Magyar Hírlap, 2014. szeptember (47. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-02 / 204. szám
E-MAIL: PUBLICISZTIKA@MAGYARHIRLAP.HU MAGYAR HÍRLAP, 2014. SZEPTEMBER 2., KEDD A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD 7 A demokrácia exportőrei BOGÁR LÁSZLÓ közgazdász Ha a földkéreg tektonikai lemezei egymásnak feszülnek, az pusztító földrengések, vulkánkitörések és szökőárak kialakulásához vezethet. A világhatalmi „lemezrétegek” tektonikai mozgása hasonlóan pusztító következményekkel járhat, mint ahogy azt az eddig már több mint kétezer halálos áldozattal járó ukrán konfliktus is mutatja. Érdemes tehát az ügyön egy kicsit ebből a szempontból is eltöprengeni. A nyugati modernitás a primitív értelemben felfogott, és fizikai élvezetek közvetlen kielégítésére alkalmas „anyag” bűvöletében éli életét már évszázadok óta. Pedig a népmesék szintén évszázadok óta formálódó szellemi tanításainak egyik döntő intelme éppen az, hogy ne ragaszkodjunk görcsösen azokhoz az anyagi javakhoz, amelyek valójában csak egy kirakatvilág felvillanó káprázatai. Értékük kizárólag akkor, attól, azért és addig van, amíg szellemileg nemes célok hordozói, segítő eszközei. Egyébként tévutakra vivő kacatok, amelyek jólét helyett a teljes pusztulásba vihetik a mesék öntelt gazdag emberét. Globális szép új világunk mégis cinikus perverzitással megy szembe ezekkel az ősi tudásokkal és intelmekkel. Aligha lehet kétséges, hogy „anyagból” egy Oroszország nevű komplexumban van a legtöbb, hisz területe messze felülmúlja valamennyi más országét. Fel is kelti - folyamatosan, évszázadok óta - azoknak az „anyagelvű” hatalmi centrumoknak a figyelmét, amelyek persze kényesen ügyelnek arra, nehogy kiderüljön, egyszerűen szeretnék kirabolni a gazdag orosz földet. Napóleon, Hitler és aztán a „hidegháború” Amerikája is ezért eszkábált össze valamilyen fedőtörténetet arra, hogy miért is áll szemben Oroszországgal. A hamis magyarázat lényege mindig az volt, hogy a „szabadságot” kívánják elvinni az elnyomott orosz népnek. Az Ukrajna körül kibontakozó apokalipszis egyetlen pozitív következménye, hogy kiderült, valóban a szó szoros értelmében apokalipszisről van szó, mert ez az ősi görög szóöszszetétel azt jelenti, hogy „lehull a lepel”, és most bizony lehullott a lepel. Oroszország ugyanis már két évtizede nyugatias állam, és társadalmi-gazdasági mechanizmusai nem igazán térnek el a világ legtöbb országáétól. Ez azt jelenti, hogy formálisan jelen vannak Oroszországban a nyugatias demokrácia és piacgazdaság szervezeti-intézményi elemei, technikái, ám tartalmilag folyamatosan előtörnek az ettől néha nagyon is eltérő mintázatok. Hangsúlyozom, mindenütt erről a zavaros elegyről van szó, a „legdemokratikusabb” és kényes ízlésű nyugati országokban is. Ha igaza lenne a hódítóknak, akkor tehát Oroszországot már nem kellene stratégiai ellenségnek tekinteni, de mint most kiderülni látszik, mégis annak tekintik. És ez a tény látványosan leplezi le azokat a magyarázó ideológiákat, amelyek szerint csak az a baj Oroszországgal, hogy ott a nép „rabságban” sínylődik. Ha csak ez volna a baj, akkor ezen az alapon Amerika beavatkozhatna a világ legtöbb országának életébe, bár leginkább a saját portáján kellene előbb söprögetnie. (Mint Fergusonban legutóbb.) Szóval lehullani látszik a lepel, az Egyesült Államok mint globális birodalom ugyanolyan szimpla rablóháborút folytat Oroszország ellen, mint Napóleon vagy Hitler annak idején. Ukrajna csupán jelentéktelen eszköz ebben a kibontakozni látszó világháborúban, ami mindig is kizárólag a globális dominanciáról, az erőforrások feletti uralomról szólt. Az amerikai impérium számára létfontosságú annak megakadályozása, hogy kialakuljon az a globális nagykoalíció, amelyet eurázsiai földhídként szoktak emlegetni. Ez az utóbbi két évtized során valóban kibontakozni látszó együttműködési rendszer szimbolikusan a Párizs-Berlin- Moszkva-Peking-tengellyel írható le. Az impérium számára a megmaradás döntő feltétele az, hogy ezzel a planetáris szövetséggel szemben minél határozottabban kényszerítse ki a Washington- London- Párizs - Berlin -tengely megerősítését Oroszországgal, Kínával és az iszlám világgal szemben. Ennek elérésére először polgárháborút provokált Ukrajnában, kettős céllal. Egyrészt permanens konfliktust Ukrajna és Oroszország között, s Ukrajna végleges elszakítását. Másrészt Oroszország és az Európai Unió közötti stratégiai együttműködés teljes lerombolásával Európa meggyengítését, Amerikától való függésének megerősítését. Ennek fontos eleme, hogy Európa egyetlen évtizeden belül az amerikai palagáz importjára építse energetikai rendszerét, ami, lévén sokkal drágább, mint az orosz földgáz, az új függés mellett jelentősen rontaná Európa és főként Németország versenyképességét. Ráadásul a tartós ellenségeskedés végre megnyitna egy hatalmas, új piacot is a történelmének legmélyebb válságát élő amerikai hadiipari komplexum számára. Végül mindezt megkoronázza majd az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabad kereskedelmi egyezmény. Hogy minden akadály nélkül áraszthassa el a génmanipulált kukorica az Európai Uniót és persze a „szabad” Ukrajnát is, akadálytalanul onthassa kultúrszennyét Hollywood a már eddig is éppen eléggé szétvert lelkű Közép- és Kelet-Európára. A birodalmi konstruktőrök, mint mindig, most is profi munkát végeztek, hisz mindez ráadásul az orosz „agressziót” megfékező, a „szabad népeket” megvédő akciósorozatként adható el. Feltéve, hogy a világ valóban beveszi a birodalom legújabb tragikomikus hazugságait. Diktátor a köbön SINKOVICS FERENC főmunkatárs Már javában zajlik az önkormányzati választás kampánya, éppen ezért semmi meglepő nem volt, mert nem is lehetett abban, hogy az Együtt-PM asztalt áhított az egyik budapesti, külvárosi piac bejáratánál. Az „asztal” mint a politikai propaganda eszköze, korábban is létezett már, de az MSZP csinált belőle igazi fegyvert a 2002-es országgyűlési választások kampányában. Ron Werber unszolására... Hát igen, nyomul az Együtt-PM, sőt, nyomul az egész balliberális tábor, de nincs ebben semmi különös, a baloldali és a liberalizmust éppen harcias és forradalmi lendülete jogosítja fel a nyomulásra. És az Együtt-PM a piac közönségét szúrta ki magának ezúttal, s egy olyan közeget, ahol életünk egyik legalapvetőbb szegmense, a táplálkozásunk a lényeg, ahol ezen van a hangsúly. Ösztöneinek legalapvetőbb szintjén akarja tehát megragadni az Együtt-PM a választókat, azon a szinten, amelyről az ismert baloldali író, a híresen kádárista Moldova György is beszélt még korábban egy tévéműsorban. Úgy fogalmazott, hogy vegyük tudomásul végre, egy nagy szelet rántott hús sokkal jobban érdekli az embereket, mint a demokrácia. Na de most jön az a csavar, amelyben a balliberális oldal, jelesül az Együtt-PM összehozza a Moldova által oly különbözőnek tekintett értékeket! Hisz ezen a piacozáson is csak arról volt szó, hogy ha Orbán, a diktátor már csak cezaromániája miatt sem hajlandó elfogadni a demokrácia alapértékeit, eltaszítja magától a művelt Nyugat - értsd Brüsszel - liberális eszméit, akkor annak szankció a vége. S ha már szankció, akkor az az EU-s támogatások megvonását, illetve visszatartását jelenti, s előbb csak a rántott hús mérete csökken, majd el is tűnik teljesen a magyar családok asztaláról. Na itt tessék aláírni a támogatóívet, mondja öt másodpercnyi csönd után az aktivista, és a háziasszony, aki derűs napsütésre ébredt ezen a reggelen, s aki elégedett a szép hússal, amit a hentesnél kapott, most zavarodottan keresi a helyet, hogy hová is tegye a szatyrot amíg aláír, de kérdés az is persze, hogy aláírjon-e egyáltalán, mert a pártok mindig csak szórakoznak az emberekkel... Valahol, valamikor kiölték a távlatos gondolkodást a magyar emberekből. Nem kiveszett, kiölték. Mondjuk a Kádár-rendszerben, ahol az életnek nem voltak igazi perspektívái, hiszen ez a rendszer pont a perspektíváktól fosztotta meg az embereket egyéni és közösségi értelemben vett távlataiktól azzal, hogy szinte minden fontos döntést kivett a kezükből, mondván, ezek már a párt kompetenciájába tartoznak. Nemcsak a társadalmi szintű kérdéseket volt képtelen befolyásolni az ember, de saját utcájának vagy lépcsőházának közös ügyeit sem, mert a döntések mindig felülről érkeztek, így aztán tényleg bekerültünk abba a Trabant - frizsider-víkendház háromszögbe, amelynek a Moldova - féle rántott hús a mindent kifejező szimbóluma. Tényleg elég lehet ez ennek a nemzetnek? Nem arról van szó, hogy az Együtt-PM az MSZP-hez, a DK-hoz és a legtöbb balliberális párthoz hasonlóan alábecsüli a magyarságot? Mert az MSZP alábecsülte, különben hogyan is vette volna arra a bátorságot, hogy két évtizeden át megjátssza a baloldali pártot, amely a dolgozói érdekeket védve harcol a kizsákmányoló tőkés osztály ellen. Jóllehet ennek a tőkés osztálynak épp e harcos baloldali párt vezetői képezték a zömét. Húsz év kellett ahhoz, hogy ez az ellentmondás szétfeszítse a baloldalt, s a hozzá csatlakozott liberális erőket. De szétfeszítette! Egészen odáig, hogy a baloldali pártok is lemondtak hagyományos szavazótáborukról, a bérből és fizetésből élők rétegéről, s jobb híján a másságot és a devianciát karolták fel az „üldözöttek” megmerítőinek hirdetve magukat. Ráadásul a szétforgácsolódott balliberális tömb most belső hatalmi harcokkal küszködik. Gyurcsány egységes baloldalt akar, egy nagy baloldali pártalakulatot, így jönne vissza, mert ennek persze ő lenne a vezetője. Ügyes, nem?! Ha engedjük, hogy most revánsot vegyen és lépésről lépésre visszaóvakodjon, vagyis a kétharmados választások meg a Békemenetek után megint csak a Moldova-féle rántott húsig látunk, akkor visszajöhet egyszer. Az egész balliberális oldallal a háta mögött. Akár az ország élére is. És ha most Orbánt diktátornak „becézi” a nyugati sajtó, mit ír majd akkor Gyurcsányról? Azt, hogy diktátor a köbön?! Dehogy! Semmit. ■ sinkovics.ferenctßmagyarhirlap. hu Sarkosan fogalmazva: 2015 SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER Az egykori magyar nyelvújítóknak sokat köszönhetünk, mert az ő munkájuk tette nyelvünket fogalomgazdaggá, hajlékonnyá, az idegen szavak helyett újakat képezve. Sok szó meggyökeresedett, de bőven akadtak elvetélt kísérletek is, amelyeket a köznyelv nem fogadott be, legfeljebb a hivatalos megnevezés. A telefon helyett alkalmazott távbeszélő például mindenki számára érthető, a magyar ember mégsem távbeszélőn hív fel valakit, hanem telefonál. A mókás próbálkozások között bukkantam rá az „országiászati észlészet” kifejezésre, amely a „politika” szót lett volna hivatott felváltani. Az „országlás” a nyelvünk része, az „országlászat" már nem az, pedig olyan, mint a fogászat vagy építészet. Izgalmasabb feladvány az „észlészet”, alighanem annak rövidítése, hogy észnél kell lenni, ha politizálunk. Ez minden időben embert (és népet) próbáló feladat, világviszonylatban is ritka a helyes megoldás. E mostani, enyhén szólva feszült és zavaros nemzetközi helyzetben nem irigylem az „országrászokat”, mert a politikusok működési elve általában nem a legfőbb jó szolgálata, hanem a legkisebb rossz ügyes kiválasztása. 1939. szeptember elején a nyilvánvaló német készülődés és fenyegetés ellenére kevesen hitték, hogy Hitler felborítja a sakktáblát, és logikailag értelmezhetetlen gyilkos és öngyilkos háborúba kezd. Az ilyen politikai esztelenség nemcsak diktatúrákra, hanem demokráciákra is jellemző, gondoljunk a koreai, vietnami, iraki háborúra a sok esztelen emberirtás közül. A mostani nagy tanácstalanságnak számos oka van, köztük az is, hogy a területfoglaló háborúk kezdtek kimenni a divatból, a globális pénzvilág humánusabb és célravezetőbb módon egész államokat is fel tud vásárolni politikai elitjükkel és gazdaságukkal együtt. Ugyanilyen döbbenten szemlélik a különböző, sokszor régen elfeledettnek ítélt autonómiatörekvéseket is, hiszen ezek is „korszerűtlenek” és a gazdasági integráció gátjai. Mint mindig, a legnagyobb bajban a szegény és kicsiny államok vannak, amelyek ésszerűen és ösztönszerűen szeretnének kimaradni az osztozkodásból, mert számukra tényleg csak a kisebbik rossz választása marad, de ahhoz tudni kellene, melyik is az. A „kinek van igaza” kérdésfelvetés mindig jogos és erkölcsös, de ilyesmin (sajnos) a történészek szoktak vitatkozni ötven vagy száz évvel valamilyen „sajnálatos esemény” után. Ilyen helyzetekben fohászkodik az ember a Teremtőhöz, világosítsa meg az „országiászok" elméjét, legyenek észnél, mert mi nem akarunk sem győztesek, sem vesztesek lenni, csak élni. ■