Magyar Jövő, 1950. február (49. évfolyam, 21-39. szám)

1950-02-01 / 21. szám

1 ~ Magyar Jövő HUNGARIAN DAILY JOURNAL Published Daily, except Sunday, Monday and certain Ilolydays by the HUNGARIAN DAILY JOURNAL ASSOCIATION, INC. 130 East I6th Street, New York 3, N. Y. — Telephone: ALgonquin 4-0307 COltor: i&OLTAN i.'JKAJt. Manager: ALEX. ROSNEB jubecrlntlon Rates: USA. Canada 19.00 one year, $5.00 half year, $3JN a»nse months. N Y. C., So. America. Mexico. Cuba $10.00 one year •c.50 half Tear. $3.00 three months. — Europe. Australia, Africa, Paiea­­$12.00 a year, $7.00 half year, $4.00 three month*. Knt*r«d km Second Cica* Mcttor Sept. 1*. 1*17 *t the Poe« k°’ Office of New York. N. Y_ under the Aet at Merek 1*7». AZ ANGOL VÁLASZTÁSOK ELÉ Az angol nép­ február 23-án a szavazóurnák elé járul, hogy képviselőket válasszon az ország összes (625) választó­­kerületében. Az angol rendszer szerint annak a pártnak a vezére, mely többséget nyer a választásban, automatikusan miniszterelnök lesz, aki a többségi párt tagjaiból, illetve kö­vetőiből alakítja meg kormányát. Új, általános választást tartanak minden esetben, mikor a képviselőház többsége le­szavazza a kormány valami nagyobb intézkedését, vagy bi­zalmatlanságot szavaz a kormánnyal szemben. Ez megtör­ténhetik abban az esetben, ha a kormánypártban szakadás történik, vagy ha a közbeeső választások úgy alakítják a helyzetet, hogy a többség megváltozik. Amennyiben azon­ban ezek közül egyik helyzet sem áll fenn, akkor a hagyo­mány szerint a kormány, miután öt éven át hatalomban volt, új választásokat ír ki, hogy hatalmában megerősítsék újra a szavazópolgárok. A február 23-án megtörténő választás az utolsónak említett ok miatt történik. Majdnem öt év múlt el azóta, hogy az angol munkáspárt hatalomra került 1945 júliusá­ban, 393 képviselővel a parlamentben, míg Winston Chur­chill tory pártja kisebbségben maradt 189 képviselővel. A két párt közötti különbség ugyanaz ma is, annak ellenére, hogy 20 közbeeső választás volt, melyekben azonban legtöbb esetben a munkáspárti jelölt győzött. Angliában majdnem 9 millió szervezett munkás van, akik a munkáspárt támogatóinak zömét alkotják. Ezen mun­kások legnagyobb része a szocialista felfogást követi. Hosz­­szú évek óta nem voltak hajlandók a tory jelöltekre szavaz­ni és semmi valószínűség sincs rá, hogy most azokra sza­vazzanak. Ezen munkások és a középosztály ama részének segítségével, mely a múltban is a munkáspártot támogatta, a jelen kormány majdnem biztosra veszi a győzelmet a vá­lasztásokban. Bizonyos azonban az, hogy ebből a választás­ból hiányozni fog az a reménység és a nagy lelkesedés, mely az 1945-ös választások idején megnyilvánult. Az úgy­nevezett munkáskormány csak nagyon lagymatagon és kis­­részben hajtotta végre az ipar­nacionalizálásra beígért pro­gramot, kiábrándította a munkásokat, akik magasabb bé­rekben reménykedtek és a külpolitikát illetőleg teljesen meg­fordította a programot, melyre a munkásság szavazott. Hogy a munkásság nem fordul a jelen kormány ellen, ez csupán azért történik, mert a toryk hasonlók a Hoover­­féle amerikai republikánusokhoz, akik a reakciót és a biztos depressziót jelentenék. . Az elmúlt öt év alatt, mióta a jelen kormány hatalomra került, csupán a szénbányákat és a szállító, illetve közleke­dési ipart vették nemzeti tulajdonba. Ez olyan lépés volt, amit maguk a gyárosok is támogattak, mert jól működő és olcsó szállítást akartak és olcsó fűtőanyagot. Az angol kormány azonban még ezen iparágakat sem a beígért szo­cialista módszer alapján nacionalizálta. A vasutak és a bá­nyavállalatok régi részvényesei a kormányon keresztül még mindig részt kapnak a profitból. Az országos bizottság, mely a vasutakat és bányákat intézi, majdnem teljes egészé­­ben a régi tulajdonosokból és vezetőkből áll. A vasúti és a bányamunkások állandó tiltakozása elenére sem sikerült a munkásoknak kivívniuk, hogy a munkásosztály megfelelő képviseletet kapjon az országos bizottságokban. Mikor a londoni dokkmunkások tiltakozó sztrájkba léptek, a kor­mány egyenesen katonaságot rendelt ki ellenük. A munkabérek messze elmaradnak az emelkedő megél­hetési árak mögött. Az angol kenyérkeresők több mint fele heti 14 dollárnál kevesebbet keres. Ezzel szemben a magán­profit rekordmagasságba szökött. Az Oxford Institute of Statistics, a legnagyobb angol kutató­intézet kimutatása szerint a magántársaságok profitja 234 százalékkal növe­kedett az elmúlt 10 évben, 1938 és 1948 között, mialatt az összes munkabérek csak 205 százalékkal emelkedtek ugyan­azon idő alatt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a munkás most kétszer annyit tud vásárolni, mint azelőtt. Az árak körülbelül ugyanabban az arányban emelkedtek, de sokkal több a munkások száma, mint azelőtt volt. A kor­mány 1950-re elrendelte a bérek rögzítését és az elmúlt években igen sok sztrájkot illegálisnak nyilvánított. Az angol munkáspárt 1945-ös programja a béke érde­kében együttműködést ígért a Szovjetunióval és az Egye­sült Államokkal. Ma barátság helyett feszült a helyzet Ang­lia és a Szovjetunió között. Mikor az angol munkáspárt ha­talomra került, ígéretet tett, hogy “új reményt ad a görög népnek, hogy felszabadítsa, magát a zsarnokság alól, mely az angol reakciósok segítségével uralomra jutott fölötte. Alig múlt el egy hónap a választások után s Bevin külügy­miniszter kijelentette, hogy követni fogja Churchill vezeté­sét a “törvény és rend helyreállítására” Görögországban. Saját szakszervezete, a szállítómunkások megtámadták, amiért “Churchillt utánozza politikájában.” Az angol par­lament 60 munkáspárti tagja tiltakozott és elítélte a kor­mányt a gyarmati népek angol katonasággal való elnyomá­sáért, nemcsak az angol birodalom területén, hanem holland Indonéziában és a francia Indokínában egyaránt. Az angol munkások semmiképpen sem fognak a toryk­­ra szavazni, de ugyanakkor érzik, hogy saját vezetőik meg­csalták őket. HONG KONG. — A kínai népköztársaság felkérte Ti­­betet, küldjön képviselőket Peipingbe, hogy Tibet békés felszabadítását megbeszéljék. Az új kínai rádió leadása szerint a kínai nép nem fog­ja tűrni, hogy a hatóságok makacsul elárulják hazájuk és a nép érdekeit és hogy folytassák az amerikai impe­rializmus előtti behódolásu­­kat. A Truman doktrínát halottnak mondják, de a valóságban virul A New Republic című he­tilap, mely liberális köntös­ben támogatja a kétpárti kül­politikát és a hideg­háborút, a múlt héten egy cikket kö­zölt, melyben felszólította Henry A. Wallacet és a prog­resszív párt követőit, hogy “fejezzék be harcukat az úgynevezett Fair Deal ellen, mert a Truman doktrína ha­lott.” Egyáltalán nem véletlen az, hogy a másik oldalon a republikánus nagyiparosok lapja, a U. S. News and World Report ugyanazokat a húrokat pengette. “A kom­munisták megállítása ezentúl választás útján történik,” ír­ta a lap­, “de a kommunistá­kat el fogják különíteni s ha lehetséges lesz, a jó kommu­nistákat befogadják.” (Már­mint az árulókat és besúgó­kat.) Az a gyorsaság, mellyel a sajtó beismerte a Truman doktrína halálát, bizonyíték arra, hogy mennyire nem akarja a nép ezt a hírhedt doktrínát, mely a New Re­public szavai szerint “elhi­tette a világgal, hogy az Egyesült Államoknak meg van a kellő anyagi ereje és akarata, hogy megsegítsen minden rothadt uralkodó rendszert, mely a szovjetelle­nes halálfejet és felső kar­csontot tűzi lobogójára.” A “jó kommunista” és a “rossz kommunista” kifejezés azonban egészen új valami a külpolitikai szótárban. Nyil­vánvalóan a “jó kommunis­ták” Tito és az amerikai re­negátok és besúgók a “rossz kommunisták” azok, akik hűek maradnak a marxizmus tanításaihoz. A sajtókam­pány célja egyszerűen az, hogy megzavarja a progresz­­szív gondolkodású polgáro­kat, akik látják ugyan, hova vezet a kétpárti külpolitika s a hideg­háborús fegyverke­zés, de a hisztériás megfé­­lemlítési kampány némileg már nyomot hagyott rajtuk és megingatta őket. A valóság az, hogy a Tru­man doktrína egyáltalán nem halott. Hogy mennyire nem halott s hogy az “új” külpo­litika mennyire azonos a ré­givel, arra ime a bizonysá­gok­­nak meghozni a határozato­kat. Alkalmazkodva a tradí­cióhoz és a ktonai fegyelem­hez, a törökök legnagyobb ré­sze megszokta, hogy engedel­meskedjék a felülről jövő rendeletnek, melyet a hier­archián alapuló kormány kö­zegei hajtanak végre. A ve­zetők elvárják a teljes enge­delmességet.” Spanyolország A Fair Deal vissza fogja állítani a teljes diplomáciai kapcsolatot Franco kormá­nyával, melyről maga Dean Acheson külügyminiszter ki­jelentette 1949 május 11-én, hogy “az olasz és német kor­mányok utánzata, teljesen fa­siszta kormányzat és dikta­túra.” Viet­nam Három hónappal azután, hogy Costa-Floret, francia gyarmatügyi miniszter beis­merte a “Bao Dai kísérlet” bukását, hogy Indokina népe nem hajlandó elfogadni ural­kodójának a francia kor­mány által ráerőszakolt ri­­vierai semmittevő Bao Dait, hanem Ho Csi Minhet támo­gatja és szabadságot akar, tehát három hónappal a be­ismerés után Washington ja­vasolja Bao Dai támogatását. “Mindenki tudja,” írta a China Commercial Times egyik júniusi számában, “hogy Bao Dai csak báb a francia kormány kezében és eszköz arra, hogy a franciák kizsákmányolhassák Viet Nam népét. . . Amerika F. D. Roosevelt idejében teljes szimpátiával viseltetett a viet­nami nép iránt, mely a franciák elnyomása alatt szenvedett. Roosevelt egy iz­­ben kijelentette, hogy ‘Viet­­ Nam az, amelyet az összes gyarmatok közül leginkább kizsákmányolnak.’ De alig temették el Rooseveltet, az amerikaiak elkezdték segíte­ni a franciákat, hogy elnyom­ják Viet Nam népét.” Délkorea A kongresszusi ellenzék ellenére, melynek alapja pusztán politikai manővere­zés, a kormány biztos benne, hogy továbbra is segítséget nyújthat a délkoreai bábköz­társaságnak, hogy fenntartsa azt. Hogy mit jelent a koreai “demokrácia,” arra vonatko­zólag példát nyújt az a saj­tótörvény, melyről jelentést tettek az Egyesült Nemzetek általános ülése előtt. A ren­delet szerint: Tilos olyan cikkeket ki­nyomatni, melyek ellentétben állnak a köztársasági kor­mány politikájával, melyek­­ bírálják a köztársasági kor­­­­mányt, melyek helyeslik vagy­­ védelmükbe veszik a kom­munista pártot és az észak­koreai népköztársaságot. Ti­los olyan cikkek kinyomatá­­­­sa, melyek bírálják Korea vi­­­­szonyát bizonyos barátságos­­ hatalmakkal és ártalmasak. A Truman doktrína virul A progresszív párt és hí­vei, valamint minden haladó­­szellemű amerikai polgár felismerik a propagandát. A Truman doktrína nem halott s ahol csak lehetőség kínál­kozik rá, alkalmazzák azt olyan kormányok segítésére, melyekről barátaik is kény­telenek elismerni, hogy an­­tidemokratikusak és a nép ellenségei. Mindaddig, amíg a kormány folytatja a hideg­háborút, az úgynevezett Fair Deal csak ígéret marad s a kormány mindenütt támo­gatni fogja a reakciós és fa­siszta kormányokat. Görögország A “Fair Deal” továbbra is segíteni fogja a korrupt monarchista kormányt, mely hamarosan “demokratikus” választást tart. Ezt a válasz­tást a választók 1946-ban el­készített összeírása alapján tartják. Erről a választó jegyzékről még a Londonban megjelenő konzervatív Ob­sserver is azt írta, hogy teljes visszaélés a görög nép ellen. A fasiszta görög kormány ostromállapotot hirdetett ki a választások idejére s mi­alatt a “demokratikus” vá­lasztást tartják, a kormány 50 ezer politikai ellenfele bör­tönökben sínylődik. A múlt hónapban Görögország egyik legnagyobb szigetének volt kormányzója a következőket jelentette ki Vasil Davidson, a londoni New Statesman című lap tudósítója előtt: “A végén körülbelül ötezren leszünk, akik irányítják Gö­rögországot és mi valameny­­nyien ismerjük egymást.” T­örökország A török “demokráciát”, melyet az úgynevezett Fair Deal továbbra is segíteni fog, így írta le a New York Ti­mes tudósítója a lap egyik múlt heti számában: “Még a legkisebb helyi ügyekben is, nem beszélve az országosak­ról, semmi nyoma nincs an­nak, hogy nyílt tárgyalással s a többség döntésével akar- MAGYAR JÖVŐ (Hungarian Daily Journal) HIDROGÉNBOMBÁVAL FENYEGETŐEZNEK, HOGY MEGGÁTOLJÁK A KÖZELEDÉST A SZOVJETHEZ WASHINGTON.­­ A hid­rogénből készülő szuperbom­ba előállítási tervei kibonta­kozóban vannak, ez derült ki azokból a nagy titokban tar­tott megbeszélésekből, melye­ket Truman elnök és az atom­energiával kapcsolatos szer­vek vezető emberei tartot­tak. Ezt tulaj­donképpen Brien McMahon connecticuti demokrata szenátor kottyan­­totta el, vagy csak szándéko­san tett úgy, mintha kikot­­­tyantotta volna. Ő a kong­resszusi atomerőbizottság el­nöke. Ott voltak David E. Lilienthal és az atomenergia-­­ bizottság tagjai is. . Ezzel egyidő­ben követelte igen erélyesen Bernard Ba­ruch és Carl Vinson (D-Ga.), a képviselőház fegyverbizott­ságának elnöke, hogy azon­nal kezdjék meg a “pokol­bomba” gyártását, mert más­különben a Szovjetunió meg­előz bennünket. Ezt megelőzőleg már egy hete folynak a hivatalos helyről történő kiszivárgások és nyilatkozatok, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy el­mérgezzék a helyzetet és ele­jét vegyék a Szovjetunióval való előzetes megbeszélések­nek. Az új bombát hidrogén­táplálta “thermonukleáris” atomfegyvernek nevezgetik. Lilienthal a kongresszusi tit­kos ülésről elrohant a Fehér Házba és kijelentette, hogy “nem szabatos” az az elter­jedt hír, hogy ő ellenzi a hidrogénbombát. “Abszur­dumnak” mondta azt is, hogy a hír szerint ő ajánlta volna fel, hogy Moszkvába menjen tárgyalni. Meg hogy február 15-én igenis lemond és azután is ellenezni fogja, hogy a nyilvánosság előtt feszegessék a bomba kérdé­sét, amivel nyilván azokat a kósza híreket akarta cáfolni, hogy lemondása után orszá­gos “kereszteshadjáratra” in­dul a bomba ellen egyházi és más szervezetek bevonásá­val. Az a hír azonban tartja magát, hogy a tervek Tru­man elnök előtt fekszenek és döntésére várnak. Ezért ta­nácskoznak oly sokat a Mc­­Mahon-bizottsággal. Hétfőn folytatták a tanácskozásokat. Dr. Harold C. Urey, az egyik vezető atombombatu­dós, azonnali H-bombagyár­­tást sürget. MOULTON PÜSPÖK ÉS RÉV. DARK A DEPORTÁLÁSI HAJSZA ELLEN NEW YORK. — Az or­szágban dühöngő reakció egyik leggyávább cselekedete a deportálási hajsza, amely­nek során letartóztatnak nem­i polgárokat és nyomozással s zaklatnak ezreket. Ezeknek­­ az eljárásoknak legsötétebb­­vonása, hogy miközben hábo­rús bűnösöket és a fasiszta országok kompromitált patká­nyait százezrével engedik bevándorolni, a haladó szelle­­mű politikai gondolkodásuk miatt hajszolnak meg ártat­lan és az Egyesült Államokat őszintén szerető egyéneket. * Ez az ország a bevándorol­tak hazája. Ennek az ország­nak alkotmánya és törvényei ezeknek a bevándoroltaknak a védelmét célozzák, nyilván­való tehát, hogy amikor ül­dözőbe vesznek egyeseket, a törvények megkerülésével te­szik ezt. Minden tisztessége­sen gondolkodó és érző em­bernek kötelessége az ily mó­­­don igazságtalanul hajszolt j­egyének védelme, mindenki kötelessége az idegenvédő szervezet munkásságának tá-­­­mogatása, mert ez a szerve­­­­zet tehet a legtöbbet a depor­tálási hajsza áldozatainak vé­delmére. Legutób­b Rev. John W. Darr Jr.-nak az amerikai nép­hez intézett “Egy protestáns pap beszél” című cikkét hoz­ta nyilvánosságra az idegen­védelmi szervezet. — Ar­thur W. Moulton, nyugalma­zott utahi protestáns episzko­­pális püspök támasztotta alá nemes támogatásával. Ebben az üzenetben, melynek a püs­pök által írt kísérő levele alá­írásuk hozzáadására szólítja fel az ország papjait, azt a m­e­g­g­yőződést hangoztatja szerzője, hogy az a jogsértés, amelyet az idegenszármazá­­­súak ellen elkövetnek a ható­ságok, minden honosodott és ittszületett amerikai állam­polgár­ jogait is veszélyezteti. “Ma, — így szól többek közt a levél, — több mint 135 nem-polgárt tartóztattak le 19 államban és más 3.000 el­len folyik a nyomozás. .. Az­ért harcolok a deportálási hisztéria ellen, mert protes­táns pap vagyok.” Vonatösszeütközés . NEW DELHI, Ind. — In­dia északi részében súlyos vasúti szerencsétlenség tör­tént. A jelentések eddig 54 halottról számolnak be. Va­lószínű többszáz ember meg­sebesült. Hóekékkel keresik az eltűnt repülőgépet WHITEHORSE, Yukon. A magas hóban, Kanada leg­északibb vidékén hóekék és buldózerek segítségével ku­tatnak az amerikai C-54 tí­pusú repülőgép után, mely a múlt hét csütörtökjén 44 uta­sával eltűnt a­­hóviharban. Valószínűnek tartják, hogy Whitehorse várostól 300 mér­­földnyire lezuhant a gép, vagy kényszerleszállást végzett. Meg akarja fogni az adócsalókat WASHINGTON. — Sutton texasi demokrata képviselő úgy akarja megfogni az adó­csalókat, hogy meg akarja változtatni a papír dollár szi­k­ét és kötelezni akar min­denkit, hogy 30 napon belül váltsa be a birtokában lévő zöld dollárokat. A képviselő szerint így előkerülne mindaz a pénz, melyet nagy jövede­lemmel rendelkező egyének eltitkolnak, hogy kevesebb adót kelljen fizetniük. NEW YORK. — A Long Island-i Babylon városban éj­szakai betörők kirabolták a megyei bank pénztárát. A rendőrség szerint a betörők ismerték a bank páncélszek­rényének titkos zárját, mert semmi erőszak nyoma nem mutatkozik a szekrényen. •-------♦------­ February 1, 195­5­­] Hozzászólás írja: Rev. GROSS A. LÁSZLÓ, B. D. Th. M. N­ ----­ NEO-NÁCIZMUS NYUGATNÉMETORSZÁGBAN Rev. Gross A Magyar Jövő is megírta a napokban — mint annyi más napilap — azt a figyelemreméltó hírt, hogy a wash­ingtoni gyámság és vatikáni sugalmazás alatt álló Nyugat­németország két legreakciósabb pártja egy új pártban egye-.,­sült és most “Birodalmi Párt” név alatt működik. A rész­­leteket fölösleges itt megismételni, csak egy összefoglaló megállapítást óhajtok tenni: ez a párt Hitler programjának a szellemi örök­sége és ezt a mivoltát nem is igyek­szik véka alá rejteni. Az új pártnak állítólag félmillió kö­vetője van, tehát sokszorta több, mint amennyiről a führer — pályafutásá­nak első éveiben — még csak álmod­ni is mert volna. A párt nyilvánosság­ra hozott programja alig különböztet­hető meg Hitler bevallott célkitűzé­seitől; hogy viszont mik a titkos ter­vei, azt az olvasó képzeletére bízom. Tagjai főképpen olyan “volt” nácikból rekrutálódnak, akik Hitlerben a tragikus sorsú nemzeti hőst tisztelik, akinek nagyszerű elgondolásai voltak, csak valahol “elhibázta” a dolgot. .. ők persze okultak Hitler hibáin és azokat gondo­san el fogják kerülni. Az ő sikerük tehát maradandó lesz, nem ideiglenes, mint szegény Hitleré volt... Tekintettel arra, hogy Nyugatnémetország a nyugati hatalmak megszállása alatt áll és a három megszálló között az amerikai a főkolompos, önkéntelenül felvetődik a kér­dés: mit szól Washington ennek a neo-hitleri áramlatnak a nyilvános fellépéséhez és mit szándékozik tenni a mozga­lom szárnyainak a megnyesegetése érdekében, mielőtt,még túl késő volna? Főképpen a State Department nagyvezér­karát érinthetné ez a kérdés közelebbről, hiszen Nyugatné­metország politikai irányítása és ellenőrzése az ő reszort­jukba tartozik. Hasonlóképpen a Vatikán is erősen érdekelt, fél, már csak azért is, mert köztudomású, hogy a bonni kor­­­mány legtöbb tagja — a miniszterelnökkel együtt — Rómá­hoz hű katolikus, aki örömest fogadja és készséggel végre­hajtja Róma csalhatatlan útmutatását a politikai élet min­den elképzelhető terén. Hát hogy a State Department mit tart az újjászületett náci­ mozgalomról, amelynek két legerősebben hangsúlyozott programpontja: a nácitlanítás (denazification) azonnali be­szüntetése és a “volt” nácik összes jogainak azonnali visz­­szaállítása, azt már többé-kevésbé tudjuk egyrészt egy kül­­ügyminisztériumi hivatalos közeg szájából, aki egy könnyed, kézlegyintéssel és egy semmitmondó kijelentéssel tért napi­rendre a dolog felett, továbbá John J. McCloy-nak, a State Department által kijelölt U. S. főmegbízottnak a szájából, aki odanyilatkozott, hogy a szóbanforgó pártok ‘‘kicsinyek és nem valami jelentékenyek” — ami magyarán azt jelenti, hogy nem érdemes miattuk nyugtalankodni. Ugyanakkor azonban hajlandó beismerni, hogy a bonni kormány alatt “erősen nacionalista tendenciák” mutatkoznak, amiket nem tanácsos lekicsinyelni, különösen, ha figyelembe vesszük Németország történetét. De mindjárt azt is hozzáteszi, hogy az ő megfigyelései szerint a németek “általában” nem hajla­mosak a nácizmus felelevenítésére és újabb hadászati ka­landokra. Most aztán süsd ki, olvasom, ha tudod, hogy mi az amerikai kormány álláspontja ebben a kérdésben. A párt kicsiny — tehát nem kell félni. A nacionalista (értsd: náci) tendencia erős — tehát jó lesz félni. Viszont a német nép “általában” nem kér a nácizmusból és a háborúból — tehát nem kell félni... Summa summarum: az amerikai-britt­­francia főmegbízottak nyugodt egykedvűséggel szemlélik, hogyan növekedik és izmosodik egy álnév alatt összecsődült náci horda, amely — ez nem túlzás! — sokkal kedvezőbb körülmények között kezdi meg a szereplését, mint Hitler, amikor elindult az ő pártépítő útján. Hitler is annak köszönhette mérhetetlen sikerét, hogy eleinte kutyába sem vették tébolyult handabandázásait; ké­sőbb pedig, amikor kiderült, hogy a németség nagy része — amely “általában” nem hajlamos az efélékre — tömegesen melléállt, hát a monopóltőke és egyéb reakciós erők szám­­lálhatatlan milliókkal támogatták és szövetkeztek vele. Mert a reakciónak teljesen mindegy, hogy egy tessék-lássék áldemokráciában vagy egy minden ellenzéket vérbefojtó diktatúrában érvényesíti-e az akaratát; a fontos csak az, hogy ez az akarat érvényesüljön. Elfogadja a Belzebub se­gítségét, ha az az ő érdekeit szolgálja; hasonlóképpen öröm­mel összeszűri a levet az Egyházzal is, ha abból előnyt re­mél a maga számára. Szövetséges dolgában a reakciós tőke nem túlságosan válogatós. Éppen ezért félő, hogy a State Department főmegbízottja, aki egyszersmind a Wall Street­­nek is, bizalmi embere Nyugatnémetországban, nemcsak hogy az ujját nem fogja megmozdítani az újjászületett náci törekvések ellen, hanem még támogatni is, fogja azt — egyelőre csak suba alatt, később pedig nyíltan és minden szégyenkezés nélkül... A Wall Street semmi logikátlansá­got és Amerika-ellenességet nem lát abban, hogy ma — 1950-ben — megtűrjön, sőt bátorítson egy olyan mozgal­mat, amely könnyen egy Hitlerhez hasonló führert termel­het ki magából, aki ismét vérbeborítttatja Európát, holott még öt évvel ezelőtt az amerikai ifjak százezrei véreztek és hullottak azért, hogy egy hasonló törekvéssel “végleg” le­számoljanak. No és a Vatikán, amelynek a bonni kormányra szintén olyan nagy befolyása van? Számíthatunk arra, hogy a Szentatya majd leinti ezeket az “erős tendenciákat”, mint ahogy az módjában lenne? Hiú ábránd... Miért volna Rómá­nak ma több oka állást foglalni a nácizmus ellen, mint volt a háború előtt és a háború folyamán kárhoztatni Hitlert és Mussolinit? őszentsége nagyon szépen megfért a fasizmus­sal akkor, hát miért ne mosolyogna rá atyai jóindulat­tal ma?

Next