Magyar Hírlap, 2021. augusztus (54. évfolyam, 177-201. szám)
2021-08-31 / 201. szám
Folytatás a 11. oldalról Ennek jele volt, hogy Szent István, miután lehető vér szerinti utódát elvesztette, felajánlotta a királyságot az égi Boldogaszszonynak. Az így Máriáé lett korona pedig az örökkévalósághoz köti az országot. Ezért van az, hogy a király nálunk nem lehet önmagában a hatalom forrása, a korona működteti azt - vagyis az országot - a vezető és a nemzet együttműködése révén. Szemben azzal, ahogy a mai világban viszonylagossá válnak elvek és eszmék, a korona öröknek tartott értékrendet képvisel. Kifejezi a magyar történeti alkotmányt, és ezért lényege a folytonosság és ezt a építkezést már a vérszerződéstől számíthatjuk. A változhatatlan értékek pedig szentek, erre utal a Hartviklegendában megismételt isteni üzenet: Géza fejedelem látomása és a pápának megjelenő „Isten küldöttje” révén. A szentség pedig olyan lényeg, ami a földet összeköti az éggel. Tartalmilag megfelel a magyarok természetében meglévő szabadságvágynak is, mert földi hatalmat nem ismerhet el országa fölött. Ez a függetlenségi igény kezdettől megmutatkozik a magyar királyok főkegyúri jogában; döntéseik önálló voltában (akár még az egyház nyomásgyakorlásával szemben is). A szabadság és függetlenség gondolatához hozzátartozik a terület, ahol megvalósulhat. Történeti alkotmányunk szerint az állam vagyona a Szent Korona tulajdona. Nem forgalomképes, nem adható el. Üzenetének jelentőségét csak akkor tudjuk igazán felfogni, ha azon az országkifosztáson túl, amit a szovjetfüggő gyarmati rendszer megvalósított (és amelyről az utóbbi időben olyan bőségesen tár fel adatokat Borvendég Zsuzsanna), számba próbáljuk venni a rendszerváltozással együtt járó magánosítás visszaéléseit. Az állami vagyon védelmével kapcsolatosan sokszor szándékosan elmulasztott intézkedéseket, joghézagokat. Az 1988-1990 közötti spontán privatizáció felmérhetetlen kárait és az utána következő, immár intézményes folyamatot, amelyben - egy 2003-ban kiadott ÁSZ-jelentés alapján - akkori értéken 4000 milliárd forint tizenhárom év alatt úgy vált magánvagyonná, hogy szőrén-szálán „eltűnt”. 2007-ben a parlamentben az állami vagyonról szóló vita arról szólt, hogy a maradékot egy úgynevezett Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tette volna a főtolvajok kezébe részvénytársaság formájában. (Jellemzően e törvény vitáját kétszer is az éjszaka közepére időzítették - egyszer hajnali fél 3-kor és egyszer fél négykor záródott -, nehogy valaki is felfigyeljen rá.) Ezért mondtam ekkor az Országgyűlésben, hogy az új állami vagyontörvényt őszinte nyelven így kéne nevezni: „gyurcsányi pénzmosoda a közvagyon eltulajdonítására”. És emlékezhetünk a Gyurcsány-kormány idején a nemzeti vagyon kifosztásának kísérletére kirobbant tömeges utcai tiltakozásainkra! Nos, ebből látható legjobban, hogy mi volt a jelentősége a Szent Koronához fűződő tulajdonjognak. Mindenképpen elmondhatjuk, hogy a szívünkben működő Szent Korona átsegített történelmünk nehéz időszakain, és megakadályozta közösségünk széttöredezését, felbomlását az ország szétszakítottsága idején és az idegen uralom hosszú századaiban. A szinte a tudatunk alá ivódott közös szemlélet irányított minket, ezért nem lehetett puszta erőszakkal összetörni a magyar nemzetet. Úgy van, ahogy ezt antikommunista emigráns költőnk, Kecskési Tollas Tibor megfogalmazta: „Még a vérségi kapcsolatnál is fontosabb, szentebb a szellemi összetartozás!” A magyar gondolkodás különössége itt, Európában érezhetően elüt az általánostól. Ezzel más színt, más megközelítést visz be a fősodorba. Annyi évszázad után sem vesztettük el észjárásunk mellérendelő jellegét. Arany Jánost nem csupán gazdag szókincse miatt, hanem azért is érezzük annyira magyar költőnek, mert kiemelten kedveli a mellérendelt mondatszerkezeteket (miközben hétköznapi beszédünkben egyre inkább terjeszkedik az alárendelés). Ezzel párhuzamosan társadalmi felfogásunkban is a hűbéri alávetettség szabályai mindig idegenek voltak. Nem a királynak volt koronája, hanem a koronának királya. A közjogi szereplők mellérendeltek voltak, és fogták az egyeduralkodó kezét. Ha kellett, erősítették, ha pedig úgy kellett, akkor fékezték (lásd Aranybulla, ellenállási záradék). Ezzel lehet kapcsolatos az, hogy a magyar lélek mindig is idegenkedve tekintett a birodalmi álmokra. Tudta, hogy az ország, az otthon, a birodalom legjobb esetben is csak társbérlet. Sok történész szerint a birodalmi gondolkodás terméke az etnikai kizárólagosság ellentéteként az emberiség nagy családja eszméjének megszületése. Azonban Kürosz, Nagy Sándor, Róma birodalmai, akár a moszlim hódítás, elővetíti a korunkban terjeszkedő globalista világállam pályaívét is... A birodalom mindig sokféle népet bekebelező, terjeszkedésre törekvő uralmi rend. Átgyúrni törekszik a társadalmakat, és új, közös csoportot igyekszik ezekből képezni. Ezért azután „jaj a legyőzöttnek”! S ha sikerül a leigázottak kultúráját eltörölni, akkor következik be az, amit az Egyesült Államokban éppen láthatunk: az alávetettek előbb egyenlő jogokat követelnek, majd a hatalom átvételét. Ezt az összefüggéseket kutató történész, Yuval Noah Harari így foglalja össze: „Például amikor a Nyugat-római Birodalom Kr. u. 476 ban összeomlott a germán törzsek hódításának hatására, a numantiaiak, arvernusok, helvétek, szamniszok, luzitánok, umberek, etruszkok és a rómaiak által leigázott többi sok száz elfeledett nép nem emelkedett ki a birodalom elszenesedett romjai közül, mint Jónás a cethal gyomrából. Egyikük sem maradt meg. Azoknak az embereknek, akik e nemzetek tagjaiként azonosították magukat, a saját nyelvüket beszélték, a saját isteneikhez imádkoztak és a saját mítoszaikat és legendáikat mesélték, a biológiai leszármazottai már rómaiként gondolkoztak, beszéltek és imádkoztak.” Mint egy kisebb méretű emberi közösség - a magyar - tagja, tapasztalom és átélem, hogy ezek a szervesen alakult társadalmak értéket hordoznak. Az állatvilágban ma már tudjuk, hogy a fajok számának csökkenése nagy kárt okoz. Az emberi kultúra sokszínűségét is ostobaság lerombolni. Természetesen elfogadható, hogy vannak összemberi célok. Ilyen például az éghajlatváltozás vagy a népesedési arapály kezelése. Ám azt, hogy egy távoli központ megfelelőbben nyúlna bajainkhoz, mindenki számára érezhetően, erősen cáfolja az EU zűrzavaros migrációs politikája és járványkezelési kísérlete. Az országok közötti együttműködés fontos lehet a vitákban a békés megoldások keresése végett és általában a politikai határokon átnyúló ügyek esetében, de a döntéshozatal meszszire vitele rossz és lassú működést eredményez. Csurka István már 1998-ban meglátta a népességátrendeződés veszélyét, és jelezte olyan pontosan, ahogy sok vezető nyugati politikus ma sem: „Ez a kor, amelyben élünk és különösen az, ami ránk következik a jövendő században, a népvándorlás kora. A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak. A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük.” Az előttünk tornyosuló kihívást Koltai Gábor - az István, a király rockopera egyik megalkotója - egy Kossuth rádióbeli beszélgetésben így fogalmazta meg: „Hatalmas nagy kérdés az, hogy - és ezt István és az Árpád-ház nagyszerűen megoldotta - belesimulunk egy világfolyamba hasztalanul és felolvadunk-e benne, vagy pedig sikerül erőteljes, világos, ránk jellemző, öntudatos magatartással megteremteni egy magyar világot és önálló, jeles tényezőként megjelenni. ” A birodalom mindig sokféle népet bekebelező, terjeszkedésre törekvő uralmi rend. Átgyúrni törekszik a társadalmakat, és új, közös csoportot igyekszik ezekből képezni. Ezért azután „jaj a legyőzöttnek”! S ha sikerül a leigázottak kultúráját eltörölni, akkor következik be az, amit az Egyesült Államokban éppen láthatunk Kétperces Feljelentés Vitéz Ferenc irodalomtörténész Egy ideje már megint semmi érdekes nem történt Joó K. életében. Nemhogy érdekes, de gyakorlatilag semmi, és ez jóval kevesebb még egy kis valaminél is. Hogy történjen végre valami, Joó K. arra az elhatározásra jutott, hogy feljelenti magát. Kerülne egy kis szín a szürke hétköznapjaiba. Beidézés, kihallgatás, ilyesmi. Akad viszont egy alapvető probléma. Mi legyen a feljelentés tárgya? S vajon egy névtelen panaszt ugyanúgy kivizsgálnak-e a hatóságok? Viszont ha megadja a nevét és a címét, valaki mást kellene feljelentenie, és oda az izgalom. Sőt, hamis vád vagy rágalmazás miatt őt állítják bíróság elé. Abból nem tudja magát kimenteni, nem úgy, mintha ártatlan volna. „Tisztelt Rendőrség! Nevezett J. Károly embercsempészettel, prostituáltak kiközvetítésével, kábítószer- és fegyverkereskedelemmel foglalkozik. Tudok egy illetőt, akit ő csempészett az országba, másoknak kézigránátot és kokaint ad el, a saját szememmel láttam, hogy valaki egyszerre négy nőt vett tőle.” A négy nőt soknak tartotta, de ha már lúd, akkor legyen kövér. S be is toldotta a levélbe, hogy négy „kövér” nőt. Még egyszer ellenőrizte, hogy nem írta-e véletlenül alá a saját nevét. Postára nem akart menni, a legjobb az lesz, ha egyenesen a rendőrségen adja le a feljelentést. Kora hajnalban, amikor senki nem látta. A rendőrség ajtaján nem volt postaláda, biztos azért, hogy ne dobálják tele reklámújságokkal. Az ő postaládája mindig dugig van velük. Becsúsztatta a vastag falú rácsos ajtó alatt. Hogy miért volt rajta a rács, nem tudta, hiszen az nem börtön, de mindegy, a feljelentés dolga le van tudva. A következő napokban minden reggel izgatottan indult a hivatalba, és délután, amikor belépett a lépcsőház ajtaján, azt figyelte, vajon megfigyelik-e. Mert ugye nem fognak simán bekopogni hozzá, hogy van-e kézigránátja és kábítószere. Előbb megfigyelik, aztán kiküldenek egy beépített ügynököt, hogy vegyen tőle nőt. Vagy a hamis útlevél lesz a csali. J. Károly már a munkájára is alig tudott koncentrálni. Eszébe jutott, hogy biztosan utánanéznek a hivatalban is. Minél tökéletesebb az álca, annál több energiát fordítanak a megfigyelésre. Igyekezett gyanúsan viselkedni. Taxival járt, nehéz táskákat cipelt. Vett egy gitártokot, mert úgy emlékezett egy filmből, hogy az gyanús. Ismeretlen nőket szólított le. Messziről bárki azt hiheti, hogy ajánlatot tesz, pedig csak azt kérdezte, hogy merre van a legközelebbi posta. A szekrény aljáról előkereste azt a „First or Last” feliratú fekete baseballsapkát, amit egy lomtalanításon talált. A szemébe húzta, már amennyire a szemüvege engedte, bement a kaszinóba, megivott egy whiskyt, és a ruletten bukott kétezer forintot. Egyik este csöngettek. J. Károlyt a forró bizsergés futotta át, beérett a sok erőfeszítés gyümölcse! Kikukucskált a kémlelőn. Két egyenruhást látott. Egy magas, vékony nőt, mellette egy alacsonyabb, de izmos alkatú férfit. Mint amilyen ő is szeretett volna lenni. Ha a magasságán nem is tud változtatni, de ilyen izmokkal biztosan nem szorult volna rá, hogy feljelentse magát. „J. Károlyt keressük”- - mondta az udvarias köszönés után a férfi. „Van házkutatási parancsuk?” - kérdezte J. Károly. A határozottsága saját magát is meglepte, egészen harcias volt. J. Károlytól a harciasság ugyanis igen messze állt. „Nincs - mondta az izmos -, csak figyelmeztetni szeretnénk, hogy tartsa nyitva a szemét.” J. Károlynak nem okozott gondot a szem nyitva tartása, sőt, egészen elkerekedett. Azt gondolta, hogy a két rendőr ott helyben le fogja tartóztatni. „Valaki igen haragudhat magára - tette hozzá érzéki mosollyal a rendőrnő. - Névtelen bejelentést kaptunk, amit a kollégák kivizsgáltak. Kellemes estét kívánunk!” J. Károlyt elbűvölte a rendőrnő mosolya. Milyen kár, hogy olyan magas, gondolta. „Nem visznek be?” - kérdezte szinte könyörögve, mikor a rendőrök indulni akartak. „Igyon meg inkább valamit erre az izgalomra!” - válaszolt az izmos. „És tartsa szárazon a puskaport!” - tette hozzá a nő. Mosolygott. Mintha egy aprót kacsintott is volna rá. J. Károly úgy érezte, hogy mégis jó ötlet volt a feljelentés. Megint lesz mivel álmodnia. Vélemény és vita 2021. augusztus 31., kedd 12