Magyar Ipar, 1915. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1915-01-03 / 1. szám
már azelőtt is élő, üzemüket, a mozgósított magasabb katonai létszámnak megfelelően, egyszerűen csak fokozták. Másképp állott a dolog azoknál a vállalatoknál, amelyek eddig a békés polgári élet igényeinek voltak a kielégítői és most egyszerre ezeket az igényeket megszűnni látták és a valóságos élettel egészen más kapcsolatokat kellett keresniük. Ezek a vállalatok, ép józan üzleti gondolkodásból, valóságos termelési sajtómartalékat voltak kénytelenek végezni, amelyeket a komikumtól csak az az utólagos igazolás mentett meg, hogy kitűnően sikerültek. Zongoragyárosok patronok gyártására, művirággyárosok tarisznyák gyártására, lámpagyárosok vaságyak gyártására rendezkedtek be és ha ilyen végletszerű esetek is voltak, akkor természetesen még sokkal könnyebben jöttek létre a kisebbszerű üzemátalakulások, így például egyes szállodai vendéglősök húskonzerveket állítottak elő olyan menynyiségben, hogy valósággal konzervgyárosokká lettek, a ve"" ’ eti gyárak, melyek edgy*^ a legkülönfélébb termádig produkálták, teljes erőkere ráfeküdtek a külföldi import benzakadása miatt hiányzó benfent pótlóanyagának, a benzolnak zimelésére stb. stb. Az egész műtermet nagyszerű munkával segítette a német gépipar, melynek k köszönhető, hogy a szükséglet az új gépekben rövid idő alatt fedezve volt. Az emberanyag közvetítésével pedig a munkaközvetítő intézmények és a szakszervezetek juttatták érvényre a német fegyelem és organizáció összes előnyeit. Amíg békeidőben az ember csak fájó szívvel hagyja el megszokott otthonát és környezetét, addig most, mikor azzal a jelszóval, hogy a haza veszélyben van, millióknak kellett a távoli harcterekre vonulniuk, természetesen kevesebb skrupulozitás mutatkozott ezen a téren is. Valóságos kisebbfajta népvándorlások indultak meg az egyik vidékről a másikra, de az eredmény az lett, hogy a gyárak megkapták a szükséges emberanyagot, sőt az ő munkakörüknek legmegfelelőbb anyagot, amelyet rövid idő alatt tanult munkássereggé lehetett képezni. Egy másik hatalmas mozgatója az ipari átszervezkedésnek a közvetítő kereskedelem volt. Erre két feladat is hárult. Először is a belföldön kellett az új termelőket és az új fogyasztókat felkutatnia, esetleg az üzleti alkalom felkínálásával az ipari termelést parlagon heverő területeken is megindítania. Másfelől a külkereskedelem eltorlaszolt rendes útjai helyett az áruforgalmat szokatlanabb, bonyolultabb csatornarendszereken keresztül kellett irányítania és a kevésbbé szélesen folyó árufolyamot hajszálerecskéken keresztül kellett gyűjtőmedenczékbe koncentrálnia. Ez leleményesebb munkát, nagyobb erőfeszítést igényelt, aminek a német kereskedelem talán azért is tudott olyan sikeresen megfelelni, mert sokan a legképzettebb kereskedők közül is kénytelenek voltak szakmabeli üzleteiket feladni és úgynevezett alkalmi üzletekkel foglalkozni. Nálunk többször dekriminálták, hogy a háború kitörése után nem szakmabeli emberek is üzleti vállalkozásokba bocsátkoztak. Bizonyos, hogy a szakképzettség hiánya nemcsak a tudatlannak, hanem az egész közgazdaságnak az ártalmára van. A németek viszont úgy okoskodtak, hogy olyan kényszerhelyzetben, aminő a háború, az üzleti mozgékonyság fontosabb követelmény, mint a teljes hozzáértés- Lehet, hogy ez nem ellenkezik a német alapossággal mert lehet, hogy ők a kisebb szakértelem alatt is aránylag magas nívót képzelnek. Mindenesetre tény, hogy Németországban nemcsak a termelő iparosoktól, de még a közvetítő kereskedőktől sem vették rossz néven a szakmaváltoztatást, sőt éppen ebben látták a helyzetet megmentő gyors alkalmazkodást. Így történt, hogy az alkalmi üzleteket a lefolyt hónapokban sokkal kitűnőbb kereskedelmi elemek kultúrálták, mint egyébkor és hogy a háború, mint alkalmi üzletek forrása, nemcsak a kereskedelem kontárjait és műkedvelőit, nemcsak az illetéktelen kijárókat szabadította rá a gazdasági életre, hanem egészséges felfrissülést is hozott magával. Nagy előnyére vált a német iparnak a háborús átszervezkedési processzusban az a tény, hogy a német ipar egyetemesen, nem pedig egyoldalúan fejlődött. Noha a németek sem tudták még megvalósítani az önálló gazdasági egység ideálját és különösen a nyersanyagok behozatalában a külföldre szorulnak, az iparban mégis elértek annyit, hogy valamely czikk gyártásának az egyszer már belföldön megindult folyamatát végesvégig, megakadás nélkül a belföldön tudják lebonyolítani. A nyersanyag első kikészítésétől, a különféle félgyártmány-halmazállapotokon keresztül, egészen teljes elkészültéig az illető czikk német produktum, így azután nem állott elő az az eset, hogy valamely közbenső ipari termék belföldi hiánya és az import lehetetlenülése következtében egész nagy iparágak kerültek volna válságos helyzetbe, mint ahogy például az angol textilipar, sőt még a szénbányászat is redukálni volt kénytelen üzemét. Kérdéses lehet, hogy ez a német iparpolitika, mely nem egyes, legrentábilisabb iparágakban specializálódik, hanem az összes iparágak meghonosítására törekszik, béke idején is a legczélravezetőbb-e ? Most, a háborúban azonban kitűnően bevált. Különben is az ilyesmi nemcsak czélszerűség dolga, hanem a nemzeti karaktere is. A németeket az indusztrializálódás, bármennyire gazdasági hatalmat is ad nekik, nemcsak gazdasági szempontból érdekli, hanem főleg technikai, tudományos szempontból is. Ezért nem korlátoztatják magukat a rentábilis iparágakra, hanem mindenütt megoldani igyekszenek a műszaki problémákat. És ez a tudományos német ipar a háború egy másik jelenségében is rendkívül hasznosnak bizonyult. A nyersanyagok importjának nehézségeit ugyanis sok tekintetben úgy sikerült legyőzni, hogy mesterséges pótlóanyagokat állítottak elő, illetőleg a nyersanyagok termelésére új, belföldön is megvalósítható módokat találtak, ami elsősorban a magas-