A magyar irodalom története 1945-1975, 4. (Budapest, 1982)

Bori Imre - Szeli István: A JUGOSZLÁVIAI MAGYAR IRODALOM - A negyvenes évek irodalma - A Híd a háború után

A Híd mint az egyetlen magyar nyelvű folyóirat, az irodalompolitiká­nak is a letéteményese és irányítója, legfőbb törekvése az irodalmi egység megteremtése, a régi - polgárinak minősített - irányzatok háttérbe szorí­tása, s a szocialistának vélt irodalmi felfogások és szándékok támogatása. Ez az egység azonban nem annyira az ideológiai és esztétikai álláspontok azonosságának az eredménye az irodalom művelői között, mint inkább az egész közéletet egységesen szabályozó népfrontpolitikáé. Az irányok és az eltérő művészi hitvallások „egyelőre nincsenek napirenden és tudom, hogy nem is nyernek táptalajt. A fejlődés iránya a dolgozók egységes társadalma, a szocializmus, nem ad talajt a különböző izmusoknak. A fejlődés a falu és a város ellentéteinek megszüntetése irányában folyik az egységes népi társadalom kialakulása felé. A nép egységes és ez az egység már eddig is diadalmaskodott irodalmi megnyilatkozásainkban. A további fejlődés csak megszilárdíthatja ezt” (Híd 1947. november). A Híd ilyen értelemben „gyűjtőhely”, az „összefogás” orgánuma, amely irányt szab az írói távlatok­nak, és közös mederbe tereli a széttartó ereket és ágakat, ugyanakkor azon­ban egy uniformizált irodalmi szellem műhelye lesz. „Ideológiai szempontok leszögezésére már nincs szükség, hiszen ami a múltban a közönytől szét­­málló bizonytalanság volt, s annyifelé állította vagy annyiféleképpen for­málta az író arcát, ahányféle osztályt vagy társadalmi, politikai csoporto­sulást képviselt a tekintéllyel összehozott írók köre, azt ma már nem találhatjuk. Az elkalandozás, a tőlünk idegen eszmékhez való elszegődés vagy a problémák közepette való problémátlanság ma már nem lehet melegágya az irodalomnak, de a ’regionális szellem’ sem, mert a haladás szelleme egyetemes irodalmat tanít, amely nemzeti formába öltözik és tartalmát a szocializmus tölti meg” (Híd 1949. január). A Híd azonban a „couleur locale” elleni harca és proklamált elvei ellenére is egy regionális, helyhez kötött és több oldalról is korlátozott irodalomnak lett a meleg­ágya, amelyet a szerkesztőség irodalompolitikája nemcsak tematikailag kapcsolt a vajdasági aktualitásokhoz, hanem kifejezésbeli szintjét és nyelvi eszközeit is szabályozni kívánta, így a folyóirat háború előtti szépirodalmá­val egybevetve ez az irodalom „újat” csak az íróknak a régi témákhoz való szubjektív viszonyulásában hoz, ami eddig a szociális költészet sémái szerint a társadalmi elesettség, a proletárnyomor és a kizsákmányolás szimbóluma volt, ugyanaz most az építés, a bizakodás, a jövőbe ívelő út jelképévé válik, s ekképpen a Híd „új” költészete mintegy csak virtuálisan újítja meg a háború előtti hagyományokat anélkül, hogy valóban új esztétikai minősé­geket hozott volna létre. Foghíjas apró kertekben hullanak Gyümölcsérlelt fákról a levelek. Háztetőkön összekoccan néhány cserép. Az őszi füvön egy fehér kecske mekeg.

Next