hatásvizsgálat nem készült el, a dokumentumok késtek, az anyagi garanciák papíron léteztek. Egyes, nem hivatalos információk szerint négymil­­liárd forintot fordítottak Szlovákiában a két olimpia népszerűsítésére és pre­zentálására. Az olimpia megrendezése ’98-as árakon 380 milliárd forintba ke­rült volna, ennek egyharmadát állta vol­na a kormány. De kiderült, az összeg csalóka, mert a dollár fél év alatt majd ötven forintnyival erősödött a szlovák koronával szemben, tehát jóval többe került volna a rendezés, amit viszont már valószínűleg lehetetlen lett volna kifizetni. A kormány egyébként azzal ér­velt, hogy a régió fejlesztésébe az olim­pián kívül is legalább 120 milliárd fo­rintnyi összeget kellett volna invesztál­ni. Poprád városa pedig úgy gondolta, ha a kormány ilyen összeggel segít, még hitelt sem kell felvennie. Persze az olimpiai pályázat elcsúszott, így nem jöttek a befektetések sem a kormány részéről, sem máshonnan. Az oldalakat szerkesztette: Szarka Klára és Szombathy Pál Közreműködött: Éber Sándor, Dóra Melinda Tünde, Molnár Norbert, Locsmándi Andrea, Kósa Tamás, Burkovits Ferenc e-mail: naptemaja@mhirlap.hu

Next