Magyar Horgász, 1987 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1987. május / 5. szám

G V VÍZ PARTIN VILLANÁS „Feleletet egyik sem ad. Kihörpintik boraikat, Véget vetnek a zenének, S hazamennek a legények.” Omlatag, viharvert ház az Erzsébet-ér mellett, kis sziget, mely fölött megállt az idő. A telket szakadt drótháló fogja körül, bent két kutya tépi a láncot és veszettül csahol. Göthös, sovány ebek, csak tudnám minek? Mi van itt őrizni való, ki lopná el a szegénységet? A ház előtt mint köldökzsinór, szürke út visz Kispestről Soroksárra, de itt nem áll meg soha semmi, se busz, se gépkocsi, se lovaskocsi. Azaz nagy ritkán, ősz felé. Mikor a nagyvizek lehűlnek s a kishal elül, néhányan, akik ismerjük az év titkát, ide járunk csalihalért. Keskeny víz, a szöcske is átugrik rajta. Van ahol sekély, látszik a fenék, máshol megdöbbenőt kejt a libegő hínár, méternél mélyebben lapít , a kárász. Mintha mind egy ívásúak lennének, négy-, ötcentisek. Se nagyobb, se kisebb nem akad köztük, mint ahogy másfajta sincs csak ezüstkárász. Ez olyan rejtély, melyre nincs magyarázat, bár azt sem értem, mitől van az, hogy néha nyolcat, tízet is kifogok egy húzással, máskor meg órákig szűröm a vizet, míg összejön a drillingre való. Azon az őszi, hétvégi napon déliktán mentem ki, munka után. Borongás idő volt, a táj egyetlen zokogás, Sirt az ég, esett az eső. Az út menti akácok is pergették levélkönnyüket, mely ráhull a vízre, s ettől a hitvány kis patak olyan lett, mint aranysujtás a kopottas mentén. A látványtól meghökkentem, erre még nem volt példa, a ház melletti útpadkán öt kocsi parkolt meg két motor, legalább tízen húzogatták a halfogó hálót. Köszöntöm, de válasz nem jött, köszönés helyett valaki azt morogta: már csak az ürgére vártunk . .. Valami feszültség érzett a levegőben, a lefojtott indulat ott ült az arcokon. Előbb nem tudtam mire vélni, de később kiderült, érkezésem előtt vita támadt a felek közt, kit illet meg egy jobb göbbenő az elsőbbség jogán. — Kotródj pajtás, már mondtam — szólt át a túlpartról egy köpcös alak. — Mi jöttünk előbb, miénk a hely. Ne akard, hogy bepöccenjek... — Tiéd a ... tegezi Vissza a másik, a csak azért is beloccsintja a hálóját a köpcös mellé. — És ha bepöccensz, akkor mi van? A köpcös társa, egy toplák mitugrász görönggyel fenyeget. — Hármat számolok, aztán majd meglátod. Tűnés! Puffan a göröngy, felborítja a halaskannát. A csörömpölést csúf szavak követik, szitkok röpködnek a két part közt, mint zöld legyek a latrina mellett. Azok ketten, emez egyedül, de azért nem retirál, lekapja a hálót a rúdról s öles léptekkel nyargal a mitugrász felé. Úgy néz ki, egymásnak mennek, mikor változik a kép, a rozzant ház kapujában feltűnik valaki, előbb a kutyákat csitítja, aztán imbolygó léptekkel leballag közénk. Idős, alacsony ember, jócskán megviselték az évek. Csupa ránc arcából fáradt kék szemek néznek a világba, körüllengi valami egyfajta szomorúság. — Jó napot. Vagy jó estét? — köszön félszegen, a kérdés úgy hangzik, mint egy burkolt célzás: ideje volna hazamenni emberek. A többiek nem reagálnak, van aki köszön, van aki nem. — Csinálhatna valamit a kutyáival — mondja az egyik. — Már zúg a fejünk az ugatástól. Az ember nyel, szavakat keres. — Azért kutya, hogy ugasson — böki ki végre. — Hogy őrizze a házat. Különben minek a kutya? Ez olyan bölcsesség amit nem lehet megvétózni, és mert nem szól rá senki, az öreg felbátorodik. — Beteg az unokám, jóemberek. Nagy láza van, félrebeszél. Megkérem magukat szépen, menjenek másfelé. Csend kéne, nyugalom, nem ez a kutya zsinat... — Zárja be őket vagy verjen közéjük. — Míg maguk itt vannak, akkor is ugatnak. Érzik a szagot. — Pedig nem vagyunk büdösek. Az ember legyint az ízetlen tréfára, látom, már bánja, hogy kijött. Feladja, nem vitázik, sóhajtva indul vissza a sötét ablakú ház felé. Hányszor legyinthetett már így az életében, hányszor veszthetett csatát. Beletörődve, hogy az ő szava nem ér semmit, az ő kérését nem hallja meg senki sem. Hogy mitől ilyen? Mert a kenyere sokszor esett a földre, s mindég a vajas felével lefelé, ő az örök vesztes, aki mindég alulmarad. Megrugdaltan és magánosan. Elsőnek én kezdek pakolni, pedig még nem is fogtam halat. Utánam egy házaspár, férj és feleség. Az, aki a rúddal indult a túlpartra, megtorpan, nyúl a kannáért meg a hálóért s megy a kocsihoz. A vén Skoda krahácsol, nem akar indulni. Jön a köpcös a haverral, segítenek megtolni. — Tegye kettősbe, adjon rá gázt! — Már nem tegeződnek, nem szidják egymást, elült bennük az indulat. — Volt már orvos a gyereknél? — Van gyógyszer, ne hozzunk? Csokoládé, zacskós tej, kóla a kezekben, fogja papa, jó lesz a srácnak, ha majd múlik a láz. Aztán megy mindenki dolgára, ki Kispestre, ki Soroksár felé. Nem látom, de tudom, az öreg áll és néz utánunk. A hirtelen támadt csendben némán szitál az eső s röpködve gyúlnak a távoli fények, mint megannyi szentjánosbogár. Matula Gy. Oszkár ■ rVízparti állatok Feltehetően a horgászok közül soha senki nem fogja megszámolni, így higgyék el a zoológusoknak, hogy a sün hátát körülbelül tizenhatezer, egyenként 2-3 centiméter hosszú, egy milliméter vastag táska bontja. Ez a furcsa emlős legősibb állatfajaink egyike, csontmaradványaikat évmilliókkal ezelőtti időből származó leletekben találták meg. A sün elsősorban alkonyati, éjjeli állat, ekkor mozog a legtöbbet, de ez is csak viszonylagos, mert kutatók vizsgálták aktivitásukat és megállapították, hogy mintegy hat órán át vannak talpon, a többit átalusszák. Ugyanúgy, mint a telet. Mindenevő, tápláléka változatos. Csigákat, férgeket, apróbb állatkákat fogyaszt, de híres fészekrabló, mert a tojást és a fiókákat is megeszi. Éppen ezért fácán- és baromfitelepeken engedélyezett a befogásuk. Nagy étvágyú állat, képes egy-két hét alatt a testsúlyát megduplázni. Nem igaz, hogy egyes gyümölcsöket a tüskéjére szúrva visz a vackára, és az sem igaz, hogy immunis a kígyóméregre. A sün nagy ellensége a kígyóknak, éles fogaival azt a testrészt fogja meg, amelyiket eléri, s a vipera hiába igyekszik megmarni, a tüskék tökéletes védelmet nyújtanak. Természetes ellensége csak az uhu, a legnagyobb testű fülesbagoly és az ember vezette gépkocsi. Az országutak közepén, szélén gyakori látvány az elgázolt sün. A sün magányos állat, a hímek csak a párosodás idején keresik fel a nőstényeket. Az alom 7—8 fiókából állhat, az anyaállat egy hónapig gondozza őket, majd elűzi magától csemetéit. Hasznos faj, védelem alatt áll. A sün (Erinaceus europaeus roumanicus)