Magyar Hírlap, 2016. november (49. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-02 / 257. szám
MAGYAR HÍRLAP BELFÖLD 2016. NOVEMBER 2., SZERDA ÚJ EBETTSECI TÁRGYIT VAGY ÉRDEMI KÖVETELMÉNYT LEGFELJEBB KÉT ÉVVEL A VIZSGA ELŐTT, FELMENŐ RENDSZERBEN LEHET CSAK BEVEZETNI Törvénycsomag garanciális elemekkel KOROMPAY CSILLA Számos jogszabályt módosít, pontosít, kiegészít a múlt héten benyújtott oktatási javaslatcsomag. Elfogadása esetén garanciális elem kerül be például a köznevelési törvénybe azért, hogy ne kallódjon el a fegyelmi okból eltanácsolt tanuló sem, hanem rövid időn belül másik iskolába kerüljön. „A nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását gyakorlati tapasztalatok, jogalkalmazóktól kapott visszajelzések alapján szövegpontosítások szükségessége, joghézagot jelentő rendelkezések pótlása, időközben bekövetkezett egyéb törvénymódosításokkal történő koherencia megteremtése indokolja. A törvényjavaslat további célja a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény megújítása a felsőoktatási intézmények egységes finanszírozása érdekében” - áll a múlt pénteken az emberi erőforrások minisztere által benyújtott, csaknem negyvenoldalas oktatási javaslatcsomag általános indoklásában. Emellett, mint írják, kiegészítésre szorul a külföldi oklevelek és bizonyítványok elismeréséről szóló törvény is, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényt pedig a tankerületi központokkal összefüggésben kell módosítani. Amint arról már beszámoltunk, a tankerületi központokban dolgozók november 30-tól, az új, önálló tankerületek megalakulásától a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá fognak tartozni. Egy másik rendelkezés szerint korlátozzák a pedagógus szakképzettséggel rendelkező, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben alkalmazottak fokozatszerzési lehetőségeit a minősítési rendszerben, arra ösztönözve őket ezzel, hogy inkább a pedagógus szakképzettségüknek megfelelő pályán helyezkedjenek el vagy arra térjenek vissza. A csomagban található „garanciális szabályok” közül most megemlítjük azt, amely szerint új érettségi vizsgatárgyat vagy az érettségi vizsgatárgy új vizsgaszintjének követelményeit felmenő rendszerben kell bevezetni, a követelmények érdemi megváltoztatására irányuló rendelkezést az érettségi vizsgára jelentkezés előtt legalább két évvel kell kiadni. További új garanciális elem, hogy az oktatásért felelős miniszter döntési jogkörébe kerül az iskolai körzethatárok meghatározása - különös figyelemmel a hátrányos helyzetű tanulók arányára - abban az esetben, amikor a kormányhivatal és az állami fenntartó nem tud egyetértésre jutni. „A legsúlyosabb fegyelmi büntetések alkalmazásakor a szülők gyakran nem tesznek eleget iskolakeresési kötelezettségüknek, illetve a választott iskola nem fogadja a tanköteles tanulót, aki ezáltal hosszabb időn keresztül nem jár semmilyen iskolába. Jelenleg teljesen a szülőn múlik, bejelenti-e az eredménytelen iskolakeresést a kormányhivatalnak, vagy sem, ezért szükséges a fegyelmi döntésben érintettek együttműködésének pontosítása” - indokol egy másik új rendelkezést a dokumentum. E szerint a szülő köteles új iskolát keresni a tanulónak, a fegyelmi büntetést hozó iskolának pedig segítenie kell ebben. Ha nyolc napon belül nem találnak másik intézményt, akkor az ügy a kormányhivatalhoz kerül, amely három napon belül kijelöli az új iskolát a diák számára. A módosításcsomag mellékletei között van egy táblázat Magyarország államilag elismert felsőoktatási intézményeiről - állami és nem állami egyetemek, alkalmazott tudományok egyetemei, illetve az állami és nem állami főiskolák -, amelyek száma hatvanhat. Egy másik táblázatban a köznevelésben előírt csoportlétszámok szerepelnek. Ebből kiderül, hogy például az óvodai csoportlétszám minimuma tizenhárom, maximuma huszonöt, általános iskolában ez tizennégy, illetve huszonhét, gimnáziumban és szakgimnáziumban huszonhat, illetve harmincnégy, szakközépiskolában elméleti képzésnél tizenhat, illetve huszonnyolc fő. Mi HATÁRHELYZET A migránsáradat a hétvégén sem enyhült BK Október 31-én, hétfőn 268 személy próbált meg illegálisan bejutni Magyarország területére a magyar-szerb határon, közülük százhetvenegy főt a rendőrök és a katonák elfogtak, kilencvenhét határsértőt a határsávban feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron - derült ki a Police.hu adataiból. A rendőrség tájékoztatása szerint a hosszú hétvégén is folytatódott a határvadászok toborzása, október 29-én például Debrecenben tartott toborzót a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrök a határvadászképzés felvételi eljárásáról, az alkalmassági vizsgálatok részleteiről és a várható fizikai felméréssel kapcsolatos feladatokról adtak információt és szóróanyagot a debrecenieknek. Csütörtökön Veszprémben, illetve Veszprém megyei településeken tartanak toborzót. „Európában közép- és hosszú távon a biztonsági kockázat romlására, az iszlám vallási alapú terrorizmus erősödésére kell számítani” - hangsúlyozta Horváth József biztonságpolitikai szakértő a közszolgálati televízióban. A szakértő kifejtette, hogy elengedhetetlen Magyarországon a titkosszolgálatok és a rendvédelmi szervek megerősítése - jelentette a távirati iroda. Terrorcselekményt - hangsúlyozta - a Közel-Keletről érkezők mellett olyan, második és harmadik generációs bevándorlók is elkövethetnek, akik az iszlám radikalizmusban találják meg önkifejezési módjukat. Előbbiek jellemzően hosszabb előkészítést igénylő akciókat követnek el, míg utóbbiak magányos tettesként támadnak - tette hozzá. ■ CSHAKOZNAK A KÍSÉRLETHEZ AZ ÖNKORMÁNYZATOK Egyeztetett települési program számítógépes hálózati segítséggel KACSÓH DÁNIEL Egy éven belül valamennyi önkormányzat csatlakozik a települések gazdálkodásához, illetve adózásához számítógépes támogatást nyújtó ASP informatikai rendszerhez, közben a kormány részéről folyamatosan egyeztetnek az érdekvédelmi szervezetekkel - tudta meg lapunk. Jövő október elsejéig valamennyi önkormányzatnak csatlakoznia kell a települések gazdálkodásához, illetve adózásához számítógépes támogatást nyújtó ASP-rendszerhez, de a folyamat teljes egészében csak 2018 januárjában zárul le - közölte megkeresésünkre a Belügyminisztérium (BM). Megírtuk, a közigazgatási munka informatikai fejlesztését is célzó hálózatot kísérleti jelleggel, néhány településen már bevezették, a parlamenti jóváhagyással bíró kiterjesztés részleteit pedig nemrég kormányrendeletben rögzítették. Utóbbi dokumentum szerint a kormány a rendszert a Magyar Államkincstár útján működteti, biztosítja az ügyfélszolgálatot, tájékoztat, képzéseket szervez. A tárca mostani közlése szerint, különösen a csatlakozással kapcsolatos kérdésekről folyamatosan egyeztetnek az önkormányzati érdekszövetségekkel. A 2017. január 1-jétől csatlakozásra köteles önkormányzatokat a kincstár és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. munkatársai együtt keresik fel. Ez a folyamat október 3-án kezdődött, jelenleg is tart - közölte a BM. A most zajló folyamat során új szakrendszereket alakítanak ki. Ilyen az elektronikus ügyintézési portál rendszere, ide értve az elektronikus űrlapszolgáltatást, hagyatéki leltárt, valamint az országos kiterjesztés biztosítását és támogatását, továbbá egy adattárház kialakítását. A projekt - a BM, a Magyar Államkincstár, a NISZ Zrt., a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség alkotta - konzorciumi formában valósul meg. Az ASP- központhoz való csatlakozást uniós forrású pályázati programmal segítik, nyolc és fél milliárd forintos összeggel, ebből a forrásból az eszközbeszerzési, igazgatásszervezési, adattisztítási és migrációs feladatokra adható támogatás. A pályázat október 14-én le is zárult, legalábbis az első ütemben csatlakozó önkormányzatok számára. A kormányrendelet külön kitér az adatvédelemre, továbbá az úgynevezett önkormányzati adattárház kialakítására. Utóbbi a kormányzati és önkormányzati döntések előkészítését szolgálja, működtetője pedig a kincstár. Ez lehet a legkényesebb pont, hiszen a települési szövetségek és az ellenzék részéről is egyaránt az a legfőbb vád, hogy a kormány megsértené az önkormányzatok gazdálkodási autonómiáját. Ezt a véleményt több miniszter is sűrűn cáfolta az elmúlt időszakban, ám kétségtelen, a rendszer bevezetésének egyik alig leplezett célja, hogy gátat vessen a települések további, korábban jelentős problémát okozó eladósodásának. ■ E-MAIL: BELPOL@@MAGYARHIRLAP.HU NÉGYMILLIÁRD DOLLÁR HELYETT MORZSÁKAT KAPTUNK Az MDF-SZDSZ-paktum háttere LÁZIN MIKLÓS ANDRÁS A paktumfantom - az MDF-SZDSZ pártközi megállapodás és világpolitikai háttere címmel írt könyvet Kulin Ferenc kritikus, irodalomtörténész. A szerző szemtanúként írja le a korabeli történéseket, s részletesen megcáfolja azokat a legendákat, amelyek a mai napig tartják magukat. - Az MDF-SZDSZ-paktumot ma is számos legenda övezi. Tisztábban fogunk immár látni? - Nagyon fontos leszögezni, könyvem alapvetően a megállapodás világpolitikai hátteréről szól, s csak kisebb részben foglalkozik magával a paktummal. Ugyanakkor igaz, mint személyes tanú állítom, Antall József nem az MDF háta mögött állapodott meg az SZDSZ-szel. A többoldalas papír és mellékletei immár hozzáférhetők, s így nem kell többet a tények ismerete nélkül keletkezett vad hírekre és mendemondákra támaszkodnia annak, aki tisztán szeretne látni e kérdésben. - Mi volt a helyzet a világpolitikában a paktum idején? - A Veritas Történetkutató Intézet a közelmúltban megjelentette a korábban titkosnak számító diplomáciai iratokat, én ezek alapján a Budapest-Washington és a Budapest-Bonn kapcsolatot elemzem. Egyértelműen kiviláglik, hogy milyen mértékben vezettek félre, árultak el bennünket Nyugaton. - Nem meredek megállapítás ez? - Antall József az idősebb Bush elnöktől és Kohl kancellártól is ígéretet kapott arra, hogy átvezetnek minket a rendszerváltozás kezdeti nehézségein. Sőt, azt hangoztatták, hogy a térségben mi vagyunk a legfontosabb kapcsolatok. Ám Bush ellenzéke úgy gondolta, ők nem az erős, hanem a gyenge Európában érdekeltek, ezért szándékait megtorpedózták. A kontinensen pedig, legfőképpen a franciák és az angolok, cseppet sem akartak egy újra egyesülő Németországot - az persze más kérdés, hogy ezt az ottani belpolitika végül kikényszerítette. A terv kerékkötői azt sem szerették volna, hogy az újjászületett német állam - úgymond - rátelepedjen Kelet-Európára, így Kohl kancellár tervei szintúgy dugába dőltek. - A számokra fordítva ez mit jelentett? - A korábban beígért négymilliárd dollár helyett csak morzsákat kaptunk. Összesen hatvanmillió jutott a bevonuló amerikai cégek támogatására, húszmillió a civil szervezeteknek, s a kormány tizenhétmillióból tudott gazdálkodni. Amikor 1990 szeptemberében Rabár Ferenc akkori pénzügyminiszterünk hazatért az óceán túlfeléről, a minisztertanácsi ülésen szó szerint elsírta magát. Közölte, az Egyesült Államok sem a szociális kiadásokat, sem a tudományt nem tartja támogathatónak, egyetlen követelésük, hogy a hitelt mielőbb fizessük vissza. A kormányt a taxissztrájkot követő erős társadalmi összefogás mentette meg, s ez segített kitölteni a ciklust is. ■ Kulin Ferenc FOTÓ: MH PÁRTPREFERENCIA A főváros is a Fideszé Az országos eredményekhez hasonlóan Budapesten is toronymagasan vezeti a Fidesz-KDNP a pártok népszerűségi listáját a Nézőpont Intézet felmérése szerint. A biztos szavazók 44 százaléka szavazna a kormánypártokra. Érdekesség ugyanakkor, hogy tíz százalékkal a DK a második és kilenccel az LMP a harmadik. Az MSZP-re és a Jobbikra hét százalék szavazna, az Együttre hat, a Párbeszédre három. A teljes népesség körében a Fidesz-KDNP 32, az LMP tíz, a DK nyolc, a Jobbik és az MSZP öt százalékon áll. (BR) ÜGYVÉDI TÖRVÉNY Bővülő lehetőségek A jövőben a cégek jogi képviseletét munkavállalóként ellátó jogtanácsosok is az ügyvédi kamara tagjai lehetnek - mondta el az új ügyvédi törvény koncepciója kapcsán az M1-n ifj. Balsai István ügyvéd. Ahogy lapunk múlt héten először beszámolt róla, az Igazságügyi Minisztérium javaslata szerint megszűnne az ügyvédi sikerdíj, amely helyett a munkával arányos díjazást vezetnének be. Balsai elmondta, a tárca lehetővé tenné, hogy az ügyvédek az adótanácsadás mellett más területen is munkát végezzenek. (BB)