Magyar Ifjúság, 1974. szeptember-december (18. évfolyam, 36-52. szám)
1974-12-06 / 49. szám
Felszabadulási Sportzászló Versenyek TESSÉK VÁLASZTANI! A Felszabadulási Sportzászló Versenyek három kötelező számáról már írtunk, ezúttal a szabadon választott, azaz a másik három versenyszám kiválasztásához szeretnénk ötleteket adni. Az atlétika a Felszabadulási Mérfölddel már képviselteti magát, de a futáson kívül még ugró- és dobószámokban is rendezhettek versenyt, például távol- és magasugrásban, súlylökésben és gránáthajításban. Ha nincs pálya, akkor helyből magas- és távolugrást szervezhettek, sőt változatossá tehető a műsor helyből hármas-, ötös- és tízesugrásokkal. A dobószámokban is öszszemérhetitek az erőket, mert a súlylökést és a gránáthajítást bármilyen szabad területen végre lehet hajtani. Az úszás szintén az alapsportágak közé tartozik. Sajnos, nem a legjobbak a létesítményadottságok, de ahol van lehetőség, ott bátran kezdeményezzetek, rendezzetek úszóversenyeket. Az alapszervezetek sportprogramjában gyakran előfordul az asztaliteniszházibajnokság. A téli hónapokban szervezzetek villámtornákat, kupákat és bajnokságokat. Sőt, még a népszerű „forgatásból” is lehet versenyt rendezni. A középiskolai és egyetemi alapszervezetek — könnyebben juthatnak tornateremhez-hangulatos tornaversenyeket is bevehetnek a műsorba. Nem világbajnoki színvonalú szertornára gondoltunk, hanem játékos vetélkedésekre, amelyeknek keretében kötélmászó-, vándormászó-, fekvőtámaszversenyeket, egyszerűbb labdajátékokat lehet rendezni. A feledésbe merülő sportágak közé tartozik a kötélhúzás. Ebből a sportból hajdanán még olimpiai bajnokságot is tartottak, de napjainkban is van létjogosultsága, mert remek „huzakodásokat” lehet összehozni az órák közötti szünetekben az iskolaudvaron, vagy ebédidőben a gyárudvaron. Falusi alapszervezeteknek javasoljuk, hogy kutassák fel azokat a népi testnevelési játékokat, amelyeket nagyapáik játszottak gyermekkorukban (például rönkhajítás stb.), s ezekből is lehet versenyeket rendezni. A régi játékok után vegyük sorra az újabbakat. Egyre népszerűbb a tollaslabda, izgalmas és nem is könnyű játék. Ehhez sem kell pálya, mindenütt lehet játszani, az ütők és a labdák könnyen beszerezhetők. Vegyétek be ezt is a szabadon választott sportágak közé. A kispályás labdarúgó-mérkőzések népszerűségét sem kell túlzottan bizonygatnunk, az utóbbi időben még a lányok is űzik. A kézilabda-, röplabda- és kosárlabda-házibajnokságokban lehetőleg az alapszervezet minden tagja vegyen részt. Ezenkívül szabadban és teremben egyaránt játszható a lábtenisz, amellyel természetesen a lányok is próbálkozhatnak. Nem szabad megfeledkezni a téli sportágakról sem, hiszen a versenyek időszaka nagyrészt a téli hónapokra esik. Egy kis munkával —természetesen megfelelő időjárás mellett — gyorsan és olcsón létesíthetők jégpályák. A meteorológia tartós teret ígér, tehát rajta, csináljatok szabadtéri jégpályákat az iskolaudvarokon, kézilabdapályákon. Ha sikerül, korcsolya versenyek, egyéni és csapatbajnokságok, váltóversenyek, jégkorongmérkőzések szerepelhetnek a programban. Nem tévedés, a jégkorong is. Nem kell hozzá felszerelés, lehet játszani söprűvel is, két lefordított kézilabdakapura, korong helyett konzervdobozzal. Ha lesz hó, akkor rendezzetek szánkó- és ródliversenyeket. A kiírás szerint nemcsak a KISZ által rendezett versenyeken lehet teljesíteni az előírásokat. Vegyetek részt a szakszövetségek által rendezett versenyeken, iskolai, üzemi bajnokságokon! Ha erre nincs lehetőség, akkor sem kell mindent önerőből megoldani: kérjétek a helyi sportegyesületek és MHSZ-klubok segítségét, így biztosan sikerül három versenyzési lehetőséget találni. Tehát, tessék választani, és azután mozogni a Felszabadulási Sportzászlóért. S. J. A két Csemi Hogy mik derülnek ki, azt hittem, Éva némasági fogadalmat tett, aztán otthon a mamánál bevádolta bátyját, Jánost, hogy nem hagyta beszélni. A beszélgetésre egyébként a FŐKERT SC Népszínház utcai helyiségében került sor a tollaslabdázó Csemi testvérpárral. ők ketten a hazai sportvilágban olyan fogalommá váltak, mint hajdan az asztaliteniszező Kóczián testvérpár, vagy a síző-vitorlázó Kővári házaspár. A mama, aki a „panaszt” felvette, idősebb Csemi Jánosáé, a Bacsó Béla utcai általános iskola hivatalsegéde. Amikor a gyerekcipőből éppen csak kilépő tollaslabdázók a hatvanas évek közepén minden edzéslehetőségtől elestek, az „árváknak” Csemi néni az iskola tornatermében adott helyet. Hamarosan a körülöttük sündörgő János kezébe is ütőt és labdát nyomtak, aki azzal hálálta meg az adakozást, hogy egy év múlva végigverte az egész társaságot. A mama, ha teheti, minden mérkőzésükre elmegy, örömkönnyeket hullat, s csak akkor búslakodik, ha — mint legutóbb a nemzetközi magyar bajnokságon — az előbbre tartó külföldiek megverik a gyerekeit. — Rákospalotán laktunk. Feltűnt, hogy Jancsi a suliból mindig késve jön meg, amiért ilyenkor alaposan megraktam. Egyszer aztán eléje mentem, és láttam, hogy órák hosszat bámulja a teniszezőket, gondolatban ott volt köztük, repült a labda után. Jánost követően nyolc évvel és három bajnoksággal (a huszonkilenc éves János kilenc, a huszonegy éves Éva öt magyar bajnokságot nyert) fiatalabb húga is ütőt vett a kezébe. Ha János a focinál tart ki, Éva is labdarúgó lesz, ha János vív, Éva is pástra lép... A „példaképpel” persze parázs vitákat folytat Éva. A mama mesélte: — Ha hazajönnek, tollaslabdáznak. Lefekvés előtt, felkelés után, tollaslabdáznak, hogy melyikük mit tolt el, mit kellett volna másként csinálni. János így vall sportágáról: — Mit is szerettem meg benne? Hogy gyors, jó reflexeket, a másodperc töredékén belüli összpontosítást kíván. A tollasnak köszönhetjük, hogy egyre többet látunk Európából. A sorozatvereségtől — hazai ellenfelek ellen — most még aligha kell tartaniuk, sőt a jobbnak tartott külföldiek ellen is értek el szép sikereket. János azért fintorogva megjegyzi: — Egyetlen alkalommal szerepeltem a tévében, s akkor is megvertek. Hű, mit kaptam otthon apámtól, aki nagy szaktanácsadó, mindent jobban tud, mint én. Egyszer be is nevezem valami öregfiúk versenyére, hadd élje ki magát a gyakorlatban is. Tehát még egy tollasszakember van a családban. (N. S. J.)