Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 148-299. szám)
1880-09-17 / 213. szám
V. évfolyam 1880.213. s®. „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen .; minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Budapest, péntek szeptember 17. MAGYAR JOGÁSZ Egész évre........20 frt. — Fél évre.................10 ., — Negyed évre.... 5 „ - Egy hónapra---- 7 „ 80 Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egy- ; sseri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 fa*., és többszöri hirdetéséért 18 kr., minden beigtatásnál A T) bélyegdij külön minden beigtatás , * A után 30 kr. osztr. ért. (X rr.gfrF ------ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. 13*- , .... ,gf Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V. József tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül. a* előflletési 9 hirdetési dijak, nemkü kik semmire sem alkalmasak. Az igazságügyminiszterium ismét kézzelfogható jelét adta tehetetlenségének. Újólag igazoltatott, mikép ezen minisztérium saját lábán nem tud járni, vagyis ez idő szerint nincs abban senki, kinek önfejű gondolkozásában s teremtő erejében csak távolról is megbízhatnánk. Bebizonyult, miszerint derék igazságügyérünk csak kissé kétes kérdések megoldásához sem tud segélykézzel járulni, ha ahhoz a felsőbb bíróságok ss különösen a semmitőszék enunciátiójaiból nem meríthet bölcseséget. Mihelyt ezen forrás bedugul, nem tudnak ott a hozzájuk intézendő kételyes kérdésekre máskép felelni, mint azon elavult, korunk szellemével össze nem egyeztethető tespedés jelszavával: non possumus. Alkalmul szolgált erre a katholikus egyház képviselői hírlapi orgánumának egyik közleménye, mely minden esetre jogász-közönségünk figyelmét is felkeltheti. E szerint a katholikus püspöki kar, mely úgy látszik, már szintén tüzetes tanulmánya tárgyává tette az annyira elhíresztelt büntető-kódexünket s ebben a tömegesen nyilvánuló kétes, érthetetlen helyeket — egész bizalommal felvilágosítást s útbaigazítást kért az igazságügyértől, ezen kódex 53 §-ának valódi, kétséget kizáró értelmezése iránt. Ezen szakasz a kihágásokról szóló 40. 1.-czikk kiegészítő részét képezi és „a vallás s annak szabadgyakorlata elleni kihágásokról“ rendelkező fejezetében foglal helyet. Tartalma pedig következő: „A ki életkorának tizennyolczadik évét még be nem töltött kiskorú egyént az 1868. évi 53. t.-czikk rendelkezése ellenére más vallásfelekezetbe felvesz, két hónapig terjedhető elzárással és háromszáz forintig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő.“ Hogy a törvényhozás mily fontosságot tulajdonított ezen tilalmi intézkedésnek, mutatja az, mikép büntetése a legnagyobb, mely a kihágások eseteiben alkalmazható, melynél nagyobbat itt nem lehet használni. Mutatja az is, miszerint a legfontosabb, az állam elleni kihágásokra sincs nagyobb büntetés rendelve , így nevezetesen még akkor sem, „ha valamely vár vagy erőd vagy megerősített tábor fekvéséről, erődítvényeiről valaki engedély nélkül tervet, vázlatot készít, vagy közzé tesz stb.*, mely a 33. § szerint hasonlóan csak két havi elzárással s 300 frtig emelhető pénzbüntetéssel lesz fenyíthető.“ Mindezt azért hozzuk fel, hogy kitűnjék, mikép azon 53. §. nem oly alárendelt helyet foglal el büntetőjogi codificációnkban, hogy az figyelmet ne érdemelne. És mégis ily nem csekély jelentőségű rendelkezése a codexnek — úgy látszik — egészen terra incognita bölcs igazságügy minisztériumunkban. És hogy ez így van, csakhamar kitűnik a következőkből. A püspöki kar attól tartva, hogy az idézett 53. § ott is nyerhetend alkalmazást, hol az alsó clerus, mely közvetlen s legfolytonosabb érintkezésben* van a köznéppel, legjobb lelkiismerete szerint vél cselekedhetni s azt, amit tesz vagy elhagy, a törvényekkel teljes összhangzásban lenni találja, azon kérdéssel fordult az igazságügyérhez, hogy mint kell érteni azon szakasz ama kitételét: „a ki kiskorú egyént más vallásfelekezetbe felvesz.“ Az 53. §. lényege ugyanis abban öszpontosul, hogy ki az, ki felvesz valakit más vallásfelekezetbe, illetőleg a felvétel alatt mit kell értenünk. Nagy jelentősége lehet ezen kitételnek s értelmezésének különösen szemben az u. n. vegyes házasságokkal, melyek hazánkban nagy mérvben vannak elterjedve s a melyeknél a katholikus clerus a legkényesebb helyzetben van, miután azok keletkezésénél s alakulásánál a katholikus egyházjog, melynek a clerus hódolni köteles, gyakran összeütközésbe jó a világi, polgári törvényekkel. A világi törvénynek végrehajtatni kell, minthogy status in statu nem engedhető meg s a törvények, mihelyt szentesittettek s életbe léptettelek, az állam minden polgárát, bármily rendhez s osztályhoz tartozik is, kötelezik; de viszont eltagadhatatlan annak igazsága is, hogy a mint protestánsok a protestáns egyházjogoknak, úgy a katholikus papok a katholikus egyházjognak hódolni kötelesek, azzal ellenkezőleg nem járhatnak el, azt alkalmazniok kell. A vegyes házasságok a polgári törvény által igen fontos okokból s nagy állami érdekekből meg vannak engedve s érvényességük szentesittetett; egyszersmind az rendeltetik, hogy az ily házasságból származott gyermekek közül a fiuk az apa s a leányok az anya vallását kövessék; tehát, hogy mindkét nembeliek a katholica vallást követni ne kényszerittethessenek. Ellenben a katholikus lelkészeknek egyházi törvényük s rendeleteik csak úgy s akkor engedik meg a vegyes házasság létesítéséhez tevőegesen, az egyházban s egyházi szertartások szerint hozzájárulni, ha mindkét gyermekek katholikus hite, illetőleg ezen egyházhoz való tartozósága biztosíttatik, mi mint köztudomású, újabb időkben az összeadás előtt tett nem írásbeli, hanem szóbeli ígéret által eszközöltetett. És innen keletkezik a homály s kétely aziránt, hogy mikor áll elő azon eset, melyet az 53. § tilalmaz? azaz, mikor követi el valamely pap ezen kihágást azáltal, ha valakit 18 éven alól a törvény rendelkezése ellenére vallásfelekezetébe felvesz ? Fentebbiekből látható, mikép főleg a katholikus papok vegyes házassági ügyeknél előforduló kényes természetű helyzetük miatt, könnyen bonyolódhatnak oly körülményekbe, melyekre a kihágási törvény szigorú alkalmazást nyerhetene. Természetes, hogy a clerus egyházfőnökei ily catastrophát elhárítani igyekeznek s azért akartak az 53. § jogi terjedelméről biztos tudomást szerezni maguknak, mely azután a lelkészkedő clerusnak útmutatóul is szolgálhatandott volna. Az igazságügyminiszterium azonban ezen szándékukat meghiúsította, azt válaszolván, hogy az 53. § értelme iránt biztos felvilágosítást nem adhat, hanem azt majd a bírósági judicaturában kifejtendő gyakorlat fogja szolgáltatni ! gg‹5»Hg===?a ==g— Hogy mily következményei lehetnek majd ezen miniszteri nyilatkozatnak, nem volna fölösleges részletesebben vizsgálat tárgyává tenni. Most csak azt emeljük ki, hogy felette csodálni való, mikép az igazságügyét, ki oly nagy részt vett a büntetőjogi codificatióban, nem ismeri el olyanak jelentőségét, mely szakasz, hogy mily nagy fontosságú, fent részletesen kifejtettük. Törvényjavaslat az ügyvédi rendtartásról. 1. Ügyvédi vizsgálat és vizsgáló bizottság. 1. § Ügyvéd csak azon feddhetlen ésetű magyar állampolgár lehet, ki azon ügyvéd-vizsgáló bizottság előtt az ügyvédi vizsgálatot sikerrel kiállotta. 2. §• Ügyvéd-vizsgáló bizottság, mely az ügyvédi vizsgálatra bocsátás kérdése felett végérvényesen határoz, Budapesten és M.Vásárhelyt szerveztetik. Mindenik bizottság az elnök s alelnökből, valamint az igazságügyminiszter által megállapított számú tagokból áll. Az igazságügyminiszter minden év elején az elnököt és a tagoknak felét az ügyvédi kamarákhoz nem tartozó jogtudók közül kinevezi, az alelnököt és a tagoknak másik felét pedig a bpesti, illetve a m.-vásárhelyi ügyvédi kamarának választmánya oly gyakorló ügyvédek sorából rendeli ki, akik az ügyvédséget legkevesebb 10 évig, de nem 25 éven túl gyakorolják s a jelen törv. 20, 31. valamint 38. §§-nak intézkedése alá nem esnek. Ily kirendelés, a testi fogyatkozás esetét kivéve vissza nem utasítható és az, ki azt visszautasítja, a választmány által a 32. §-ban meghatározott pénzbírságban marasztalandó. A kirendelt ügyvédek névjegyzékét az ügyvédi kamarának választmánya az igazságügyminiszternek felterjeszti, a bizottság elnökének pedig megküldi. A bizottsági elnököt akadályoztatása esetén az alelnök, ezt pedig az igazságügyminiszter által kijelölt tag helyettesíti. 3. §. Érvényes határozathozatalra, valamint az ügyvédi vizsgálat megtartásához a bizottsági elnökön felül két — az igazságügyminiszter által kinevezett és két, az ügyvédi kamara választmánya által kirendelt tagnak jelenléte szükséges. Egyebekre nézve a vizsgáló bizottság ügyrendét az igazságügyminiszter állapítja meg. 4. §. A vizsgáló bizottság csak azt bocsáthatja ügyvédi vizsgálatra, aki kimutatja: 1) hogy hazai egyetemen vagy nyilvánossági joggal felruházott jogi akadémián a jogi- és államtudományokra nézve a fennálló tanrendszerrel meghatározott tanfolyamot elvégezte; 2) hogy hazai egyetemen a jogi és államtudományokból a tudorságot elnyerte; 3) hogy a jogtudorság elnyerése után egy évig kir. e. f. biróságnál, vagy kir. ügyészségnél, továbbá egy évig kir. kincstári, közalapítványi, vagy tervhatósági ügyészségnél, kir. közjegyzőnél és egy évig gyakorló ügyvédnél, vagy pedig két évig gyakorló ügyvédnél joggyakorlaton volt és azon idő alatt kifogástalan magaviseletet tanúsított és hogy bűnvádi vagy fegyelmi vizsgálat alatt nem áll és nem szenvedett oly büntetést, mely miatt az ügyvédi vizsgálat letételében akadályozva van. A 3. p. alatt emlitett joggyakorlatba, mely ugyanazon időben a 3. pontban emlitett hatóságoknál és kir. közjegyző, vagy ügyvédnél is, avagy viszont, nem tölthető — csak azon idő számíttatik be, amely kizárólag joggyakorlatban és a jelen törvény intézkedéseinek megfelelőleg töltetett —■ csak ismert kezektől fogadtat- nak el .