Magyar Ifjúság, 1977. január-április (21. évfolyam, 1-17. szám)
1977-01-07 / 1. szám
Még néhány nap és sor kerül a fiatalok újabb nekirugaszkodására: az országos, ágazati parlamenteken a megválasztott küldöttek ezrei tolmácsolják majd társaik üzenetét. A múlt év decemberéig az első lépcsőben mintegy 17 ezer munkahely, intézmény rendezte meg azokat a fórumokat, amelyeken a fiatalok választ kaptak két évvel ezelőtti határozataik sorsáról, s a viták során hozták meg újabb döntéseiket. Ezt követően csaknem hatszáz középszintű - a fővárosi és a megyei tanácsok, a nagyvállalatok és a trösztök által szervezett - ifjúsági parlament mellett kísérletképpen néhány lakóterületen is „pódiumra" léptek a fiatalok. Pontosabban 23 helyen (Budapest három kerületében, valamint Csongrád, Komárom, Szolnok és Vas megye öt-öt községében, illetve városi lakónegyedében) foglalkoztak lakóterületük gondjaival, a szabad idő hasznos eltöltésével és a társadalmi munka újabb lehetőségeivel. Arról nincs pontos adatunk, hogy összesen hány fiatal képviselte társai érdekeit a plénum színe előtt. Ám tapasztalataink szerint átlag 25-30-an szólaltak fel, mondtak véleményt és rukkoltak elő javaslataikkal. Nemkülönben dicséretes, hogy szinte mindenütt a vállalatok, intézmények első számú vezetői tartották a beszámolót, illetve fűztek szóbeli kiegészítést a fiatalokhoz eljuttatott írásos anyaghoz. S annak ellenére, hogy az ifjúsági parlamentekre javarészt a hét végén — szombat-vasárnap — került sor, a meghívottak többsége nem sajnálta az időt, hogy részese legyen ezeknek a jelentős fórumoknak. Ez pedig a helyi KISZ-szervezetek, szakszervezetek mozgósító erejét, jó munkáját is dicséri. Mindent egybevetve - ha találkoztunk is bírálnivaló jelenségekkel - a helyi és a középszintű parlamentek megfelelő alapot adtak a következő időszak tennivalóihoz. Bátran, felkészülten vághatnak neki a fiatalok a „második félidőnek". Villanások, történetek, epizódok. A pillanatok, amelyeket csokorba gyűjtöttünk, az eddig lezajlott ifjúsági parlamentek egy-egy epizódját idézik. Néhány esetben nem tartottuk fontosnak, hogy helyhez és névhez kössük a történeteket, hiszen tanulságuk túlmutat az adott üzem „falain”, egy-egy közösség berkein. S éppen ezért tanulságosak lehetnek a tanácskozások második félidejében is. Visszautasították! Már több, mint másfél órája szorongtunk, fészkelődtünk a kényelmetlen székeken, s még mindig nem hallottunk semmi lényegeset. A kiemelt nagyberuházás egyik építővállalatának több mint félszáz fiatalja várta, hogy a főépítésvezető végre az ő dolgaikra térjen. Persze fontos az is, hogy miből mennyit termelt eddig a kollektíva, hol mennyi a lemaradás, mi hír a vállalat többi építkezésén dolgozókról. Még valahogyan az is belefért volna a beszámolóba, hogy mi lesz majd e nagy létesítmény helye, szerepe az ország gazdálkodásában, de az már semmiképpen sem tartozott ide, hogy a szakma nemzetközi eredményeiről hallgassunk nem is túl rövid számadást. Jócskán fogytán volt a levegőnk, a türelmünk is. Egyre többen bóbiskoltak, egyre gyakrabban rajzolt ákombákomokat az asztalokra készített füzetbe a ceruza. Azután végre szünet lett. Tanácstalanul, zavartan ácsorogtak a kisebb-nagyobb csoportokba verődő társaságok. Hát ez volna a régen várt parlament? Mit mondhatnak egy ilyen bevezető után? Miről vitatkoznak majd? Szünet után elsőnek a KISZ-titkár kért szót. — Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondom, nem szabad elfogadnunk a fő-építésvezető elvtárs beszámolóját. Nem arról beszélt, amire számítottunk, nincs miről vitatkoznunk. Függesszük fel a tanácskozást, s egy későbbi időpontban, jobban felkészülve üljünk ismét az asztalok mellé... ... Mondom, kevés volt az oxigén, de legkevésbé a fő-építésvezető kapott levegőt, beszámoló miért lett ilyen jó? Mert közös munka szüleménye. A főnökség a tartalomra ügyelt, mi, KISZ-esek pedig arra, hogy fordulatainak sava-borsa legyen. Mellesleg a főnökségnek sem kellett egy kis „ízesítőért” a szomszédba mennie. Átlagéletkorukat tekintve nagyon is emlékezhetnek arra, arrtikor még ők használták azokat a szófordulatokat, amelyektől frappáns, testre szabott lehet egy beszámoló, hangulatot. De már lapunkban is töbször írtuk, hangoztattuk, hogy a parlamentek elsősorban felelősségteljes tanácskozások és ne csinnadrattás összejövetelek legyenek. A világért sem akarjuk megsérteni a nyíregyházi művelődési ház fúvósait, szépen, kulturáltan — ám meglehetősen hosszasan játszottak a Szabolcs-Szatmár megyei pedagógusok, népművelők és könyvtárosok parlamentjén. A klasszikusok remekeit adott esetben bizonyára élvezték volna a fiatalok, de ott és akkor bizony feleslegesnek érezték. Feleslegesnek, mert az a bő félóra legalább három, ifjútól vette el az időt, illetve a szót. S nem biztos, hogy most és nekik a fúga szebben szólt... PARLAMENTI KALEIDOSZKÓP KÖVETKEZIK A „MÁSODIK FÉLIDŐ” Import ízesíti! Viszont Záhonyban, a vasúti csomópont fiataljainak a tanácskozásán annyira frappáns, testre szabott beszámoló hangzott el, hogy az ifjak kivétel nélkül ámulva-bámulva hallgatták főnöküket. Nem is gyanítottam, honnan fúj a szél, ám a szünetben villámgyors felvilágosítással szolgáltak asztaltársaim. — Tudod, nálunk az a helyzet — mondta egyikük —, hogy szolgálati beosztástól, ranglétrától függetlenül ifjak és idősebbek egyet akarnak, egy célt szolgálnak: a vasutat. Következésképpen nemcsak munkatársak, hanem jó barátok is vagyunk, mert ugyanaz a „hobbink”: a vasút. Ja, hogy a Beszédiskola Megtanultunk beszélni? Csaknem ugyanezekkel a szavakkal kérdezte az egyik vállalatnál asztalszomszédom. A véletlen úgy hozta, hogy két évvel korábban ugyanúgy, ugyanabban a körben hallgattuk a felszólalásokat. Akkor — mindannyian így láttuk — kissé még döcögősre, botladozóra sikerültek az emelvényre lépők szavai. Sokan még papírról olvasva is nehezen birkóztak a beszéddel. Most? Pergő, eleven vita közepébe cseppentünk. Alig-alig került a felszólalók kezébe papír, alig kellett jegyzeteikbe pillantaniuk a szónokoknak. Röviden, tartalmasan, lényegre törően hangzottak a mondatok. Mintha két év alatt megtanultak volna beszélni a fiatalok. És élni az élő beszéd lehetőségeivel. Trakta-hon? Trakta-honban élünk? Lehet, hogy így gondolták a fővárosi közlekedési vállalatok közös ifjúsági parlamentjének szervezői? A válogatottnál válogatottabb és a drágábbnál drágább szendvicsek serege díszelgett az asztalokon. Éppen csak a pezsgő hiányzott ahhoz, hogy ne érezzék magukat a Hilton Szálló szilveszteri vendégeinek a tanácskozás ifjú részvevői. Hogy esetleg a zsíros kenyeret ízes hagymával többre tartották volna a kaviáros szendvicsnél? Ez volt... Pakson, a 22-es ÁÉV parlamentjén egészen mást — talán még ennél is rosszabbat — tapasztaltunk. A terem egyik sarkában alkalmi büfés kínálta három forintért a kólát, a narancslevet. Hogy a szombati műszak dél körül összecsődített fiataljai kora délutánra már talán megéhezhetnek? Nem jutott eszükbe a rendezőknek. Olyannyira nem, hogy még a szomszédos büfé vezetőjénél sem rendeltek néhány szelet kenyeret, felvágottat. Ó, nem ingyen! Pénzért. Kár, hogy olyan gyakran elvétjük a középutat! Fura fúga Szép, szép, hogy a rendezők gondoltak a külsőségekre is, hiszen azok mértékkel emelhetik — és sok helyen emelték is — a Megpecsételve Pecsétes levelet hozott a napokban a posta. Sajnos a stemplit nem a bélyegen, hanem a borítékban gondosan összehajtott papírlapon leltem meg. Az egyik vidéki termelőszövetkezetből küldte a felháborodott levélíró. A néhány soros kísérőlevélből megtudtam, hogy a szövetkezet ifjúsági parlamentjén őt és társait csak úgy engedték hozzászólni, ha tervezett mondandójukat előbb írásban eljuttatták a vezetőséghez, s ha arra az illetékesek ráütötték a szövetkezet hivatalos „engedélyező” pecsétjét. Egy ilyen levelet kaptunk. De tudomásunk van arról, hogy számos üzemben, iskolában hasonló módszerrel engedték csak pódiumra a jelentkezőket Kétségtelen: az ellenőrzésnek hatásos, de felettébb visszataszító módja ez. Egyhangúlag... — Tudsz számolni? — kérdezték tréfásan a Betonépítő Vállalat ifjúsági parlamentjének szünetében az elnöklő fiatalembertől, aki „civilben” mérnökként dolgozik az egyik részlegnél. — Csak háromig — vette a lapot nevetve, de néhány perc múlva kiderült, hogy még erre a „magasfokú” műveletre sem volt szüksége. A tanácskozás elé terjesztett határozati javaslatot egyhangúlag elfogadták a jelenlevők, tehát az elnöknek nem kellett az ellenszavazatokat megszámlálnia. Az ifjúsági parlamentek első félidejében egyre többször és egyre több helyen találkoztunk hasonló jelenséggel. S ez jó dolog. Jó, mert azt tükrözi, hogy a másodízben megrendezett ifjúsági parlamentek többsége elé jól előkészített, tartalmas határozati javaslatokat terjesztettek a gazdasági vezetők. S azt is jelenti, hogy a vitákban szót kért és kapott fiatalok megtanultak élni demokratikus jogaikkal, az ifjúsági törvény, a párt ifjúságpolitikája nyújtotta lehetőségekkel. (dési Csomfai)