Magyar Hírmondó 2. (1792. július-december)
1792-09-11
OASaSBM 391 ízemeinkből; bátorkodtunk azonban eleibe terjeszteni , hogy illy rettentő esetkor, sem az Illeni, sem a’ Polgári Törvények meg nem engednék az efféle vétkek’ büntetésének kissebbítését ; és hogy a’ Svéd Nép, ’s a’ közbátorság is nagyobb mértékben érdekeltetlének az által, hogy sem példásan meg ne kellene büntetni azokat. — A’ szivében megindúltt Király azt felelte, hogy ha a’ szoros igazság eggyátalyában vért kivánna a’ vérért, ’s ennek szava ellen nem lehetne elégséges az ő kérése, tehát már nem kíván egyebet, hanem hogy a’ bosszúállás tsupán annak személlyében határoztassék, a’ki fel emelte a’ maga vakmerő kezeit, a’ Királynak szentséges személlye ellen; hogy ezen boldogtalannak halála légyen az egyedül, mellyet okozánd az ő halála , minden más örzve esküditek pedig — legyenek azok kissebb vagy nagyobb mértékben vétkesek, és akármennyin (még akkor nem tudatott a’ számok) — hagyattassanak-meg életben. Végre azt mondotta a’ Király, hogy ezen kívánsága, utolsó atyafiságos kívánsága, és utolsó királyi parantsolatja néki , hogy a’ meg - kegyelmező hatalom el nem vétethetik tőle mind addig, a’ míg él , minek okáért meg is várja tőlünk , hogy erős fogadásunkal kötelezzük magunkat, az ő akaratjának teljesítésére. Nem tagadhattuk meg tovább ígéretünket tőle.— Ezen érzékenyitö tselekedetek, a’legízebb szinekkel fogják örökre ábrázolni, III. Guidonak szép Lelkét, ’s még halhatatlanabbá teszik emlékezetét, mint a’ Svensklundi gyözedelem,’s a’t. Elekes