A magyar irodalom története 4. (Budapest, 1978)

A NEMZETI-POLGÁROSULT IRODALOM KIBONTAKOZÁSA - A ROMANTIKA IRÁNYZATA - 27. Jókai Mór - Virágzás és új törekvések

festése már a későbbi regényeknek, a Fekete gyémántok (1870) s az Enyim, tied, övé (1875) légkörének is prelúdiuma. Kétségtelen: összekötői szerepét ez a regény sokkal magasabbrendűen is betölthette volna. A kitűnő korrajz s a főalakok egyéni sorsa között nem elég szoros a kapcsolat. Hartert és Malvi­­nát főként a szerelem vezérli életútjukon, de érzelmi életüket elmélyülés nélkül és önkényesen bontja ki a történet. Gyulai bírálatát: „Majdnem azt hiszi az ember, hogy Jókai feladatul tűzte ki, oly regényt írni, melyben a fő személyek eltitkolva szenvedélyük mivoltát, minden lelki fejlemény nélkül hajtsanak végre egy érdekes cselekvényt” (Jókai legújabb művei, 1869), ebben a tekintetben ma is találónak érezzük. Virágzás és új törekvések A kiegyezés körüli években Jókait szüntelen írói és egyre fokozódó politikai, publicisztikai tevékenységben találjuk. Nagyobb külföldi utazásai ez idő tájt kezdődnek: 1874 tavaszán megfordul Németországban, s Bismarck is kihallgatáson fogadja; két évvel később Olaszországba látogat. A Hon mellett tovább szerkeszti — ha olykor csak félkézzel is — az Üstököst, 1867-ben pedig Igazmondó címmel megalapítja a balközép népszerű hetilapját. Bár nem erőskezű főnök, mégis sok jó hírlapírót nevelnek lapjai, s kezdetben az emigráció egykori tekintélyei is (Csernátony Lajos, Ludvigh János, Horn Ede) az ő vállalkozásaihoz szegődnek. Ez időre esnek Gyulai legnevezetesebb bírálatai Jókai regényeiről (Jókai legújabb művei, 1869; Újabb magyar regények, 1873), csakhogy ezek már nem váltanak ki olyan visszhangot belőle, mint a Dózsa-dráma körüli 1857-es teliharc. Családi életét földeríti fogadott leányának árvája, a kis Róza s unokahúga Jókai Jolán, de egyre nyomasz­tóbb a színpadtól visszavonult hitvesének házi zsarnoksága. Mi magyarázza akkor Jókai mohó tettvágyát, csapongó reményeit, művészi erejének, újító kedvének az eddigieknél tartósabb megnövekedését? Jókai az Ausztriához csak perszonálunióval kapcsolt polgári Magyarország elérésé­nek első lépcsőfokát üdvözölte a kiegyezésben. Eléggé közelinek, újabb sza­badságharc nélkül is kivívhatónak érezte a célt, s reményét elsősorban a Tisza körül csoportosult alföldi középbirtokosságba vetette (ez a balközéppárt vezető ereje), amely a reformkor s a forradalom dicsfényétől övezve jelent meg előtte. Mindez nem egyéni ábránd csupán, hanem összevág e réteg akkori spontán önáltatásával, sőt, a kispolgári tömegek iránta táplált illúzióival is. E birtokosok voltak valaha Kossuth legfőbb támaszai, ám 1868-ra, a paraszti tömegmozgalmak esztendejére, ugyancsak szembekerültek az Alföld népével, így valódi politikai radikalizmusról szó sem lehetett már soraikban. A rohamos tőkés fejlődés fő haszonélvezője ekkor a nagybirtok, a középnemességnek be kellett érnie a második hellyel. Belső, társadalmi kompromisszumuk köz­jogi téren is engedmények forrásává lett. 1875-ben Tisza puszta fikcióvá tette a 48-as szellemű bihari pontokat, s hívei seregestül követték őt a dua­lizmus elfogadásában. E folyamat azonban szakaszokban ment végbe, s amel­lett számon kell tartanunk a párt különböző színezetű csoportjait is. Noha a Deák-párt s a balközép között pusztán a közös ügyek tekintetében volt mélyrehatóbb ellentét, a két párt egyesülésének gondolata csak az 1872-i

Next