Magyar Horgász, 1963 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1963. január / 1. szám

4 fi­ltm mmm jól körülvett bennünket a tél. Hetekkel ezelőtt eltűn­tek már a budai melegvíz-befolyásoknál horgászó leg­edzettebb pesti pecások is. Mit is csinálhatnak a hor­gászok, amikor a vizeket birtokba vette a fagy és a hó. Legtöbben megkezdik az otthoni szobai foglalkozást, a botok, orsók és egyéb szerszámok rakosgatását, javítá­sát, barkácsolással, játszogatással idézik fel a nyári fo­gások örömeit. Az edzettebbek azonban nem törődnek bele a kény­szerű szobafogságba, jég alatt, lékről horgásznak. Erről a jég alatti léki horgászatról szeretnék tájékoz­tatást adni, ismertetni ennek a horgászati módnak esz­közeit, azok alkalmazását és nem utolsósorban a léki horgászathoz való felkészülést, a jégen való mozgást, lékvágást és ami még hozzá tartozik. A léki horgászatot csak akkor kezdjük meg, ha meg­győződtünk róla, hogy a jégen való közlekedés bizton­ságos. A horgászathoz való felkészülést azonban jóval­­előbb, már az első fagyos napokkal elkezdhetjük, ami­kor hártyásodik a víz, befagy a zsinórvezetékbe a da­­mil. Előkészítjük a léki horgászat eszközeit. Köztudo­mású, hogy egy rendes horgásznak legalább tízszer annyi a kapatja, mint amire szüksége van. Megvesz minden újat, amit csak lát, kerül, amibe kerül. A régi, idejét múlta holmijától azonban a világért meg nem válik. Ha másra nem, arra jók ezek a „múzeumunk­ban” levő antikvitások, hogy belőlük válogassuk össze jeges kirándulásaink felszerelését. A jég alatti horgászatnál nem tartjuk kézben a botot, azt a jégre fektetjük. A szerszám finomsága semmi előnyt sem biztosítana, kár lenne tehát jó felszerelésün­ket rongálni. Válasszunk ki három régi, merev, rövid botot. Igen jól megfelelnek a már alig használatos tőrpengés botok is. Vizsgáljuk át a vezetőgyűrűket, nincsenek-e berá­­­gódva vagy berepedve, a hibásakat cseréljük ki. Zsí­rozzuk át a bothüvelyeket, hogy könnyen járjanak. A peremfutó orsó most csak akadályt jelent, nem se­gítséget. Keressünk ki a régi, félretett, egyszerű tároló­orsók közül minden botra egyet. Olajozzuk be azokat, nézzük meg, hogy a ráesni működik-e. Ha van jól be­állítható dörzsfékes orsónk, az még jobb. A nádmenti pontyozó zsinórjaink közül a legrégibb­­is megfelel. Egy-egy orsóra 25—30 méter zsinór elegen­dő. Méterenként vizsgáljuk meg és finom vazelinnal húzzuk át azokat. Fix úszót használunk, nagy teherbírásút. Ha van ré­gi, festett, középen lyukas hordódugónk, azt részesítsük előnyben, hogy miért, azt később látni fogjuk. Nagy, bőlyukú gömbólom, jó erős forgókapocs, élőke és horog teszi teljessé felszerelésünket. A régiek szerint csukára mindig fémelőkével horgásszunk, mert a csuka kopoltyús fedőinek széle, kapófogainak felső élei, mint a borotva, nyisszantják el a zsinórt. Vékony zsinórral tényleg kár az eredményt kockáztatni. Van elég időnk, hát készíthetünk házilag minden igényt kielégítő fém­előkét, sőt, ha akarunk, többfélét is. Vehetünk méterszámra puha, egyszerű vagy lágyabb, több szálból sodort vagy kleplizett fémelőkét. Ebből 25—30 cm hosszú, füllel ellátott élőkét készítünk. A fü­leket forrasztópákával leforrasztjuk. Készíthetünk csukaláncot is. Vékony, félkemény sár­garéz huzalból (0,5—0,75) 6—8 cm-es darabokat vágunk. Gömbölyű csőrű fogóval mindkét végükre fület formá­zunk. Az első darab felső fülébe forgókapcsot akasz­tunk és a fület laposfogóval 3—4 menettel lekötjük. Az alsó fülbe a következő darab huzalt akasszuk be és a füleket a fenti módon lekötjük. Megvan az első két láncszem. Tetszés szerinti, de legfeljebb­­30 cm hosszú élőket készítünk úgy, hogy az utolsó fülbe egy, a hor­gászboltban kapható, legfeljebb 5 mm átmérőjű kulcs­­karikát akasztunk. A kulcskarikába akasztjuk az egy­­nullás drillinget, hármashorgot. Ez a legrangosabb és előírásos csukaelőke. A kötések végeit lecsípés után si­mítsuk, reszeljük le, mert az éles hegyek horgászás köz­ben sok kellemetlenséget okozhatnak. Az utóbbi időben ellustultam és keresem az egysze­rűbb megoldásokat. Rájöttem, hogy a célnak teljesen megfelel a helyszínen pillanatok alatt elkészíthető egy­szerűbb „élőké” is. Én ezt használom. Régi, de nem sé­rült 70-es damildarabokból 40 cm-es darabot vágok. Az egyik végére forgókapcsot húzok és egyszerű végcsomó­val fület kötök rá, amiben benne van már a forgóka­pocs is. Az alsó véget ugyanúgy kötöm meg, kulcskari­kával, vagy már a hármashoroggal. A kulcskarika csak arra való, hogy a csalihal, vagy a várható csuka nagy­ságához mérten különböző nagyságú horgot kapcsolhas­sak fel. Ez az egyszerűen és legolcsóbban elkészíthető élőke jól bevált, még sohasem csúfolt meg. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül ez a legjobb. Senki se szidjon, ha véletlenül egy kisebb krokodilus elvágja a damil­ előkét, ezért írtam le, hogyan kell fémelőkét is készíteni. Vegyünk magunknak egy jó csukaszájnyitót, ami tulajdonképpen egy 3—4 mm-es acéldrótból rugó­san hajtott feszítő. Ez olyan olcsó, hogy nem érdemes vele otthon bíbelődni. Laposfogó is hozzátartozik a fel­szereléshez, az jó lesz arra, hogy a kifeszített csuka­szájból kiszabadítsuk a horgot. Kaphatunk azonban fil­lérekért külön horogszabadítót is. Ezzel tulajdonképpen készen is vagyunk a felszere­léssel, és ha hírt kapunk arról, hogy a jég elég vastag, el is indulhatunk. Sohase menjünk egyedül jég alatti csukázásra. Még a legnagyobb óvatosság mellett is történhet valami baj velünk és ilyenkor jó, ha legalább ketten vagyunk. Me­legen öltözzünk fel és vigyünk magunkkal termoszban forró teát, kéztörlő ruhát és két darab fejkendő nagy­ságú rongyot, amit majd a cipőnkre, csizmánkra kötünk. Lékvágásra akármilyen balta vagy kisebb fejsze meg­felel. Ha azonban válogathatunk, legjobb a hosszabb fejű fejsze. Csalihalnak szerintem a legjobb a 8—10 cm nagyságú vörösszárnyú keszeg. De jól bevált a kis kárász vagy a nagyobb sneider is. Mostanában annyi helyen tartanak

Next