Magyar Jövő, 1951. július (50. évfolyam, 102-117. szám)

1951-07-03 / 102. szám

2 MAGYAR JÖVŐ (HUNGARIAN DAILY JOURNAL) July 3, 1951 U. S. LEGÚJABB GYARMATA NYUGAT-EURÓPA Egy éve folyik a koreai háború s azóta nemcsak az Egyesült Államokban, de Nyugat-Európában is nagy változások történtek. Hogy miképpen fest ma Nyugat- Európa közgazdasága, arra vonatkozólag megadja a választ az Egyesült Nemzetek közgazdasági bizottságának jelentése, amit a múlt hónapban hoztak nyilvánosságra. A jelentésből a következők derülnek ki: Nyugat-Európa amerikai gyarmattá lett, melynek közgazdasága és politikája teljesen Washington határozataitól függ. A háború után megindult, szocializmus felé törekvő mozgalmat az amerikai pénz és beavatkozás megállította. Nyugat-Európát a jelenben az Atlanti paktum fegyverkezése és a koreai háború következtében teljes infláció fenyegeti. Az infláció első tünete a nyugateurópai életszínvonal lesülyedése, mielőtt még a koreai háború megindulása előtt elérhette volna a háború előtti magaslatot. A gyarmati Európa Ahelyett, hogy fokozta volna kereskedelmi kapcsolatait a keleteurópai országokkal, amit a UN egy korábbi jelentése feltétlenül szükségesnek tartott, Nyugateurópa 1950-ben 15 százalékkal kevesebbet importált Keletről, mint a megelőző évben. A keleteurópai import mindössze 5 százalékát tette ki összbehozatalának. A nyugateurópai, nemzeti tulajdonba vett ipart teljesen kiforgatta a Marshall-terv. A jelentés, az okok megjelölése nélkül azt mutatja, hogy Nyugat-Európa közgazdasága egyre inkább függőbe került az Egyesült Államoktól. Az 1950-ben megkezdett hatalmas arányú amerikai fegyverkezés következtében az ipari termelés visszaesett s az inflációs amerikai áremelkedések megdrágították az európai országok behozatalát és növelték a Wall Street dollárbevételét a világ fogyasztásából. Azzal, hogy rengeteg nyersanyagot felhalmoztak a hadiipar számára, az Egyesült Államokban, a koreai háború óta 80 százalékkal drágították ezeknek az árát s az európai ipar egyes részeit teljes lezárással fenyegetik. Az Egyesült Államok utasítása ellenére sem tudták a nyugateurópai országok fokozni szén és szálfa termelésüket, hogy az elérje a háború előttit s ugyanakkor elzárták őket a keleti országoktól, melyek természetes források volnának számukra. Mialatt a nyugateurópai országban ezek történtek, a kimutatás szerint a keleteurópai országok a kölcsönös árucsere és kereskedelem segítségével egyre inkább önellátókká váltak úgy a fémek, mint a ruházati cikkek termelésében, míg Nyugat-Európa gyapotszükségletének 80 százalékát kénytelen a tengeren túlról vásárolni. Az a viszony, ami az Egyesült Államok és Nyugat-Európa közöt fennáll, egyre inkább hasonló a teljes gyarmati függőséghez. Az Egyesült Államokban történő gazdasági visszaesés Nyugat- Európában hasonlót teremt, az amerikai ipar fellendülése Nyugat-Európában is inflációt teremt. A szocializmus elleni hajsza 1945-ben általánosan felismerték, hogy szükség van az európai közgazdaság teljes átszervezésére. Kifejezte ezt a potsdami és a yaltai szerződés és fontos részét alkotta minden ellenállási csoport programjának. Minden józan gondolkodó szerint a szocialista közgazdaság lett volna az egyetlen kivezető út. Washington azonban másképpen gondolkodott. Ezzel kapcsolatban Thomas Reynolds, a Chicago Sun-Times 1951 augusztus 4-iki számában a következőt jelentette a Marshall-tervvel kapcsolatban: “A USA azon az uton van, hogy megállítsa Európában az ipar nemzeti tulajdonba való átvételét s hogy a régi, ismert közgazdasági minta szerint szervezze újjá a háború utáni világrészt.” Washington közgazdasági nyomást alkalmazott, hogy a nyugateurópai kormányokból kiszorítsa azokat a pártokat, melyek szocializmust hirdettek. A Truman doktrína, Marshall-terv, az Atlanti paktum s végül a rohamos fegyverkezés segítségével igyekezett megerősíteni agyenge lábon álló kapitalizmust. Az Egyesült Nemzetek kimutatása két csoportra osztja fel a nyugateurópai országokat. Az első csoportba tartoznak: Franciország, Olaszország, Belgium és Európa délnyugati országai. A másodikba: Anglia, a skandináv országok és Hollandia. Az első csoport az, melynek közgazdaságát régi betegség nyomja és még el tudták érni a termelés 1939-es színvonalát, de valamennyiben nagyarányú munkanélküliség van. A második csoport fokozta ugyan termelését, de közgazdaságát az életszínvonal leszorításával tartotta egyenesen, különböző megszorításokkal, melyek elsősorban a munkásságot sújtották. A Marshall-terv Paul Hoffman, annak volt főintézőjének szavai szerint “maximálja az életszínvonalat, jóval a háború előtti vonalon.” 1950- ben, mint a Marshall-terv intézői jelentették, a reálbérek a háború előttinek 50 százalékát tették ki. Ugyanakkor a UN kimutatása állandóan emelkedő életszínvonalról beszél a keleteurópai országokban, valamint az ipar rohamos terjeszkedéséről. Infláció A UN jelentése szerint egyetlen nyugateurópai ország sem menekült meg a koreai háború óta beállt inflációtól. 1949-ben devalválták a nyugateurópai országok pénzegységeit, de egy évvel később a nagybani árak már 15—20 százalékkal emelkedtek s a behozatali árak ára havonta 3—4 százalékkal emelkedett. A kicsinybeni forgalom az áremelkedés lassúbb tempóban folyt, (havi 1—2 százalék.) Ha a nagybani árak nem is emelkednek tovább, a kimutatás szerint elkerülhetetlen a kicsinybeni árak további emelkedése. Az infláció egyaránt fenyeget minden nyugati országot. A fegyvergyártás 1950-ben történt mérsékelt fokozása a kereskedelem 8—12 százalékos csökkentést jelentett már abban az évben és a fegyvergyártás olyan időben történik, amikor nincs remény arra, hogy fokozni tudják a közszükségleti áruk termelését. Ez az életszínvonal újabb leszorítását jelenti ezekben az országokban. Nyugat-Európa csak abban az esetben győzhetné le az inflációt, ha megindulna a normális kereskedelmi kapcsolat Nyugat és Kelet között, visszaállítva a világ kereskedelmi egyensúlyát, ha csökkentenék a fegyverkezést és fokoznák a fogyasztási cikkek termelését. Mindezt azonban Washington megakadályozza. A politikai válság A MN kimutatás a közgazdasági helyzettel igyekezik megmagyarázni a nyugateurópai országok politikai válságát. Washington politikájának célja mindenütt a profit emelése, a reakció segítése, a munkások életszínvonalának csökkentése. Ennek következtében az osztályellentétek kiélesedtek, a munkások nyugtalanok az elnyomó intézkedések miatt s az Atlanti paktum értelmében Nyugat-Európába küldött amerikai csapatok kisegítő rendőrség szerepét játszák, hogy kordában tartsák őket. A múlt hónapban lefolyt olasz és francia választások azt bizonyítják, hogy Washington módszerei nem bizonyultak megfelelő “gyógymódnak,” hogy a munkásságot eltávolítsák a szocializmustól. Olaszországban gyarapodott a baloldali szocialistákra és kommunistákra leadott szavazatok száma s Franciaországban még mindig a kommunista párt kapta a legtöbb szavazatot. Emellett azonban Angliában is egyre inkább erősödik a munkáspárt azon csoportja, mely szembefordult Washington irányításával. Minden józan következtetés azt mutatja, hogy Washington erőlködése hiábavaló. A nyugateurópai kapitalizmus olyan korhadt alapokon nyugszik, hogy nem tud megállni. A reakció közgazdasági alapja egyre gyengül s ennélfogva a nép erősebb. Éppen ezért egyre súlyosabb bilincsekkel igyekeznek kordában tartani, amint Németországban történt 1933-ban. A súlyosbodó közgazdasági válság még inkább ki fogja élesíteni a politikai válságot, esetleg polgárháborút is idézhet elő. Az Atlanti paktum “nyugati” épületét homokra alapozták. JÚLIUS NEGYEDIKE - 1951-BEN Írta: Dr. POGÁNY BÉLA Az Egyesült Államok tulajdonképpen akkor született meg, amikor 175 évvel ezelőtt, 1776 július 4-ikéi, kihirdették az amerikai nép és a világ előtt a “Függetlenségi Nyilatkozat”-ot, melyet az 1775 májusában Philadelphiában összeülő második “kontinentális kongresszus” üléssorozatán 1776- ban Thomas Jefferson fogalmazott meg és a Kongresszus elfogadott. Ezzel kezdődött meg a hat évig tartó, dicsőséges szabadságharc. Csodálatos születési bizonyítvány! Lángoló szent szavainak olvastán ma éppen úgy felbuzog az ember szívében a lelkesedés, mint amikor 175 évvel ezelőtt először hallották a kortársak. Nem csoda, ha ezt a napot is változatlan megilletődéssel ünnepük hazánk polgárai. Ugyanaz a glória övezi ezt az amerikai ünnepet, mint a magyarok Március Tizenötödikéjét vagy a franciák Július 14-ikéjét, amikor Páris népe örömujjongva táncol a boulevardokon és a nyílt utcákon. A szabadság ünnepe, a népjogok ünnepe, az újkor megkezdődésének ünnepe, amely után számtalan nép számtalan nemzedéke oly buzgón epedezett. Bár vannak néhányan, akik ma már a Függetlenségi Nyilatkozatot nagyobb, rettegéssel olvassák, mint Marx egy írását. Az idei Julius Negyediké azonban nem az a vidám nemzeti ünnep, ami eddig volt. Sötét felhők homályosítják el azokat a fenséges elveket, amelyeket a Függetlenségi Nyilatkozat és a Bill of Rights, ez időszentelte ereklye-okmányok tartalmaznak s melyeken az amerikai nemzet oly hatalmassá fejlődött. Az amerikai alkotmány egyik sarkalatos demokratikus elvét súlyosan megsértette a legfelső biróság legutóbbi döntése, amelynek alapján egy politikai párt 11 vezetőjét megfosztották szabadságától. Az alkotmány első függelékére halálos csapást mért ez a döntés: ebben a függelékben volt biztosítva az amerikai polgárok szólás- és sajtószabadsága, minden demokrácia talpköve. Nemcsak a kisebbségi véleményt hangoztató Douglas és Black főbírák, hanem a többségi vélemény bírái is elismerték e nagyfontosságú népjog megtépázását. A “szabadság földje” felett komor felhők gyülekeznek. Egy politikai pártot, a KP-ot, akarnak közben betiltani s a McCarran-bizottság “felforgató cselekedeteket ellenőrző” tanács különítménye az aknafurást csak azért hagyja abban egy napra, hogy a Julius Negyedikét ünnepelje puffogó frázisokkal. Aztán továbbfolytatják az eretneküldözést- Holott azok eretnekek, akik itt az üldözéseket folytatják, amint hogy az alkotmány első függeléke ellen összeesküvő hatóságok azok, akik “összeesküvés”-sel vádolják a haladó munkásság vezetőit. Eddig Amerika az a föld volt, ahol minden eszmét szabadon hirdethettek alkotmányosan, de olyan földdé akarják változtatni, ahol csak a Wall Street és a rendőrfőnök által megengedett eszméket szabad hirdetni s az általuk tiltott nyomtatványokat tilos olvasni. Szomorú szabadságünnep az idei Julius Negyediké. A szabadság, mint a béke, oszthatatlan eszmék. Nem szabadság az, ahol halállal, börtönnel és koncentrációs táborokkal fenyegetik azt, aki élni akar az alkotmányadta szabadsággal- Nem az a szabadság, amit Wall Street élvez, az ország fele pedig nem. Nem igazi szabadság az, amelyben nem mindenki érezheti magát szabadnak. És főleg a békehirdetés szabadsága fáj az uralkodó rétegeknek. A terror légkörét vonták a chicagói békekongresszus köré, hogy minél több delegátust elriasszanak tőle. Közben a wall streeti kormány “békepolitikát” hirdet, de üldözi a dr. DuBois-okat, akik szintén békét hirdetnek. Nincs kétféle béke: a béke oszthatatlan s a békehirdetőket csak az üldözi, aki háborút akar, aki profitot akar, még akkor is, ha a profit a háborúban van. Nagyon naivnak kell lenni annak, akit ilyen gyermeteg fogalomösszezavarással a béke ellen lehet hangolni. Ám sem a szabadságjogokhoz való ragaszkodást, sem a békevágyat nem lehet kitaposni oly nagy nép szívéből, mint az amerikai. Lincoln a következőket mondta: “Henry Clay egyszer azt mondta az emberek egy osztályáról, amely el akarna fojtani minden szabadság és végső felszabadulás irányában való törekvést, hogy ennek az elérése végett vissza kell menniök függetlenségi korszakunkig és betömni csöveit az ágyuknak, amelyek azóta is évenként mennydörgik az örömteli évfordulót; ki kell oltaniuk körülöttünk az erkölcsi fényforrásokat; be kell hatolniuk az emberi lélekbe és gyökerestül ki kell irtaniuk onnan a szabadság szeretetét, és akkor, de csakis akkor, tehetik örökkévalóvá ebben, az országban a rabszolgaságot!” Bármily hatalmasak a Wall Street urai, ez az, amit sohasem fognak tudni elérni. Sajtójuk sikoltozása nem az amerikai nép hangja. A régi ágyukat elfojtani már nem lehet. A szabadság lángját az amerikai nép szívéből kioltani nem lehet; a népé az, nem a Wall Streeté, amely eddig csak visszaélt vele. Ha majd megszólal ez a nép, hatalmas egy hang lesz az: leomlanak tőle Wall Street falai is.