Magyar Ifjúság, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1963-01-19 / 3. szám

A tsz-ek téli munkalehetőségei Beszélgetés Walter János elvtárssal, az FM főosztályvezetőjével Interjút szándékoztunk készíteni a Föld­művelésügyi Minisztériumban olyan kérdé­sekről, melyeket a falu adott fel és amelyek az újságíró jegyzetfüzetében annyira meg­sokasodtak, hogy a választ múlhatatlanul követelték. A hivatalos kérdés-felelet for­mát azonban egyszerű beszélgetéssé szelí­dítette a tény: minden egyes válasz egyben kérdés is annak érdekében, hogyan lehetne még inkább jobbá tenni a falusi életet, ered­ményesebbé a mezőgazdaságban folyó mun­kát. Munkatársunk Walter János elvtárssal, a Földművelésügyi Minisztérium Termelőszö­vetkezet Üzemgazdasági Főosztályának ve­zetőjével beszélgetett — Milyen szerepe van jelenleg a paraszt­fiataloknak a termelőszövetkezetekben? — Ha a statisztikát nézzük, az sajnos ked­vezőtlen. Hivatkozhatnánk szép egyedi pél­dákra hogy a figyelmet eltereljük. Ám ez­zel nem változnak a tények. Nézzük tehát a számokat. A termelőszövetkezeti tagságból a férfiak 2,4 százaléka, a nők 3 százaléka született 1941 után. Ez összesen 5,4 száza­lék. Ugyanakkor 60 éven felüli a férfitag­ság 32,5, a nők 43,3 százaléka. — Az éves statisztikák szerint az ered­mények nem javulóak. Hogyan következhet tehát fordulat? — A változtatás módját meg kell talál­nunk, mert néhány év múlva a kérdést úgy lehet feltenni: ki fogja a munkát elvégezni a tsz-ekben? ... Elsősorban sokat várunk a fejlődő mezőgazdasági technikától Talán ez az a pont, amely a fiatalok tömeges vissza­térését megoldja. Szerintem, ha a gépeket a fiatalokra bízzuk és megfelelő rendszeres keresetet is biztosítunk számukra, minden további nélkül visszatérnek a termelőszö­vetkezetekbe. — De ha ma is megkérdezünk bárkit, hogy miért megy el a faluból — parasztfia­talokról lévén szó — mind a biztos pénz, a fix fizetés hiányáról beszél. — Igen, ez arra késztet bennünket, hogy elősegítsük: a termelőszövetkezetek jövede­lemelosztási módja, a rendszeres előlegfize­tés majd fokozatosan a pénzbeni munkadí­jazás felé fejlődjön. Jelenleg mintegy 150 termelőszövetkezet alkalmazza a pénzbeni m­unkadíjazást és 1963-ra ez a szám tovább növekszik. Az utóbbi két év gyakorlata iga­zolta, hogy a csak munkaegység alapján tör­ténő jövedelemelosztási forma nem ösztönöz megfelelően — főleg a növénytermesztésben nem — a jó minőségű munkára. Ezért ma már az egész országban alkalmazzák, a munkaegységrendszert kiegészítve az anyagi ösztönzők különböző formájával. A fiatalok részére elsősorban az a jövedelemelosztási forma a legmegfelelőbb, amely a rendsze­res és folyamatos havi fizetést biztosítja. Ezt látják a tsz vezetői is, azért ma már a legtöbb termelőszövetkezetben törekednek a rendszeres előlegfizetésre, amely első fo­kozata a pénzbeni munkadíjazásnak. Majd az előlegezés garantálására és a teljes pénz­beni munkadíjazásra kell törekedni. Ter­mészetesen a fiatalok részére emellett a fo­lyamatos munkáról, valamint megfelelő szakképzettségről is kell gondoskodni. — Maradjunk talán a szaktudásnál. Az MSZMP márciusi határozata kimondja, hogy tömegmozgalommá kell tenni a ter­melőszövetkezetekben a szakmunkáskép­zést. Jelenleg pedig mindössze hétezer fia­tal mezőgazdasági tanuló van. Vagyis zöm­mel felnőttek tanulnak, köztük öregek is, akik maholnap nyugdíjba mennek... — Azt hiszem megint az anyagiakhoz kell visszatérni. A termelőszövetkezetei, jövede­lemelosztási formái anyagiakban kifejezhe­tően nem veszik figyelembe a szaktudást. Érthető, hogy így nem igen lelkesednek a fiatalok a tanulásért. Ezen kell változtat­nunk és megtalálni a módját, hogy a na­gyobb szaktudás nagyobb jövedelemmel pá­rosuljon. Több termelőszövetkezetben beve­zették például, hogy a különböző szakkép­zettséggel rendelkező ta­gok részére (ezüst­­kalászos tanfolyam stb.) a havi munkaegy­ségteljesítményük bizonyos százalékát jóvá­írják. Ez mindenhol hasznos befektetésnek bizonyult. De végső fokon arra kell töreked­nünk, hogy termelőszövetkezeteink az ága­zati elszámolást minél szélesebb körben al­kalmazzák. Az ágazati elszámolás minden tagot saját jól felfogott anyagi érdekében arra készteti, hogy az elvégzendő munká­kat a legjobb minőségben és a legkisebb rá­fordítással végezze el. Ez végső fokon a szak­tudás növelésére ösztönöz, mert amely ága­zat vagy üzemegység tagjai a legképzetteb­bek azok jobban és olcsóbban fognak ter­melni és így többet is fognak keresni. Jól gazdálkodó termelőszövetkezeteink közül több helyen alkalmazzák már az ágazati el­számolást. — Ön most arról beszélt, hogy az ágazati önelszámolást már néhány helyen alkalmaz­zák. De miért nem lehet ezt általánossá tenni? — Ezt központi rendelkezéssel megoldani nem lehet. Az ágazati elszámolás jól szerve­zett szakmai és számviteli vezetést és fejlett munkaszervezeti formákat kíván. Ezért en­nek elterjesztését a termelőszövetkezetek szakmai vezetésének gazdálkodási színvo­naluknak fokozatos emelkedésével lehet megoldani. — Ágazati elszámolásról beszélt koráb­ban, mint a bérezés új módjáról Hallhat­nánk ennek a lényegét? — Egy példát mondok: A kővágóőrsi ju­hász a juhok részére korábban mással hor­dozta a szénát, szalmát, mégpedig külön fo­gattal. A fogat mellé még kísérő is kellett. Az ágazati elszámolás bevezetése óta egye­dül oldja meg a takarmány szállítását, mert most már abban is — közvetlenül — érde­kelt, hogy a juhászat milyen ráfordítások­kal termel, hiszen ettől függ jövedelmének egy része. Igyekszik munkáját szakszerűb­ben ellátni és itt találkozik a nagyobb ke­reset a tanulással. — Ide kívánkozik egy kérdés, de hiszen minden új bevezetése végsősorban az elnök, illetve a vezetőség talpraesettségétől függ. Néhány helyen a vezetőség mindent meg­tesz a fiatalokért, másutt csak panaszkod­nak az elöregedésre — de nem tesznek sem­mit az ifjúság érdekében. — Ez így van! A párt-, állami és tömeg­­szervezeteknek mindent el kell követni és rádöbbenteni ezeket az elnököket, hogy a fiatalokat meg kell tartani és ennek érdeké­ben feladataik vannak. A statisztika számai azt mutatják, hogy ahogyan nő az egy hold­ra eső hozam, úgy jönnek vissza a fiatalok. Tehát végső soron a gazdálkodás színvonalát kell megjavítani. El kell érni, hogy a köz­gyűlések megszavazzák a fiatalok visszaté­rését szolgáló anyagi ösztönzők, kulturális-, sportlehetőségek anyagi fedezetét. Ezek hasznos befektetések a termelőszövetkezetek számára Sok helyen a termelőszövetkezetek anya­gilag segítik a fiatalok családalapítását. Házasságuk előtt, megkapják egy háztáji te­rületnek megfelelő termését, hízónak valót és pénz is adnak a termelőszövetkezet anya­gi erejétől függően. Gondoskodnak a nyári sportolási lehetőségükről valamint a téli kulturális élet megteremtéséről: helyiséget biztosítanak, berendezést, fűtést, televíziót vesznek és így tovább. Rendkívül fontos, hogy a termelőszövetkezetek vezetői sze­ressék, megértsék és megbecsüljék a fiata­lokat. Be kell vonni őket nemcsak a mun­kába,­ a vezetésbe is, felelős megbízatásokat kell számukra adni, éreztetni velük, hogy felelősek falujuk fejlődéséért.­­ Vannak-e elképzelések a miniszté­riumban arra vonatkozóan, miképpen lehet­ne megoldani a tsz-fiatalok, de általában a tagság téli foglalkoztatását? — Ez­ a probléma, azt hiszem évről évre fokozódik. — Ön statisztikai adatok ismertetésével kezdte a beszélgetést rendelkeznek-e a téli foglalkoztatottságra vonatkozó adatokkal? — Igen. 1961 első negyedében a tíz tag­ság 47,8 százaléka növénytermesztő volt. 1962-ben ugyanebben az időben a tagság 34,1 százalékát alkalmazták növénytermesz­tésben. De 1961 első negyedében nem dol­gozott a munkaképes növénytermesztők 15,3 százaléka, 62-ben pedig már a 22,5 szá­zaléka. Azért említem a növénytermesztést, mert az állattenyésztésben egész évben van munka. — A keresetalakulás alapján tehát bár­melyik fiatal felvetheti, hogy „miből él­jen télen“? — Meg kell oldanunk, a lehető legrövi­debb időn belül a folyamatos foglalkozta­tást a termelőszövetkezetekben Az átszer­vezés előtt különféle munkák (trágyahor­dás, terítés gazdaság körüli javítások, házi munkák) lekötötték télen is a gazdákat. De most, hogy gépesítettünk, amit akkor negy­venezer pár ló és negyvenezer ember vég­zett, most ötezer ember végzi el. Nagy meny­­nyiségű emberi munkaerő van télen a falun, amelyet haszosítani kell részben a mező­­gazdasági term­­elés belterjesítése útján, más­részt lehetővé kell tenni és növelni kell a termelőszövetkezetekben a mezőgazdasági termékek feldolgozásának lehetőségét és a segéd- és melléküzemági tevékenység ki­­szélesítését.­­ Milyen konkrét lehetőségekre gondol? — Növelni kellene a termelőhelyhez közeli feldolgozást, s még ezt is decentrali­zálni, hogy az üzem az árut már végter­ményként adja át. Lehetőség van szerin­tem az erdőgazdaságnál is, ott a tél és a ta­vasz a munkacsúcs. Velük tudnának a ter­melőszövetkezetek kooperálni. Aztán a nád­gazdaságok. A fűzfatelepítések, a kosárfo­nás és bútorkészítés révén jelenthetnének munkát. De a nagyobb vállalkozásokat a könnyű- és élelmiszeriparral együtt kell megkeresnünk azon az úton, mely az idény­jellegű iparokat közel viszi a faluhoz. Azt mondjuk, hogy az ipar manapság az óriási dolgok felé halad. Ez igaz, de van egy sor áru amit falun olcsón el lehetne készíteni és meg lehetne takarítani a kommunális épületeket is, amelyek az ipartelepítésnél szükségesek. — Tudna erre példát említeni? — Véleményem szerint a csomagolást megoldandó kisebb dobozgyárakat le lehet­ne adni vidékre. Elsősorban olyanokat, ame­lyek télen dolgozhatnának és amelyekhez az áru is vidéken készül. Egyes kisebb al­katrészfelújítás is jó helyet kapna falun. A nagyüzemek ezt nem­ szorgalmazzák, ott pedig a legjobb segítség lenne télen. E téren sok az akadály, egyes tárcák, szervek féltik a falutól és termelőszövetkezetektől ezeket a lehetőségeket, főleg anyagi érdekek (pré­mium, nyereség stb.) miatt. Itt van pél­dául a málna. A termelőszövetkezetek egy­re többet telepítenek és termelnek, ennek mindenki örül, de már feldolgozni a ter­melőszövetkezetnek nem engedik. Pedig ha ők fel is dolgozhatnák, többet is kapnának érte 4—5 forinttal és a foglalkoztatás meg­oldásában is segítene. A termelőszövetkezetek munkaerejének felhasználása érdekében érintkezést keres­tünk a Könnyűipari Minisztériummal, Élel­mezésügyi Minisztériummal, a Kohó- és Gépipari Minisztériummal és a SZÖVOSZ- szal. Sajnos egyes tárcák még csak nem is reagáltak ilyen irányú megkeresésünkre. A SZÖVOSZ-nál viszont kedvezően fogadták erre vonatkozó kezdeményezésünket és va­lószínű ebben az évben ilyen vonatkozásban fejlődést érünk el. K. E. GARANCIÁLIS ÉS GARANCIA IDŐN TÚLI JAVÍTÁSOK AZ ORSZÁG TERÜLETÉN MEGJELENT A VILÁG IFJÚSÁGA legújabb, januári száma, amely érdekes cikket közöl az adeni nép és ifjúság függet­lenségi harcáról, valamint Ugandáról — a harmincadik független afrikai országról. Fehér Klára és Nemes György Görögországba vezeti a folyóirat olvasóit, akik ol­vashatnak lapjukban a Tre­­tyakov-képtárról, a panto­mimről, s a kalózok letűnt vi­lágáról. A Világ Ifjúsága ez­úttal Dalia Lavi filmszínész­nőt mutatja be. HELGA Újsághír: „A 13 éves hagyományokat őrző Ter­mészettudományi Közlöny szerkesztő bizottsága oda­ítélte a lap 1862. évre ki­írt pályázatának díjait, J­óris Gabriella budapesti orvostanhallgató a daga­natokat okozó vírusokról szóló pályaművével első d­ iat r,­erű” A „Helgát" már nem sikerült le­gépelni, mert közben megérkezett a kicsi Helga, és miatta majdnem „elúsztak” a határidővel is. A nagymama végül is legépelte. Ak­kor még nem volt otthon ragasztó, amivel az ábrákat beragasszák, így apuka a szomszédból kért kölcsön, és vasárnap este rohant a főpostára, hogy a ,b­elga”, ha utolsó percben is, de határidőre odaérjen. Mindez „magyarul” egészen más­képpen hangzik. Fóris Gabriella a Budapesti Or­vostudományi Egyetem hallgatója ugyanis már esztendők óta foglal­kozik a környező rákokozó tényezők kutatásával. Kezdte a tudományos diákkörben másodéves korában. Nem sokkal később megnyerte a szövettani intézet egy pályázatát. Így már egyetemista korában beke­rülhetett az Országos Közegészség­­ügyi Intézetbe, ahol nemcsak tudo­mányos problémákkal ismerkedett­­meg mélyebben, de megismert egy fiatal orvost is, aki negyedéves ko­rára azt mondta neki: légy a fele­ségem. Már­ várták a kisbabát, amikor Gabi megírta munkáját a Termé­szettudományi Közlöny pályázati felhívására, de a legépelés valóban a nagymamára maradt, mert köz­ben megszületett a kis Helga, a győztes pályamű „névadója”. Keresem a győztest a Csaba utcai szép, modern házban. Milyen lehet egy kandidátus (a férj a közelmúlt­ban tette le a kandidátusi vizsgát), és egy ifjú tudományos kutatójelölt otthona? — Pszt! Halkan! Végre elaludt a lányom. A belső szobában modern bútorok. Iratszekrény, íróasztalnak lefordít­ható ajtólappal. A rekeszekben cumi, hintőpor, puha, finom kefe. Az íróasztallapon minden, ami egy jól felszerelt pályázóhoz szükséges Mert a nemrég megszerzett kandi­dátusi cím nagyon nagy dolog, a pá­lyázati győzelem sem kevés, Gabi anyuka közeledő államvizsgájára is sokat kell készülni, de a legfonto­sabb mégis most a négy hónapos pici Helga. A pici Helga alszik, és anyuka mesél: — Dramaturg akartam lenni. Nem vettek fel, nagyon sok volt a jelentkező. Később jelentkeztem Szegedre magyar-történelem szakra. A felvételin ott is megfeleltem, de helyszűke miatt újból kimaradtam. Egy nyarat az orvosi fizikai intézet­ben dolgoztam, ott kezdtem érezni, mi a hivatásom. Az orvosegyetemre is egy esztendőt vártam, amíg fel­vettek. Azt hiszem a szülőknek nagy teher, ha a gyerekük később végzi el az egyetemet, de állítom, aki egy-két évet vár, hogy beléphes­sen a kapun, az odabent is jobban megbecsüli magát... Hogy mi az egyetemi hat esztendőm mérlege? Eddig letettem vagy huszonöt szigor­latot. Kettő volt négyes, a többi ötösre sikerült... Mi érdekel a leg­jobban? A kórélettan, rákkutatási problémák, fehérvérűség... A szomszéd szobában felsír a pici lány. A tudósjelölt anyuka bocsá­natot kér és az órára néz: — Pontos a lányom. Itt az uzsonna ideje. Sárai Mária Tulajdonképpen nem új­keletű már az ózdi gyár­ban a durva- és finomhen­gerművek fiataljainak ver­senye, még akkor sem, ha a versenyszerződésen tavalyi dátum szerepel. Ezt a ve­télkedést ugyanis még a je­lenlegi fiatalok szülei kezd­ték a negyvenes évek vé­gén. Csupán azért tűnik új­nak, mert különösen azóta élénkült meg ismét, amióta a két gyárrészleg KISZ-ve­­zetőségei az Ifjúság a szo­cializmusért mozgalom alapján mérik össze erejü­ket. Amikor a versenyszerző­dést kötötték, rájöttek, hogy „hosszú az esztendő”, éppen ezért nem december 31-ig teljesítik az ISZM kO­ EDDIG­ DÖNTETLEN vetelményeit, hanem no­vember közepéig, így is történt. S bár a végleges értékelés még nem történt meg, de az eredmények összevetéséből úgy tűnik, hogy inkább döntetlen lesz, mint bármelyik győzelme. Az mindenestre tény, hogy a finomhengerműből 249, a durvahengerműből pedig 242 fiatal teljesítette a jel­vény megszerzéséhez szük­séges követelményeket. (A két szervezet létszáma majdnem azonos.) Mindkét szervezetnél főleg a társa­dalmi munkák végzése je­lentette a legerősebb oldalt. A finomiak védnökséget vállaltak az üzemük terüle­tén levő összes nagyobb ja­vítások fölött; a durvahen­­germűviek legnagyobb si­kernek azt a hat autóbusz­­várócsarnokot könyvelhetik el, amelyeket társadalmi munkában készítettek. Az új évben is tovább folyik a verseny. A finom­­hengerműben eddig 275 fia­tal jelentkezett, a durva­­hengerműből pedig 270 az Ifjúság a szocializmusért mozgalomba. Kíváncsian várjuk a folytatást. F. J. Az elsők 2095 KISZ-fiatal nevezett be a külön­böző munkavers­enyekre tavaly Tolna me­gyében, s közülük 1816 helyt is állt a nagy vetélkedésben. A KISZ megyei bizottsága értékelte a mezőgazdasági munkaversenyben részt vett fiatalok teljesítményét és jutalom­ban részesítette a legjobbakat. A kuko­ricatermelési versenyben a dunakömlődi Szabadság Tsz 18 tagú munkacsapata érte el a legjobb teljesítményt Csehi Illés ve­zetésével; 70 holdon 39 mázsás májusi morzsol­nak megfelelő átlagtermést értek el. A silózó brigádok versenye'*«^, a pál­­fai Egyetértésben dolgozó Nagy Dózsa 12 tagú brigádja van az élen, tervüket 220 százalékra teljesítették, egy főre 448 köb­méter siló elkészítése esik. A baromfi­­tenyésztők versenyét a tamási Cj Élet Tsz Csiszár József­né által vezetett 7 tagú munkacsapata nyerte meg. Évi átlagban ez a munkacsapat 2000 tyúkot gondozott, s a tyúkok egy évben 236 250 tojást ad­tak. A tehenészek vetélkedésében az első, második és harmadik helyezett a tamási Vörös Szikra Tsz-ben dolgozó Kántor Ig­nác, Iván Sándor és Molnár Gyula. Kán­tor Ignác 20 tehenet gondoz és ezek évi átlagos tejhozama 3643 liter. A sertésgon­dozók versenyében a Kossuth Tsz­ben dolgozó ifjú Szabó János jár az élen. 120 sertést hizlalt, kilenchónapos koruk­ban 115 kilós átlagsúllyal adta át a rá bízott állatokat. Tolna megyében a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok részére ebben az esz­tendőben is folyik a verseny. A KISZ me­gyei bizottsága egész évben figyeli és se­gíti a versenyben részt vevőket és az év végén a legjobbaknak szép jutalmakat biztosítanak. mm Újra a követelmények teljesítéséért PLUSZ VAGY MÍNUSZ? — Ezekhez egy szeget sem kap­tunk, mégis összehoztuk! Konoráth elvtárs, az István Gim­názium igazgatója végigmutat a mű­szertáblák során. Szép látvány még a laikus számára is. Sokszínű veze­tékek sűrű hálózata, bonyolult kap­csolások, számskálák és mutatók lo­gikus rendszere. A „gyerekek’’ keze munkája. — Azt szeretném, ha tanulóink jól felkészülve hagynák el az iskolát. Ez nem könnyű feladat. Még egy ilyen jól felszerelt tanműhely sem elég hozzá. Itt kitűnően lehet tanul­mányozni egy szakma mesterfogásait, de az életről nem tanulhatnak meg semmit. Pótolhatatlan az üzem se­gítsége! Csakhogy mi elégedetlenek vagyunk „pa­trónusunkkal”, a Tele­fongyárral ... A hiányosságok listája elég hosz­­szú, még ha csak címszavakra szo­rítkozunk is. A tanulók rászoknak a lógásra, a fegyelmezetlenségre, mert senki sem törődik velük. Úgy érzik, útban vannak. Néha az elmé­leti foglalkozás is elmarad, s ilyen­kor egyszerűen hazaküldik őket. Gyakorlati foglalkoztatásuk teljesen ötletszerű, nincs átgondolt temati­kája. Tavaly a szülők panasszal fordultak a KGM-hez, és a gyere­kek is elvesztették a kedvüket. A negyedikeseket az idén az iskolá­ban oktatják, különben nem állhat­nák meg helyüket a minősítő vizs­gán. — A Teleki Blanka Gimnázium is odajár, ők sem mondhatnak sok jót. Látogassa meg őket! — búcsú­zik az igazgató. Csellengést tanulnak Bordás Sándorral, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatóhelyettesével el­indulunk a Telefongyár felé. — Majd meglátja, rengeteg a csellengő diák. Az első mondat, amivel Cseh Pál oktatási felelős fogad bennünket, nem épp biztató. — A délelőtti csoport két órával előbb hazament. Elmaradt az elmé­leti óra. A mérnök elvtárs most vizsgára készül. Különben sem vál­lalja tovább. Bordás elvtárs megkockáztatja a kérdést: — S helyettes? — Hát... Lesz. Egészen biztosan lesz. A délutánosok a műhelyek közti folyosón csellengenek. Igaz, ebédidő volt. Legfeljebb egy kicsit hosszúra nyúlt. — Ez a tanműhely. Költséges mu­latság volt — vezet az oktatási fe­lelős egy szűk műhelybe. A lányok lassan hozzákezdenek a munkához. Körzőt reszelnek. No­vember óta. — Azelőtt a műhelyekben vol­tak, de ott nem tudtunk mit kez­deni velük. Nálunk szalagszerű a termelés, senki sem ér rá. Körülvesznek minket a harmadi­kosok. — Kár, hogy nem lehetünk a mű­helyben — mondják többen. — Itt unalmas. Ott mindig lát­tunk valami érdekeset. Megtanul­tam néhány műszeres vizsgálatot — mondja egy kislány. — Műszer! Kérem, nálunk óriási értettek vannak. Valamelyik mű­szer elromlik, ki vállalja a felelős­séget? — feleli kicsit ingerülten Cseh elvtárs. — Itt nyugodtan dol­gozhatnak, tanulhatják az alapmű­veleteket. Körülnézek. A műhely felszere­lése messze elmarad az István Gim­náziumban látottaktól. — Az István Gimnázium diák­jai is itt szoktak dolgozni? — kér­dezem. — Nem. Lenn vannak az üzem­ben. Így kívánta az igazgatójuk. Hogy ne csak a szakmával, hanem a gyári légkörrel is ismerkedje­nek . ■ ■ így hát ők továbbra is csel­lengenek. Az iskola vezetői máris kénytelenek voltak visszakozni, és a negyedikeseket az iskolában felké­szíteni a vizsgára. Sajnos, mi nem alkalmazkodhatunk az ő ideális el­képzeléseihez ... Gondolkozni kellene Ilyen egyszerűen elintézhető az István Gimnázium-beliek alapve­tően helyes törekvése? Hiszen a Teleki Blanka Gimnázium vezetői sem elégedettek, legfeljebb­­ bele­törődtek a kialakult helyzetbe. Az iskoláik természetesen nem nézhetik szó nélkül, hogy a tanulók semmittevéssel töltsék az időt az üzemben, de az sem jelent megol­dást, ha egy elrekesztett kis mű­helyben, az igazi üzemi munkától távol, kedvüket vesztve „dolgozgat­nak”. Az üzem ezért a vitatható megoldásért sok pénzt áldozott, a jóindulat kétségbevonhatatlan. De vajon tényleg lehetetlen az üzemen belüli tervszerű foglalkoztatás meg­oldása, a nagyobb fegyelem, a jobb munkakedv megteremtése? Az oktatási felelős bizonytalan. — Talán lehetne valamit... ha a művezetőkkel, a KISZ-es fiatal szakmunkásokkal meg tudnánk ér­tetni a kérdés fontosságát. Forgó­­színpad-szerűen változtathatnánk a munkájukat. Gondolkozni kellene ... Bizony kellene! Mert esetleg a valósággal nem számoló, „ideális” elképzelések és a jelen helyzetbe való beletörődés között lehetne ta­lálni megoldást! Mert ha nem, akkor a plusz egy nap inkább mínusz lesz... Szántó Erika : A Ferihegyi Repülőtér szerelőcsarnokában LI. 2-ek sorakoznak, míg szünetel a belföldi forgalom, a gépek javításán, felfrissítésén im­l­m­mnk­ .• O09 m­nl.- fm­m­mm Ár Az Országos Műszaki Könyvtárban bárkit kérdeznénk, miért tölti idejét könyvek mellett, csodálkozó válaszokat kapnánk: maga még nem tudja? Minden könyv, folyóirat, műszaki leírás elolvasása után több, értékesebb lesz az ember. Jég és hegedű? Ma viták zajlanak a szabad idő helyes kihasz­nálásáról. Itt nincs vita, ezek a leendő jogászok a zenét részesítik előnyben. Üdítő tanulás után a Nemzeti Sportuszoda medencéjében úszni. Teleki Kati, a Petrik Lajos Vegyipari Technikum tanulója még télen sem mond le kedvenc időtöltéséről.

Next