Magyar Idők, 2019. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-12 / 10. szám
www.magyaridok.hu MŰKINCSEK - Elismeri felelősségét a svájci múzeum Nácigyanús a Keller-hagyaték Európában újra terítékre került a nácik által elrabolt műkincsek kérdése, miután a Berni Szépművészeti Múzeum vizsgálatot indított, hogy felderítse: a kiállított műtárgyak pontosan mekkora része fordulhatott meg német nemzetiszocialista kezekben. A svájci létesítmény most Georges Keller műkereskedő kapcsán kényszerült magyarázkodásra. Judi Tamara A svájci-brazil Georges Keller műkereskedő halálakor 116 nagy értékű műtárgyat - közöttük Henri Matisse, Salvador Dali és Pablo Picasso festményeit hagyott a Berni Szépművészeti Múzeumra. Bár Keller hírneve életében makulátlan volt, egy tavaly megtalált kézirat nyomán kiderült, hogy a kereskedő kapcsolatban állt a francia Étienne Bignou-val, akiről viszont tudott: a náci megszállás alatt előszeretettel kereskedett németekkel. A műkincskedvelők kapcsolatáról a feljegyzések annyit árulnak el: együtt dolgoztak az impresszionizmusra szakosodott, párizsi Georges Petit Galériában, majd annak bezárása után Bignon saját művészeti termében is üzlettársak voltak. Keller később a Bignou-galéria New York-i ágának igazgatója lett. A berni múzeum a svájci szövetségi kormányhoz fordult segítségért, hogy részletesen felderíthesse Keller hagyatékát - írta az AFP, egyúttal idézve Nina Zimmer igazgatót, aki arról beszélt a hírügynökségnek: a megörökölt műkincsek mindig is gyanúsak voltak, ugyanis mindenféle dokumentáció nélkül érkeztek a múzeumba. Zimmer elmondása szerint a Keller-Bignou-kapocs megtalálása után vált igazán nyilvánvalóvá, hogy átfogó vizsgálatot kell indítaniuk. A történet amiatt is kellemetlen a neves svájci múzeum számára, mert 2014-ben több száz darabból álló kollekciót örököltek meg Cornelius Gurlitt-tól, aki a hírhedt Gurlitt-gyűjtemény tulajdonosának fia. Az idősebb Gurlitt a harmincas és negyvenes években a nácik által „elfajzottnak” ítélt műkincseket gyűjtötte össze, majd értékesítette őket külföldön. A férfi német becslések szerint több mint 1500 darabos saját tárlatot is létrehozott, amelynek egy része állami fenntartású múzeumokból, másik része pedig külföldre menekült zsidó kereskedőktől származott. A Gurlitt-botrány a 2010-es évek elején látott napvilágot, miután a már említett ifjabb Gurlittot feltartóztatták a német-svájci határon, és a nála található tetemes pénzösszeg (kilencezer euró, azaz majdnem hárommillió magyar forint) miatt házkutatást rendeltek el nála. A hatóságok a férfi müncheni otthonában megtalálták a több mint egymilliárd eurót érő 1500 darabos műkincsgyűjteményt, az előzetes vizsgálatokban segédkező művészettörténészek pedig állították: a fellelt galéria darabjainak zöme elkobzott, és nem Gurlitt volt az első tulajdonosuk. Ezt támaszthatja alá, hogy az egyik szakember szerint a tárlat egy része a nácik 1937- ben, Joseph Goebbels utasítására megnyitott Elfajzott művészet című kiállításán is ott volt. A berni múzeum mindenesetre elfogadta a Gurlittgyűjteményt azzal a kikötéssel, hogy a biztosan a nácik által elkobzott darabok nem kaphatnak helyet náluk. Végül körülbelül ötszáz kép maradt Németországban, és mindössze hármat sikerült azonnal visszajuttatni a jogos tulajdonosának, köztük Henri Matisse egyik festményét Paul Rosenberg zsidó műkincsgyűjtő családjának. „A Gurlitt-ügy után megváltozott a hangulat, és ma már mindannyian másképp tekintünk a kérdésre. A múzeum felelősségének érezzük, hogy felderítsük a kollekciónk eredetét, és válaszokat adjunk” - fogalmazott az újabb botrány kapcsán Nina Zimmer, aki szerint a munkájukat ugyanakkor jócskán megnehezíti, hogy csak korlátozott lehetőségek állnak rendelkezésre a kutatáshoz. Mindamellett, hogy Svájcról a legtöbbeknek nem a pénzhiány jut eszébe, sokan azt is felróják az alpesi államnak, hogy nemcsak a műkincsek, hanem a második világháború során ellopott arany felvásárlásában is érdekeltek voltak. Sőt sokáig az úgynevezett alvó számlák ügye - a gyakran a holokauszt áldozataihoz tartozó vagyonok - is rontott az ország megítélésén. Szakértők szerint a művészeti alkotások viszszaszolgáltatásának tekintetében nem csak Svájc adós. Az 1998-ban lefektetett washingtoni alapelvekben 44 ország képviselői egyeztek meg abban, hogy mielőbb visszajuttatják a jogos tulajdonosokhoz a nácik által elrabolt műkincseket. A folyamat azonban nagyon lassan halad, az érintett országok többsége semmit vagy csak nagyon keveset tesz az ügyért - fogalmazott korábban a holokauszt zsidó áldozatainak kártalanításáért küzdő nemzetközi civil szervezet (Jewish Claims Conference - JCC) egy jelentése. Az alapelvek megfogalmazásának tavalyi, huszadik évfordulóján pedig az amerikai külügyminisztérium különmegbízottja marasztalt el öt országot - Lengyelországot, Magyarországot, Spanyolországot, Oroszországot és Olaszországot - a restitúció kérdésében. A Kunstmuseumba 2017-ben érkeztek meg a Gurlitz-gyűjtemény első darabjai. Megváltozott hangulat Fotó: Reuters HERZOG-PER Az amerikai legfelsőbb bíróság friss döntésében arról határozott, hogy a Herzog-örökösöknek a magyar állam ellenében indított pere nem folytatható le az Egyesült Államokban. A család nevében 44 műalkotás visszaszerzése miatt 2010 júliusában Herzog Mór dédunokája indított pert, mondván, az alkotások a második világháború és a zsidóüldözések következtében kizárólag letétbe kerültek magyar múzeumokhoz. A műkincseket jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában, a Szépművészeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen őrzik, tudatta a távirati iroda. Herzog Mór Lipót báró a kontinens egyik és Magyarország leggazdagabb művészeti magángyűjteményének volt a tulajdonosa: El Greco, idősebb Lucas Cranach, Zurbarán, Van Dyck, Velázquez, Renoir, Monet és mások alkotásai, továbbá bútorok, faliszőnyegek, szobrok képezték a vagyonát. A Herzog-per első szakaszában a magyar állam egyébként részben arra hivatkozott, hogy a washingtoni bíróság nem illetékes, illetve hogy az 1973-as amerikai-magyar vagyonjogi egyezmény nyomán már rendezték az ügyet. Akkor Magyarország 18 900 000 dollár átalányösszeget fizetett az USA-nak, rendezve az amerikai állampolgárokkal szembeni korábbi államosítási, kényszerfelszámolási, kisajátítási és egyéb intézkedéseket. laki pszichiáternél, jár-e az anonim alkoholisták csoportjába, vagy éppen kivel randevúzik.” Ezek az információk felbecsülhetetlen értékűek sok cég számára, amelyek nem feltétlen egy applikációból szerzik be az adatokat. Tavaly az aranyérmes az észak-karolinai Reveal Mobile lett, amely 500 applikáció fejlesztőivel van kapcsolatban. Az üzlet pedig nagy. Az amerikai RIA Advisory Services kiszámította, hogy 21 milliárd dollárt értek 2018-ban a helyalapú hirdetések, a piackutató Opimas szerint pedig ez a szám a következő két évben több mint tízszeresére fog nőni, 2020-ra már évi 250 millióról beszélhetünk majd. A felmérések nem egyeznek pontosan, hogy egy átlagos felhasználó mobilján hányszor rögzítik a helyadatokat, nyolcezer és 14 ezer közé esnek általában a számítások. Az Android legújabb verziójában a Google pozitívumként jelezte, hogy nem állandóan történik a követés, hanem „néhányszor egy órában”. Egyes számítások szerint ez körülbelül 21 percenkénti rögzítést jelent. A Guardian App az iOS kapcsán azt mutatta ki, hogy egyrészt egyre nő az Apple olyan alkalmazásainak száma, amelyek burkoltan gyűjtik a helyadatokat, másrészt az új Androiddal ellentétben ezt folyamatosan teszik, az applikációk állandóan küldik a felhasználók pontos GPS-koordinátáit és egyéb adatait. Elise Lee nővérként dolgozik New Yorkban. Önként vett részt egy felmérésben, hogy kiderüljön, beazonosítható-e. Megdöbbent, amikor kiderült, hogy a helyadatok alapján még az is kiszámítható, hogy adott napon melyik műtőben tartózkodott, és ez összevetve a betegekről szerzett adatokkal félelmetes távlatokat nyithat. „Ijesztő: olyan, mintha személyesen követne valaki” - nyilatkozta a The New York Timesnak. Az adatokat megvásárló cégek igyekeznek megnyugtatni felhasználóikat, hogy őket nem az egyes személyek kiléte érdekli, hanem a kiadott minta. Megjegyzik, hogy nem neveket és telefonszámokat tárolnak, hanem egy számszerű azonosítót. Ez némi ráfordítással viszszafejthető az adott személyhez, de számos techcég szerint mivel túl nagy erőfeszítést igényelne, nem éri meg. Peter Eckersley mesterségesintelligencia-szakértő ugyanakkor azt mondja, hogy hiába hivatkoznak a cégek az „anonim” adatokra, azok valójában aligha léteznek, mivel nincs még egy ember, aki ugyanott élne, ugyanoda járna dolgozni és ugyanott szórakozna. Ezek az adatok jól követhető „spagetticsíkot” rajzolnak, amely alapján bárki beazonosítható. Nagy István informatikus szerint a rendszer azért működhet mégis sikeresen, mivel a felhasználó ingyen vehet igénybe szolgáltatásokat, és csak a reklámokat kell elviselnie első látásra. A helyadatokkal dolgozó reklámozó cégeknek pedig a hatékonyabb reklámcélzás miatt nagyon fontos, hogy kiket érnek el. Egy nógrádi zöldségesnek aligha éri meg egy soproni felhasználó mobilján megjelenni, de ha Mari néni a szomszéd utcából naponta elsétál az újonnan nyílt üzlet előtt, akkor hasznos, ha Mari néni keresztrejtvény-applikációján fut a zöldséges hirdetése. A probléma, hogy sokan nem tudják, melyik applikáció követi őket, arról meg fogalmuk sincs, kinek a kezébe kerülnek adataik. Az általános szerződési feltételek és felhasználási útmutatók ugyan leírják, hogy az adott applikáció mit csinál, de ezt szinte senki sem olvassa el, csak megnyomja a pipát, és máris elkezdi használni az alkalmazást. Szakértők szerint a legkevésbé etikus, amikor árfolyamkockázati alapok szerzik meg a felhasználók adatait. Ezek a kevéssé szabályozott befektetési alapok zártkörűen működnek, így komplexebb és kockázatosabb befektetési stratégiát tudnak megvalósítani, mint más vagyonkezelési megoldás. A stratégia a helyadatokhoz kapcsolódó piackutatáson alapszik, amivel a gazdag befektetők biztosabb és nagyobb nyereséget könyvelhetnek el. Legutóbb decemberben tört ki kisebb botrány, miután kiderült, hogy az IBM érdekeltségi körébe tartozó Weather Channel árfolyamkockázati alapok számára is gyűjthetett információt. Az erről szóló pilot program már véget ért, de decemberben megváltoztak az applikáció felhasználási feltételei, amelyben megemlítik, hogy az app kereskedelmi célokkal „esetleg megoszthatja” a felhasználók helyadatait. Jogvédő szervezetek szeretnék elérni, hogy komolyabb általános adatvédelmi szabályozás születhessen. A Facebook tavalyi adatvédelmi botrányai után az optimisták szerint lassan elérhető körelbe kerül egy hasonló szabályozás, ám a cégek lobbija még mindig nagyon erős, így a legjobb megoldás, ha minél kevesebb applikációnak engedélyezzük helyadataink követését. A probléma, hogy sokan nem tudják, melyik applikáció követi őket, arról meg végképp fogalmuk sincs, kinek a kezébe kerülnek adataik. LUGAS 11