Magyar Horgász, 2002 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2002. február / 2. szám

nagyobb a választék a Cservenyák­­féle púpostól az FR-ZSFC-ig. Ez utóbbit kimondottan a kapitális példányok szeretik. Közben eltelt az idő, lassan mennünk kell Rózsa Gyuri lene. Még elké­­n megszállott szítünk né­hány fotót. És Gábor ezt a "Megbeszéljük, gyönyörű fogást hogy mikor ne­­kivételesen cázunk együtt nappal egy jót, és Sza­szákolhatta meg! bölcs elmegy. Egy dunai fogas. A parton a­mely egy 9 cm-es négy kolléga gumihalon rendületlenül vesztett rajta szűri a vizet, , , , . de most ne-Szabolcs megint . „belenyúlt" lany­ kaPasán kívül más nem Az a bizonyos sikerül. lebegő twister Egyikőjü­még az két, Rózsa összeszerelés Györgyöt már régóta isme­r , rém. Tudom Kedvenc .. . gumihalaim, rolam. hog­y egyelőre még Pest­ Duna a szobában szakasz egyik legjobb isme­rője és egyik legeredményesebb, legszenvedélyesebb süllőhor­gásza. Szezonban szinte minden este valamelyik kövezésen talál­juk. Jó horgász­szokás szerint megpróbálom kifaggatni. Először persze a tuti jó helyekről kérde­zem. Igazán tuti hely nincs. Sze­rencsére az elmúlt őszön sok olyan hely adott halat, ahol nem is gondolná az ember. Igazán jó helynek tekinthető a budai rakpart, a Petőfi-híd budai hídfője, az M0-ás híd budai ol­dala, az Északi összekötő híd bu­dai oldala, az Árpád-híd nagy visszaforgójának a vége, pesti ol­dalon és a Lágymányosi-híd fe­letti rész. Legjobb a kis víz a budai ol­dalon, ez 220 cm-ig tart. 400-tól újra jó a rakpart, de a felgyorsu­ló vízben meg kell keresni a hangosabb helyeket. A pesti ol­dal már nem ilyen egyszerű. A Lágymányosi-híd 300 cm-ig jó. A Szabadság-híd 260-ig, az Er­­zsébet-híd 220-ig. Csepelen az M0-s híd 290 cm-ig horgászható jól.­­ Van-e még a rádióban vízál­lás-jelentés, mint régen? - kér­deztem. - Igen, a Petőfin, hétköz­nap 13-57-kor, hétvégén 13-07- kor, de levehetők már az inter­netről is az adatok, vagy telefonon meghallgathatók a 201-4982-es számon. Érdemes a változásokat is figyelni, mert ha a felső szakasz pezsdül, azaz áradni kezd, akkor a pesti szakasz két-három napig nagyon jó. Miközben „mesél”, Rózsa György folyamatosan dobál. Fi­gyelem a technikáját. Legyező­­szerűen dob, de csak 90 fokos szöget járat végig a twisterjével. Nem dob messzire, rendre jó 20 m-nél csobban a műcsali. Hiába figyelem, nem látom a gumi leérésnek jelét a spiccen. De ő azt mondja, hogy a jó twisteres „hallja” a fenékre érke­zést. Lassan 20 cm-eket emelve vontatja be a csalit. A túlzott ver­tikális (föl-le) mozgást nem dí­jazzák a süllők­­ mutatja, de a türelem kapást terem, mert a so­kadik dobás után akaszt egy alig méreteset. A „sütyi” rövid must­ra után vígan elevez a hideg víz­ben. Közben a szerelését figyelge­­tem. Kíváncsi vagyok, hogy kell-e valami különleges eszköz ehhez a finom módszerhez. A bot egy 4-5 m­-es MILO BAMBETTA, 20-80 g­­ps. Az orsó szinte mindegy, csak jó fékje legyen. Ez itt, például egy DAM AT 430-as. A 15-ös fonott Dynand végén van a lényeg, a twister. Tíz-tizenkét centi hosszú és egy farkú. Színe tejfehér vagy­­sárga, fluoreszkáló. A fej áramlás- és mélység­függő. Lényeg, hogy érezzük vele a mederfeneket. A túl nehéz fej suhan a vízben, és hamar be­akad. A Dunán általában 10 g kö­rüli a „jó fej”. Persze van eset, amikor nem­hogy fejet nem rakunk rá, ha­nem a sima horogra egy kis pa­rafa vagy hungarocell gömböt teszünk a gumitest elé, hogy le­begjen. Ez az úgynevezett lebegő twister módszer. Persze ilyenkor is kell valami, ami fenékközelbe juttatja a lebegő twistert. Ez általában egy körte­vagy pálcikaólom. Az egészet úgy szeretjük, mintha mártoga­­tó készséget készítenénk. Az ólom 15-18 cm-re van, az élőké, pedig 30-35 cm hosszú. Ez a módszer az elmúlt őszön nagyon fogósnak bizonyult. Sok szép jász, kősüllő, balin vesztett rajta. (Gondolom tavasszal is si­keres lesz, persze csak a tilalom előtt vagy után). A gumik közül a rövidebb far­kú, de nem kistestűek a jók. Szí­nük füstszínű, flitteres ezüstös vagy barna, esetleg fekete volt. A végén elkunyeráltam egy ezüstszínű modellt, hogy otthon lekoppinthassam. SZÖRÉNYI ZOLTÁN

Next