Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 148-299. szám)

1880-09-17 / 213. szám

V. évfolyam 1880.2­13. s®. „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen .; minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Budapest, péntek szeptember 17. MAGYAR JOGÁSZ Egész évre........20 frt. — Fél évre.................10 ., — Negyed évre.... 5 „ -­ Egy hónapra---- 7 „ 80 Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egy- ; sseri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 fa*., és többszöri hirdetéséért­­ 18 kr., minden beigtatásnál A­­ T) bélyegdij külön minden beigtatás , * A után 30 kr. osztr. ért. (X rr.gfrF ------ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. 13*- , .... ,gf­­ Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Budapest, V. József tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül. a* előflle­­tési 9 hirdetési dijak, nemkü­­ kik semmire sem alkalmasak. Az igazságügym­iniszterium ismét kézzel­­fogható jelét adta tehetetlenségének. Újólag igazoltatott, mikép ezen miniszté­rium saját lábán nem tud járni, vagyis ez idő szerint nincs abban senki, kinek önfejű gondol­kozásában s teremtő erejében csak távolról is megbízhatnánk. Bebizonyult, miszerint derék igazságügyé­rünk csak kissé kétes kérdések megoldásá­hoz sem tud segélykézzel járulni, ha ahhoz a felsőbb bíróságok s­s különösen a semmitőszék enunciátiójaiból nem meríthet bölcseséget. Mihelyt ezen forrás bedugul, nem tudnak ott a hozzájuk intézendő kételyes kérdésekre máskép felelni, mint azon elavult, korunk szelle­mével össze nem egyeztethető tespedés jelszavá­val: non possumus. Alkalmul szolgált erre a katholikus egy­ház képviselői hírlapi orgánumának egyik közleménye, mely minden esetre jogász-közön­ségünk figyelmét is felkeltheti. E szerint a katholikus püspöki kar, mely úgy látszik, már szintén tüzetes tanulmánya tárgyává tette az annyira elhíresztelt bün­tető-kódexünket s ebben a tömegesen nyil­vánuló kétes, érthetetlen helyeket — egész bizalommal felvilágosítást s útbaigazítást kért az igazságügyértől, ezen kódex 53 §-ána­k valódi, kétséget kizáró értelmezése iránt. Ezen szakasz a kihágásokról szóló 40. 1.-czikk kiegészítő részét képezi és „a vallás s annak szabadgyakorlata elleni ki­hágásokról“ rendelkező fejezetében foglal helyet. Tartalma pedig következő: „A ki élet­korának tizennyolczadik évét még be nem töl­tött kiskorú egyént az 1868. évi 53. t.-czikk rendelkezése ellenére más vallásfelekezetbe felvesz, két hónapig terjedhető elzárással és háromszáz forintig terjedő pénzbüntetéssel bün­tetendő.“ Hogy a törvényhozás mily fontosságot tulajdonított ezen tilalmi intézkedésnek, mutatja az, mikép büntetése a legnagyobb, mely a kihágások eseteiben alkalmazható, melynél na­gyobbat itt nem lehet használni. Mutatja az is, miszerint a legfontosabb, az állam elleni kihágásokra sincs nagyobb bün­tetés rendelve , így nevezetesen még akkor sem, „ha valamely vár vagy erőd vagy megerősített tábor fekvéséről, erődítvényeiről valaki engedély nélkül tervet, vázlatot készít, vagy közzé tesz stb.*, mely a 33. § szerint hasonlóan csak két havi elzárással s 300 frtig emelhető pénzbün­tetéssel lesz fenyíthető.“ Mindezt azért hozzuk fel, hogy kitűnjék, mikép azon 53. §. nem oly alárendelt helyet foglal el büntető­jogi codificációnkban, hogy az figyelmet ne érdemelne. És mégis ily nem csekély jelentőségű rendelkezése a codexnek — úgy látszik — egészen terra incognita bölcs igazságügy mi­nisztériumunkban. És hogy ez így van, csakhamar kitűnik a következőkből. A püspöki kar attól tartva, hogy az idé­zett 53. § ott is nyerhetend alkalmazást, hol az alsó clerus, mely közvetlen s legfolyto­­nosabb érintkezésben* van a köznéppel, legjobb lelkiismerete szerint vél cselekedhetni s azt, a­mit tesz vagy elhagy, a törvényekkel teljes összhangzásban lenni találja, azon kérdéssel fordult az igazságügyérhez, hogy mint kell ér­teni azon szakasz ama kitételét: „a ki kiskorú egyént más vallásfelekezetbe felvesz.“ Az 53. §. lényege ugyanis abban öszpon­­tosul, hogy ki az, ki felvesz valakit más vallásfelekezetbe, illetőleg a felvétel alatt mit kell értenünk. Nagy jelentősége lehet ezen kitételnek s értelmezésének különösen szemben az u. n. vegyes házasságokkal, melyek hazánk­ban nagy mérvben vannak elterjedve s a me­lyeknél a katholikus clerus a legkényesebb helyzetben van, miután azok keletkezésénél s alakulásánál a katholikus egyházjog, melynek a clerus hódolni köteles, gyakran összeütkö­zésbe jó a világi, polgári törvényekkel. A világi törvénynek végrehajtatni kell, mint­hogy status in statu nem engedhető meg s a törvények, mihelyt szentesittettek s életbe lép­tettelek, az állam minden polgárát, bármily rendhez s osztályhoz tartozik is, kötelezik; de viszont eltagadhatatlan annak igazsága is, hogy a mint protestánsok a protestáns egyház­­jogoknak, úgy a katholikus papok a katholi­kus egyházjognak hódolni kötelesek, azzal ellen­kezőleg nem járhatnak el, azt alkalmazniok kell. A vegyes házasságok a polgári törvény által igen fontos okokból s nagy állami érde­kekből meg vannak engedve s érvényességük szentesittetett; egyszersmind az rendeltetik, hogy az ily házasságból származott gyermekek közül a fiuk az apa s a leányok az anya vallását kövessék; tehát, hogy mindkét nembeliek a ka­­tholica vallást követni ne kényszerittethessenek. Ellenben a katholikus lelkészeknek egyházi törvényük s rendeleteik csak úgy s akkor en­gedik meg a vegyes házasság létesítéséhez te­­vő­egesen, az egyházban s egyházi szertartá­sok szerint hozzájárulni, ha mindkét gyerme­kek katholikus hite, illetőleg ezen egyházhoz való tartozósága biztosíttatik, mi mint köztudomású, újabb időkben az összeadás előtt tett nem írás­beli, hanem szóbeli ígéret által eszközöltetett. És innen keletkezik a homály s kétely aziránt, hogy mikor áll elő azon eset, melyet az 53. § tilalmaz? azaz, mikor követi el va­lamely pap ezen kihágást azáltal, ha valakit 18 éven alól a törvény rendelkezése ellenére val­lásfelekezetébe felvesz ? Fentebbiekből látható, mikép főleg a ka­­tholikus papok vegyes házassági ügyeknél elő­forduló kényes természetű helyzetük miatt, könnyen bonyolódhatnak oly körülményekbe, melyekre a kihágási törvény szigorú alkalma­zást nyerhetene. Természetes, hogy a clerus egyházfőnökei ily catastrophát elhárítani igyekeznek s azért akartak az 53. § jogi terjedelméről biztos tudomást szerezni maguknak, mely azután a lelkészkedő clerusnak útmutatóul is szolgálhatan­­dott volna. Az igazságügyminiszterium azonban ezen szándékukat meghiúsította, azt válaszolván, hogy az 53. § értelme iránt biztos felvilágo­sítást nem adhat, hanem azt majd a bírósági judicaturában kifejtendő gyakorlat fogja szol­gáltatni ! gg‹5»Hg===?a ==g— Hogy mily következményei lehetnek majd ezen miniszteri nyilatkozatnak, nem volna fö­lösleges részletesebben vizsgálat tárgyává tenni. Most csak azt emeljük ki, hogy felette csodálni való, mikép az igazságügyét, ki oly nagy részt vett a büntetőjogi codificatióban, nem ismeri el oly­a­nak jelentőségét, mely sza­kasz, hogy mily nagy fontosságú, fent részle­tesen kifejtettük. Törvényjavaslat az ügyvédi rendtartásról. 1. Ügyvédi vizsgálat és vizsgáló bizottság. 1. § Ügyvéd csak azon feddhetlen ésetű magyar ál­lampolgár lehet, ki azon ügyvéd-vizsgáló bizottság előtt az ügyvédi vizsgálatot sikerrel kiállotta. 2. §• Ügyvéd-vizsgáló bizottság, mely az ügy­védi vizsgálatra bocsátás kérdése felett végérvénye­sen határoz, Budapesten és M.­Vásárhelyt szer­­veztetik. Mindenik bizottság az elnök s alelnökből, va­lamint az igazságügyminiszter által megállapított számú tagokból áll. Az igazságügyminiszter minden év elején az elnököt és a tagoknak felét az ügyvédi kamarák­hoz nem tartozó jogtudók közül kinevezi, az alel­­nököt és a tagoknak másik felét pedig a bpesti, illetve a m.-vásárhelyi ügyvédi kamarának választ­mánya oly gyakorló ügyvédek sorából rendeli ki, a­kik az ügyvédséget legkevesebb 10 évig, de nem 25 éven túl gyakorolják s a jelen törv. 20, 31. valamint 38. §§-nak intézkedése alá nem esnek. Ily kirendelés, a testi fogyatkozás esetét ki­véve vissza nem utasítható és az, ki azt visszauta­sítja, a választmány által a 32. §-ban meghatározott pénzbírságban marasztalandó. A kirendelt ügyvédek névjegyzékét az ügy­védi kamarának választmánya az igazságügyminisz­ternek felterjeszti, a bizottság elnökének pedig meg­küldi. A bizottsági elnököt akadályoztatása esetén az alelnök, ezt pedig az igazságügyminiszter által kijelölt tag helyettesíti. 3. §. Érvényes határozat­hozatalra, valamint az ügyvédi vizsgálat megtartásához a bizottsági el­nökön felül két — az igazságügyminiszter által ki­nevezett és két, az ügyvédi kamara választmánya által kirendelt tagnak jelenléte szükséges. Egyebekre nézve a vizsgáló bizottság ügyren­dét az igazságügyminiszter állapítja meg. 4. §. A vizsgáló­ bizottság csak azt bocsát­hatja ügyvédi vizsgálatra, aki kimutatja: 1) hogy hazai egyetemen vagy nyilvánossági joggal felruházott jogi akadémián a jogi- és állam­tudományokra nézve a fennálló tanrendszerrel meg­határozott tanfolyamot elvégezte; 2) hogy hazai egyetemen a jogi és államtu­dományokból a tudorságot elnyerte; 3) hogy a jogtudorság elnyerése után egy évig kir. e. f. biróságnál, vagy kir. ügyészségnél, továbbá egy évig kir. kincstári, közalapítványi, vagy tervhatósági ügyészségnél, kir. közjegyzőnél és egy évig gyakorló ügyvédnél, vagy pedig két évig gyakorló ügyvédnél joggyakorlaton volt és azon idő alatt kifogástalan magaviseletet tanúsított és­­­ hogy bűnvádi vagy fegyelmi vizsgálat alatt nem áll és nem szenvedett oly büntetést, mely miatt az ügyvédi vizsgálat letételében akadá­lyozva van. A 3. p. alatt emlitett joggyakorlatba, mely ugyanazon időben a 3. pontban emlitett hatóságok­nál és kir. közjegyző, vagy ügyvédnél is, avagy vi­szont, nem tölthető — csak azon idő számíttatik be, a­mely kizárólag joggyakorlatban és a jelen törvény intézkedéseinek megfelelőleg töltetett —■ csak ismert kezektől fogadtat-­­ nak el .

Next