Magyar Ifjúság, 1977. január-április (21. évfolyam, 1-17. szám)

1977-01-07 / 1. szám

Még néhány nap és sor kerül a fiata­lok újabb nekirugaszkodására: az országos, ágazati parlamenteken a meg­választott küldöttek ezrei tolmácsolják majd társaik üzenetét. A múlt év decem­beréig­­ az első lépcsőben­­ mintegy 17 ezer munkahely, intézmény rendezte meg azokat a fórumokat, amelyeken a fiatalok választ kaptak két évvel ezelőtti határo­zataik sorsáról, s a viták során hozták meg újabb döntéseiket. Ezt követően csaknem hatszáz középszintű - a fővárosi és a me­gyei tanácsok, a nagyvállalatok és a trösz­tök által szervezett - ifjúsági parlament mellett kísérletképpen néhány lakóterü­leten is „pódiumra" léptek a fiatalok. Pontosabban 23 helyen (Budapest három kerületében, valamint Csongrád, Komá­rom, Szolnok és Vas megye öt-öt községé­ben, illetve városi lakónegyedében) fog­lalkoztak lakóterületük gondjaival, a sza­bad idő hasznos eltöltésével és a társa­dalmi munka újabb lehetőségeivel. Arról nincs pontos adatunk, hogy össze­sen hány fiatal képviselte társai érdekeit a plénum színe előtt. Ám tapasztalataink szerint átlag 25-30-an szólaltak fel, mond­tak véleményt és rukkoltak elő javaslataik­kal. Nemkülönben dicséretes, hogy szin­te mindenütt a vállalatok, intézmények első számú vezetői tartották a beszámolót, il­letve fűztek szóbeli kiegészítést a fiata­lokhoz eljuttatott írásos anyaghoz. S an­nak ellenére, hogy az ifjúsági parlamen­tekre javarészt a hét végén — szombat-va­sárnap — került sor, a meghívottak több­sége nem sajnálta az időt, hogy részese legyen ezeknek a jelentős fórumoknak. Ez pedig a helyi KISZ-szervezetek, szakszerve­zetek mozgósító erejét, jó munkáját is di­cséri. Mindent egybevetve - ha találkoztunk is bírálnivaló jelenségekkel - a helyi és a középszintű parlamentek megfelelő ala­pot adtak a következő időszak tennivalói­hoz. Bátran, felkészülten vághatnak neki a fiatalok a „második félidőnek". Villanások, történetek, epizódok. A pillanatok, amelyeket csokorba gyűjtöttünk, az eddig lezajlott if­júsági parlamentek egy-egy epi­zódját idézik. Néhány esetben nem tartottuk fontosnak, hogy helyhez és névhez kössük a törté­neteket, hiszen tanulságuk túl­mutat az adott üzem „falain”, egy-egy közösség berkein. S éppen ezért tanulságosak lehetnek a ta­nácskozások második félidejében is. Visszautasították! Már több, mint másfél órája szorongtunk, fészkelődtünk a ké­nyelmetlen székeken, s még min­dig nem hallottunk semmi lénye­geset. A kiemelt nagyberuházás egyik építővállalatának több mint félszáz fiatalja várta, hogy a fő­­építésvezető végre az ő dolgaikra térjen. Persze fontos az is, hogy miből mennyit termelt eddig a kollektíva, hol mennyi a lemara­dás, mi hír a vállalat többi épít­kezésén dolgozókról. Még vala­hogyan az is belefért volna a be­számolóba, hogy mi lesz majd e nagy létesítmény helye, szerepe az ország gazdálkodásában, de az már semmiképpen sem tartozott ide, hogy a szakma nemzetközi eredményeiről hallgassunk nem is túl rövid számadást. Jócskán fogytán volt a leve­gőnk, a türelmünk is. Egyre töb­ben bóbiskoltak, egyre gyakrab­ban rajzolt ákombákomokat az asztalokra készített füzetbe a ce­ruza. Azután végre szünet lett. Tanácstalanul, zavartan ácsorog­­tak a kisebb-nagyobb csoportokba verődő társaságok. Hát ez volna a régen várt parlament? Mit mondhatnak egy ilyen bevezető után? Miről vitatkoznak majd? Szünet után elsőnek a KISZ-tit­­kár kért szót. — Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondom, nem szabad el­fogadnunk a fő-építésvezető elv­társ beszámolóját. Nem arról be­szélt, amire számítottunk, nincs miről vitatkoznunk. Függesszük fel a tanácskozást, s egy későbbi időpontban, jobban felkészülve üljünk ismét az asztalok mellé... ... Mondom, kevés volt az oxi­gén, de legkevésbé a fő-építésve­zető kapott levegőt, beszámoló miért lett ilyen jó? Mert közös munka szüleménye. A főnökség a tartalomra ügyelt, mi, KISZ-esek pedig arra, hogy fordulatainak sava-borsa legyen. Mellesleg a főnökségnek sem kellett egy kis „ízesítőért” a szom­szédba mennie. Átlagéletkorukat tekintve nagyon is emlékezhetnek arra, arrt­ikor még ők használták azokat a szófordulatokat, ame­lyektől frappáns, testre sza­bott lehet egy beszámoló, hangulatot. De már lapunkban is töbször írtuk, hangoztattuk, hogy a parlamentek elsősorban felelős­ségteljes tanácskozások és ne csinnadrattás összejövetelek le­gyenek. A világért sem akarjuk meg­sérteni a nyíregyházi művelődési ház fúvósait, szépen, kulturáltan — ám meglehetősen hosszasan játszottak a Szabolcs-Szatmár megyei pedagógusok, népművelők és könyvtárosok parlamentjén. A klasszikusok remekeit adott eset­ben bizonyára élvezték volna a fiatalok, de ott és akkor bizony feleslegesnek érezték. Felesleges­nek, mert az a bő félóra legalább három, ifjútól vette el az időt, il­letve a szót. S nem biztos, hogy most és nekik a fúga szebben szólt... PARLAMENTI KALEIDOSZKÓP KÖVETKEZIK A „MÁSODIK FÉLIDŐ” Import ízesíti! Viszont Záhonyban, a vasúti csomópont fiataljainak a tanács­kozásán annyira frappáns, testre szabott beszámoló hangzott el, hogy az ifjak kivétel nélkül ámul­­va-bámulva hallgatták főnöküket. Nem is gyanítottam, honnan fúj a szél, ám a szünetben villám­gyors felvilágosítással szolgáltak asztaltársaim. — Tudod, nálunk az a helyzet — mondta egyikük —, hogy szol­gálati beosztástól, ranglétrától függetlenül ifjak és idősebbek egyet akarnak, egy célt szolgál­nak: a vasutat. Következésképpen nemcsak munkatársak, hanem jó barátok is vagyunk, mert ugyanaz a „hobbink”: a vasút. Ja, hogy a Beszédiskola Megtanultunk beszélni? Csak­nem ugyanezekkel a szavakkal kérdezte az egyik vállalatnál asz­talszomszédom. A véletlen úgy hozta, hogy két évvel korábban ugyanúgy, ugyanabban a körben hallgattuk a felszólalásokat. Ak­kor — mindannyian így láttuk — kissé még döcögősre, botladozóra sikerültek az emelvényre lépők szavai. Sokan még papírról olvas­­va is nehezen birkóztak a beszéd­del. Most? Pergő, eleven vita köze­pébe cseppentünk. Alig-alig ke­rült a felszólalók kezébe papír, alig kellett jegyzeteikbe pillanta­niuk a szónokoknak. Röviden, tartalmasan, lényegre törően hangzottak a mondatok. Mintha két év alatt megtanul­tak volna beszélni a fiatalok. És élni­­ az élő beszéd lehetőségei­vel. Trakta-hon? Trakta-honban élünk? Lehet, hogy így gondolták a fő­városi közlekedési vállalatok kö­zös ifjúsági parlamentjének szer­vezői? A válogatottnál válogatot­­tabb és a drágábbnál drágább szendvicsek serege díszelgett az asztalokon. Éppen csak a pezsgő hiányzott ahhoz, hogy ne érezzék magukat a Hilton Szálló szilvesz­teri vendégeinek a tanácskozás if­jú részvevői. Hogy esetleg a zsí­ros kenyeret ízes hagymával több­re tartották volna a kaviáros szendvicsnél? Ez volt... Pakson, a 22-es ÁÉV parla­mentjén egészen mást — talán még ennél is rosszabbat — ta­pasztaltunk. A terem egyik sar­kában alkalmi büfés kínálta há­rom forintért a kólát, a narancs­­levet. Hogy a szombati műszak dél körül összecsődített fiataljai kora délutánra már talán meg­éhezhetnek? Nem jutott eszükbe a rendezőknek. Olyannyira nem, hogy még a szomszédos büfé ve­zetőjénél sem rendeltek néhány szelet kenyeret, felvágottat. Ó, nem ingyen! Pénzért. Kár, hogy olyan gyakran elvét­jük a középutat! Fura­ fúga Szép, szép, hogy a rendezők gondoltak a külsőségekre is, hi­szen­ azok mértékkel emelhetik — és sok helyen emelték is — a Megpecsételve Pecsétes levelet hozott a na­pokban a posta. Sajnos a stemplit nem a bélyegen, hanem a boríték­ban gondosan összehajtott papír­lapon leltem meg. Az egyik vi­déki termelőszövetkezetből küld­te a felháborodott levélíró. A né­hány soros kísérőlevélből meg­tudtam, hogy a szövetkezet ifjú­sági parlamentjén őt és társait csak úgy engedték hozzászólni, ha tervezett mondandójukat előbb írásban eljuttatták a veze­tőséghez, s ha arra az illetékesek ráütötték a szövetkezet hivatalos „engedélyező” pecsétjét. Egy ilyen levelet kaptunk. De tudomásunk v­an arról, hogy szá­mos üzemben, iskolában hasonló módszerrel engedték csak pó­diumra a jelentkezőket Kétségtelen: az ellenőrzésnek hatásos, de felettébb visszataszító módja ez. Egyhangúlag... — Tudsz számolni? — kérdez­ték tréfásan a Betonépítő Vállalat ifjúsági parlamentjének szüneté­ben az elnöklő fiatalembertől, aki „civilben” mérnökként dolgozik az egyik részlegnél. — Csak háromig — vette a la­pot nevetve, de néhány perc múl­va kiderült, hogy még erre a „ma­gasfokú” műveletre sem volt szüksége. A tanácskozás elé ter­jesztett határozati javaslatot egy­hangúlag elfogadták a jelenlevők, tehát az elnöknek nem kellett az ellenszavazatokat megszámlálnia. Az ifjúsági parlamentek első félidejében egyre többször és egy­re több helyen találkoztunk ha­sonló jelenséggel. S ez jó dolog. Jó, mert azt tükrözi, hogy a má­sodízben­ megrendezett ifjúsági parlamentek többsége elé jól elő­készített, tartalmas határozati ja­vaslatokat terjesztettek a gazda­sági vezetők. S azt is jelenti, hogy a vitákban szót kért és kapott fiatalok megtanultak élni demok­ratikus jogaikkal, az ifjúsági tör­vény, a párt ifjúságpolitikája nyújtotta lehetőségekkel. (dési Csomfai)

Next