Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-09-12 / 37. szám
ÚJ ÉVAD - RÉGI GONDOK Csalhatatlan jelével itt az ősz: nem a madarak indultak el, hanem a Déryné Színház országjáró buszai. Lírai lelkialkatot a gondtalan nyár idézésére késztet a rideg és vigasztalan borongás. A művelődési ház igazgató, a népművelés közkatonája azonban csak a dolgok realitásával számolhat, valahogy így: itt van megint az ősz, az új évad, hogy szalad az idő... Nos, az idő valóban rohan, szinte tegnapinak tűnik, hogy a népi ellenőrök országos vizsgálatot indítottak a népművelés forintos gondjai tárgyában, pedig már négy esztendeje annak! De azt már nem a nosztalgia, hanem a legtárgyilagosabb valóság mondatja, most 69 őszén, az utóvizsgálat tapasztalatai alapján, hogy bizony nem sok nyomot hagyott ebben a témában ez a négy esztendő... Mindenekelőtt, az akkori határozatok nagy része megszületésének pillanatában archívumi anyaggá lett, papíron maradt. A kulturális alapok szétforgácsolt felhasználását sürgető közös koordinált népművelési tevékenység sokkal kevésbé terjedt el, mint ahogy a közérdek megkívánná és a saját rendeleteik betartására potenciálisan alkalmatlan járási népművelési bizottsági tagok szeretnék. Régi, de újból felfedezett igazság, hogy annak erősebb a hangja, aki fizet. Minden rendelet — úgy tűnik — elsősorban lehetőség. A valóság más kérdés. Különösen, amikor furcsa módon nem változott, sőt még álarcot sem öltött az említett négy esztendő során. Akkor ugyanis a sovinizmustól és a rosszul értelmezett lokálpatriotizmustól a pénz fel nem használásáig minden előfordult a szociális és kulturális alapot képező vállalatoknál, gazdaságoknál. És most? „A mátészalkai állami gazdaság az 1966-ban tervezett 203 ezer forint kulturális alapjából körülbelül 20 ezer forintot, az 1967-ben tervezett 153 ezer forintból alig több mint 27 ezer forintot használt fel.” Maradjunk továbbra is Szabolcs megyénél, ahol a megvizsgált 44 tsz, 5 állami gazdaság, 18 körzeti ÁFÉSZ, 12 ktsz 1966—1968-ban, tehát 3 év alatt 6,4 millió forintot szavazott meg szociális és kulturális célokra, de ennek az összegnek csupán 7,6 százaléka jutott a közös népművelési feladatok megoldására. Továbbá azt is mondják ezek a mai példák, hogy az 1966-ban a közös népművelési célok érdekében kiadott kormányhatározat (3006/1966.) nem hozta meg a várt eredményt. Ma is az világlik ki, hogy először van a vállalati, a szövetkezeti vagy éppen az üzemi érdek, aztán eshet szó közös célokról. A jó anyagi körülmények között lévő pannonhalmi tsz például egyetlen fillért sem ad a közösségi művelődési otthonnak, sőt, a kapcsolatoktól is elzárkózik. Ennek a kategóriának egy más típusát példázza a Nógrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, amely — a vizsgálat szerint — egész kulturális alapját elköltötte — üdülésre. Ez a hely nem alkalmas, hogy arról a relatív pazarlásról beszéljünk, melyet a fenti és a hasonló esetek példáznak, hiszen az anyagi erő szétforgácsolása, vagy éppen fel nem használása százezer forintokkal mérhető folyamatosság megszakítását jelenti, az iskola után végeszakad annak a tudatosan irányított nevelésnek, amelyet a jól szervezett önművelésnek kellene felváltania. Mint tudjuk, sokhelyütt — és talán ott, ahol a legnagyobb szükség lenne rá — nem váltja fel. Sőt, a gazdaságirányítás új rendszere egy sajátos közmorál tüneteivel is párosult: a gazdasági vezetők — akik a művelődés anyagi eszközének tekintélyes részéről döntenek — kinyitották a szemüket és becsukták az erszényüket. A bűvös szó, a bevétel veszélyesen sokszor hangzik mostanában, miután egyesek a kultúrára is a piac törvényeit szeretnék alkalmazni. A győri színház például nem kockáztat tájelőadásain: egy-egy produkciójáért 5200 forintot kér, lehet átlagjegyárat számolni... No, de a kisebb falvak is átkozhatják sorsukat — például Nógrád megyében —, mert a Déryné Színház 2700—3000 forintban szabta meg a tarifát. Jó az Hamletnek, ha így monologizál: Én is a piacról élek?! " K. E. FIATALOK A PULT MÖGÖTT A Belkereskedelmi Minisztérium, a KPVDSZ és a KISZ közös tanulmányt készített a kereskedelemben dolgozó fiatalok helyzetéről, az 1016/1967. számú kormányhatározatnak ezen a területen történő végrehajtásáról. A szocialista kereskedelemben 1960 óta 13 százalékkal emelkedett a fiatalok aránya, s a jelenlegi adatok szerint minden harmadik kereskedelmi dolgozó 30 éven aluli fiatal. A kereskedelem — a kulturáltabb munkakörülmények, a kedvező munkakezdési idő miatt — női szakma lett A felmérés sok általános érvényű, kedvező megállapítást tett. Ezek szerint megoldódott a fiatalok tervszerű szakmai képzése, a kereskedelmet, a szakemberutánpótlást tekintve, nem fenyegeti az elöregedés veszélye, a korszerű áruházak létesítésével egyre inkább javulnak a munkakörülmények, s a bérszintek, országszerte azonosak. A szakképzett fiatalok három-négy munkalehetőség között választhatnak. A tanulmány azt is vizsgálta, hogyan vesznek részt a fiatalok a gazdasági feladatok megoldásában. A Női- és Leánykaruha Nagykereskedelmi Vállalatnál például a KISZ-szervezet jelentős összeget kapott, hogy a fiatalok ízlésének megfelelő modellekkel egészíthesse ki a nagykollekciókat.. Itt, és még számos helyen a fiatalokat bevonják a gazdasági munkába, kérik véleményüket, és teret adnak elképzeléseiknek. A vendéglátóipar és kereskedelmi vállalatok jó részénél azonban a fiatalok nem részesülnek semmiféle — az általános információkon túl — tájékoztatásban, s meghallgatásban még kevésbé. A vizsgálat szerint, a legtöbb kereskedelmi „egységnél” nincs a fiatalok számára helyiség, ahol munka után a szórakozásra, esetleg KISZ-öszszejövetelre sor kerülhetne. Ugyancsak nehézkes a továbbtanulásuk, mert munkaidő erre nem nyújt lehetőséget. A kiskereskedelemben a továbbtanuló fiatalok arányszáma 15,3 százalék, a nagykereskedelemben pedig csak 8,2 százalék. Ijesztően alacsony arányszám. Ugyanúgy, mint ahogyan alacsony a fiatalok aránya a jutalmazásoknál, előléptetéseknél. A felmérések összegezői kevés vállalatot, s üzemet találtak, ahol a fiatalok lakásgondjainak megoldásában segítséget tudnak nyújtani. Megállapították, hogy a fiatalok szociális érdekeinek védelmére általában intézkedéseket tesznek, de a lehetőségeket nem használják ki megnyugtatóan. Sürgetik a kereskedelemben dolgozó fiataloknak az ifjúsági szórakozóhelyek biztosítását. A belkereskedelmi miniszter utasítása alapján több ifjúsági szórakozóhely létesült, ebből ma már egyetlen sem működik. A felmérés készítői felhívják a figyelmet arra, hogy a szabadidő tartalmas eltöltésére a fiataloknak országjárást, az ünnepnapokon szervezett kirándulásokat, turista utakat kell biztosítani. A tanulmány — amelynek további vitatása folyik — meghatározza a teendőket, de a pult mögött álló fiatalok helyzetének értékelését nem zárja le. Megnyugtató, hogy a tények reális ismerete után az intézkedések következnek! K. M. Az elnök tartotta a papírokat, a dokumentációt, amely egy embert hivatott bemutatni, vagy inkább értékeiről tudósítani, s a befejezetlenség által hangsúlyossá vált a tétova mozdulat. A felvételi vizsga után minden döntése nehéz. Azután — pontosan emlékszem rá — félretette és tűnődve nézte az iratokat. Nehezéket rakott rájuk, és azt mondta: „Az ember a szüleit és a körülményeit nem választhatja meg." — Tudtam, hogy nem vesznek fel. Sejtettem, hogy meglepetés nem érhet, ezért a felvételi után csak erre készítettem fel magamat. Mégis nagyon kellemetlen volt átvenni a borítékot, mert a postás a szomszéd néninél hagyta, aki ijedezni kezdett, hogy jaj, mi történt... Nem szeretem, ha mások sajnálnak. Engem egyébként nem is érdekelt a vizsgaeredmény, legfeljebb nem megyek egyetemre, de mit szól a tanárnő és mit mondanak az üveggyárban, ahol ösztöndíjat ígértek, s ahol a bácsi, akivel beszéltem, a lelkemre kötötte, hogy vegyem komolyan a dolgot. Azt feleltem, jó, megpróbálom. Vettem is egy gimis matek könyvet, de nem sokat értettem az egészből, így aztán a kedvem is elhagyott. Újból és újból elkezdtem, borzasztó volt, mert egyre csak azt a hiányt éreztem, ami a tudásom és a felvételi követelmény között van. Sohasem akartam továbbtanulni. Egyszer kirándulni volt az osztály — ez harmadikban történt —, akkor belémkarolt az osztályfőnöknő és azt mondta: „Neked tovább kell tanulni”. Ez már azután volt, hogy nálunk járt. Feljött a hegyre, én akkor meg is lepődtem, és szégyelltem is magamat. Tudom, azért jött, mert a szünetben elmondtam, hogy nem készültem, mert Anyu nem vett petróleumot. Akkor a tanárnő nagyon furcsa arccal nézett rám. Emlékszem, sokáig beszélt Anyuval és mindent újra kérdezett, mint aki semmit sem hisz el, pedig előtte van minden Tőlem azt kérdezte, hogy mit olvasok és én megmondtam, hogy semmit. Legfeljebb a kötelezőket, mert egyszerűen nem szeretek olvasni, a petróleumlámpánál mindig fáj a szemem. Kedvenc íróm talán ma sincs, legfeljebb azt tudnám megmondani, hogy kire emlékszem szívesen. A Mamával a jövömről beszélt, de nem sokra jutott, mert Anyu csak azt hajtogatta, hogy nekem már dolgoznom kell, hogy ő már öreg és hogy mire való egyáltalán tanulni? A tanárnőt különben Horn Miklósnénak hívják. BÁC HO Egy felejthetetlen találkozás emléke i tmtamm—iiiiiii "■ ini' 1 sa . letem felejthetetlen eseményei közé tartozik személyes találkozásom Hanoiban, az elnöki palotában Ho apóval. A Vietnamban járt magyar ifjúsági küldöttséget fogadta Ho Si Minh elnök. A palota fogadótermében ültünk, amikor az ajtón halkan kopogtattak, majd belépett fakult, fehéressárgás, keményre vasalt vászonöltönyében, lábán autógumiból házilag készített saruval Ho elnök. Precíz pontossággal, ahogy mondják, óraütésre érkezett a palotát övező évszázados park távolabb eső részéből, az egykori kertészházból, amelyben immár évek óta lakott. A rezidencia ajtaján pedig —, ahol mindig magát is csak vendégnek tekintette — illendő szerénységgel kopogtatott. Az elnök közvetlen munkatársa már jó előre féltőn figyelmeztetett, kérte, ne fárasszuk nagyon Ho apót, mivel a népre szakadt háború, a károk és veszteségek, a vietnami emberek vagyonkáját és életét követelő borzalom láttán, s nem kevésbé a nemzetközi munkásmozgalomban tapasztalható problémák miatt naponta kétórás csendidőt tart. S bizony, mint titkára mondotta, a csendes órák végén Ho apó kicsit erejét vesztetten, összetörtön fog további munkájába, a máskor örökifjú, villogó fekete szeme homályos — A hármashatárhegyi busz végállomásától fél órát kellett gyalogolnom, amíg eljutottam hozzájuk. Ez tehát az út, melyet mindennap megtett az iskoláig. Tény, hogy vannak korábban keső és messzebbről bejáró diákok, a távolság tehát relatív. Én tizenkilenc éve tanítok, de ezután az utazás után azt mondtam: nincs diák, aki mostohább körülmények között él, mint ő. Földes szoba, amit papírral raktak körbe három lakójának önvédelmeként az .