A magyar irodalom története 4. (Budapest, 1978)
A NEMZETI-POLGÁROSULT IRODALOM KIBONTAKOZÁSA - A ROMANTIKA IRÁNYZATA - 27. Jókai Mór - Virágzás és új törekvések
festése már a későbbi regényeknek, a Fekete gyémántok (1870) s az Enyim, tied, övé (1875) légkörének is prelúdiuma. Kétségtelen: összekötői szerepét ez a regény sokkal magasabbrendűen is betölthette volna. A kitűnő korrajz s a főalakok egyéni sorsa között nem elég szoros a kapcsolat. Hartert és Malvinát főként a szerelem vezérli életútjukon, de érzelmi életüket elmélyülés nélkül és önkényesen bontja ki a történet. Gyulai bírálatát: „Majdnem azt hiszi az ember, hogy Jókai feladatul tűzte ki, oly regényt írni, melyben a fő személyek eltitkolva szenvedélyük mivoltát, minden lelki fejlemény nélkül hajtsanak végre egy érdekes cselekvényt” (Jókai legújabb művei, 1869), ebben a tekintetben ma is találónak érezzük. Virágzás és új törekvések A kiegyezés körüli években Jókait szüntelen írói és egyre fokozódó politikai, publicisztikai tevékenységben találjuk. Nagyobb külföldi utazásai ez idő tájt kezdődnek: 1874 tavaszán megfordul Németországban, s Bismarck is kihallgatáson fogadja; két évvel később Olaszországba látogat. A Hon mellett tovább szerkeszti — ha olykor csak félkézzel is — az Üstököst, 1867-ben pedig Igazmondó címmel megalapítja a balközép népszerű hetilapját. Bár nem erőskezű főnök, mégis sok jó hírlapírót nevelnek lapjai, s kezdetben az emigráció egykori tekintélyei is (Csernátony Lajos, Ludvigh János, Horn Ede) az ő vállalkozásaihoz szegődnek. Ez időre esnek Gyulai legnevezetesebb bírálatai Jókai regényeiről (Jókai legújabb művei, 1869; Újabb magyar regények, 1873), csakhogy ezek már nem váltanak ki olyan visszhangot belőle, mint a Dózsa-dráma körüli 1857-es teliharc. Családi életét földeríti fogadott leányának árvája, a kis Róza s unokahúga Jókai Jolán, de egyre nyomasztóbb a színpadtól visszavonult hitvesének házi zsarnoksága. Mi magyarázza akkor Jókai mohó tettvágyát, csapongó reményeit, művészi erejének, újító kedvének az eddigieknél tartósabb megnövekedését? Jókai az Ausztriához csak perszonálunióval kapcsolt polgári Magyarország elérésének első lépcsőfokát üdvözölte a kiegyezésben. Eléggé közelinek, újabb szabadságharc nélkül is kivívhatónak érezte a célt, s reményét elsősorban a Tisza körül csoportosult alföldi középbirtokosságba vetette (ez a balközéppárt vezető ereje), amely a reformkor s a forradalom dicsfényétől övezve jelent meg előtte. Mindez nem egyéni ábránd csupán, hanem összevág e réteg akkori spontán önáltatásával, sőt, a kispolgári tömegek iránta táplált illúzióival is. E birtokosok voltak valaha Kossuth legfőbb támaszai, ám 1868-ra, a paraszti tömegmozgalmak esztendejére, ugyancsak szembekerültek az Alföld népével, így valódi politikai radikalizmusról szó sem lehetett már soraikban. A rohamos tőkés fejlődés fő haszonélvezője ekkor a nagybirtok, a középnemességnek be kellett érnie a második hellyel. Belső, társadalmi kompromisszumuk közjogi téren is engedmények forrásává lett. 1875-ben Tisza puszta fikcióvá tette a 48-as szellemű bihari pontokat, s hívei seregestül követték őt a dualizmus elfogadásában. E folyamat azonban szakaszokban ment végbe, s amellett számon kell tartanunk a párt különböző színezetű csoportjait is. Noha a Deák-párt s a balközép között pusztán a közös ügyek tekintetében volt mélyrehatóbb ellentét, a két párt egyesülésének gondolata csak az 1872-i