Magyar Horgász, 1976 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1976. május / 5. szám

Rekordlista ■­­­ Áprilisi , számunkban közöltük a­lm­últ esztendő rekordereinek névsorát. Köztük szerepel Kodály Ferenc is, aki 12 560 gram­mos csukájával ebben a kategóriában az első hely­re került. Csakhogy a lap­ból, s az előző lapokból is kiárnyzik a fogás körül­ményeinek közlése. Erről csak annyit, nem­ a szer­kesztő az oka, hogy a nagy csuka fogásának leírása, amely már tulajdonkép­pen benne volt a márciusi lapban, az utolsó pillanat­­ban­, mégis kikerült belő­le. Mindezreletre a hiányt ezúttal pótoljuk: Kodály Ferenc 1975. ok­tóber 15-én, a Pogánys­­tavon fogta a 12 560 gram­mos csukát. Az idő nem volt kedvező, de egyik horgásztársa biztatására megpróbált csukázni. Dél­után két óráig nem volt kapás, akkor egy döglött vörösszárnyú keszeget tű­zött a horogra. Rövidesen azt tapasztalta, hogy szét­­rebbennek a kishalak, nyilván ragadozó rabot a környéken. Ki akarta húz­ni a keszeggel csalizott horgot, s ekkor következett be a kapás: megindult a zsinór. Egy erőteljes bevá­gással sikerült megakasz­tania a halat, majd mint­egy 10—15 perces fárasz­­tás után megszákolnia is. A csuka hossza 98, kerü­lete 58 cm. A horgász ton­­kin-nád botot, 0,35-ös francia zsinórt, és három­ágú horgot használt. A fogást igazoló egye­sületi levél még január 16-án megérkezett szer­kesztőségünkbe. Ennek kapcsán üzenjük Szombathelyre, s máshová is, hogy a múlt év júliusi vagy szeptemberi fogások­ról ez év február 5-e után érkezett igazolólapokat nem vehetjük figyelembe. Úgy véljük, mindenkinek volt elegendő ideje a gon­­dolkodásra, hogy hírt ad­jon-e rekordhaláról, vagy sem. Harcsa a budapesti Dunán Érdekes, hogy idei re­kordlistánk első hala bu­dapesti illetőségű, s még­hozzá harcsa, s egészen ritka időpontban, január­ban került horogra. „22 éve horgászom, de ekkora halat még soha sem fogtam. Télen-nyáron hódolok kedvenc szórako­zásomnak, s főleg süllőre és keszegfélékre horgá­szom. Ezúton szeretnék köszönetet mondani an­nak a horgásztársnak, aki­nek segítő részvétele nél­kül soha nem sikerült volna 0,20-as zsinórral a 27 kilós harcsával megbirkózni. Az esetnek sok szemtanúja volt, külö­nösen az Erzsébet-hídról kísérték sokan figyelem­mel a fárasztás izgalmas perceit. A halat a bottar­tó tokomról levágott szíj­ra kantározva, a hátamon gyalog vittem át a Sza­­badság-hídon Pestre a kí­váncsiskodó, csodálkozó emberek sorfala között.” Így a levél. A dolog va­lóban nem mindennapi, hiszen a fővárosi Duna­­szakaszon emberemlékezet óta nem került ekkora harcsa horogra, különösen nem a tél közepén. A harcsa súlya tehát 27 000 gramm, hossza 150, kerülete 77 cm. A fogás pontos időpontja: 1976. ja­nuár 17-e, szombat, 15 óra 15 perc. A téli hidegben is táplálkozó harcsa a mártogató felszerelés hor­gára tűzött 5—6 cm-es bo­dorkára kapott az Erzsébet-híd budai hídfője alatti iimány­­ban. Óriási teljesítmény, hogy a horgász 0,20-as francia zsinórral és 8-as számú kristályhoroggal ki tudta fárasztani és partközelbe tudta vontatni a hatalmas halat. Persze lehet, hogy ez nyáron nem sikerült volna Szalai Lászlónak, a Gázművek HE tagjának, bármilyen szenvedélyes és gyakorlott horgász is. (1. kép.) Csuka és társai „Lassan húztam végig a fenék közelében a horogra tűzött kishalat, s a 20—25. kísérletkor a két ujjam között tartott zsinór hir­telen megrándult” — írja Varga Béla, a Szabadkikö­tő HE tagja. Az eset azonban nem a Szabadkikötőben, hanem Tasson történt, ez év feb­ruár 28-án, délelőtt. Vé­gül is sikerült a 0,30-as zsi­nórral parthoz kényszerí­teni a 80 cm-es csukát. A rugós mérleggel nem si­került megmérni, otthon azonban a csecsemőmér­leg ezúttal is jó szolgála­tot tett. A ráhelyezett csu­ka súlya 6760 gramm. (2. kép). A Zalaegerszegi HE iga­zolása szerint Horváth László, 14 éves zalaeger­szegi tanuló 1300 grammos domolykót fogott február 29-én a Marcal folyóban, a gógánfai híd közelében. Az ifihorgász üvegbottal, 0,20-as zsinórral és cseme­gekukoricával horgászott. Halának hossza 39, kerü­lete 30 cm. A balatonboglári móló külső részén dévérezés közben került horogra egy 1380 grammos compó. Hossza 44, kerülete 35 cm. Eiter Sándor, a Balaton­­boglár és Vidéke HE tag­ja fogta trágyagilisztával április 3-án, 6 óra tájban, 0,28-as zsinórral és ke­szeghoroggal. Várjuk a további iga­zolólapokat. 101

Next