Magyar Ifjúság, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-04 / 1. szám
(Folytatás a 3. oldalról) évtizedekben teljes fényével és melegével felragyog majd az új világ napja. Az egymást követő, a célokban és az erőfeszítésekben egybekapcsolódó nemzedékek láncolatában ez a most induló nemzedék már célhoz ér, mert a mai fiatalok és az úttörők életében valóra válik mindaz, amiről hosszú századok emberei álmodtak, s amiért a kommunista ifjúsági mozgalom megalapítói ötven esztendővel ezelőtt csatasorba léptek. Az első ifjúkommunisták csodálatra méltó, önfeláldozó lelkesedéssel vetették meg ennek a jövendőnek alapjait, holott kétségkívül tudták, hogy a bevégzett mű öröme majd csak egy utánuk jövő nemzedéknek jut részül. A mi mai ifjúságunknak hatványozott erőt és buzdítást adhat az a tudat, hogy elsőként övé lesz a hosszú harc gyümölcse. Ifjúságunk számára a cél már elérhető közelségbe került. Érdemes megfeszített erővel küzdeni, dolgozni, tanulni érte. A Kommunista Ifjúsági Szövetség munkáját pártunk nagyra értékeli. Az elismerés és a bizalom jeléül a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a párt hűséges harcostársának, ifjúsági szövetségünknek jubileuma alkalmából zászlót adományoz. Őrizzék és emeljék magasra a munkásosztály, a párt harcát szimbolizáló, az egész emberi haladást jelképező vörös lobogót. E lelkesítő gondolattal ismételten köszöntöm hazánk ifjúságát, kommunista pártunk ifjúsági szervezetét. Pártunk nevében azt kérem, hogy önmagukban és szocialista társadalmunk minden sejtjében mindennap gazdagítsák saját, nagyszerű örökségüket. Zászlóátadás A beszéd elhangzása után Biszku elvtárs átadta Méhes Lajosnak, a KISZ KB első titkárának az MSZMP Központi Bizottsága által adományozott zászlót. Az ünnepélyes zászlóátadást Méhes Lajos beszéde követte. Hűek maradunk a zászlóhoz, tisztán, becsülettel őrizzük Az ifjú nemzedék legjobbjai csatlakoztak a komunisták pártjához, mert nemcsak felismerték a kapitalista világ igazságtalanságait, hanem változtatni is akartak rajta. Az ifjúság szenvedélyes igazságkeresése állította őket a párt mellé, mert érezték és tudták, hogy a dolgozó nép igaz ügyének legbátrabb és legkövetkezetesebb harcosa a kommunista párt. Ezekben a fiatalokban milliók fájdalma és nyomorúsága sajtóit, amely új, nagy elhatározások forrásává vált. Örökre szóló, hű szövetség született akkor, 1918. december 30-án. A népelnyomás ellen ösztönösen lázadó, a társadalmi megújulásért küzdő forradalmi ifjúság talált vezetőjére a kommunista pártban. A párt mutatta meg a célt, adott erőt és értelmet az ifjúság lángoló tenniakarásának. A párt hívó szavára mentek a harcba a KIMSZ első katonái és tették, amit tenniök kellett a népért és a nép érdekeit kifejező pártért. Ötvenéves történelmünk egyik legszebb —, a mában is vezérlő, a jövőbe is mutató — vonása ez a szoros elvtársi, baráti kapcsolat, mely a párt és a kommunista ifjúsági mozgalom között fél évszázaddal ezelőtt született, s amely viharos úton, győzelmek és vereségek közepette is eltéphetetlen szálakkal, örök hűséggel kötötte és köti össze ma is a kommunistákat és ifjúkommunistákat. Ezért írtuk zászlónkra, hogy „Hűség a néphez, hűség a párthoz”. Ezért valljuk hittel, teljes meggyőződéssel, hogy az ifjúság, az ifjúsági szövetség, csak akkor tudja eredményesen szolgálni a dolgozó nép, de önmaga érdekeit is, ha a munkásosztály forradalmi pártját követi, annak irányításával és vezetésével dolgozik. Ez egyben a kommunista ifjúsági mozgalom ötvenesztendős harcainak legfőbb tanulsága is! Minden kor ifjú nemzedéke szeretne nagyot, maradandót alkotni. Ez feszült elődeinkben is, ez fűti a mai fiatalokat is. Többet, jobbat, merészebbet akarni —, mint minden előző nemzedék — ez nem hibája, hanem erénye az ifjúságnak! De sohasem felejteni el az édesanyát, akitől az első szót megtanulta, sohasem felejteni el a tanítót, akitől az ábécét megtanulta —, ez viszont kötelessége az új generációnak! A hazát sem becsüli igazán, alá az édesanyját nem tudja szeretni. És nem lehet ma sem jó harcosa kommunista ügyünknek, aki nem érez mély megbecsülést, hálát és szeretetet azok iránt, akik kínlódva, vérezve és harcolva elhozták a kommunisták vörös zászlaját arra a magaslatra, ahol ma leng. Emlékezzünk az elődökre és sohase feledjük őket! Emlékezzünk harcukra, emlékezzünk helytállásukra! Ne feledjük a hősöket, ne feledjük szenvedéseiket, ne feledjük példájukat! Tanuljunk tőlük ügyünkbe vetett rendíthetetlen hitet, áldozatvállalást és kitartást. Tanuljuk meg tőlük a nép iránti szeretetet, a párt iránti bizalmat, tanuljuk meg tőlük, hogyan kell emberként és kommunistaként élni! A mi félévszázados történelmünk is mutatja, hogy kommunistának nem születnek az emberek, hanem a nép szolgálatában válnak azzá. Az egyszerű hétköznapokon a hősök is ugyanolyan emberek, mint a többiek, ugyanúgy szeretik az életet, mint mások. A régi KIMSZ-esek sokszor elmondják, hogy ők is ugyanolyanok voltak, mint mi, a mai fiatalok. A gödi fészek, a budai hegyek hangosak voltak az ifjúkommunisták vidám dalaitól. Szerették a zenét, a költészetet, a sportot, a szerelmet, csalódtak is, ábrándoztak és letörtek, egyszóval: élték a mindennapi ember életét. És mégis, ahhoz, hogy vállalják a nehéz helyzetben is a harcot, a megpróbáltatást, sokszor életük feláldozását, kellett, hogy valami érlelődjön bennük ezeken a hétköznapokon is. Volt bennük valami más, hogy másként válaszoltak arra, hogy mi az élet célja, s mit jelent számukra a boldogság. A kapitalizmusban éltek , s a múlt erkölcse azt hirdette, hogy a boldogság abban van, ha magaddal törődsz, ha neked jól megy a sorod, ha mindig csak magadra gondolsz, és ha sohasem törődsz azzal, hogy másnak mi fáj. Az önző, csak magára gondoló ember — Gorkij szavaival — azt szeretné, ha az ő kertjében kelne fel a nap és ott is nyugodna le. Az öntudatos fiatal viszont akkor boldog, ha a nap társaira is süt, ha együtt megy jól a sora osztálytestvéreivel, ha virul osztálya, népe és hazája, ha tudja, hogy önmaga is tett ezért valamit. Ez volt az a más, az a több, amit felismert, ami erőt adott és vezérelte az élet útján az ifjúkommunistákat. És ez a felismerés párosult később azzal az öntudattal, hogy ezt elérni csak a tőke hatalmának megdöntésével lehet, hogy ezt a harcot győzelmesen, megvívni csak a munkásosztály, a párt vezetésével lehet. Ez acélozta meg az egykori ifjú kommunisták akaratát, ez vezette őket arra az útra, amely célt és értelmet adott életüknek, amelyért minden áldozatot érdemes volt vállalniuk. Ahhoz tehát, hogy a ma fiatalja megtanulja elődeitől, hogy mit jelent kommunistának lenni, nem az egyedit, a különöset, hanem a lényeget kell megértenie. Ez pedig: a közösség, az osztály, a haza, a nép gondjában, a szocializmus sorsában való osztozást, az érte végzett, meggyőződésből fakadó tudatos harcot jelenti! Vannak-e, elvtársiak, nálunk ma ilyen fiatalok? Igen — ismerjük őket — sokan vannak ilyenek! Munkás hétköznapjaikban sok tízezer fiatal önzetlen, lelkes tette is lendítője szocialista hazánk erősödésének. Ott vannak a gyárakban, a földeken, az iskolák padjaiban és a fegyveres erőknél, mindenütt, ahol fiatalok élnek és dolgoznak. De az ünnep sem feledtetheti velünk a fehér foltokat, a nehézségeket, ellenkezőleg: arra ösztönöz, hogy tegyünk még többet azért, hogy gyarapodjék az ilyen, a közösség és a haza sorsában osztozó fiatalok tábora. Minden kor ifjúsága más és más körülmények között él, az osztályharc más és más szakaszán kapcsolódik be a forradalmi harcba. A kommunistáknak, az ifjúkommunistáknak azonban vannak olyan tulajdonságaik, amelyek nem változnak sem az idő múlásával, sem a divat szeszélye szerint. A mai feladatok megoldása is ugyanolyan eszmei szilárdságot követel a jelenkor ifjúságától, mint 25 vagy 50 évvel ezelőtt, az akkori fiataloktól. Ma is kell a forradalmi bátorság, ma is kell a munkásosztály győzelmébe vetett szenvedélyes hit. A mai célkitűzések valóraváltása is ugyanolyan lángoló hazaszeretetet követel, mint a tegnapé. Gyakran halljuk, és sokan mondják, hogy könnyű volt a régieknek. Könnyű volt, mert ők tudták, hol az ellenség, hogyan harcoljanak ellene. Csillog a szemük, hevesebben dobban a szívük, és lelkesednek, amikor az ifjúkommunistáknak a fasiszták ellen vívott harcairól, fegyveres összecsapásairól hallanak. Talán még a börtön megpróbáltatásai is romantikusnak tűnnek számukra. Szép és jó dolog ez a vágyakozás a múlt romantikája, forradalmi harcai után. Mindez abból fakad, hogy a fiatalokban feszül a hősi tettek utáni vágy, amely elismerést, dicsőséget hoz számukra. De sokan összecserélik ma, a harc módszereit a harc céljával, értelmével. Ebből származik az a hibás következtetés, hogy nagy dolgokat csak akkor lehetett végrehajtani, s a mai nemzedéknek erre már nincs lehetősége. Ez tévedés! A harc közvetlen céljai változtak, sok tekintetben a módszerek is, de az alapvető célok változatlanok. Erőt megfeszítő, lelkesítő feladatok várnak a mai ifjú nemzedékre, hazánk gazdasági erejének növelésében, a népjólét emelésében, a szocializmus teljes felépítésében! Forradalmi feladatunk a szocialista közgondolkodás formálása, a szocialista erkölcs terjesztése, a társadalmi-politikai, közéleti aktivitás kibontakoztatása! Internacionalista kötelességünk, hogy erőnk és lehetőségeink szerint segítsük a hős vietnami nép harcát, s mindig és mindenütt a szabadságért, a társadalmi haladásért küzdő népeket. Ezekre a feladatokra kell ma vállalkozni, e célokért folyó harcban kell legyőzni a kétkedést, a kishitűséget, a cinizmust, a közönyt, ennek érdekében szükséges kibontakoztatni az ifjúság forradalmi tenniakarását. Ez ifjú kommunistákhoz méltó tett ma is! Bár kommunista ifjúsági mozgalmunk félévszázados, de örökké fiatal volt és az is marad. Igaz, elrepült az idő, a kezdők sorai megfogyatkoztak, ősz hajúak már a két világháború közötti KIMSZ-esek is. A felszabadulás utáni első nemzedéket is, többségében már újak váltatják fel a mai ifjúsági mozgalomban. Nemcsak azért maradt fiatal az ifjúsági szövetség, mert tagsága az élet természetes rendje szerint is fiatal, és mindig megújul, hanem azért is, mert a leghaladóbb eszme vezérli munkájában, mert a legemberibb, a legkorszerűbb társadalomért, a szocializmusért küzd, mert az élet új és új követelményeinek megfelelően képes megújítani önmagát. A félévszázados évfordulón szeretettel köszöntjük mai KISZ-tagjainkat, és kívánjuk nektek elvtársak, hogy hűséges tagjai legyetek Kommunista Ifjúsági Szövetségünknek, hogy találjátok meg a nagyszerűségét, az örömét, a közösségért, népünkért, hazánkért végzett áldozatos munkának. Ifjúsági szövetségünk ma is, mint elődeink az ötven esztendő alatt, a párt hűséges segítőtársának vallja magát. Kommunista Ifjúsági Szövetségünk megbecsülését és munkájának újabb ösztönzését látjuk abban a zászlóban is, amelyet most pártunk központi bizottsága nevében Biszku elvtárs átadott nekünk. Ígérjük és fogadjuk, hogy hűek maradunk a zászlóhoz, tisztán, becsülettel őrizzük. Soha nem feledjük, hogy ez a zászló kötelez bennünket. Kötelez, hogy jelszavunk égő, világító fáklyaként lobogjon előttünk: „A harcban nem szabad megállni!” Az ifjúsági szervezet nevében Méhes Lajos, a KISZ KB első titkára mondott beszédet