Magyar Ifjúság, 1974. május-augusztus (18. évfolyam, 18-35. szám)

1974-05-17 / 20. szám

Galambok S ” B ■ W I v. S * 7i' ■”*. 2 Bj gfe .í A ,fi!( ij, j,.' as » s®* *y,- ís- ív. 5k- ö» »V Fennállásának huszonöt éve alatt az együttes évente átlagosan háromszáz, há­romszázötven előadást tartott, évente mint­egy kétszáz-, kétszázötvenezer néző előtt. Ez, durván számolva, a negyedszázad alatt 7500 előadás, hat és fél millió néző. A né­zők zöme — körülbelül négymillió — ka­tonafiatal volt. Jártak — Algériától a Szov­jetunióig, Ausztriától Kubáig — összesen tizenhárom országban, összesen harminc­egy alkalommal. Az énekkaruk közremű­ködésével készült lemezfelvételek közül több nyert nemzetközi nagydíjakat. A kó­ruson kívül működik szimfonikus zeneka­ruk, népi zenekaruk, tánckaruk, színész­együttesük. Ebben az együttesben kezdte pályafutá­sát egész sor kiváló operaénekes: Ágay Ka­rola, Ilosfalvy Róbert, Palcsó Sándor, Sző­­nyi Ferenc, Molnár Miklós, Tarnay Gyula, s a nemrég hirtelen elhunyt Réti József. Itt indult a koreográfusi pályája Seregi Lászlónak, az Opera balettegyüttese egyik vezető művészének, itt volt a zenekar kar­nagya, L­ukács Ervin, ugyancsak az Opera kitűnő karmestere. Ennek az együttesnek a férfikarából formálta Vásárhelyi Zoltán az ország talán legjobb Kodály- és Bartók­interpretáló kórusát. Az ő számukra int a magyar zeneszerzők színe-java (Kodálytól, Farkas Ferenctől Petrovicson, Szokolayn, Vujicsicson át Ránkiig, Decsényiig) új, nagyszerű műveket. 1949. április 29-én be­mutatott első műsoruk óta jelen vannak a magyar művészeti életben, s olyan sajá­tos színfoltként, olyan sajátos feladatokat is ellátva, amelyek megkülönböztetett he­lyet biztosítanak a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének.­­ Mindezekkel együtt mégis megkérdezheti valaki: tulajdonképpen miért van szükség egy ilyen nagy létszámú együttes fenntar­tására? Nem fényűzés ez? E kérdésekre a válasz csak az lehet: nem, nem fényűzés. Mert, azon túl, hogy a kultúra nálunk sosem válhat árucikké, s művelődéspolitikai céljainkat sosem be­folyásolhatja az anyagi haszon vagy vesz­teség kereskedelmi szempontja, egy olyan együttesnek, mint a Néphadsereg Művész­­együttese, még számos más oka is van a létezésre. Mindjárt elsőnek az a felmérhe­tetlenül fontos szerepe, amelyet a katona­fiatalok szórakoztatásában és ízlésnevelé­sében betölt. Minthogy előadásaik több mint háromnegyed része helyőrségekben, laktanyákban, helyőrségi klubokban kerül sorra, önmagában már ez is igényel egy központi, jól szervezett, sokféle műsortí­pussal felvonuló, fő hivatású művészekből álló együttest, amelynek az a feladata, hogy egy meglehetősen nagy számú, jelle­génél fogva eléggé zárt, de összetétele miatt heterogén közösség számára más ol­dalról talán nem, vagy csak nehezen meg­szerezhető kulturális élményeket nyújtson. Az együttes tagjai órákon át tudnak me­sélni azokról a sokszor megható találkozá­sokról, melyek az ilyen szereplések alkal­mából a katonafiatalok és a művészek kö­zött létrejönnek. Sok kiskatona életében először ennek az együttesnek a műsorain találkozik a magas színvonalú énekkari, zenekari vagy táncművészeti kultúrával, tőlük hall először klasszikus és modern zeneműveket, irodalmi alkotásokat. S mi­vel az együttes fellépései ingyenesek, ez még pénzükbe sem kerül. Létezésük, fenntartásuk másik indoka az a szerep, amelyet a nem honvédségi kö­zönség számára tartott előadásaikon töl­tenek be. Egyes műsoraikban a katonaélet sajátos problematikáját, egy színes és ér­dekes világ mozzanatait viszik színpadra, komplex művészi eszközökkel (mint pél­dául a nagy sikerű Együtt című műsorban). Máskor önálló, gondolatgazdag produkciók­ban idézik a nemzeti múlt jelentős esemé­nyeit és hőseit (mint például a Dózsa című táncjátékban). S újabban nagy formátumú, modern hangvételű, vagy éppen a néptánc formanyelvét felhasználó, de önálló kom­pozíciót teremtő táncjátékokban keresik a kitágultabb horizontú, egyetemes mondani­­valójú produkciók lehetőségeit (mint pél­dául a jubileumi műsorsorozatban bemu­tatott, Eck Imre koreográfiájával készült Változások, s a Novák Ferenc koreográ­fiájával, Vujicsics Tihamér zenéjével alko­tott Mese a vándorlegényről). Az utóbbi műsorok — s más törekvések is — egyben azokat az új elképzeléseket is tükrözik, amely az együttes és a nem honvédségi közönségrétegek közötti jobb kapcsolat kialakítását célozzák. A lénye­gesen kibővített és megfiatalított tánckar, a sok fiatal muzsikussal gazdagodott szim­fonikus zenekar, a nagyon színvonalas népi zenekar minden bizonnyal sok élménnyel gazdagítja majd a jubileumi esztendő mű­sorainak nézőit. A jelenleg nem a legjobb formájában levő, létszám- és szólam­gon­­dokkal küszködő kórus hamarosan komoly vérfrissítést kap, s akkor bizonyára ismét férfikaraink élvonalában foglal helyet. Fontos és érdekes, hogy a művészeti együt­tesek szívesen és jelentős számban „szerez­nek” tagokat a sorállomány tehetséges ka­tonái közül is. A korábbi tehetségkutató akciók most is folytatódnak. Ha béke van, Mars sisakjában galambok fészkelnek — a régi latin mondás jelképes igazságát a jubiláló Néphadsereg Művész­­együttese szemléletesen testesíti meg. Nép­hadseregünk szellemétől, feladataitól, a honvédség és a „civilek” közötti kapcsolat jellegéből egyenesen ered, hogy ezt az együttest mindnyájan magunkénak érez­hetjük. Fennállásuk negyedszázados évfor­dulóján működésüknek ezeket a vonásait kell a legmelegebben üdvözölnünk. T. I. 15 m A tánckar jelenete­­ az Együtt című műsorból A Művészegyüttes ének- és zenekara 27

Next