Magyar Ifjúság, 1970. május-augusztus (14. évfolyam, 17-34. szám)
1970-08-14 / 32. szám
CHARLEY ÉS AZ Ő Először „futott a pénze után”, mint színművészetis, a tavalyi táncdalfesztiválon. Aztán beugrott a Harmóniába, Molnár Ferenc darabjába a József Attila Színházban. Tizenöt előadást értek meg együtt, a darab meg ő. S most elérkezett hozzá Charley nénje. Mint Charley fogadta őt a Városmajori Parkszínpadon, a Kerényi Imre rendezte előadásban. Különben most végezte a harmadik évet a Színművészeti Főiskolán, Ádám Ottó osztályában, Paudits Bélának hívják. Faipari szakközépiskolából vették fel a főiskolára, rögtön az első próbálkozásra. Az intarzia ma is megmaradt számára a hobbynak. Az igazi hivatás azonban a színészet, a játék lett, meg az éneklés. Nevét is egy dallal ismerte meg az ország, s az első (állandó görcsöket feloldó) siker is énekléssel született: a felsősök vizsgaelőadásán Petőfi- és Ady-dalokat énekelt, úgy, hogy inkább elszavalta a verseket, a vers jobban érvényesült a zene mellett. És ha majd végez, nagyon szeretne zenés színházhoz kerülni, ahol mindkét szerelmének hódolhat. Most, egy nyári évadra, teljesült ez a vágya. Kerényi Imre, aki a főiskolán tanársegéd is, látta egy vizsgaelőadáson, és meghívta az új darabhoz fél-címszereplőnek. Merthogy ő a Charley néniéből a Charley. Jó lenne a színésznőt és szerepkörét jelölő naiva kifejezést hímnemben is használni. Ez illene Paudits Bélára leginkább. Félszegen bájos, vékony, nyúlánk, könnyű mozgású , mintha mindig csodálkozna valamin. Amikor az előadás szünetében megkerestem az öltözőben, akkor is tágra nyílt szemekkel kérdezte: „Interjút, velem?” Ugyanolyan hangsúllyal és intonációval, mint ahogyan a színpadon mondja, kicsit félrehajtott fejjel: „De Jack!” Az szinte természetes, hogy jól énekel és táncol. De sajátos, „naivásan” félszegő, tiszta humorával remekül illeszkedik az előadás egészébe, olyanok közé, mint Páger, Bodrogi, Tolnay, Kállai. „Hip-hip, hurrá!” — ez a visszatérő refrénje Charleynak, miközben hosszú lábaival magasra ugrik a színpadon. Vele nemcsak az oxfordi diák, Charley örül az életnek, szerelemnek, hanem Paudits Béla, a harmad-, illetve most már negyedéves színészjelölt is. Örül saját erejének, hogy ami az első években lehetetlennek tűnt, végigjátszani egy egész előadást, bírni energiával, irammal, most már sikerül. Mert hiába panaszkodik a szünetben, hogy rekedt, fátyolos a hangja, a néző ebből semmit sem vesz észre, örül annak, hogy így befogadták a többiek, a „nagyok", és segítik, vezetik, örül annak, hogy énekelhet, táncolhat, játszhat, szóval mindazt csinálhatja, amit szeret. A legtöbbet segíti, gondoskodik róla saját nagynénje. No nem apai vagy anyai ágról, hanem Thomas Brandon révén. Tudniillik ő írta meg. Mármint Bodrogi Gyula szerepét, ő Paudits nagynénje. „Nem kellett beilleszkednie sehova, mert már benne van. A tehetsége miatt.” Mindenkiről (de legfőképpen Tolnairól) így lelkesedik: „Minden képzeletet felülmúlóan tudja partnereit kiszolgálni, annyi odaadással, a pálya iránti alázattal játszik.” Mondja ezt Bodrogi, aki köztudottan az egyik legremekebb partner a színpadon. Annyi ötlettel, poénnal talán senki sem frissíti az előadásokat, önmagát és a többieket, mint ő. A legutóbbi sztorit meséli, bár ez Piros Ildikó ötlete volt, ő „csak” megvalósította. Az egyik jelenetben egy teáskannából teát önt vendégének csészéjébe, a brüsszeli Manneken Pis jól ismert pózában. Piros Ildikó rábeszélte, kicsit jobban hangsúlyozza ki ezt a pózt. Bodrogi megfogadta a tanácsot. Ha a színész belülről nem jókedvű, a közönség sem szórakozik jól. Bodrogi már a társalgóban meg tudja állapítani, milyen lesz az előadás. Abból, hogy ők maguk milyen hangulatban vannak. Ha nem a megfelelő készültségben, akkor érdektelen, közömbös emberek mászkálnak a színpadon. Szabadtéri előadásoknál ilyenkor tízszer annyian gyújtanak rá... Ezt a szerepet nem úgy tekinti, mint egyet a sok végigjátszott vígjátéki szerep közül. „Legalább akkora különbség van két vígjátéki, mint egy drámai és egy vígjátéki szerep között. Hogy az alakítás mivé válik, azt a közönség dönti el. A színészt — legalábbis engem — meghatározzák a benne megszületett, leélt és eltemetett szerepek. Alakítják — nagyrészt ezek terméke. De ha egy új figurát kell megalkotnia, nem arra gondol, hogy ezt milyen, az előbbiektől eltérő eszközökkel kell megcsinálnia.” — mondja, amikor színészi matúrákról, ismételt mozdulatokról kérdezem. Bodrogi még az első felvonás vége felé nővé válik, illetve öltözik, mert (és ez az előadás nagy ötlete) végig női ruhába öltözött férfi marad. Semmi affektált pipiskedés, rosszízű vonaglás. Azt játssza, hogy nőt játszik. Félrecsúszott, időnként legyezőnek használt keblek, homlokba húzott paróka, magas cipősarkokon botladozó szőrös férfilábak. Saját hangján beszél, nem sipító szopránon. Ebben a női maskarában is Ellába és a pezsgősüvegbe szerelmes. Miközben ketten is szerelmükkel ostromolják. Sem az ezredesnek, sem a zord mostohaapának nem nyújtja kezét. Inkább Ellát veszi feleségül... Székely Gabriella Charley nénje (Bodrogi Gyula) bevetésre készen (Fotó: Iklády) Tágra nyílt szemekkel, kicsit félrehajtott fejjel koccint Charley. (Ernyei Béla, Bodrogi Gyula, Paudits Béla) Egyik kritikuskollégám írta a minap: „Sok mindenben szertelenek vagyunk. Tv-műsor-csinálásban is.” És mintha televíziónk műsorszerkesztői célul tűzték volna, hogy bizonyítsák eme állítás igazát: megindult a zenés játékok átadása. Az egyik szombaton bemutatkozott Lehár operettjével a Televízió Zenés Színháza, a következőn Lajtai melódiáin andaloghattunk, ezt pedig legutóbb a Zenés Színház második bemutatója, a Házasodj, Ausztria követte. Szerencsénkre ez utóbbi megóvott minket a csömörtől. Megértem Ruitner Sándort, a Televízió Zenés Színházának szerkesztődramaturgját, hogy mintegy mottóul a Lehár-művet mutatta be elsőként, hiszen ezt joggal tekinthetjük a mai musicalek ősének. Mégis szerencsésebb beköszöntő lett volna mindjárt a másodikkal kezdeni. Avatott szemmel vette észre, hogy Hubay Miklós és Vargha Balázs a rádióból már ismert szövegkönyve, amely szinte csak ötletében követi Mikszáth Akns Miklós című regényét, kínálja magát a megfilmesítésre, így Kerekes János sziporkázó zenéjével és Horváth Ádám szellemes rendezésével megszülethetett végre az a zenés magyar film, amelyet eddig annyira hiányoltunk és most örömmel üdvözölhetünk. Önmagában hordja ez a film a jó zenés játék közismert, de mégis oly nehezen elkészíthető receptjét: végy egy fordulatos cselekményt, keverd hozzá az általa inspirált jó zenét, tégy hozzá némi szellemes iróniát, hígítsd fel csipetnyi érzelmességgel, és látványossággal körítve, kiváló énekesek és színészek előadásában tálald fel. Nehéz jó zenés játékot írni, különösen nehéz a televíziónak. Hiszen minden színháznak kialakul a maga sajátos közönsége és az oda író szerzők ennek ízlését igyekeznek kielégíteni. A televíziónak azonban nincs és nem is lehet ilyen törzsközönsége. A televízióban egyidejűleg igen eltérő ízlésű közönségrétegek számára kell szórakozást nyújtani. Nos, a Házasodj, Ausztria remekül egyensúlyozott ezen a borotvaélen is. Ügyes elegyítésben az operettrajongók is megkapták a maguk muzsikáját, de adott élményt az értőbbek számára is: egyáltalán nem fukarkodott a szellemes paródiákkal, így Horváth Ádám egyik legfőbb rendezői érdemének tekinthetjük, hogy nem törekedett hivalkodó önállóságra, hanem harmonikusan simult a zenei anyaghoz, átvette annak stílusát. Ha kellett, édesbús, ha kellett, ironikus-parodizáló volt. (Talán néha túlságosan is alkalmazkodott és ezért érezhettünk időnként némi vontatottságot, elnyújtottságot.) Másik érdemének pedig azt tudhatjuk be, hogy engedte a színészeket játszani. Remekül válogatta össze őket, így, bár mindannyian megőrizték egyéniségük sajátos ízeit, mégis egységes, élvezetes előadás jött létre. A siker egyik forrása volt még az is, hogy most végre bátran éltek a televízió adta technikai lehetőséggel, ahol ezt a zene megkívánta, a színészi játékot megfelelő énekhanggal egészítették ki. BERSÉNYI IVAN SUPER SHOW BUKAREST Nagy sikerrel mutatta be a bukaresti „Constantin Tanase” revűszínház Super Show Bukarest 1970 című műsorát a Budai Parkszínpadon. A kitűnő — és nagyon fiatal — együttes nemcsak remek táncosaival és kellemes hangú énekeseivel lepte meg a nézőket, hanem azzal is, hogy számaikat végig magyarul konferálták, s még a dalok szövegeit — és a prózai jeleneteket is — magyarul adták elő. Képünkön: jelenet az Éj a Montmartre-on című revüképből. FILM Szakmai felkészültség, mesterségbeli tudás dolgában ma ott tart egy debütáns filmrendező, ahová nem is olyan régen legfeljebb a negyedik-ötödik filmje után (a legnagylelkűbb számítás szerint is a bemutatkozását követő nyolcadik-tizedik évben) juthatott el. Mindez elmondható Kézdi Kovács Zsoltról, a Mérsékelt égöv alkotójáról is. Igaz, olyan rutinos munkatársakkal dolgozik, mint Kende János operatőr, Gonda János zeneszerző, Törőcsik Mari, Somogyvári Rudolf és Kozák András. Ám szó sincs arról, hogy pusztán tapasztalt kollégáiból kívánna megélni. Tud szerkeszteni, tud atmoszférát teremteni (két ember között is, egy vadásztársaság italozó estjén is), van érzéke a fokozáshoz, a feszültségnövekedés érdekében vállalt késleltetéshez. És van egy elsőfilmeseknél elég ritka, rendkívül szimpatikus vonása: nem akar sem bőbeszédűsködni, sem nagyképűsködni, sem „világmegváltani”. A pszichológiai realizmust érzi magáénak, mintái alighanem vannak (talán korai Fábri-filmek, talán Gaál István), de nem hajlamos az epigonságra. A Mérsékelt égöv tehát szimpatikus bemutatkozás , de nem jó film. Kézdi nem kerülte el az elsőfilmesek — és nemcsak az elsőfilmesek — egyik nagy tévedését : ő maga írta a forgatókönyvet, azaz szerzői filmet készített. És sajnos, írónak ő sem vált be. Maga a történet elég banális, minduntalan az az érzésünk támad, hogy már láttuk vagy hallottuk valahol: az ötvenes években hithű — de túlkapásokban vétkes — kommunista, akit az idők változása félreállított, vagy talán sértődöttségében maga állt félre; most orvos vidéken, fiatal felesége az orvosegyetemet hagyta ott miatta. A nő a szerelem helyett választotta a házasságot, és egykori szerelme — ma fiatal orvos — a történethez-Somogyvári Rudolf és Benkő Péter a film egyik jelenetében hetén újra felbukkan az életében. Háromszögdráma, politikával bonyolítva — ismert konflikus, ismert a megoldása is. És mivel a férj üres óráiban lelkes vadász, a film tizedik percében sejtjük, hogy ezt a megoldást egy puskalövés fogja biztosítani. Az ismert dramaturgiai szabályt némileg átalakítva : abban a filmben, amelyben sokat lőnek, a végén egy embert fognak eltalálni. És ebben a filmben sokat lőnek . .. A baj az, hogy a történetnek és a szereplőknek nincs elég hitele. Nem hisszük el, hogy az eseményeknek így kellett lezajlaniuk. Nincs mélysége a férfi múltjának, nincs motívuma a feleség akkori választásának, nincs ize a fiúval való szerelmének (egykori egymásratalálásuk hangulatát a fiú indokolatlan, suta monológja hivatott felkelteni). Ha az operatőri technika korszerűsége és a filmnyelv formai szinten elsajátítható maisága nem fedné el a kevésbé gyanakvó néző elől a valódi tartalmat, rögtön kiderülne, hogy mindez alapjában véve nagyon sematikus. A figurák testetlensége nagy gondot okozott a színészeknek is. Somogyvári Rudolfnak állandóan összeszűkült szemmel, összeharapott fogakkal kell távcsöves vadászpuskájába kémlelnie, és időnként meghúzni a ravaszt. A sziklaszilárd, makacs ember, a magányos farkas sémáját osztották rá. Törőcsik Mari arra kényszerül, hogy a szótlanul tűrő feleségmintát alakítsa, jobbára közönyössé fásult arccal járstál. Kozák András ugyanolyan kifejezéstelen tekintettel játszik, akár egy Jancsó-filmben, de itt még attól is meg vagyunk fosztva, hogy valamilyen jellemlehetőséget képzeljünk alakja köré. A történethez nem kapcsolódó szereplők — Vadász Zoltán, Benkő Péter, Szirtes Ádám — láthatóan jobban érzik magukat a főszereplőknél: nekik nincs felelősségük a történet hitelét tekintve. A tanulság pedig (sokadszorra is): a filmek megírásához íróra van szükség. KOLTAI TAMÁS ■■■■■■■■ Mérsékelt égöv ILDIKÓ Újsághír: Pongor Ildikó, az Állami Balett Intézet nyolcadik évfolyamos növendéke a várnai nemzetközi táncfesztiválon, az ifjúsági kategóriában, harmadik díjat nyert. Kimentem elé a Ferihegyi repülőtérre, hogy élményeiről, a versenyről kikérdeztem. Nagy, fehér kalap, kerek szemüveg, kezében a budapesti balettbarátok rózsacsokra. Fáradt. — Mikor lehetne egy interjút? — Nem tudom... További érdeklődésre megtudom: utazik Zamárdiba. Rendhagyó interjú a balatoni gyorson. Végre lekerül az órási szemüveg. Barna szem, átható tekintet...— Számított a sikere? — Ilyen nagyra nem. Nagyon boldog vagyok. — Hogyan kerül egy nyolcadik évfolyamos növendék Várnába? — A történet tulajdonképpen egy csepeli pingpongasztalon kezdődött ahol 7—8 éves koromban színházat játszottunk. Ott először valami néptánc-balett keveréket adtam elő a család és a szomszédok szórakoztatására. 1966-ban már az Operaház színpadán táncoltam a Diótörő Masáját. A Diótörő Keveházi Gábor, jelenlegi partnerem volt. Majd a Diótörő babája következett... Az idei vizsgára való felkészülés lázában ért Hidas Hedvig igazgató értesítése: a Művelődési Minisztérium jóvoltából részt vehetünk a Várnai Nemzetközi Táncfesztiválon. Ettől kezdve párhuzamosan készültünk a vizsgára és a fesztiválra Merényi Zsuzsa mesternő irányítása mellett. — Zsúfolt napok lehettek! — Reggel 8—10-ig gyakorlat, 10- től emelésóra, 2—4-ig Várna-próbák, fél 6-tól 8-ig a vizsgára koncertpróba. Utána Csepel. — Magánélet? — Éppen most beszéltem róla... — Látta már a tengert? — Most először, de a verseny befejeztéig most is csak távolról. Napközben készültünk az éjszakai fellépésekre. — Mit táncoltak? — Az első fordulóban a Hattyúk tavazás de deux-jét, mondhatom, nagy sikerrel. A másodikban a Gayanát és Seregi László Largóját. Ezzel kerültünk a döntőbe, ahol is a Csipkerózsika Kékmadár betétje hozta meg Gábor számára a diplomát, számomra a bronzérmet, a 25 tagú mezőnyben. Életem eddigi legboldogabb pillanata volt, amikor Ulanovától átvettem a díjat. — Milyen boldog pillanatokat vár még az élettől? — Jaj, ne szaladjunk annyira előre! Először egy jó érettségi, aztán persze egy sikeres vizsgakoncert... — és egy operaházi tagság. — És ott jó szerepek. — Gondolom, ezt mondani sem kell. — Művészi példaképei? — Pliszeckája és Kun Zsuzsa. — Pongor Ildikó vajon mikor ér a választott példaképek nyomába? — Lehet ilyen kérdésre válaszolni?! Ildikó 17 éves ... Szöveg és kép: Mezey Béla a SLÁGER 30 Mostani (Legutóbbi) helyezés Hetek száma 1 a) Menekülés — ILLÉS 182 (2) Hej, rolli, rolli — HUNGÁRIA 93 (3) A régi ház körül — KOVÁCS KATI 154 (8) André (Je t’aime) — KONCZ ZSUZSA 55 (8) Gyöngyhajú lány — OMEGA 306 6) Tízezer lépés — OMEGA 307 (9) Mária volt — METRÓ 308 (4) Én nem tudtam azt, kérem-KONCZ ZSUZSA 129 (5) Valaki hiányzik a táncból — ARADSZKY LÁSZLÓ 25 10 (11) Nem vagyok én apáca — ZALATNAY SAROLTA 27 11 (13) Ne légy szomorú — NEMÉNYI BÉLA 12 (10) Valaki kell, hogy szeressen -KONCZ ZSUZSA 12 13 (14) Sárika — ILLÉS 28 14 (12) Koncert a Marson — HUNGÁRIA 30 15 (-) Történet M-ről — ILLÉS 29 Várjuk szavazatodat kedd (augusztus 1g.) délig, címünkre: Magyar Ifjúság szerkesztősége, Slágerlista, Bp., VIII., Somogyi Béla u. 6. Amihez, kérjük, mellékeld heti „31”-es jelzésű slágerlistaszelvényünket is. SLÁGERSZELVENY ~ 3 MAGYAR IFJÚSÁG LEJ70/32