Magyar Ifjúság, 1987. szeptember-december (31. évfolyam, 36-51. szám)
1987-11-13 / 46. szám
ranciaországban szeptember 8-án töltötte be újra a gyerekzsibongás az iskolák folyosóit, megkezdődött az iskolaév. Mivel politikai évad még későbben kezdődött, az iskolaév megnyitása, a centrée ilyenkor hagyotmányosan a legnagyobb nemzeti ügy, ami napokon át az országos figyelem középpontjában áll. Nem is alaptalanul. Az állami általános és középiskolákban idén 12,5 millió gyerek tanul, a zömmel egyházi magániskolákban további kétmillió. A gyerekhadat mintegy 800 ezer tanító és tanár oktatja. Az iskolai oktatásban tehát a népesség több mint negyede van közvetlenül érdekelve. Ebben a tanévben az oktatási minisztérium 160 milliárd frankkal gazdálkodik, ami az állami költségvetés több mint 15 százaléka, és így a legnagyobb tétel a kiadások között. Ezekben a számokban még nem szerepelnek a felsőoktatás adatai, pedig ott is milliós nagyságrendről van szó. A francia iskolarendszer mutat bizonyos párhuzamokat a magyarral, de a különbségek a szembetűnőbbek. Az iskolaköteles kor itt is 6 évtől 16-ig tart, és a gyerekek 12 osztály elvégzése után jutnak el,, a felsőfokú oktatásig. A 12 év elosztása azonban más: az általános iskola 5 éves, erre 4 év kollégium következik, majd 3 líceumi évvel fejeződik be a középiskolai képzés. A kollégiumi évek végén a tantestület már végbizonyítványt ad a diákoknak az előmenetel alapján, külön vizsga nélkül. Ezzel már el lehet helyezkedni alacsonyabb szintű tisztviselői állásban. Ugyancsak a tantestület javasolja a szülőknek, hogy gyermeküket a mi gimnáziumi felső tagozatunknak megfelelő líceumban, vagy szakközépiskolában taníttassák tovább. Ha a szakközépiskolára javasolt diákot a szülő mégis líceumba akarja adni, a gyereknek felvételi vizsgán kell bizonyítania, hogy oda való. A magániskolai tanulmányok ugyanezt az időbeosztást követelik, de az ingyenes állami iskolával szemben itt elég borsos tandíjat fizethet a — tehetősebb — család. Az általános iskolában heti 27 az óraszám, amiből 8—10 óra jut az írásolvasás—nyelvtan tanítására és öt óra testnevelés van. Már a másodikban megtanítják úszni a kisiskolásokat. A hét négy napján délután fél ötig tart a tanítás, szombaton délig. A heti második szünnap ugyanis a vasárnap mellett a — szerda. Ez megkövesedett hagyomány Franciaországban, aminek egészségügyi megfontolás volt az alapja, de később szerdára épültek be a különböző különórák, köztük a vallásoktatás. Az általános iskolai időbeosztás további sajátossága, hogy a tanév során egyenletesen elosztva négy 8—10 napos szünidő van. A családoknak, ahol már az anyák mintegy fele dolgozó, épp elég gondot okoz ez az időbeosztás, de a legnagyobb probléma, hogy a szombati munkaszünet nem találkozik a szerdai iskolai szünnappal. Idén több megyében az iskolaszék felhatalmazta az igazgatókat, hogy a heti szünnapot a szülők igényei szerint áthelyezhetik szombatra. A szóban forgó vidékek katolikus püspökei tüstént tiltakoztak a hittanoktatás veszélyeztetése miatt, és a jelek szerint ez a téma a következő évek egyik oktatásügyi harci kérdése lehet Franciaországban. Apropó iskolaigazgatók. Az igazgató a francia iskolában kissé másféle szerepet tölt be, mint nálunk. Ő végzi például a beiratásokat, minden 6 éves elsős adatait sajátkezűleg írja be a nagykönyvbe, ő függeszti ki az iskola kapujára a hirdetményeket, nála kell igazolni a hiányzásokat, lehet jelentkezni iskolai külön foglalkozásokra. Afféle adminisztrátora az iskolának, míg a pedagógusok lényegében saját belátásuk szerint és a tanfelügyelők alkalmi ellenőrzése mellett, tanítanak. A mostani kormány megelégelte a tanításban eluralkodott liberalizmust és az idei tanévtől iskolamesteri státusba helyezte az igazgatókat, vagyis tanári karuk közvetlen pedagógiai felettesei lettek. A pedagógustársadalom hevesen tiltakozott a reform ellen, de az oktatási miniszter nem engedett, mert az oktatás eredményessége már aggasztóan mélyre süllyedt. Ezzel elérkeztünk a francia iskolarendszer Achilles-sarkához. A gyerekek jelentős hányada úgy fejezibe az általános 5. osztályát, hogy üggyel bajjal olvas, az írással is nehezen boldogul. Felmérések szerint a francia lakosság több mint tíz százaléka funkcionális írástudatlan, mert aki 11 éves korára nem tanult meg normális sebességgel olvasni, azoknak jó része meg is reked ezen a szinten, majd fokozatosan abbahagyja a betűk silabizálását. Egy kultúrájára büszke és fejlett ipari országnak súlyos tehertétel ez, amin a mai oktatásügy egyelőre képtelen változtatni. A minisztériumban nem annyira az olvasásoktatás itt is divő globális módszerének tulajdonítják a problémát , ami egyébként a francia nyelv írásrendszerét tekintve jóval célszerűbb módszer, mint például a magyarban —, inkább annak, hogy a tanmenet nem hagy elég időt a lassabban tanuló gyerekeknek. Közben az ellenkezője is igaz: a mai iskolarendszer nem gondoskodik az átlagnál tehetségesebbekről sem. Az idei iskolaévben Nizzában hozták létre az ország első kísérleti osztályát a kiemelkedően tehetséges gyerekek képességeinek gyorsabb kibontakoztatására. A középiskolák fő gondja szintén bizonyos pedagógiai liberalizmus , amely megnyilvánul a tananyag és számos tárgy óraszámának elég laza szabályozásában. Az érdemjegyek rendszere sincs egységesítve: az iskola választhat az ötfokú — betűkkel vagy római számokkal jelzett —, vagy a húszfokú osztályzás között. A másik gond sem kisebb. Évek óta elhanyagolták a szakközépiskolai rendszer fejlesztését, mi- A francia oktatás helyzete