Magyar Horgász, 1972 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1972. január / 1. szám
EZ A VÉLEMÉNYEM! Száműzött horgászok Talán van már tíz esztendeje is annak, hogy a horgászújságban reménykeltő cikk jelent meg (ha jól emlékszem: Gál Pál tollából), ezzel a címmel: Rendet a Balatonon! A cím önmagáért beszélt; témája a balatoni rend volt, illetve a rendetlenség. Az írás, ahogy mondani szokták, köztetszést aratott, többen hozzászóltak, egyetértve a szerző szándékával: a Balatonon rendet kellene teremteni. Kellene! — mondom így, óhajtó módban. Mert a hőn óhajtott rend azóta is csak óhaj maradt. Bizonyos értelemben még romlott is a helyzet, így az akkoriban megszakadt gondolatsort ma ezzel folytathatnám: Hol horgásszon a vándorhorgász? A kérdés, amilyen hihetetlen, olyan jogos. Vándorhorgásznak én azt a horgászt nevezem, akinek nincs sem stégje, sem csónakja, s így jobb lehetőség híján, csak a partról veti be a horgait. Nos, az ilyen horgász hovatovább egy talpalatnyi helyet sem talál a Balaton partján, ahol zavartalanul letanyázhatna. Mondhatná persze valaki, hogy miért nem megy valamelyik horgásztanyára? Tényleg, miért nem? Azért, mert a tanyák befogadóképessége korlátozott, a helyet rendszerint jó előre le kell foglalni. De, ami a legfontosabb, a tanyák nem alkalmasak a családos horgász fogadására. Én magam úgy vagyok ezzel a dologgal, hogy a halfogás öröme csak akkor teljes, ha a halat a gyerekeimnek, vagy az unokáimnak foghatom . . . Hol vannak már azok a szép idők, amikor a horgász még nagyszerű szabad partokban válogathatott. Amilyen például a boldogult emlékezetű akoli, „Kőmóló” volt, amelynek csúcsáról felejthetetlen horgászás kínálkozott pontyra, balinra, csukára, dévérre, de még harcsára is. Ma? Egy részét a hajóállomás foglalta le, a többit a kemping kerítette el . . . Ezek a kempingek különösen nagy veszélyt jelentenek, mert nemcsak nyáron, de ősszel és tavasszal is drótakadályokkal zárják le a partot, valósággal száműzve a horgászt a tó mellől. Tény, hogy a Balaton partját egyre inkább a szállodák, vállalati üdülők, motelek, kempingek, strandok és magányosok foglalják el, s a horgász mármár csak a kerítésen keresztül kacsingathat a tóra. Holott — figyeljünk csak! — mit is mond a paragrafus? Pontosabban az 1. (1962) I. 24. számú FM rendelet 16. paragrafusa. „A parton fekvő föld tulajdonosa (használója) köteles tűrni, hogy a halászatra (horgászatra) jogosult a parton közlekedjék, és halászati (horgászati) tevékenységet folytasson.” Lehetséges, hogy félreértettem volna? Én ugyanis ezt úgy értem, hogy a horgásznak joga van a parton horgászni! Még a más partján is... Ennek a pontnak különösen napjainkban lenne fontos szerepe, hiszen a Balaton partján egyre nagyobb méreteket ölt a „földfoglalás". Csopakon például az ÉM üdülője zárta le az egykor szabad vízpartot, Révfülöpön pedig, a Tervhivatal mólójára „magas" összeköttetésekkel sem voltam képes engedélyt szerezni... S ahogy hírlik, éppen Révfülöpön is szállodát terveznek a futballpálya helyére, amivel aztán nemcsak ezt a szép sétányt veszti el az üdülőhely, de a horgászokat is elűzik a ma még megközelíthető partszakaszról. S történik mindez akkor, amikor a balatoni területi jegy ára évről évre emelkedik. Mondhatnám úgy is: ahogy drágul a jegy, akként fogy a hozzáférhető terület. Igaz, hogy amióta a Szövetség ebben a kérdésben állást foglalt, a partvédelmi művekről eltűntek a fennhéjázó monogramok. A horgászok tehát tudomásul vették a foglalási tilalmat. Kár, hogy egyes hatósági közegek még ma is tájékozatlanok ... Személyes tapasztalatom alapján mondhatom a következőket: Révfülöpön egy szolgálattevő rendőr közölte velem, hogy aki a partról beetet, annak a horgásznak joga van ott helyet foglalni. Erre a beszélgetésre tanúim is vannak. Nos, hadd frissítsem föl a MOHOSZ alapszabályából a Horgászrend 24. pontját: „Ha egy vízterületen csak egy-két olyan pont van, ahonnan a partról eredményesen lehet horgászni, a többi horgásznak pedig más helyek felkeresése végett vízijármű nem áll rendelkezésre, e néhány a partról megközelíthető helyet a többiek kirekesztésével senki sem foglalhatja el. Mólókon, kikötőhelyeken foglalt hely nincs. Elsőbbségi joga annak van, aki előbb érkezik." Ez világos beszéd. Betartása annál is fontosabb, mert a Balaton teljes partvonalát olyan méretű beépítés veszélye fenyegeti, amely a jövőre nézve a horgászoknak nem sok jót ígér... Ez történt Pálkövén is, ahol a parti horgászást a nádassal együtt irtották ki. Nem állítom, hogy valamiféle horgászellenes szándékról van szó. Egyszerűen megfeledkeznek arról, hogy a Balaton — többek között — horgászvíz is, és hogy évente több ezer ember fizet tetemes összeget azért, hogy néhány hétig a Balatonon horgászhasson. S hogy mit lehetne tenni a száműzött horgászok érdekében? Fogas kérdés! E kérdésre egy egészen halk kérdéssel válaszolnék: Nem lehetne valahogyan az idézett paragrafusoknak érvényt szerezni? / Molnár Aurél ANTALFI ANTAL-TÖLG ISTVÁN: HALGAZDASÁGI ABC „Tíz év telt el a legutóbbi összefoglaló jellegű halászati szakkönyv megjelenése óta — írják maguk a szerzők könyvük bevezetésében, s nyomban hozzá is teszik: nem szeretnénk újabb tíz évre egyetlen alapvető kézikönyvet adni az olvasók kezébe.” Enyhe szemrehányás sejlik elő e szavak mögül; bizony elég hézagos volt a „halas” témakörben az elmúlt évtizedek könyvkiadói munkája. Pedig az érdeklődés nagy, és a horgászati, halászati, halgazdálkodási, sőt a halbiológiai tárgyú könyvek olvasótábora évről évre növekszik. Ennek ellenére könyvkiadásunk olykor tényleges hibát is elkövet, üzletet szalaszt el; gondoljunk csak arra az elszomorító tényre, hogy például a Vadászati Világkiállítás idejére egyáltalán nem jelent meg horgászati vagy halászati tárgyú írás. Pedig keresték, csak a kiállításon sok ezer példány gazdára lelt volna. Mindezek alapján a Halgazdálkodási adc szerzőivel egyetértünk, szemrehányásukhoz csatlakozunk, s velük együtt reméljük, hogy évtizedünk szakkönyvtermése dúsabb lesz, mint a hatvanas éveké volt. A 20 ív terjedelmű, tartalmas kötet (a Mezőgazdasági Kiadó adta ki, ára 34,5 Ft) valóban hiányt pótol. Az 1962-ben megjelent Ribánszky—dr. Woynárovich féle, Hal, halározat, halgazdaság című munka a mai időszak vi-szonyaira már korántsem minden tekintetben alkalmazható.Az új könyv érdeme éppen abban van, hogy teljes konkrétsággal ismerteti a legújabb tapasztalatokat s a ma követelményeinek megfelelően ad tanácsot, útbaigazítást a gyakorló halgazdának. „Mondanivalónkból kiemeltük a halászat gazdaságosságát javító módszerek leírását, a tógazdasági hozamok emelésének új lehetőségeit, a biztonságos halszaporítás, a ragadozóhalak, a compó és a növényevő halak tenyésztésének ismertetését” — mondják a szerzők. De mennyi minden van még ezen kívül ebben a könyvben, a magyar halászat rövid történetétől kezdve a halreceptekig! (Talán ez utóbbiak ki is lógnak kissé a többi téma közül.) A vizek életének jellemzése és az általános halbiológiai ismertetések után 33 gazdaságilag jelentős hal bemutatása következik, megfelelő ábrákkal, a pontytól a törpeharcsáig. Szó esik a leírásban néhány tömör mondat erejéig e halak horgászati jelentőségéről is. Általában a szerzők gondoltak a horgász-olvasókra, de ha ezt nem is teszik, a téma annyi érdekes ismeretet ad a hal életmódjáról, táplálkozásáról, szaporodásáról, növekedéséről stb., hogy minden érdeklődő horgász rengeteget tanulhat belőle, olyasmit is, ami horgászatának eredményességét segítheti. Külön ajánljuk a könyvet az olyan intéző bizottságok és egyesületek figyelmébe, amelyek a halgazdálkodás valamelyikválfajával közelebbi kapcsolatban vannak. De ettől függetlenül, a tenyésztési, és a tógazdasági gyakorlattól eltekintve a természetesvízi halgazdálkodás, a halkihelyezés, teleltetés, szállítás, nem is beszélve a halegészségügyi alapismeretekről, minden horgász egyesületi vezető számára fontos tudnivaló. A Halgazdálkodási abc olyan könyv tehát, amelyet nemcsak a tógazdák, de a horgászok is haszonnal forgathatnak.V. J. 4