Magyar Ifjúság, 1979. január-április (23. évfolyam, 1-17. szám)
1979-03-09 / 10. szám
Nap-nővérek Úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Nem véletlenül. Czimermann Éva és Rózsi ugyanis ikrek. Két éve végezték el a Magyar Állami Artistaképző Iskolát, ahol zsonglőrdiplomát szereztek, s azóta „Sun-sisters” (Nap-nővérek) néven lépnek fel. A két lány sok-sok buzogánnyal vagy nyolc labdával zsonglőrködik boszorkányos ügyességgel. Kézzel, lábbal, fejjel egyaránt „bűvölik” a kerek bőrt. — Rózsi az ügyesebb, ő akár kétszázszor is eldekázik fejjel, nekem még negyvennél többször nem sikerült. — mondja Éva. — Lábbal már nem megy ennyire jól. De húsz-harmincszor ott is eltáncoltatjuk a labdát. Atlétaként kezdték. A KSI-ben futottak négy éven keresztül. Éva 100-on és 200-on, Rózsi 400-on és 800-on. — Nem vagyunk egyforrák — jelenti ki Éva. — Rózsi sokkal teherbíróbb és állóképesebb. Fizikailag is erősebb, pedig csak két kilóval több nálam. 60 kilós súlyt könnyedén kinyom. Nekem még felemelni is sok lenne. A természetünk is eltér. Rózsinak kötélből vannak az idegei, én elég ingerlékeny vagyok. — Mi a vágyuk? Szinte egyszerre mondják: — Hogy a szakmában mindig megkapjuk azt a bizonyos lehetőséget. Mármint a labdát. Mind a nyolcat... Csúcstartó Az úszást nem lehet elég korán kezdeni — vallják a sportág szaktekintélyei. Éppen ezért egyre több országban már a csecsemőket is vízbe vetik: előbb tanuljanak meg tempózni, s csak azután járni. Az amerikai Nelli Brown aligha tartozik ennek a „mozgalomnak” a tévéi közé. Hetvenhét évesen kezdett el úszni. Kemény edzéseket folytatott, s csodák csodájára rohamosan fejlődött. Egy idő után már a seniorbajnokságra is benevezett. Jelenleg 85 éves, s még mindig nem fogyott ki a szuszból. Sőt! A tavaly ,szeptemberben megrendezett viadalon öt első helyezést ért el s négy korcsoportos csúcsot állított fel: ötven méter gyorson 1:13,83-at, százon 3:45,36-ot, kétszázon 7:34,10-et úszott, százméteres hátúszásban pedig 4:10,51 volt az ideje. Bár nem csúcs, de a legbüszkébb a 400 méteres gyorsúszó eredményére: 15:36,91. Kerek egy perccel jobb idő, mint a korábbi évben elért eredménye. Jövőre tovább szeretne javulni. Az UNESCO Sporttanácsának kimutatása szerint egyébként átlagosan öt évvel meghosszabbodik azoknak az élete, akik nem hagyják abba a sportolást az öregség „ürügyén”. De arra is jó a sport, hogy tartalmassá tegye az éveket, ne legyenek olyan céltalanok a hétköznapok. Ráadásul olyan baráti társaságot szerezhet mindenki, amely jelentősen hozzásegítheti az ütegeket a szellemi frisseség fenntartásához. Bár Nelli Brownhoz és társaihoz hasonlóan többen felismernék ezt... TOTO A március 7-én érvényes 10. heti TOTO-tippek Soproni SE— Kaposvár II* Gyula-Papp 1. SE— Eger X, 2 22. Volán— SZEOL x, 2 Balassagy.— Kossuth KFSE Bologna— Fiorentina— Milan— Napoli— Internazionale X, 2 Verona— Lanerossi x, 2 Lecce—Foggial Nocerina—Bari 1. X Sampdoria— PistoieseX Spal—Palermo x, 2 Pótmérkőzések: x, 1 X. Debreceni MTE1 Juventus1 A HÉT VÉGE SPORTJA ismét idénynyitó. Olyan, mint a többi, és mégis más. A különbséget az MLSZ-vezérkar új névsora jelenti, az elképzelések, tervek, igények viszont alig különböznek a többitől. Nincs ebben semmi meglepő, ugyanezt négy, nyolc, sőt harminc évvel ezelőtt is ugyanígy fogalmazták meg. Legfeljebb a végrehajtatásban akadtak némi eltérések, melyek nyomán vagy „végigvertük” a fél világot, vagy pedig derekas helytállás közepette kikaptunk — mondjuk a finnektől. Emlékszem, és sajnos még csak azt sem állíthatnánk, hogy kirívó véletlen volt; négy évvel ezelőtt egyik kollégánk könnyeivel küszködve mondta el az akkori új vezetés bemutatkozó sajtótájékoztatóján, sokéves tapasztalatainak summázásaként, hogy végre kinyitották az ablakokat, hogy az őszinte légkör meg az akarás meg a fiúk lelkesedése és így tovább. Most, néhány nappal ezelőtt ugyanezt elmondta, immáron ismét egy újabb vezetés bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Közben eltelt négy esztendő, s ezalatt vele együtt nagyon sokan elhallgatták azt, aminek időbeni feltárásával talán nem ott tartana ez a sportág, mint ahol most tart. És talán nem a türelmet, a megértést kellene ismételten kérnünk, már csak azért sem, mert tizenkét esztendeje egyfolytában ezt tesszük. Távol áll tőlem a károgás, pusztán eszembe jut egy nyári, nyugat-berlini találkozás. Akkor az úszóvilágbajnokságra átrándult Szepesi Györgyöt arról faggattam, hogy mi készteti majdani szerepkörének — azóta már megtörtént a kinevezése — elvállalására. A foci szeretete, mondta, olyan egyszerű érvként, melyről felesleges lett volna tovább beszélgetni. Gondolom, miként a múltban is, most is ez jelenti a sportvezetői munkálkodás alapját. E tevékenységben pedig, némi túlzással, nem létezik középút: vagy jól csinálják, vagy sehogy. Felesleges lenne bizonygatni, hogy Szepesi György, Krizsán József és a vezérkar többi „tisztségviselője” tehetsége, elhivatottsága révén képessége legjavát adva a legjobbat, a legeredményesebbet fogja nyújtani. Nem lehet másként, mert ezt a feladatot kapták amolyan leckeként társadalmunktól. De pusztán a mindenkori MLSZ-vezérkar tettre kész serénykedésétől még nem lesz jobb a labdarúgósport, azaz: az egyesületek, az edzők, a játékosok mindig is meghatározói voltak a sportág színvonalának, s ez ma sincs másként. Kérhet, előírhat, követelhet bármit is a mostani, egészséges szemléletű vezetés, ha az edzők és játékosok immáron hagyományosnak tekinthető közömbösséggel vergődik végig a bajnokságot. Arról már nem is szólva, hogy a nemrégiben kialakított díjazási rendszer jóvoltából nevetségesen szerény teljesítmények után is többnyire megtalálja ki-ki a maga számítását. Az MLSZ és különböző szakbizottságainak munkálkodása csak akkor hozhat némi eredményességet, ha a pályára lépő labdarúgók, s az őket felkészítők, legalább partnerként „viselkednek” abban a közös munkában, melyben az elmúlt tíz év során az egyik érintett fél mindig is a nevető semmittevő volt. Következésképpen jogos az a bizonyos türelemkérés egy új vezetés részéről, de korántsem jogos azok részéről, akik mindezt nem sokkal Marseille után már megkapták. Sőt azóta minden megújuláskor — mármint vezetésváltáskor, mert másféle megújulás eddig nem történt a magyar labdarúgósportban — a megértést, a derűlátó várakozást szavazza meg részükre a szurkolók milliós tábora. Már olyannyira megszoktuk a türelmet, hogy eszünkbe sem jutott a türelmetlenség, jóllehet a fiúk mindent elkövettek ennek érdekében, előbb Londonban, majd a világbajnokságon, hogy a finnek és a görögök elleni mérkőzésről már ne is beszéljünk ... No, de félre a türelmetlenséggel, nyakunkon az újabb nekibuzdulás, az újabb félidény — újabb türelmi időszakkal. Újabbal, melynek rajtjakor igazán elhamarkodottnak tűnhetne a három kiütéses vereséget szenvedett fővárosi együttes (Bp. Honvéd, Vasas, MTK-VM) elmarasztalása. Nem ez a forduló dönti el, hogy milyen is lesz ez a bajnokság — az első félideje lesújtó volt —, de végső soron ez a bajnoki második félidő dönthet labdarúgósportunk közeljövőjéről. Tehát arról is, hogy meddig játszadozhatnak (mármint a fiúk) a türelmünkkel ... T. A. E. 47