Magyar Ifjúság, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1960-07-09 / 28. szám
II. üzemmel gazdagodott ásványbányászatial*: dolgozik már a párházi perlitörlő. Alsó kép: Lukács István szocialista munkabrigádja a perlit külszíni fejtésénél dolgozik. Felső kép: a durván megőrölt, majd szárított perlitet tanszportőr szállítja az üzembe. innét évtizeddel ezelőtt - egyik kis vidéki város gimnáziumába jártam, amelynek természetrajz- és földrajz tanára hazánk egyik Európa-hírű madártani professzora volt. Éppen ezért óraközben, ha a közelben megszólalt egy madár, szája elé tette mutatóujját: pszt... pszt... no, milyen madár? Mindez akkor jutott eszembe, amikor a napokban megláttam a villamoskocsiban öreg tanáromat. — Jó napot, tanár úr — köszöntöttem. Rám nézett, nem ismert meg. S mert bennem megmoccant a régi diákköri csínyek ördöge —, nem neveztem meg magam. Kérdő tekintetére így válaszoltam: — Tanár úr, elmondok egy történetet, abból kiderül, ki vagyok. — Várom a történetet — válaszolta, s kíváncsian pillantott rám. Az évzáró vizsga előtti izgalmas napokat éltük. Természetrajz-óra volt. A tanár úr tempósan lapozgatott a kis noteszben, egyszerre azonban madárcsicsergés törte meg a feszült csendet. A tanár úr felpillantott, az ablak felé nézett. Szája elé tette mutatóujját és feltette az ilyenkor szokásos kérdést: no, milyen madár? A feszültség robbanásfokra emelkedett: egyesek szájuk elé kapták kezüket, mások fuldokolva vonaglottak a visszafojtott nevetéstől. A kismadár csicsergett tovább, önfeledten. De mi valamenynyien tudtuk, hogy nincsenek szárnyai, tollai. Mert a jómadár „Pacal” csicsergett csodálatos tehetséggel az utolsó padban. Eleinte senki sem mert jelentkezni, majd felálltam én, hiszen semmit sem veszthettem. — Házi rozsdafarkú — mondtam. — Ülj le, szamár vagy, fiam — nyugtázta a tanár úr a feleletet. Mások is vérszemet kaptak. Sorra hangzottak el a különféle madárnevek. Senki sem talált. A kalkulus minden esetben „szamár vagy fiam” volt. S ezt az osztály hatalmas, felszabadult nyerítésekkel nyugtázta. A tanár úr is mosolygott, s hogy vége legyen a mulatságnak, megnevezte a madarat: fenyőpinty, így ment ezután minden természetrajz-órán. „Pacal” már nem is csicsergett, hanem trillázott. Sohasem tudtuk eltalálni, milyen madár. Mindig a tanár úr volt a győztes... A körülöttünk álló utasok már kuncogtak. A tanár úr arca is felderült, s nagy barna szemeivel rámpillantva, simogató mély hangján szólalt meg: — Szamár vagy, fiam ... Ülj le. K. B. Franciska tanítónő lesi A kis cigánylány sírástól maszatos képpel, rongyos ruhájában nem is annyira a hidegtől, mint a félelemtől vacogva kopogtatott kora hajnalban a tanítónő ajtaján. Zihálva mondta el, mi történt: — Megmondtam este otthon, hogy gimnáziumba akarok menni... Vertek, ütöttek egész éjjel... Apa még a pepita ruhámat is eltépte, hogy ne mehessek ki a házból ...Mi lesz velem? A tanítónő nem beszélt sokat. Megsimogatta Horváth Franciska göndör, fekete haját, kifoltozta az eltépett pepita ruhát és két törölközőt csomagolt be a kislánynak. Ezzel a két törülközővel kezdte el új életét Franciska a pápai gimnáziumban. A tanárok megszerették a tanulni vágyó, szorgalmas kisleányt. Amikor pedig megtudták, milyen nehéz körülmények között tanul, elintézték, hogy vegyék őt állami gondozásiba. Boldog napok következtek! Szép bizonyítványokkal megpecsételt szorgalmas esztendők és végül az érettségi. Mennyit álmodozott ezekben a hónapokban! Milyen jó lenne továbbtanulni! Ha egyszer ő taníthatná ayerekeket! »» » Munkát vállalt és a fárasztó napi munka után sietett újra a könyvekhez: megszerezte az ápolónői képesítést, így került az egykori kis rongyos cigánylány a fehér fityulás ápolónők közé a pécsi gyermekklinikára. Rakosgatta a filléreket, amit csak lehetett, félrerakott az ápolónői keresetéből. Úgy gondolta, amit nyáron megkeres, ha nagyon szűkösen is, elég lesz a tanulás hónapjaiban. Jelentkezett a Bajai Felsőfokú Tanítóképző Intézetbe. Múltak a hónapok, Franciska boldogan tanult. De akárhogyan takarékoskodott, a kis tárca egyre laposabb lett. Már tudta, hogy a megtakarított pénz nem lesz elég a vizsgáig. Elszorult a szíve, amikor arra gondolt, hogy ott kell hagynia az intézetet. Arra nem is gondolt, hogy ez a közösség és a másik, a nagyobb közösség nem hagyja elveszni őt. Egy nap szűkszavú, de annál többet mondó értesítés érkezett a Baranya megyei tanácstól: „Horváth Franciska, míg tanulmányait végzi, havi ötszáz forint társadalmi ösztöndíjat kap a megyei tanácstól.” A már félig össecsomagolt könyvek újra az asztalra kerültek, Franciska most már biztosan tudja: tanítónő lesz. ■■■■•■■•■•«•a V üli::: Vihar egy pohár vízben Nem új, de újra meg újra felbukkanó vita feszegeti most a Gyapjúfonó- és Szövőgyár kikészítő üzemrészének falait. Szinte már ki is csap onnan, alig fér meg a tágas, kétszáz munkaasztalt is befogadó teremben. A fiatalok és idősebbek között dúlnak a viták. Pontosabban: nem is nyílt csatározás ez, inkább kölcsönös a meg nem értés. Mindkét félnek az a meggyőződése, hogy a másik cselekszik helytelenül, a másik élvez előnyöket. Hol kezdődött, nem tudni, de ma már ott tart, hogy a „helyzetmagyarázók" vihart jósolnak. Igaz lenne? Válogassunk csak a vitatémákból: vajon tényleg olyan vitathatók? A „kiváltságosak.. „Az időseknek kedvez csak a vezetőség, ők a kiváltságosak, minket elnyomnak — hangzik az egyik fiatal lány érvelése. — A Garami nénit is állandó délelőttre osztották be, mi meg járhatunk két műszakba. Úgylátszik, neki délutánonként a 18 éves fiacskáját kell gardírozni. Első hallásra az ember szíve megesik a szegény, háttérbe szorított lányokon. Ugyebár, itt a szép nyár, a sokféle szórakozási lehetőség, s nekik esténként a műhelyben kell lenniük. De nézzük meg a dolog másik oldalát is. Miért volt szüksége Garami néninek a délutánjaira? Kiderül, hogy fia érettségi vizsgák előtt állt és a gondos mama (biztos ami biztos!) mellette akart lenni, hogy serkentse és ébrentartsa a hamar lankadó tanulási kedvet. Persze, így más a helyzet. Tehát a ténynek csak a fele jutott el a lányok füléig. Megindult a suttogás — ahelyett, hogy megkérdezték volna Garami nénit, milyen gondja-baja van. Ebben az esetben bolhát növesztettek elefánttá! Az elmúlt hetekben sok fiatal került 4—6 órás munkára a kikészítőbe. Naphosszat csak sétáltak, tereferéltek. Hol az irodába, hol a büfébe szalajtották őket valami megbízatással. Aztán vége lett a gyöngyéletnek, le kellett ülni a munkaasztalhoz. De a rakoncátlan kiscsikók az ismétlődő figyelmeztetések ellenére is nehezen törnek be. A megjegyzések záporoznak feléjük, s nem ritka köztük az ilyesmi: „léhák, semmirekelők ezek a mai fiatalok Lehet, hogy ilyen is van közöttük. Valószínű azonban, hogy a megjegyzéseken túl egyet és mást lehetett volna tenni. Például: ha a fiatal gyerekek nem szokják meg hetekig a semmittevést, minden bizonnyal más ma róluk a vélemény. Tévedés ne essék, nem azt mondjuk: azért csintalanok, esetleg rendetlenek, fegyelmezetlenek a fiatalok, mert nem nevelik őket az idősebbek. Azt azonban állítjuk, hogy ilyen esetben nem az „egymásközti véleményalkotás”, hanem a nyílt, tárgyilagos, segíteni akaró szó hasznát. Tanítani — például beosztásra Fizetési napokon nem lehet bírni a lányokkal. Ahogy pénzt éreznek a zsebükben, leszöknek a büfébe és vásárolják a tábla csokikat. Talán aznap megveszik az abroncsos szoknyát, s a hatodik pár tűsarkút is. Csokoládézás és divatbemutató: ez tart sokuknál két napig. Aztán esetleg elfogy a pénzük és kérincselnek, fűtői-fától kölcsönöznek. Ez bántja a szigorú beosztáshoz szokott idős munkásaszszonyok szemét. Joggal. Közülük sokan nem ettek meg életükben egyszerre egy tábla csokoládét. Már gyerekkorukban meg kellett szokniuk a nincset, a lemondást. És ha ma már futna is keresetükből, nincs szívük költekezni. A lányok máshoz, „szabadabb” beosztáshoz szoktak. Jó ez? A megengedhető határon belül — mondhatnánk úgy is: ki-ki addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér — jó. Sokan túllépik a határt? Üljenek le egyszer műszak után tapasztalt családanyák és jó beosztássalélő lányok ezekkel a máról holnapra élőkkel. Alapos fejmosás és gyakorlati tanács többet ér a civakodásnál, futó megjegyzéseknél Hanyagságból ellentét A kezdők hat hétig egy idősebb gyakorlott munkástól tanulhatják a fogásokat. Néhányan közülük csak tanulhatnak, ha odafigyelnének. De nem figyelnek, elszalad az idő és maguknak kell boldogulni a szálhúzódásokkal, a csomók kivarrásával. Akkor derül ki, hogy nem is olyan könnyű ez a mesterség. Persze, kínlódnak, verejtékeznek — és panaszkodnak. Saját hanyagságuk esetleg ellentétet szül. Bezzeg, amikor szorgalomra, tanulásra intették őket, gyorsan kész volt a válasz: ne törődjön az én bajommal, s különben se basáskodjon velem. * Azt mondtuk fentebb, hogy egyesek „vihart’* jósolnak. Hadd tegyük hozzá, hogy vihar lenne ez — egy pohár vízben. Ugyanis szó sincs itt megalapozott ellentmondásokról, valamiféle nemzedékek harcáról, idősek és fiatalok ellentétéről. Sokkal inkább szó vanonban arról, hogy azok a vezetők, akiknek ez kötelessége lenne, édes-keveset törődhettek a dolgozókkal. Szó lehet arról is, hogy egy-egy idősebb dolgozó a „mai fiatalság megátalkodott” felkiáltással nem veszi észre: lényegesen több az olyan fiatal, akire ezt még erőszakkal sem lehet ráhúzni. És végezetül — szándékosan külön passzusban! — szó van arról, hogy a fiatalok egy része azt hiszi, körülötte forog a világ, összekeveri az anyagi, erkölcsi, jogi és más lehetőségeket a tiszteletlenséggel, fegyelmezetlenséggel, pazarlással. Ezért — hogy a hasonlatnál maradjunk — a pohár vízben támasztott vihart egyszerűen és gyorsan csillapítani lehet azzal, hogy tiszta vizet öntünk a pohárba. Kocsis Éva Vasas táncfesztivál Szombaton és vasárnatt másodízben rendezik meg a vasasszakszervezet országos táncfesztiválját Sztálinvárosban. Az idei fesztivál egybeesik a város fennállásának tíz éves évfordulójával, ezért különösen ünnepélyes körülmények között bonyolódik majd le. A kilenc belföldi Vasas táncegyüttesen kívül Sztálinvárosban vendégszerepel majd a Magyarországon állomásozó szovjet hadsereg Központi Művészegyüttese, a Rhodos Chamonrads francia néptáncegyüttes és valószínűleg egy bratislavai és dimitrovgrádi néptánccsoport. A fesztivál keretéenrvfelvonásos&ben néev fnnálló ______ névtáncjátékot is bemutatnak. Ír közülük az egyik „Város szüle-y tik” címmel _ ősbemutató. A y, néevkénes táncjátékban Sztáy sinváros születésének pillanatai elevenednek meg. Szerda este óta több mint kétszázötven népi tán- Jacos tartózkodik új szocialista vagy romunkban, ahol háromnapos né- Z pi táncos táborozást rendeztek számukra. A második Vasas - táncfesztiválra az ország külön- 7böző részeiből több száz vendégét hívtak meg. Képünkön: a JZ Dunai Vasmű néptáncegyüttesé-y nek román száma, amelyet a fesztiválon is bemutatnak. ::: Ül Hen HAJNALBAN INDULTAK. Piroslott az ég alja, de a nap még nem bukkant elő. Az útmenti árok füvén hármat csillogott. Mindenki ott volt. Olyannyira, hogy a tanácsház irodáján dolgozó lányok és a földművesszövetkezeti boltok fiatal kiszolgálói is a menetben haladtak. Szabó Pista, aki a hosszú sorban kígyózó aratók hadának derekatáján haladt, nyugtalanul tekintgetett Kalocsai Zsófiára, de a lány figyelemre sem méltatta. Minden figyelmét Mészégető Benő kötötte le. A fiúból dőlt a szó. A lány időnként nagyokat nevetett. Megérkeztek. Lekerültek a vállról a kaszák. A hat öregember, aki éjjel két óra óta kötelet készített, fogta a tarisznyáját, s jó munkát kívánva hazaindult. Először mindenki a kaszáját fente. A marokszedő lányok kaszást választottak maguknak. Szabó Pista dühödten nyomta a követ a kaszához, látta, hogy Zsófi Benőhöz társult. Mi történt vele? Eddig megértették egymást! Ősszel meg akarta kérni a kezét! Amikor legutóbb hazakísérte, a kiskapuban megcsókolta ... És most? Mi ülhetett belé? Benő nem is tartozik a szövetkezethez! Miért pártolhatott hozzá? Talán tetszik neki a bőbeszédűség? — Nincs még párod? Kiss Veronka állt előtte, a tanácsadóügyi előadója. — Nincs — válaszolt kissé zavartan. — Gyere, legyél te. Harmincnyolc kasza lendült neki ritmusos mozgással az aranyló gabonatengernek. A nap óráról órára feljebb kúszott az égre, s a sugarak tüzes ostroma kitikkasztotta az aratókat. A gyengébb kaszások maradozni kezdtek. — Ne rohanjatok ott elöl! Néhány perc szünet következett. Előkerültek a kaszakövek, s táncolni kezdtek a finom pengéjű acélon. — Hohó! így könnyű ám rohanni! Nézzétek, a Birsa Pityu csak hatvan centis rendet vág. Felbomlottak a sorok. Mindenki a bíráló igaza felől szeretett volna meggyőződni . Birsa szégyenkezve, lehajtott fejjel indult a sor végére, és marokszedőjének félhangosan megjegyezte: — Mit bánom én! Vezesse más a bandát. . — Nézzük csak meg, ki vágja a legszélesebb rendet! — javasolta a fürge, alacsony növésű Keserű Dávid. A szemek kíváncsian fürkésztek, kutattak, majd a tekintetek elakadtak Szabó Pista rendjén. Mindenki csodálkozott. Elismerő szavak röpködtek. — Ez még kétméteres is van talán! — kiáltott fel az, aki az imént bírálta az első kaszást. — Álljon az élre !! PISTA SOKKAL gyorsabb ütemet diktált. Dühösen, s a féltékenységtől is sarkallva vetette neki magát a munkának. Az íróasztalhoz szokott Kiss Veronka kétségbeesett erőfeszítéssel, a kimerültségtől roskadozva gyűjtötte utána a széles rendet. Dél felé járt az idő, amikor megérkezett a mezőgazdász. Kíváncsian nézegette a fiatalok munkáját, majd amikor végigvizslatott minden sort, megszólalt: — Álljanak le néhány percre! A verejtéktől fénylő arcok feléje fordultak. — Azt javaslom, hogy a huszonhetedik, kilencedik és a tizenötödik kaszás tegye le a kaszát és inkább a kévét hordja képébe. — Én is abbahagytam? — pironkodott Mészégető. — Természetesen! Magára mutattam az előbb — bólintott az öreg. — Hiába, maga nem ért a kaszáláshoz! Kicsi a rendje, és nagy a tarlója. Mielőtt a fiatalok újból nekigyürkőztek volna, a mezőgazdász Kalocsai Zsófihoz fordult. — Maga erős lány! Vegye át a sarlót attól a kislánytól, aki az első kaszás marokszedője. Legjobb lesz, ha ő is a kévét hordja, az nem olyan nehéz munka. Szabó Pista megörült a mezőgazdász döntésének, de Zsófihoz egyetlen szót sem szólt. Megköpte a tenyerét, és nekilátott a munkának. — Aki a legszélesebb rendet vágja, annak egy hordó sört ajándékoz a szövetkezet — kiáltott körbe a mezőgazdász, mielőtt a csatával elindult volna. Este az egész brigád Szabó Pista vendége volt. Mindenki elismeréssel tekintett rá. A szövetkezet elnöke a megyei pártbizottság kiküldöttjének is bemutatta, aki este érkezett a faluba. A hordó sör szinte pillanatok alatt elfogyott. Újabb hordót csapoltak. A szövetkezeti irodaház széles udvarán szerte áradt a zene. A fiatalok megfeledkeztek a fáradtságról. Szabó Pista kissé elnehezülő szívvel nézte a vidám párokat. — Szabad? Na, mit csodálkozol? Hölgyválasz van! • Azt hitte, álmodik. Kalocsai Zsófi bukkant elő a sötétből. LASSÚ TANGÓ következett. Mindketten hallgattak. Aztán Zsófi hirtelenül elnevette magát. — Nem vagy az a kimondott bőbeszédű ... Pista nem tudta, visszavágjon, vagy inkább fogja szorosabbra Zsófi derekát. Az utóbbit tette. Nem a szavak embere volt. Haypál Tibor Villi:::::::::::::::::::::! női szemmel Mivel tisztítsuk a foltokat ? Fehér vászonneműből fűfoltot citromlével dörzsölhetünk ki. Ha rögtön nem tudjuk a foltot eltávolítani, akkor 1—2 órai citromlében való áztatás eredményes. Utána öblítsük jól ki a ruhát. ★ Zölddió foltját vizes alkohollal lehet kivenni. Utána klórmeszes vízben öblítsük.★ Friss gyümölcsfoltot kéndioxiddal vagy klóros vízzel távolíthatunk el.★ Kávéfoltot borszeszes ruhával , dörzsöljük és szappanos átkefélés után öblítsük. Ez a modern viselkedés? y Feltűnés, nagyravágyás. Érdekesnek tartom J. Attila levelét. Nem lehet szemet húnyni az ilyen jelenség felett. Attila megbotránkozott azon a viselkedésen, amit körülbelül olyan idős fiatalok követtek el, mint ő. S közben felveti a kérdést: ez lenne a modernség? Szerintem a modernség elsősorban a kor követelményeinek megfelelő gondolkodást és viselkedést jelent. Ismerek egy fiatalembert, 20 éves, szakmunkás, érdeklődési köre csupán a dzsessz, szórakozása a tánc. A világ eseményei, a technika fejlődése közömbösen hagyja. A szórakozáson kívül semmi sem érdekli. A múlt század orosz társadalmában az ilyen fiatalt „liszaj-csolovéknak” , felesleges embernek nevezték. Talán erős a kifejezés, ahogyan a levélben szereplő fiatalokat illettem, de felháborított, hogy ilyen komolytalan viselkedés kerekedik felül a táncos szórakozó helyeken. Ez semmi esetre sem modern viselkedés, ez feltűnés, nagyravágyás. Most bizonyára úgy vélik, hogy régimódi vagyok. Ezt elutasítom. Most 17 éves vagyok, jövőre érettségizem, szeretem a divatos holmikat, a táncot. Van lemezjátszóm a legmodernebb tánclemezekkel. De rajongom Beethoven, Wagner muzsikájáért, járok a múzeumi kiállításokra, szabadidőmben Dickens, Moliére, Goethe műveit olvasom. A búza között is van konkoly... Kedves Attila! Sokféle ember van, s az ízlések, vélemények különbözőek. Az egyiknek ez tetszik, a másiknak az. Te elítélted a Casino-beli két leányt, s ebben egyezik a véleményünk. Engem inkább az foglalkoztatott, hogy mi késztette őket erre? Szerintem két dolog. Ezzel akartak maguk iránt érdeklődést kelteni. Nem gondoltak arra, hogy viselkedésük inkább nevetséges, mint megnyerő. Az a közönség, aki ott szórakozott a Casinó helyiségeiben bizonyára szintén elítélte a lányokat. Az emberek műveltsége általában különböző. Én fogadom, hogy egy jól nevelt, intelligens leány ilyen magatartást nem tanúsít. Tehát a lányok amellett, hogy feltűnően viselkedtek, műveletlenek is lehettek. De szerintem nem ez az általános. Sok a kedves, szolid viselkedésű kislány. S mint ahogyan a búzában is előfordul a szépvirágú, de káros gyomnövény a konkoly, az emberek között is akadnak ilyen „gyomnövények”. Hajzer Péter A fiúk nem hibásak? És a fiúk? Azok teljesen hibátlanok? Ha a táncparkett körül állók nem kérték volna fel az egymással feltűnően rángatózó leányokat, hamarosan abbahagyták volna, s megszégyenülten levonulnak a parkettről. Nem volt a leányoknak partnerük, valahogyan szerezni kellett. A fiúk ott álltak körben, ritmusra tapsolva, felkérni nem lehetett, de a figyelmet felhívhatták magukra. S amint írja, nem is eredménytelenül! A bálban a csinos és szerény leányok az édesanyjuk mellett ülnek, s petrezselymet árulnak. S a fiúk? Körbe állnak, ahol rendszerint a kör közepén egy hanyagul felöltözött és rángatózó leány táncol , s az ilyet szinte kapkodják egymás kezéből. Köztudomású, hogy olyan leány, aki nem tud táncolni, nem megy a bálba. Aki felkéri, a tánc után helyre is kísérheti, ha nem felel meg a kislány elképzelésének. Tehát a „nyakán sem marad” a kislány. Most kérdezhetnék: Miért mennek partner nélkül bálba a lányok? Igaza van, de erre is válaszolni lehet. Hol ismerkedjenek a fiúkkal, ha nem a bálban? Sokat lehetne erről a kérdésről írni, vitázni, s lehet, hogy nem is arra a kérdésre válaszoltam, amit a levélíró kérdezett, de szerintem ez is ehhez tartozik, ha az okokat kutatjuk. Szemén Éva :::::: Relé M. Mária CSÍKOS, CSÍKOS, CSÍKOS és milyen csinos! Például ez a könnyű, kartonból, szaténkartonból, vagy flakonból készített ruha. A szín lehet ízlés szerint: sárga-fehér, feketefehér, rózsaszín-fehér csíkos. Anyagszükséglet 4.4 méter, 80 cm széles anyagból. Aki ügyes, otthon is elkészítheti a mellékelt szabásminta szerint. Rusai Magda terve fl- ELEJE. CZ.SEB O. /LL£JE &ZOXHM DISZ/TO Aárt» £• MASsy/ szokhvA FERDE VLS&ZASZEQO A4^21 1 2 3 * 3 A. HÁTA RftsZ. A SPESSARTI FOGADO Vidám, színes, zenés nyugatnémet film. Széles változatban is. 10 éven alul nem ajánlott. Bemutató: július 14.