Magyar Ifjúság, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-11 / 2. szám
LENIN BÉKEDÍJASOK• A KÖLTŐ SZAVÁVAL A „MATRÓZ“ WSHIHft II nem/t’caliHKnl Hatvankét éves. A szegénycsaládból származó Tyihonov már húszéves korában Petőfi harcosságára emlékeztető sort ír le: „...miért nem zúzzák lópaták a lelkem ...” Mindig a harcot választotta és csak azután akart költő lenni. „Nem tudnék csak az irodalomba belemerülni” — írta Gorkijnak levelében. Kerülte a csendes zugokat, a félhomályt. Hogy kikerüljön fiatalkori próbálkozásainak öncélú „szavak dzsungeléből”, az egzotika iránti túlságos rajongásából — Gyemkin ellen harcolva ír, néha gyalog mássza meg a legmagasabb kaukázusi hegyeket, hogy megpihenjen az aulokban, s hallgassa a grúz parasztok beszédeté I.t hallja meg valahol egy glavnijhrebeti kis faluban 1939-ben a háború kitörésének hírét. Két hónap múlva már Lippolában van és egészen Viborgig követi a hadsereg útját. A háború nem hagyja pihenni. 1941-ben a Leningrádi Front írócsoportját vezeti. A blokád alatt nyögő Leningrádban felejthetetlenül szép műveket alkot, köztük a „Kirov köztünk jár” című poémáját. De a nagy harc, a hazafias buzdítás nem feledteti benne a személyi lírát. Ezek a Jeszenyinre emlékeztető családi, meghitt gondolatai sugallják talán legszebb verseit. „Ha elmegyek, megrokkan jó anyám, de éppúgy hallgat s éppenúgy beszélget. Bár szegényke az emberek szavát alig érti, ha rólam szól az ének. — Elcsúszik ujja közt a tű foka, két orcáján valami furcsa folt van. Hisz az, ki nem lő vissza, Itt a porban A lába előtt játszott valaha.” Tyihonov, mint békeharcos is ismert. Versciklust írt a varsói békekongresszusról, elutazott Pakisztán haladó értelmiségének meghívására, a lahore-i kongreszszusra. Mint fiatalkorában írta, sohasem tudott csak az irodalommal foglalkozni. Ez, most persze pontosabb értelmet nyert. Nyilvánvaló, ezzel azt akarta mondani, amit egész élete is mutat: nem a papírnak írni, az idők levegőjét lélegezni. Hétéves korában, mint ezt olvashatjuk önéletrajzában, olvasás közben sírt a részvéttől - 'Üt emberiség Iránt. A fontankai kis kereskedelmista azóta megtanult harcolni az emberiségért. Ezért fogadja az emberiség elismerését az ősz költő, Leninbékedíjjal való kitüntetése alkalmából. ■atvankét éves. A sze- UilltllH!J/l Ez 1940-ben történt... A német Gestapo párizsi parancsnokságán az ellenállási mozgalomba beszervezett egyik francia ügynök utolsó jelentését tanulmányozzák. A besúgó már nem tudott személyesen beszámolni kémkedésének eredményéről. Árulását leleplezték és egy ködös szeptemberi hajnalon holtan találták a német katonai parancsnokság épületének közelében. A besúgó jelentése arról számolt be, hogy az ellenállási mozgalom egyik legtevékenyebb csoportjának a vezetője egy markáns arcú férfi, akit társai maguk közt „Matróz” néven, emlegetnek. A francia haditengerészetnek volt a tisztje, ő az egyik fő irányítója a német katonai raktárak elleni merényleteknek. Az áruló még azt is közölte, hogy a „„Matróz” a közeli napokban hol találkozik majd csoportjának egyik újonnan beszervezett tagjával. A találkozóra a Gestapola megjelent. A környéket centárlánccal vették körül. Jóval a megbeszélt időpont előtt a környező házak padlásain tüzelő állást foglaltak el a német katonák. A „Matróz” a megbeszélt időpontban pontosan megjelent. Amikor a találkozó helyéül megemlített lámpaoszlophoz ért, egy német katonai autó haladt el mellette. „Matróz” — amikor meglátta, hogy kelepcébe csalták — leütötte a találkozóra érkezett németet. Aztán hirtelen ködgránát robbant és a következő pillanatban tejfehér felhőben úszott a környék. Amíg a köd el nem oszlott senki sem léphette át a csatárlánc vonalát, és csak a német katonai autónak adtak szabad utat A köd eloszlott és a „Matróz” már nem volt sehol. A német katonai autón az ellenállási mozgalom harcosai ültek és amikor látták, hogy mi a helyzet, ködgránátot dobtak el és a zűrzavarban kimentették parancsnokukat az életveszélyes helyzetből. A „Matrózt” nem tudták elfogni, csupán néhány fénykép felvételt készítettek róla teleobjektívvel. A fénykép alapján megállapították, hogy a „Matróz” Emanuel d'Astier de la Vigerle. Elfogni azonban sem akkor, sem azután sem tudták ... De la Vigerle a fasiszták legyőzése után a szavaik fegyverével harcol a háborús gyújtogatók ellen. Ő mondotta a vitaindító beszédet 1953 tavaszán a Békevilágtanács budapesti ülésén. Huszonkilenc éves volt, magas termetű, kissé már kopaszodásnak induló, szemüveges fiatalember. A műegyetemen tanult, építészmérnöknek készült, ez volt apának, az északolasz városka állomásfőnökének kívánsága. Úgy számítottak, nemsokára kézhez kapja diplomáját is. S akkor, egy napon váratlanul hátat foralton az egyetemnek, hátat fordított egész adaig életének. Azután két évet tölt Nomadelfiában, ebben az olasz községben, ahol özvegyekkel, árvákkal, elesett emberekkel alakít közösséget az utópikus szocializmus elvei szerint. A kísérlet beleütközik a kegyetlen és rideg valóságba, s a kis telepet nem lehet tovább fenntartani. Partinico, a következő események színhelye, nagyobb falu, nem messze Palermotól. Lakosa csak néhány ezer van, de munkanélküli közülük sok száz. Lakói összesen 650 évet jártak iskolába, de 700 évet töltöttek börtönben. A gyermekhalandóság 8,6 százalékos. Itt fordult elő, hogy egy testvérpár néhány órán, nyolcvan forintot kitevő összegen ő összeveszett és az idősebb fiú meggyilkolta öccsét. Ez a község válik Danilo Dolci új otthonává és közben meg is nősül. Egy megegyilkolt földmunkás több gyér- Emekes özvegyét veszi el ... Egyik beadványt a másik után intézi a kormányhoz. Hátha Rómában nincsenek tisztában a borzalmas partinicói állapotok-E kai . . De Rómából nem jön meg- felel a válasz. És erre Dolci, a falu férfiaival kivonul a tengerpartra, s ott egynapos éhségsztrájkkal tiltakoznak. Ekkor nevezik el e „olasz Gandhinak”, hiszen Indiá-ban is hasonló módszereket ke- vettek annak idején. A rendőreség megfenyegeti. Ekkor „födi. E tett sztrájkot” szervez, a munka- E nélküliekkel kijavítja a környező utakat. Közben arra is telik erelméből, hogy könyvet írjon Parti- Unico-ról. A hatóságoknak ez már sok. Letartótatják és kétszer is a vád- a lottak padjára ültetik. Az ítélet: két hónapi fogház. Dokci azonban nem hagyja magát megfélemlíte-ni és újabb könyvet ír a szicíliai helyzetről, „üldözés Palermóba” címmel. Partinico pedig a nép- = front mozgalom egyik legjobb példája lesz. A katolikus Dolci a kommunistákban és szocialisták- ban találja meg igazi harcostárssalt az olasz jövőért, s a Dolci- akciók alatt ötszázkilencven tag- val nő a kommunista párt és a kommunista ifjúsági szövetség helyi tagjainak száma. Ma harmincnégy éves. Ha beszél, gyakran mond égi világból s vett példázatokat, hogy a földi célokért harcoljon, a békéért, a nukleáris fegyverek eltiltásáért. " Egy falu bújócskát játszik... Szerintem Szemjonovka falut ugyanúgy beírják majd Moszkva városfejlődési történetének érdekességeiközé, mint ahogy a jó öreg Carnegie Hall-t írták be New York történetébe. Mi is történt a Carnegie Hall-al? Ezt a kívülről szánalmas koncerttermet a múlt század közepén emelték fel New York szélén. Kritizálták is a tervezetet: koncertterem a város végén! Az előrelátóbbak azonban tudták, hogy pár évtized múlva, a Carneige Hall körül óriási városnegyedek lesznek, ötven év telt el és New York „bekerítette“ a koncerttermet. Alig hihető, hogy valamikor itt periféria volt. Szemjonovkával hasonló a helyzet, csakhogy a „bekerítés“ nem évtizedek alatt, hanem pár év alatt történik meg. Mi is ez a Szemjonovka? Apró, düledező házak Moszkvától pár kilométerre. Más, mint a többi orosz falu. Házai nem olyan össze-visszaságban épültek, mintha egy nagy kéz szórta volna őket széjjel. A szemjonovkai házak a vnukovói országút mellett sorakoznak egymás mögött. Télen majdnem tetőig süppednek a hóba, ilyenkor a kemence alatt aktsznak a bárányok, a kemencén az emberek. A tetőn pedig televíziós antennák. Hát már ilyen Szemjonovka! És most bekerítették. Nem katonai hadműveletről van szó, hanem Moszkva délnyugati peremén épülő hatalmas városnegyedről, ahol kétmillió ember lel lakásra négyöt éven belül. És méghozzá kényelmes lakásra. Sajnos, Moszkvában nemcsak a lakáshiány okoz gondot, hanem a meglévő lakások kényelmetlen szerkezete is. A cári Moszkva impozáns kupec és nemesi házai többszobás lakásokból állottak. A forradalom után több családnak kellett osztoznia, a tágas szobákon. A mellékhelyiségeket, konyhát, fürdőszobát közösen használták. De tető alá került mindenki. Azóta pedig olyan gyorsan nőtt Moszkva lakossága, hogy minden családnak külön lakást biztosítani lehetetlen volt. Közbejött a háború és végre most van miből külön családi lakásokat teremteni. Ezért épül ez a hatalmas városrész itt. És így adódott, hogy Szemjonovka falu útban van. Eddig valahogy megkímélték — nehéz is a falu népének máshol lakást biztosítani. Az építészek „átkaroló” módon megkerülték, mint ahogy ez a fényképen is látható — de a kör nemsokára bezárul, Moszkva tovább szélesedik. Hogyan festenének a szép, modern lakóházak között ezek a televíziós antennák alatt roskadozó viskók?... Körülötte már tömörítik a földet, mert Szemjonovka elég lapos talajra épült. A szemjonovkai kis bombatölcsérnagyságú tavakat (télen itt korcsolyáznak a lurkók) lecsapolták, helyükön út, rajta trolibuszok haladnak. Trolibusz Szemjonovkában! Hát ez már csak olyan vigaszdíj a napjait számláló falunak. Egyébként ne sajnáljuk. Tízemeletes, modern, lifttel felszerelt házak, velencei stílusú erkélyekkel, központi fűtéssel, a házakban üzletházak, neonfényes kirakatokkal — csak szebb látványt nyújtanak, mint az egykori földhözragadt Szemjonovka. Komornik Ferenc Az új, modern lakóépületek egyike SZPUTNYIK - A GYERMEKEK KEDVENCE | EGY LEJÁR FÉNYKÉPTRÜKKRÓJ rés az újabb szovjetleszerelési intézkedésről Paradoxonnak beillő rendelkezés: a New York-i útlevélhivatal az amerikai útlevelekbe ezentúl csak olyan fényképeket fogad el, amelyeken az útlevél kérelmezője nevet, vagy legalábbis mosolyog. E rendelet kiadói szerint ugyanis „egy, rokonszenves fénykép kellemes benyomást Szerez a határállomáson, és külföldön az amerikaiakat rokonszenves embereknek tünteti fel“. Mondani sem kell, hogy ezzel a „fényképbravúrral“ a State Departement már aligha állíthatja helyre az amerikaiak amúgy is erősen megtépázott tekintélyét... Mert tegyük fel példának okáért, hogy a közeljövőben a Közép-Keletre utazó Dulles külügyminiszter az arab határőrnek a repülőtéren felmutatja kacagó képével ékesített útlevelét — de ezután mi történhet? Az arabok még az eredeti dullesi mosolytól sincsenek elragadtatva, ha fejükben ott motoszkálnak azok a hírek, hogy az Egyesült Államok bizonyos közép-keleti országok területén is rakétatámaszpontokat szándékozik építeni ... A „fénykép-trükk’* helyett tehát valamiféle más megoldásra van szükség, radikális változásokra, amilyeneket a józanabb, a realitások iránt fogékonyabb amerikaiak is követelnek — különben a világhelyzet még inkább bonyolódik és nem távolabb, hanem közelebb kerülünk egy szörnyű nukleáris háború veszélyéhez. A jelenlegi amerikai politikát ugyanis talán a New York-i útlevélhivatal rendelkezése tükrözi a legsikerültebben: kifelé mosolygós,, békés, baráti arcot vágni — közben a fegyverkezés terén minden megy a régiben. Szerencsére a mai világban már egyre körülményesebb ezt a politikát folytatni, amit világosan bizonyít Macmillan brit miniszterelnök váratlan kijelentése is, hogy a Nyugatnak megnemtámadási egyezményt kellene kötnie a Szovjetunióval. A népek ugyanis ima már „többet gondolkodnak, mint kellene” — szólta el magát újévkor egy detroiti gyáros. A népek előtt lejárt már az a nyugati lemez is,hogy szüntelenül úgynevezett „biztosítékokat“ kérnek a nyugati kormányok a Szovjetuniótól „jóindulatának és békeóhajának jeléül“. Nos, a napokban — 1955 óta immár harmadszor — újabb ilyen bizonyítékokat kapott a Nyugat a szovjet kormánytól, mindenesetre nem a nyugati „kívánságok“ késztették erre, hanem mert a Szovjetunió továbbra is következetesen folytatja békepolitikáját és saját jó példáival és kezdeményezéseivel igyekszik elmozdítani a leszerelést a holtpontról. 1 800 000. Ennyivel csökkentette eddig a szovjet kormány a fegyveres erők létszámát, ebből éppen most kezdődött meg 300 000 katona — közülük 41 000 „ Német Demokratikus Köztársaságból és több mint 17 000 Magyarországról — leszerelése, visszatérése a békés termelő munkába. Ez különösen azért jelentős, mert olyan időpontban kerül sorra, amikor a NATO — agreszszív céljainak megfelelően — a fegyverkezési hajsza fokozására készül. A szovjet kormánynak ez az újabb — sajnos, egyoldalú — lépése a leszerelés felé ismételt figyelmeztetés a Nyugat számára. A világ közvéleménye, amely nagy megelégedéssel fogadta a szovjet határozatot, ma hangosabban, mint tegnap, s holnap szenvedélyesebben, mint ma — a nyugati országoktól követel hasonló intézkedéseket. Európában, Ázsiában és szerte a világon jobban kedvelik a mosolygós, nevető arcokat, de az emberek arra is kíváncsiak, „mit tart a vendég a hátradugott kezekben?“. Márpedig Washington erről úgy látszik megfeledkezett, noha ez fontosabb kérdés, mint az amerikai útlevelekbe ragasztandó nevetős fényképek. Mert a rakétatámaszpont-építőket még mosolygós képpel sem fogadják szívesen a mai világban... §. .. Az 1957. július 1-án kezdődött és 18 hónapig tartó Nemzetközi Geofizikai Év alkalmával nagyon sok országban, a többi között a Szovjetunióban, Japánban, Norvégiában, a Német Demokratikus Köztársaságban, Franciaországban, Ausztráliában, stb. adtak ki e világméretű, tudományos szempontból felbecsülhetetlen jelentőségű eseménysorozatról egyes bélyegeket és sorozatokat. A Szovjetunió 40 képekes bélyegén a szovjet tudósok Antarktisz expedíciójának hajói, az Ob és a Lena láthatók. Az ausztrállal 2 sh-es Atarktisz térképe díszul. VI A „szputnyik-láz“ hőmérője világszerte tovább emelkedik —j és nem kevésbé a gyermekek körében. Naponta ugrásszerűen \ §§ emelkedik azoknak a gyermekeknek száma, akik „saját kis s szputnyikot“ kérnek maguknak — apukáiktól... Fenti képünk , a londoni iskolás gyermekek kiállításáról készült, ahol az egyik , s a kis látogató leselkedik a „Szputnyik’‘-ból, a kiállítás egyik látjátványosságából. A másik kép a Német Demokratikus Köztársa- \sságból érkezett hozzánk: a tenyéren egykis „szputnyik-játék“ js látható, abból a százezer darabból, amelyet Karl-Marx-Stadt-bang készítettek. A kis „szputnyik“ — egy dróton forgatva — „bip— is bip—bip“ jeleket hathat — a gyermekek legnagyobb örömére. Oroszlánveszély Ugandában Az oroszlánvadászat pgasabb térség Ugandában, mert az állatok királya erősen veszélyezteti ennek az afrikai országnak az életét. Uganda angol kormányzója néhány hónappal ezelőtt amerikai vadászokat biztatott, hogy utazzanak oroszlánokat lőni Ugandába. A veszélyes állatok ugyanis nemcsak, hogy elszaporodtak, hanem emberevésre adták magukat. Az elmúlt esztendőben az oroszlánok negyvenhárom embert ettek meg, s ez pánikszerű rémületet okozott a bennszülöttek között. A néger pásztorok nem merik legeltetni állataikat, a földművesek műveletlenül hagyják földjeiket, a közlekedés pedig — amely jórészt lovon és ökrös szekéren történik — erősen lelassul. A hatóságok valóságos „hadiállapotként” kezelik a helyzetet és bátor vadászokat szerződtetnek jó fizetésért. Az újraírtasak iS esznek embert, mert a vadászati tilalom miatt nagyon elszaporodtak, másrészt pedig, hogy a törvénytelen vadászatok következtében a zebracsordák — amelyek az oroszlán fő táplálékát adják — igen megritkultak. Rendes körülmények között az oroszlán nem támad meg embert, kivéve, ha megsebesítették, vagy kölykeit veszélyben látja. De ha egy oroszlán egyszer emberhúst ízlelt, kielégíthetetlen lesz az étvágya emberre. Néhány évvel ezelőtt a Kenya-Uganda vasútvonal mentén egy oroszlánpár huszonnyolc embert evett meg és az ügy olyan feltűnést keltett, hogy az angol parlamentben is megvitatták. Az emberevő oroszlánokpásztorok elbeszélése szerint egész marhacsordákon törik át magukat, hogy a pásztorokhoz jussanak, noha a marhahús ínyenc falat az oroszlánok szá-O KELETI BAZAR Bík... árusok kiáltozása, Babén hangzavar bódító, ismeretlen illatok töltik meg a levegőt. Szemed nem győz betelni a látvánnyal. Arab és európai öltözetű nők kavargó, színes sokasága. A kirakatokban a villanyborotvától és a nylonáruktól az imaszőnyegig — mindent kapni. A pénzváltók boltjai körül pedig külföldiek százai tolonganak. A damaszkuszi bazárban ugyanis utcai pénzváltóknál cserélheti ki, aki akarja, forintját vagy dollárját a világ bármely pénznemére. Egyes pénzváltóknál még magyar koronát vagy királyi százpengőst is kaphatunk. Az árusok egymástól csábítják el a vevőt, hogy náluk vásároljanak. Különösen, ha észreveszik, hogy az érdeklő-ődő külföldi. Csaknem összeverekednek, hogy melyikük üzletébe tért be. S amikor végre egyesült erővel beráncigáltak valamelyikük boltjába, széket tolnak Q alád, és szinte erőszakkal leültetnék. O Ha nyáron vagy ott, fagylalttal, ha télen, teával és persze az elmaradhatat© lanikávéval kínálnak. Közben minden O módon bizonyítják, hogy teljesen öngzetlenül, csupán barátságból hívtak, illetve toltak, húztak be az üzletbe. — Nézz körül, barátom, — Allah — segítsen! — amit látsz, minden a tiéá — mondja az arab kereskedő, s hogy meggyőzzön szavai igazáról, polcairól legszebb darabjait szedi le és rakja eléd. — Melyiket akarod? Rendelkezzél vele!... — hangzik a felszólítás. Aztán a nyájas hangnem megváltoztatása nélkül észrevétlenül rátérnek a lényegre, az üzletre. — Látom rajtad — mondja, — hogy ez a darab nagyon tetszik neked. Máshol kifosztanának, olyan árat kérnek. Én viszont a te barátod vagyok és inkább ingyen adom, mintsem elégedetlenül lássalak távozni. Észre sem veszed, máris becsomagolta az árut és a markodba nyomta ... i -L -IL ! - számítgatod — « Mennyibe kerülhet, mivel kióban nagyon szép darab, kacérkodsz a vétel gondolatával. A kereskedő pedig lelkendezve folytatja. — Mindenki azt hiszi majd, hogy bolond vagyok, mert ilyen olcsón adom, de engem nem érdekel a pénz, csak a barátságod... Mikor azután megmondja az árát, ereidben meghűl a vér. Ha nem vagy ismerős a bazárban, csak később jössz rá, hogy többszörös áron vásároltál. Ha pedig ismered a szokásokat, megkezdődik az alku. De ettől mentsen meg Allah minden szégyenlős embert! Mert a kereskedő először felajánlja minden vagyonát, majd azzal vádol, hogy tönkre akarod tenni, csúfot akarsz űzni belőle. Távozáskor egyenesen úgy érzed, hogy soha le nem róható hálával tartozol a kereskedőnek, hogy ilyen jóindulatú volt hozzád... Pedig csúnyán ráfizettél. Erről akkor bizonyosodsz meg, amikor egy másik kirakatban meglátod szerzeményed szakasztott mását feleannyiért, mint amennyit te adtál érte. Az embert legfeljebb az vigasztalja, hogy mire a piacról hazafelé indul, nem tudja megállapítani: a sok összevásárolt áru közül melyiknél csapták be a legjobban. Nagy tapasztalat és emberismeret kell, hogy legalábbis megközelítőleg a rendes áron tudjál vásárolni. 10 ezerfényű r.«k *£ A keleti bazárok saját hangulatát mamár csak kevés helyen találni meg olyan ősi, eredeti formájában, mint itt. Olyan, mint egy kisebbfajta városrész, amelynek egyes utcáiban csak bizonyos árufajtákat árusítanak. Van papucs, vászon, iskolaszer, kés, edény, szőnyeg, bútor, bőrönd és táska, szabó és készruhautca. S ezekben az utcákban a Batacipőtől és a solingeni acéltól az arab iparművészet remekművéig mindent megtalálni. Különösen erősen őrzött utcarészben találjuk az arany- és ezüstművesek boltjait. Az üzletek nagysága igen változó, de ez főleg a kirakaton belüli részre vonatkozik. A kirakatok jelentik ugyanis a propagandát és így lehetőleg mindenki akkorát tart, mint a konkurrens üzlete, így körülbelül egyforma nagyságú kiralkatokat látni, ami mögött azonban egészen nagy üzlet, vagy csöpnyi butik is meghúzódhat. A tulajdonos egész nap az üzletben van, ott is dolgozik. (Már amelyik dolgozik, mert a nagyobb üzletek tulajdonosai általában nem dolgoznak.) Napi munkájukat számunkra egészen furcsa, kényelmetlen testtartásban végzik. Egyik lábukat maguk alá húzzák és azon ülnek egész nap. Érdekes, hogy az egészen szegény kereskedőket kivéve, minden boltban látni páncélszekrényt, ami nem éppen a legnagyobb biztonságot jelzi... A damaszkuszi selyem J Jg- SS benütt ismerik és ki ne hallott volna a híres damaszkuszi acélról. Kelet legszebb bútorait ma is Damaszkuszban Damaszkuszi Iparművész készíttetik. Husszein, Jordánia királya nemrégiben, esküvője alkalmával felesége, Dina szobaberendezését damaszkuszi iparművészekkel készíttette. Csodálatos gyöngyházberakásos bútorok kerülnek ki a damaszkuszi mesterek műhelyeiből, s a bútor mintájának megfelelő intarziával burkolják a falakat is. Nagyobbrészt őseiktől tanult módon, régi, idejétmúlt szerszámokkal és gépekkel készítik csodálatos alkotásaikat. Láttam egy szövőműhelyt, ahol a híres damaszkuszi brokát készül. Nálunk már múzeumban mutogatják az ott még ma is használt, kezdetleges, fából készült, lábhajtású, kézivetélős gépeket. Kerek Sándor TOO0OOO0OOOOOOO0OOOÖOOC; ggJMMjgi ■ ! Képünkön: Baloldalt az egyre előrébb nyomuló Moszkva, jobboldalt Szemjonovka falu a . . - -l««-.»- .............................. "•«»•■'•.'‘W1 ******************** ******