Magyar Hírlap, 2004. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-07 / 32. szám
2004. február 7-8., hétvége • Magyar Hírlap • 31 kritika - ahogy tetszik Zenés példázatok színház A disznók beleénekelnek a képünkbe. Eldalolják nekünk disznósorsuk búbánatait. Kiszolgáltatottságukat. A böllértől való rettegésüket. És közben maguk is szervezkednek, harcot akarnak vívni az ember ellen, de ugyanolyan hatalmi gépezet kiépítésén mesterkednek, mint amelyik a kétlábúakra jellemző. Közvetlenül a levágás előtt is pártokra szakadva marják egymást, így aztán törvényszerűen hurkaként végzik. Czakó Gábor többször előadott, Disznójáték című példázatát játssza a Térszínház Bucz Hunor rendezésében. A példabeszéd annyira általános, hogy ma is kesernyésen aktuális. Nem is annyira jellemek vannak benne, hanem inkább típusok, mint az abszurd drámákban. Van kis ember, van nagyzoló, ostobaságtól elvakuló, „felfújt lufi”, és van olyan, aki akár közvetlenül a kés alatt is a nem létező disznóország vezérének képzeli magát. És van kocaanyó, aki már sokat látott, és temérdek megalkuvás árán életben maradt. Bucz Hunornak nincs rendezői víziója, nincs egyénieskedő elképzelése, ő általában közvetíteni akar egy-egy darabot. Színészeiben hivatástudat lobog. Kis, családias színházban szolgálnak, ahol a produkció előtt a fellépő színész, a ruhatáros vagy a büfés és a művészek már a lépcsőfordulóban üdvözlik a közönséget. A rendező pedig előadás után beszélget a publikummal a látottakról. Nincsenek soha sem látott, kiugró alakítások, színpadtechnikai megoldások, nincs világmegváltás sem. De vannak áldozatkész színészek ebben az esetben Kovács J. István, Nagy Zsolt, Balázsi István, Szamosvári Gyöngyvér, Zanotta Veronika, akik közölni akarnak valamit arról a világról, amiben élnek. Holl Zsuzsa és Végh Péter a Szeress, csak szeress! című estjükön az Articsókában inkább magukat akarják „publikálni”. Értékes alapanyagot választanak ehhez, Gershwin-dalokat vagy például Wilder-, Williams-darabrészleteket. Két színész, akiknek esetleg nincs elegendő fajsúlyos dolguk, és ezért összeállítanak egy estet. Nem akarnak túllépni a kellemesség szintjén, és nem is lépnek túl, vagy időnként el sem érik azt. Szükségük lenne egy rendezőre. Szükségük lenne arra, hogy alaposabban kidolgozzák a férfi és nő közötti közeledéseket, távolodásokat, civódásokat. És az sem lenne baj, ha a daloknak is drámaibb lenne a felépítésük. További befektetett munkával jó szórakozássá válhatna az este. Félkész állapotban van a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Millenáris Kht. közös produkciója, a Szorongás Orfeum is, amit a színművészetin nem mutattak be, amikor meghirdették, de a Millenárison már a filmszemle idején, öt alkalommal látható volt. Este fél tizenkettőtől hajnali fél háromig „szorongatnak” minket. Némiképp embert próbáló. Már csak azért is, mert ez a jelenetekre, olykor szinte helyzetgyakorlatokra tagolódó zenés, táncos, mókás, szomorkodás meglehetősen egyenetlen. Az eleje, amikor sok lány fecserészik hosszan és értelmetlenül, mármár dilettantizmusba csúszik. Aztán vannak erős jelenetek, például amikor a hivataloskodó határőröket néptánccal megszelídítik, vagy amikor a nyársat nyelt bolti őrből megértő embert faragnak. Közben gyakran énekelnek, olykor ének helyett inkább csak megerőltetett hangszálakkal hangoskodnak. A produkciót előadó végzős hallgatók jelentős része nem tud igazán énekelni és táncolni, de láthatóan szeret. Bánatból szőtt hangulat és telivér hülyéskedési vágy keveredik az előadásban, amelyet sajátos térben mutatnak be két, meglehetősen hosszú, egymással L alakban érintkező deszkán. Simon Balázs rendező nem mindig használja ki a jókora teret, gyakran csak pöttömnyi helyen játszatja a színészeket. A szervező intézmények és az alkotók nem tisztelik meg a nézőket és magukat színlappal, szereposztási táblával. A produkció jó néhány momentuma izgalmas és szellemes, de ahhoz, hogy igazán élvezetes legyen, még sokat kellene dolgozni rajta, és bizony önkorlátozóan húzni is kellene belőle. Bóta Gábor • Czakó Gábor: Disznójáték Térszínház Rendező: Bucz Hunor • Szeress, csak szeress! Articsóka Pódium • Peer Krisztián: Szorongás Orfeum Millenáris Rendező: Simon Balázs Nagy Zsolt: Szamosvári Gyöngyvér és Balázsi István a Disznójátékban Tündértánc és Fecskedalok Tizenöt évvel ezelőtt, Durkó Zsolt kezdeményezésére indult el a Mini-Fesztivál, a magyar kortárszene új termését (s mellette néhány külföldi darabot) bemutató január végi seregszemle. A háromnapos program - melyet Durkó halála óta özvegye, Gerencsér Rita szerkeszt és a Devich János elnökletével működő Magyar Zeneművészeti Társaság koordinál egyre több zeneszerzői irányzat képviselői számára teremt fórumot. Az idei fesztiválnak a bezárt Pesti Vigadó helyett már a Magyar Tudományos Akadémia díszterme adott otthont, de a struktúra, az alapelvek nem változtak: ezúttal Spanyolország volt a Mini-Fesztivál vendége, és a négy hangversenyen összesen huszonöt magyar zeneszerző (műfajilag roppant változatos) alkotásai hangzottak el. A szombat esti kamarazenei koncertet Láng István III. vonósnégyese nyitotta, amelynek éppen negyedszázada, 1979-ben volt az ősbemutatója, de a darabon nem hallatszik az eltelt idő: friss, változatos, mozgalmas. Kár, hogy a Somogyi Vonósnégyes (Somogyi Péter, Lendvai György, Tóth Balázs és Pólus László) előadása ezúttal csak a korrekt, megbízható szintig jutott, és teljesen hiányoztak belőle azok a színek, kontrasztok, melyek Láng zenéjét igazán érdekessé teszik. Sári József Dyaden című klarinétduója esetében viszont a mű és az interpretáció is kimagasló volt: a modern zene iránt elkötelezett Klenyán Csaba és Rozmán Lajos egymást is inspirálták a szellemesen, tömören, a mesterségbeli tudás mellett komoly hangszerismeret birtokában is megfogalmazott darabban. A fiatal zeneszerző-nemzedéket képviselő Gulya Róbert viszonylag könnyen befogadható, majdnem tonális alapú eszközkészlettel dolgozik - darabjai talán ezért is népszerűek az előadók körében. Szólógitárra írt Tündértánca, amit az osztrák Johanna Beisteiner adott elő, finoman szőtt, harmóniát sugárzó darab - igazán eredeti ötletek nélkül. A koncert csúcspontja számomra Dubrovay László Fecskedalok című - Gyurkovics Tibor verseire írt - dalciklusa volt. A költői képeket érzékenyen közvetítő, ugyanakkor drámai erejű zene ez, amelyből hangnemnélkülisége ellenére is egyfajta biztonság- és otthonosságérzés árad. Csereklyei Andrea (szoprán) mélyen átélt, erőteljes, szuggesztív előadása - Holics László kifogástalan zongorakíséretével - szépen, plasztikusan kiemelte a Fecskedalokban rejlő értékeket. Szünet után Durkó Zsolt Sinfoniettája következett egy már-már klasszikussá emelkedő darab, mely Philip Jones rézfúvósegyüttesének nagyszerű lemezfelvétele révén külföldön is ismertté vált. A kibővített Ewald Rézfúvós Kvintett előadása sajnos meg sem közelítette a CD-ről ismert minőséget. Intonációs problémák, kisebbnagyobb kommunikációs zavarok jelezték, hogy a Sinfonietta nem az a darab, amit karmester nélkül is megfelelő színvonalon el lehet játszani. A hangverseny befejező részében a Nemzeti Énekkar (művészeti vezető: Antal Mátyás) szólaltatta meg Horváth Barnabás Kányádi-versre írt nőikarát, Durkó Péter - Blake és Shelley költeményeire komponált Természetzenéjét, illetve Reményi Attila 37 zsoltárját. A kórus mindhárom esetben roppant összetett, nagy koncentrációt igénylő feladatot kapott, amit elfogadhatóan teljesített. Retkes Attila * Mini-Fesztivál Kamarazenei est Láng István, Sári József, Gulya Róbert, Dubrovay László, Durkó Zsolt, Horváth Barnabás, Durkó Péter és Reményi Attila műveiből MTA díszterme Titkos féreg foga rág katéter Akik női popsik és orbitális dudák szelíd lankáin kívánják legeltetni a szemüket, később kapcsoljanak kedvenc csatornájukra, a RiMaSzatra. Ám most, vacsoraidőben erotikus sonkák, sódarok, izgató vesepecsenyék helyett könnyen emészthető, pikáns körettel szolgálunk az ízletes családi estebédhez. Ma ugyanis a férgekről lesz szó! Tudom, mire gondolnak a kedves Nézők, de rögtön el kell utasítanom mindennemű feltételezést, műsorunk abszolút politikamentes. Tekintetünket vessük inkább mostan a pszichét felzabáló ádáz kártevőkre. Mert az emberi lélek egyfelől csodálatos, másfelől undorító. Mi e rejtélyes bensőt - természetesen - „másfelől” mutatjuk be. Mert ami odakünn, széles e világban taszító, az a képernyőn mindig vonzó, ahogy ezt tisztelt hirdetőink is megelégedéssel nyugtázzák. Nos, a költővel szólva, mindannyian olyanok vagyunk, mint a virág, amelyet „titkos féreg foga rág”. Új műsorunkban, a Lélektipróban fészkében tapossuk el ezt a férget. Szakmai sikeremet - amit szeretnék itt aprópénzre váltani - annak köszönhetem, hogy hiperérzékeny lélek vagyok, szívem a lehulló levél neszére is összerezzen. Már első felhívásunkra rengetegen jelentkeztek. Egyre többen szeretnének látszani, hiszen aki nem látszik a képernyőn, az nem is létezik. Na, már itt is első páciensem, Tyutyu egy rendes, jóravaló strici. Tisztességes munkával keresi kenyerét, arra rászoruló lányokat futtat és védelmez. Amúgy tökéletes jellem lenne, ha nem volna rabja a drognak, játékszenvedélynek, és emiatt nem kényszerülne rá, hogy a kéjiparban keményen robotoló beosztottjait csontig megkopassza. íme, kedves nézők, mivé lesz az ember, ha rákényszerítik a körülmények, ha nem nyúl felé segítő kéz! Add a kezed, Tyutyu, hadd szorítsam meg. Én tökéletesen megértelek, a szemem csupa könny (a rohadt életbe, gyertek már rám a kamerával premier plánba!). De azért a szemeden látom, hogy hazudsz te mocsok, gyönge szarvagy! Élősdi! Lécei, hagyd a sablonokat, te, nyikhaj macskajancsi. Persze hogy elfogad a világ. Még szép! Nem nagy dicsőség ez ott, ahol senki senkivel sem törődik! Oké, nem haragszom, láthatod, milyen empatikus vagyok, csak azért vágok ilyen képet, mert beakadt a cipzáramba az intim ékszerem. De azt javaslom, csinálj már valamit, hogy ne jöjjön rád mindig a hányás magadtól, ha tükörbe nézel. Na, takarodj a szemem elől, te tetű!!! Mennyivel jobb, ugye, kedves nézők, hogy üres lett a stúdió. Nagy pillanat ez! Meglássák, Tyutyu tiszta, frissen vasalt, féregtelenített lélekkel most jó útra lép. Kiterítettük megint a lelki szennyest! És nem hagyományos mosószerrel mostunk! Hála a valóságshow-knak, végre minden féltett, sötét, undorító, privát titoknak is van piaca. Hamarosan jelentkezik új sokkoló sorozatunk, az Élveboncolás!, ahol egyenesben közvetítjük a legvéresebb műtéteket. Különösen izgalmasnak ígérkezik az első rész, amit,Mutasd meg a prosztatád, megmondom ki vagy” címmel sugárzunk. Kérem a következőt! Stark R. László