Magyar Ifjúság, 1971. május-augusztus (15. évfolyam, 19-35. szám)
1971-06-25 / 26. szám
BESZE IMRE BÁRÁNY JÁNOS Ballada, anyámról Az én születésem - az ő szenvedése az első sírásom - az ő nevetése az első lépésem - az ő vidám tánca az első szál hajam - az ő idő-tánca az én gyermekkorom a fiatalsága bimbódzó virágom — hervadó rózsája a fiatalságom - az ő öregsége az én öregségem - az ő temetése az én sóhajtásom - a szivszaggatása a sebesülésem - a szivszakadása a káromkodásom — szerencsétlensége a boldogulásom - az ő reménysége Az én bátor hitem az ő imádsága fabrikált kis versem - az ő szent zsoltára távoli levelem - az ő bibliája a megjelenésem - váratlan csodája. SZILÁGYI ÁKOS Nyár van hanem II Június 25-én este 7 órakor négy fiatal Forrás-szerző mutatkozik be az Ifjúsági Parkban. Akit érdekel az irodalom, ne hagyja el szünetben a tánchelyet, s szenteljen félórányi figyelmet Bárány János, Besze Imre, Köves József és Szilágyi Ákos műveinek. Garantáljuk, hogy nem fog csalatkozni! S hogy ez nem csak felelőtlen fogadkozás részünkről, bizonyítsa a négy fiatalember itt közölt néhány alkotása. Nyár van. Körülöttem fáznak a falak. Csak nézem a korsót ivás helyett. Számba szelídül a tétova falat, Csorranásig bűvölöm a tejet. Ülök nyakamra tekert némasággal, Tenyeremben tűnődik a kenyér, A kanál kínlódva mosolyog, lássam , körülnyalatná magát, de fél. Kérdés az apákhoz Inasulok, csontosulok -Felesleg a pokolból Nyakam körül lopott hurok, „oly korban". Akad tenni, énekelni- Való elég -jól tudom, Mért lehet hát Én nem élek égrekelni, félúton? Sátrat verni asszonyarctól gyötörsz újra aludni rajtam áthegyő forradássá sebesedsz bennem felejtett mozdulattal behunyni kéred az ifjúságom hogy ne lássak és ne lásson senki engem a múlt tenyeréből csipegetni vigaszul a szerelmet mert ki érti ezt konokságom amit kilúgoz az idő bűneim számold ne kelljen ismét hazudni mert a halál nem csorbul szépíteni engem mert úgysem tudom a nyarat már átaludni a tenyeredben mint a márciusi hó látod ugye igy estelente néha vad vagyok a tűzről álmodni nyugalmat de hiába hallgatsz az éjjeli lányok is a csöndbe rohannak szesz-szagú derekuk jégverte kalász dőlj le a csontjaimra etess meg csókjaiddal kedves. ÖREG UDVAR HAÁSZ ISTVÁN RAJZA Jákob létrája. 14 731. fok Tisztelt szerkesztő elvtárs! Talán elnézését kellene kérnem, amiért most már hónapok óta nem adtam életjelt magamról, de nem teszem, mert ennek kizárólag ön az oka. Remélem, elhiszi, hogy nem lógtam, nem a munkát kerültem ez idő alatt. Ismerhet már, s tudhatja, hogy komolyan veszem az újságírói hivatást, egyesek szerint túlságosan is komolyan. Többen szóvá tették már előttem, hogy nem szabadna a napi munka közepette oly igen törekedni az alaposságra, a tények mindenoldalú ismeretére, miként én teszem. Igen, most már jómagam is kezdem belátni, hogy egy cikk, riport megírásához nem feltétlenül szükséges a téma teljes megismerése, dehát — ezzel nyilván ön is tisztában van — az ember sok mindennel szembeszegülhet, de önmaga lényegével a legkevésbé. Bőbeszédű lettem? E riportutamnak köszönhető, amelyet ön szabott ki feladatomul, nem számolva lelkiismeretességemmel és a megismerésbe vetett, filozófiailag is megalapozott bizalmammal. Nyugodt lélekkel nyújtanék ma már bármilyen hosszúra is minden írást, megtanulván utamon, hogy a legaprócseprőbb dolgoknak is végtelenül sok mellékszáluk lehet, s mind fontos, mind közelebb vezethet a lényeghez.— csakhogy ettől még a lényeg távolodik mindig. Visszakanyarodom azonban az elejére, hiszen számolnom kell azzal, hogy ön még nem járt ezen a istenhez vezető létrán, s ezért tapasztalatokban szegényebb, tehát nem bírja még követni bonyolult — s egyre bonyolódóbb! — gondolatmenetemet.Egyébként milyennek képzelné ön Jákob létráját? Nyilván pehelykönnynek és tükörsimának, amelyen lépkedni hasonló érzés, mint mondjuk egy vastag habszivacs szőnyegen! Nos közölhetem , a létra harmadosztályú, ócska fából készült, s ráadásul éppen most húztam ki egy ronda nagy szálkát a tenyeremből S ez már a negyedik szálka, az előzőket mikor leültem megpihenni itt, a 14 731-ik fokon, máshonnan húztam ki.) Tehát ön a kezembe nyomott egy olvasólevelet. Ez pontosan január 20- án történt — úristen, de rég volt! Bizonyos Keszkendi Andor írta, s azon méltatlankodott benne, hogy a Vörösi Aratás férfidivat áruházban vásárolt fehér lenvászon alsógatyájának nem elöl, középütt, hanem oldaltvolt a slicce. Olvasónk az egészséges férfiember számára használhatatlan — de legalábbis sok kényelmetlenséget okozó — gatyát nyomban visszavitte kicserélés végett. Ekkor derült ki, hogy a Vörös Aratásban található minden egyes alsóneműnek hasonló hibája van, azzal a különbséggel, hogy míg a len- illetve kendervászon gatyák slicce a bal, a habselyem- és műanyag alsók slicce a jobb oldalra került. ön akkor felhívta figyelmemet a bírálat és a személyes felelősség fontosságára s felszólított, hogy keressem meg az alsóneműk hibájának okát és okozóját. Fölkerestem hát a férfidivat áruházát, s az alsóneműosztály vezetőjének megmutattam olvasónk panaszlevelét. Az amúgy is pirospozsgás férfiú erre vérvörös színt öltött, s azt mondta: — Kérem, én csak azt árusíthatom, amit ide raknak elém. Az árukat általában maga az igazgató szerzi be, ő nyilván többet tud mondani erről az ügyről... Zsebre vágtam a borítékot, és fölmentem az igazgatóhoz. Amikor meghallotta, hogy a sajtótól van itt valaki, kávét és italt kért a titkárnőjétől, majd cigarettával kínált, s csak azután ült le mellém. Akkor vele is végigolvastattam a levelet. Krákogott, majd rákezdte: — Tudja, itt kettős problémánk van. Az egyik a gatyapiac struktúrája. Mi két cégtől rendelhetünk: a Polacsek Jenő Fehérneműgyártól, és a tiszapárduci Nemzetközi Nőnap fehérnemű kisipari szövetkezettől. Mindkét vállalat csak ezeket a típusokat gyártja már jó ideje. Ha híreim nem hamisak, azért mert kapacitásgondokkal küszködnek. Nomármost az a kérdés, rendeljünk-e, vagy inkább vállaljuk annak kockázatát, hogy férfi alsónemű nélkül maradjon az ország. Gondolom érthető, hogy ez utóbbi súlyos morális és politikai következményekkel járhat. Volna aztán még egy alternatíva ... Más szövetkezeteket kellene rábírnunk a szabványos alsónemű-sorozatok gyártására. Erre viszont jelenleg képtelenek vagyunk, mert — és ez már a második probléma — a Tröszt nem engedélyezi számunkra a beszerző státus létesítését, holott évek óta kérjük. Márpedig ennek hiányában, az amúgy is aggasztó létszámgondjaink közepette, képtelenek vagyunk új beszerzési piacot keresni. Ezt ön is beláthatja! Beláttam. Annál is inkább, mert az igazgatóban talpig becsületes, áldozatkész és őszinte férfiút ismertem meg további beszélgetésünk során, amelyre most nem térek ki, mert nem tartozik szorosan a tárgyhoz. Szívem szerint akkor már visszaadtam volna önnek a megbízatást. De lelkiismeretem nem engedte meg, mint ahogy azt sem, hogy egyetlen elmés glosszával lezárjam az ügyet. Gondot okozott, hogy innen kettévált az út. Az egyik ösvény a gyártó cégekhez, a másik a Tröszthöz vezetett. Ahhoz, hogy az objektív okokat minden oldalról feltárhassam, mindkét utat egyforma becsületességgel kellett végigjárnom. Úgy éreztem, a Tröszt a könnyebbik csapás, hát azzal kezdtem. Itt Svenyák Jenő munkaerő-gazdálkodási osztályvezető fogadott. Becsületes kék szemében a gondterheltség árnyéka ült. — Ismerem a problémát — mondta —, s higgye el, jómagam is szeretnék már pontot tenni az ügy végére. Hiszen az áruház panasza száz százalékig jogos. De mit tegyünk, ha az elavult létszámszabályozó rendelkezések megváltoztatása érdekében már évek óta hiába ostromoljuk a minisztériumot? Következő lépcső: minisztérium. A főigazgató, akihez eljutottam, régi ismerősöm. Talpig igaz ember, legutóbb akkor írtam róla portrét, amikor harmadszor tüntették ki a Hős Életmentő címmel, mert kiemelt a zajló Ördögárokból egy öngyilkosjelöltet. De továbbmegyek: e férfiú megkapta már érdemeiért a francia Becsületrendet, az etióp Kőoroszlán Érdemérmet, tulajdonosa a Krasznaja Druzsba kitüntetésnek és a Herr Tüchtig arany fokozatának is, hogy csak néhányat említsek elismeréseiből, jellemzésül. Mindezeken felül kellemes modor jellemzi, s nincs híján a szakmai tudásnak és szónoki képességeknek sem. — Nézze — mondta nagyon emberi hangon —, talán nem árulok el hadititkot, ha megsúgom magának, hogy státuszügyi előadónkat, aki e kérdésnek úgyszólván egyetlen hazai szakértője, fél éve behívták katonai szolgálatra ... Mi többször kértük a felmentését, de hiába hivatkoztunk népgazdasági érdekekre, hajthatatlanok maradtak. Mondanám, hogy őket kérdezze meg inkább, dehát a honvédelem állampolgári kötelesség, s a katonai ügyeket civilek nem is bolygathatják. Azt tanácsolom, munkatársunk leszereléséig maga se foglalkozzon a témával. Hiszen annyi, de annyi probléma vár még megoldásra! Csak a p példa kedvéért mesélek el egy egyszerű panaszt. Apró dolog, de a kis ügyeket is érdemes kivizsgálni. Tegnap vettem egy alsónadrágot a Vörös Aratásban, és képzelje csak: oldalt van a slicce! Hát szabad ennek megtörténnie a technika századában? Ez volt első őszinte kétségbeesésem pillanata. Ha azt mondom, majd sírva fakadtam, enyhítem érzéseimet. Zsákutca volt, a falig jutottam, vissza kellett fordulnom. (Gondolom, akkor már önnek is feltűnhetett szokatlanul hoszszú távollétem.) A másik út első állomása: Polacsek Jenő Fehérneműgyár. Az igazgató kétségbeesetten tolta le nadrágját, mutatva, hogy nem kivételezett egyén ő sem, s kénytelen ugyanazt az oldalt slicces alsót hordani, amit hazánk minden férfiúja, akinek nem jutott eszébe tartalékolni a hajdani normális gatyák árusítása idején. Már a próbaüzemelésnél kiderült, hogy ezek az automata gatyagyártó gépek, amelyeket súlyos valutáért vásároltunk egy fejlett országtól, nevezetesen Becsuánaföldtől, nem felelnek meg a követelményeknek ... Felordítottam: — Nem megyek Becsuánaföldre! Nem fogom néhány gatya miatt körülutazni a világot! — toporzékoltamtévesen, mert az ember nem önmaga irányítja cselekedeteit, mint hamarosan ön is belátja). — Tegyünk inkább rendet a saját portánkon! — Nyugodjék meg — fogta meg a vállam az igazgató —, én voltam ott. Tisztáztam a körülményeket. Kiderült, hogy ezek a gépek az ottani éghajlati viszonyok között tökéletesen működnek, tehát a Gépimpi, azaz a Gépipari Import Iroda alapos körültekintés és vizsgálat után vásárolta meg a gépsort. Az éghajlati tényezőkre ugyebár, senki nem gondolt volna. Az a baj, hogy a mi időjárási viszonyaink között a műanyag sliccvágó szelepek elhajlanak, s az alsóneműkön nem középre, hanem oldalra helyezik a vágást. Nem azért vagyok önnek legmegbízhatóbb riportere, hogy ennyivel megelégedjék. Rákérdeztem: — Dehát akkor hogyan lehetséges az, hogy az önök által gyártott gatyáknak bal, a Nemzetközi Nőnap KTSZ által készítetteknek pedig jobb oldalon van a sliccük? — Nagyon egyszerű a magyarázat — mosolygott az igazgató —, s megértése nem is kíván szakértelmet. Nos, a mi gyárunkban a gépek északról kapják a napfényt, az övékében pedig ellenkező irányból, délről... — És mi történne, ha teszem azt, keresztben állítanák fel a gépeket, hogy a fényt kelet—nyugati irányból kapják? — Megpróbáltuk — legyintett keserűen az igazgató. — A sliccvágó szelepek az égnek meredtek és a levegőt döfködték, mint a szuronyok a díszőrségen. Képtelen vagyok beletörődni a megváltoztathatatlanba. Ha a természet átalakítható — mint tavaly írtam karácsonyi tudományos mellékletünkben —, ha rakétákkal tudjuk lövöldözni a holdat, meg kell birkóznunk néhány vacak sliccvágó szeleppel! — Valami megoldásnak mégiscsak lennie kell! — mondtam. — Létezik is — így a válasz. — Ha a műhely alatt távfűtéses klímaberendezést fektetnénk le, s a hőmérséklet éjjel-nappal elérné a huszonöt fokot, a sliccvágó szerkezetek úgy szuperálnának, mint kisbicska a szalonnában. Energetikusaink ragyogó módszert dolgoztak ki, sőt hozzá is kezdtünk a csövek lefektetéséhez, csakhogy ... Tessék! Megint egy csakhogy! Mire a csövek jó részét lefektették, kiderült, hogy itt a legszabályosabban működtetett távfűtés sem fűt, hanem ellenkezőleg, fagyasztja a vizet. Hogy miért? A Kiskazánszerelő Vállalat szakemberei fordítva szerelték be a kazánház fűtőberendezését. Részletezzem tovább? Szerkesztő elvtárs, esküszöm, megint könnybe lábad a szemem. Igazi kálváriám ugyanis csak most kezdődött. Mert elmentem a kiskazánszerelőkhöz. Objektíven elemezték a helyzetet. Bebizonyították, hogy nem ők a felelősek, hanem a főigazgatóság, amelyik e prototípusba csak ezt a beszerelési módot engedélyezi. A főigazgatóság bebizonyította, hogy minden ügybuzgalma mellett sem tehet semmit a hibák kijavítására, mert a minisztérium ... Nem, nem bírom idegekkel... A minisztérium azért nem, mert a külföldi licenc... A külföldi gyártó vállalat a belpolitikai helyzetre hivatkozott. Elmentem én a belpolitikai helyzethez is. Akkor már makacs voltam, és elhatároztam, hogy fittyet hányva a gátló tényezők és objektív akadályok sokaságának, végére járok ennek a gatya-ügynek. A belpolitikai helyzet a nemzetközi helyzetre hivatkozott. A nemzetközi helyzet az ENSZ-re. A főtitkár közismert udvarias mosolyával fogadott. Elmondta, hogy ismeri a nemzetközi helyzetet. A megoldás azonban nem rajta múlik. Megköszönte, hogy új aspektusból sikerült előtte megvilágítanom a feszültségek súlyos témáját, s azonnal intézkedett, hogy az UNESCO mellett hozzanak létre egy szakbizottságot, amely hivatott felderíteni a nemzetközi helyzet hatását az illető kormány problémáira, különös tekintettel arra, hogy a kormány gondjai licencadó vállalaton, majd a magyar szakminisztériumon, s ezen továbbhaladva a főigazgatóságon, a kiskazánszerelőkön, a távfűtésen át hogyan hatnak ki a Polacsek Jenő Fehérneműgyár rendes tevékenységére, amely viszont komolyan befolyásolja a magyar férfigatyapiac struktúráját. Megértette, szerkesztő elvtárs? Félő, hogy nem. Félő, hogy ön is belezavarodott e bonyolult sorokba, mint én is, a főtitkár is. De végül úrrá lettünk a helyzeten egy komputer segítségével, és sikerült megértetni az összefüggések lényegét. — Hol van hát a következő láncszem? — kérdeztem. — Kihez fordulhatok, ha a világszervezeten sem múlik a dolog? Ki a felelős mindenért? Talán a jóisten? A főtitkárnak megcsillant a szemüvege. — Látja — mondta oly megnyugtató, halk hangon, mintha egy ámokfutót igyekezne csitítani —, ez könnyen lehetséges ... Talán ő segíthet, vagy megmagyarázhatja e világ nevetséges bonyolultságát. Nem is köszöntem meg személyes jóindulatát, pedig megérdemelte volna, hiszen láttam, hogy íróasztalán háborús konfliktusok tömege vár megoldásra, s ő mégis szakított időt az én kérdéseim meghallgatására. Feldühödten kirohantam az épületből. Hogy hogyan kerültem ezután arra a bizonyos mezőre, amelyet átölelt a nyugtató napsugár, s hogyan keveredtem le a zöld gyepen, ezt már ne tőlem kérdezze, szerkesztő elvtárs. Végülis mellékkörülmény, kérem, tekintsen el tőle. Ha kielemezném, nyilván erről is megállapítanám, hogy kapcsolatban van az oldalt slicces alsókkal, de — ne haragudjon! — ennek már nem néztem utána. Mert ahogy ott pihentem a kellemesen simítgató melegben, a szinte zenei csöndben, egyszercsak megláttam a LÉTRÁT. Kivehetetlen magasságokba vezetett, de szinte csábított, hogy elinduljak rajta fölfelé. Az ötezredik fok körül szárnyas angyalkákkal találkoztam, ők súgták meg, hogy a jóisten már vár rám odafönt. A levélre tehát egyszer talán választ tudunk majd adni lapunkban. Ámbár el tudom képzelni, hogy még az isten alsónadrágjának is oldalt lesz majd a slicce. De ebben az esetben arra kérem önt, küldje vissza filozófiai bizonyítványomat az egyetemnek, mert a továbbiakban már nem tarthatok rá igényt. Ha odafönt esetleg találkoznék Kanttal, majd váltok vele erről néhány szót. Amennyiben sikerül nyilatkozatra bírnom, számíthat az anyagra, szerkesztő elvtárs. A MEGISMERÉS NEHÉZSÉGEI ÍRTA: KÖVES JÓZSEF 71/2614MAGYAR IFJÚSÁG